 |
| Mária savojai hercegnő, akiről fodrásznője vall |
Három szovjetmarsall szétrobbantotta a vérengző GPU-t
1937 május
Riga, április 30.
Lassan fokról-fokra ébred annak tudatára az orosz emberiség, hogy a legszörnyűbb intézmények egyike, amelyet emberi agyvelő valaha kieszelt, a GPU, amely a Csekából származott s amelyet a hirhedt cári politikai rendőrség volt szülőanyja, eltünt az élő intézmények sorából.
Az orosz kommunisták, hogy a politikai és paraszti ellenállást letörjék, az intézményt fejlesztették ördögi tökélyre, amely őket üldözte, gyötörte, bebörtönözte s a sarkvidékre száműzte. Igy keletkezett a GPU, amely állam volt az államban, saját kormányával, hadseregével, vállalataival s pénzforrásaival uralkodott a kommunista állam, a párt s a párt vezérei fölött.
Az óriási épület a moszkvai Ljubljankán áll még, a maga rideg irtózatával, a nagy szervezet vidéki tagozatai még működnek, de a GPU gerincét eltörték a vörös hadsereg marsalljai Vorosilovval az élükön s a titokzatos hatalom, amely a vörös állam pretoriánusainak a kezében nyugodott, átsiklott a hadsereg vezéreinek, vezérkarának a kezébe. Jagoda, a GPU mindenható feje, börtönben várja az ítéletet s a kivégzést, amely szennyel és bűnökkel teli életének véget vet.
A lavinát, amely a GPU-t elsodorta, Jagoda maga indította el. Hónapokkal ezelőtt Putna tábornok, a szovjet londoni katonai attaséja jelentette, hogy angol forrásokból szerzett értesülése szerint a német vezérkar Moszkvából pontos adatokat kap hétről-hétre a vörös hadsereg szervezeti változásairól és felvonulásairól. Jagoda felháborodva tiltakozott az ellen, hogy a GPU ellenőrzése mellett ilyesmi lehetséges. Erre Putna Londonból a Berlinbe küldött kémjelentések fénymásolatait küldötte el. A mindenható Jagoda válasza erre az volt, hogy Putnát hazahívatta, tudatos hamisítással vádolta meg és a GPU börtönében megölette.
Mindez úgy hangzik, mint egy kémregény, holott alig néhány hete játszódott le. Putna barátai és pártfogói, a három marsall. Vorosilov, Budjennij és Blücher, aki egyébként is gyűlölte a GPU-t, bosszút esküdtek s addig nem nyugodtak, amíg ki nem derítették, hogy a kémszervezet központja magában a GPU-ban volt, Jagoda közvetlen környezetében.
Ezzel elindították a lavinát, amely elsöpörte a GPU egész vezérkarát, kivette kezéből a Kreml őrizetét, megvonta tőle külön hadseregtartási jogát s feloszlatta a szerencsétlen politikai száműzöttek munkájára épített óriási vállalkozásokat, a GPU titkos pénzforrásait. Ma az egyetlen hatalom, amely sakkban tudja tartani a hadsereg fellobbantására a politikai ellenállásra hajlamos tábornokait, a GPU nincs többé, az egyetlen fegyveres hatalom az óriási birodalomban, a vörös hadsereg, s e hadsereg feje Vorosilov Kelemen. Oroszországnak rangban legidősebb tábornagya és hadügyminisztere.
Erőteljes, keményvágású férfi, ez a vörös marsall, nem fiatal ember, 56 éves, paraszti származású vasúti őr fia, aki inaskodáson kezdte, a vasesztergályos mesterségen folytatta, de már huszonkét esztendős korában foglalkozásszerű forradalmár volt. Lenin felesküdt híve, üldözött agitátor aki számtalanszor került börtönbe s száműzetésbe. Mint Stalin, ő sem hagyta el soha Oroszországot, nem élte a nyugati intellektuális emigránsok sanyarú, de biztos életét, végigverekedte a polgárháborút a forradalom kitörése után. Stalinnal együtt ő tartotta majdnem egy évig Caricint Denikin ellen.
A kommunisták győzelme magas katonai rangra juttatta, de csak 1925-ben, Frunze halála után került a vörös hadügyminisztérium s a vörös hadsereg élére. Hogy az orosz hadsereg ma a legerősebbek egyike Európában s az orosz katonai és műszaki kiképzés eredményeit, a vezérkar félelmetes tudását a nyugati államokban is elismerik, hogy az orosz repülők és tankok minőségi hibáikra az ellenfél nem számíthat, az kétségtelenül Vorosilov és munkatársai érdeme.
Forradalom Albániában
1937 május
Tirana, május 16.
Az Albán Sajtóiroda jelentése szerint az elmult éjszaka Ethem Toto volt miniszter, egy csendőrtiszt és egy százados vezetésével egy csoport forradalmár elfoglalta Argyrocastro(???) városát s elvágta a Tepelen, Kurvelshi és Libohova felé vezető távbeszélővezetéket. A forradalmárok megöltek egy csendőrtisztet. A kormány minden intézkedést megtett a lázadók meg fékezésére.
Belgrád, május 17.
(Az Avala ügynökség jelentése.)
A reggeli lapok jelentésekben számolnak be arról a felkelésről, amely vasárnap az albániai Argirocastróban tört ki. A felkelés élén a Vreme jelentése szerint olyan személyiség áll, aki az albán politikai életben igen előkelő szerepet játszik.
Ez a személyiség Ethem Toto, aki alig nyolc hónappal ezelőtt mint belügyminiszter még tagja volt az albán kormánynak. Hogy mi indította Albánia volt belügyminiszterét arra, hogy lázadást szítson a kormány ellen, biztosan nem tudják, de azt hiszik, hogy személyi okok sodorták a hatalom polcáról eltávolított államférfit erre a végzetes lépésre. A felkelők Argirocastro városát minden nehézség nélkül foglalták el, mert alig tíz főnyi rendőrség teljesít a városban szolgálatot, a helyőrség pedig olyan kislétszámú, hogy egyáltalában nem jöhet számításba a város megvédésénél.
Tirana, május 16.
(A Stefani ügynökség jelentése.)
Az országban mindenütt teljes a nyugalom. Ezerszámra érkeznek a hódoló táviratok az uralkodóhoz, amelyek sajnálkozással nyilatkoznak a lázadók mozgalmáról. Azt hiszik, hogy a forradalmárok igen rövid időn belül megadják magukat, hogy a legcsekélyebb ellenállásra találtak volna. Az ország többi részein teljes a nyugalom.
Tirana, május 17.
Az Albán Távirati Iroda jelenti az argirocastrói lázadásról: A harcok során elesett vagy foglyulejtett lázadóknál talált iratok azt bizonyítják, hogy a lázadást kommunisták szították.
Bécs, május 17.
A Korrespondenz Wilhelm jelentése szerint, az albán lázadásnak olaszellenes színezete van.
Belgrád, május 17.
Jugoszlávia és Albánia között két nap óta nincs telefonösszeköttetés. A kerülő úton Belgrádba érkezett és megerősítésre szoruló jelentések szerint hétfő estig még nem sikerült a zendülést teljesen elfojtani.
Schuschnigg kancellár nyilatkozik Magyarország és Ausztria elválaszthatatlan történelmi közösségéről
1937 május
Bécs, május 31.
A Ballhaus-téri palota csendes dolgozószobájában fogad Schuschnigg kancellár azzal a lekötelező szívélyességgel, amelyet mindenki tapasztalhat, aki személyes érintkezésbe kerül vele. A kiváló osztrák államférfi készségesen beszél Magyarország és Ausztria kapcsolatai felől és finoman csiszolt mondataiból kiérződik az a mély benyomás, amelyet Miklas elnöknek szívből jövő és ünnepélyes budapesti fogadtatása az osztrák népre gyakorolt.
Schuschnigg kancellár sorsterhes órákban vette át a mártír Dollfuss örökségét és kemény harcokkal állította helyre országa belső békéjét. Az ő személyében és politikájában testesült meg Ausztria függetlenségének gondolata s ma, amikor ez a gondolat a nagyhatalmak politikájának elsőrendű kérdésévé emelkedett, a kis Ausztria kancellárjának szavaira s cselekedeteire egész Európa figyel.
- Minden osztrák ember számára felejthetetlen marad az a meleg fogadtatás, - kezdte nagyjelentőségű nyilatkozatát a kancellár - amelyben Miklas elnök Budapesten részesült. Ezt a fogadtatást nem a számító barátság zenéje kísérte, hanem az a mélységes összhang, amely a közös érdekek és közös érzelmek harmóniájában csendül ki. A Magyarország és Ausztria közötti barátság nem politikai kombinációk eredménye, Magyarország és Ausztria szinte elválaszthatatlan történelmi fogalmakká váltak.
A két ország baráti találkozása régi viszonyoknak sujtó sorscsapások idején történt hirtelen felbomlása után és az az erőfeszítés, hogy életük ütemét az új adottságok kényszerűségéhez hozzáidomítsák, szinte természetszerűleg viseli magán a bizalmas összhang jellegét. Úgy hiszem, nem fölösleges rámutatnom a közeledés útjára, amelyeket a Dunavölgy szívében fekvő országaink az utolsó két évtizedben megtettek, mert éppen ez a fejlődés kezeskedik arról, hogy a kölcsönös megértés nem múló jellegű, hanem állandó.
Schuschnigg kancellár néhány pillanatra gondolataiba mélyed, azután így folytatja:
- Úgy Magyarország, mint Ausztria már a háborút követő nagy európai átalakulás elején felismerték a maguk hivatásának békés céljait. Valóban a kis és közép államok helyzetének javulását semmi más sem szolgálhatja annyira, mint az igazságosságon és méltányosságon alapuló béke. Sokat beszélnek azokról a közös nagy gazdasági érdekekről, amelyek Ausztriát és Magyarországot összekapcsolják. Annak lehetősége, hogy a két ország egymást kölcsönösen kiegészítse, gazdaságilag erős kapcsot jelent, de mégsem az egyetlen, amely összefűz bennünket.
Államoknak és népeknek szükségük van a gazdasági boldogulásra, azonban az élet nem merül ki a gazdasági kérdésekben. Szent István koronájának országa és az új Ausztria az újjáépítéshez való erőt abból a bennük közösen élő eszméből is merítik, hogy a rendet csak a jogon alapuló béke teremtheti meg.
A magyar nemzet Kálvária-útjáról szól most a kancellár:
- Az utolsó húsz év alatt Magyarország a szenvedések nehéz útját tette meg. A sorsnak ezt a keménységét mi annál inkább átérezzük, mert nagyrészt hasonló szenvedések értek bennünket is és annál élénkebb rokonszenvvel figyeljük azokat a törekvéseket, amelyekkel Magyarország a maga megerősödésén s talpraállásán dolgozott és dolgozik, szívből örvendve a számottevő haladásnak, valamint a töretlen életerő számos megnyilvánulásának, amely Magyarország minden vendégére mély benyomást gyakorol.
Mivel a mi együttműködésünket nem a hatalmi politika céljai mozgatják, hanem az a becsületes akarat, hogy kölcsönösen támogassuk egymást, ezért sikerült az együttműködést úgy megvalósítani, hogy ez példaképül szolgálhat minden barátságos közeledésnek. Ha a közös érdekekre irányítjuk figyelmünket, akkor az ellentétek és viták kiegyenlítése könnyen sikerül.
Az engesztelhetetlenség sohasem a tárgyilagos belátás, hanem a végzetes rövidlátás következménye! Meg vagyok győződve arról, hogy Ausztria és Magyarország egyre fokozódó együttműködéséből Közép-Európa konszolidációja fog kicsirázni és ez a kapcsolat kiindulópontja lesz a szenvedélyek lecsillapodásának és a béke megerősödésének.
Sándor Pál: Fajok
1937 május
Sándor Pál hősei majdnem mind jelentéktelen, s lelkieket tekintve minden komplikáltság nélkül való emberek, s így tragédiájuk a németországi Hitler-forradalomban nagyon is esetlegesnek tűnik föl. Az ilyen primitív lelkiéletet élő emberekkel, még a legrokonszenvesebbel sem szívesen azonosítja magát az olvasó. Sándor madártávlatból, s a kívülálló merevségével figyeli a német eseményeket, s éppen ez a távolság, ami közte és hősei között van, teszi, hogy az egész regény kissé tételesnek tetszik. A téma: hogyan alakul át egy öntudatos és magabiztos árja állami hivalnok, akiről kiderül, hogy árjasága körül baj van, a "körülmények kényszerítő hatása alatt" zsidóvá - nemes írói ösztönre vall.
De a részletekben is sok finomság mutatkozik. Az árja hivatalnok fokozatos átalakulása, Weisz bácsi magatartása, amikor az "új idők" kezdetén kiteszik hivatalából, Albertnek, a polgári családból származó baloldali költőnek az internáló táborból való szabadulása utáni "megkísértése" olyan részletek, amelyek biztos írói kézre vallanak. Albert különben is a regény legjobban sikerült alakja, noha nincs egészen meggyőzően beállítva, hogy polgári származása ellenére miért ír olyan verseket, amelyek miatt bajba kerül. De a regény művészi megvilágítása elmélyíti a jelentéktelennek tetsző témát, s felmagasztosítja a legegyszerűbb alakot is.
Az írás végső fokon magatartást jelent. Sándor Pál megfontolt magatartása van annyira lenyügöző, hogy nem szorul enyhébb ítéletre, s vállveregető jóindulatra.
Forgács Antal
Meghalt az az ember, aki látta az Északi és a Déli sarkot
1937 május
Meghalt Oscar Wisting, norvég ember, aki arról volt nevezetes, hogy úgy az Északi, mint a Déli sarkot látta. Wisting, a hírneves sarkutazónak, Amundsennek volt a kísérője. Egyike volt annak a négy embernek, akiknek kíséretében Amundsen 1911 december 14-én elérte a Déli sarkot.
15 évvel később, 1926-ban tagja volt az Amundsen, Ellsworth-Nobile expedíciónak, amely a Norge léghajón elrepült az Északi sark felett. 1928-ban ő vezette a kutatásokat Amundsen feltalálására. Wisting egy másik mentő-expedícióban is részt vett. Teljes erővel dolgozott a Fram hajó megmentésén, amellyel Nansen és Amundsen közösen járták az Északi vizeket.
Különös rendeltetése a sorsnak, a jégsivatagok öreg hősét a halál a Fram fedélzetén érte utól. Most készültek Norvégiában a Déli sark elérésének évfordulóját megünnepelni. Wisting a Fram-ra ment, hogy ellenőrizze a hajó feldíszítését, mert az ünnepélyt ott akarták rendezni. Az egyik hajófülkében találták holtan, kezében egy újsággal, amelyet az utolsó percben olvasott. Az idős embert régi szívbaja ölte meg.
Meghalt a világ leggazdagabb embere, a 98 éves Rockefeller
1937 május
Newyork, május 23.
Vasárnapra virradó éjszakán daytoni kastélyában meghalt a világ leggazdagabb öregembere: John Rockefeller, az amerikai petróleumkirály. Alig múlt el hét, hogy fényképe meg ne jelent volna valamelyik nagy amerikai vagy európai képes folyóiratban, amelynek olvasói jól ismerték Rockefeller ráncos múmiaarcát, szinte csonttá és bőrré összeaszott alakját.
Az orvosi tudomány, amelyért ő annyit tett, szinte csodálatos eszközökkel tartotta életben és erőben: mesterséges napfény, mesterségesen javított levegő, a legkülönbözőbb gyógyszerek éltették ezt a csodálatos aggastyánt, aki most 98 éves volt, de még a legutóbbi hetekben is naponta ellátogatott a golfpályára.
Pénteken szívroham támadta meg az agg Rockefellert, szombaton jobban lett, de éjféltájban állapota hirtelen súlyosra fordult és orvosai minden erőfeszítésük dacára sem tudták tovább életben tartani.
Nemcsak a világ egyik leggazdagabb embere távozott el az élők sorából, hanem az emberiség egyik nagy jótevője is.
Tudományos és jótékony célokra mérhetetlen összegeket áldozott, a háború után, 1920. karácsonyán 100 millió dolláros alapítványt tett. Ebből a hatalmas alapítványból a világ minden részén megszervezték a Rockefeller-intézeteket, amelyeknek kémiai, bakteriológiai, élettani, sebészeti kutatásai hatalmas lendülettel vitték előre az orvostudományt.
John Rockefellernek egyetlen fia van, akit ugyancsak Johnnak hívnak és aki most 63 éves korában örökli a legendás Rockefeller-vagyonnak azt a részét, amelyet édesatyja nem a tudomány előbbrevitelére szánt, hanem saját hatalmas vállalataiba fektetett be.
Ortutay Gyula háromévi munkájának kéziratait ellopták a nyíregyházi gyorsvonaton!
1937 május
Nyíregyháza, május 23.
Egyik legkitűnőbb fiatal néprajztudósunk és szociográfusunk, Ortutay Gyula dr., a rádió lektora, az este Nyíregyházára utazott, hogy most készülő könyvéhez adatokat gyüjtsön. Amidőn Nyíregyháza előtt néhány perccel elhagyta a gyorsvonat másodosztályú fülkéjét, ellopták sárga disznóbőr-kézibőröndjét, amiben legfontosabb kéziratai voltak.
Ortutay azonnal jelentette a lopást a vonatvezető-kalauznak és értesítették a rendőrséget is, azonban a tolvajnak nyoma veszett.
A kézitáskában három év tudományos és kutató munkájának teljes termése volt!
Egy kötetre való tavaly gyüjtött szabolcsi népmese, amely már nyomdakészen állott, a fiatal író az utolsó simitásokat végezte rajta a vonaton. A táskában magával vitte azokat a Szabolcs és Zemplén vármegyéről szóló társadalomrajzi, néprajzi és népességi adatokat, amelyeket a két vármegyében az utóbbi három évben gyűjtött és amelyeket a „Magyarország felfedezése” sorozatban megjelenő könyvéhez akar felhasználni. Szerencsétlenségére nála volt egy idegen kézirat is: Nádor Józsefnek és Kemény Gábornak Thessedik Sámuel-ről szóló könyve, amelyet olvasásra és elbírálásra kapott Ortutay. A tolvaj a kézibőröndben nem is talált a kéziratokon kívül mást, mint egy pizsamát, fogkefét és borotvakészletet…
A fiatal tudóst és írót egész további munkájában megbénítja a kéziratok elvesztése. Ortutay Gyula újságunk nyilvánossága útján kéri, hogy a kézitáska eltulajdonítója, vagy az esetleg eldobott kéziratok megtalálója nagyobb jutalom ellenében adja le a számára értéktelen gyűjtéseket a Rádió Sándor-uccai épületében.
(A folytatáshoz mindig kattintson a További bejegyzések-re!)
Udvari élményeiről beszél az olasz királyné magyar fodrásznője
1937 május
„Ugy-e, szép a lányom?” - kérdezte büszkén az olasz királyné.
Ez a huszonöt év körüli csinos, barnaarcú hölgy, akivel beszélgetünk, négy napon keresztül ondolálta az olasz királynét. Kajtárné G. Katónak hívják.
- Szerdán délután bejött egy nagyon csinos, kékkosztümös hölgy, adott egy cédulát, hogy ezzel jelentkezzek csütörtökön reggel nyolc órakor a Várban. Az olasz királyné őfensége haját kell megigazítani! Egy palotaőr felvezetett a királyné őfelsége lakosztályába.
Elpirult és egész izgatott lesz:
- Fiatal hölgy fogadott, később megtudtam, hogy Rosa Galettinek hívják és a királyné első komornája. Félperc múlva újra nyílott az ajtó és világoskék ruhában megjelent a királyné. Kezetfogott velem és Jucival is.
- Ki az a Juci?...
- A Juci a kisasszony az üzletből, akit magammal hoztam, hogyha segíteni kell. Másfél óra hosszat voltam fent. Közben folyton beszélgetett velem őfelsége. Németül beszélt.
- És miről folyt a szó?
- Őfelsége dicsérte a munkámat!
- Egyebet nem is mondott?
- Dehogynem. Rendelt púderokat, krémeket, rúzsokat, kölniket. Mindenből huszonnégy dobozt, vagy huszonnégy üveget. „Mária hercegnőn kívül - jegyezte meg őfelsége - még két lányom van otthon, azoknak is viszek ajándékot, azért veszek ilyen sokat.” Később - folytatja egész halkan - bejött a szobába Mária királykisasszony is. Mit gondol, mit mondott a királyné őfelsége, mikor bejött a szobába a lánya, a hercegnő? - Megkérdezte, - folytatja feleletet sem várva - büszke hangsúllyal: „Ugye-e, szép a lányom?” Igazán nagyon szép is volt. Virágos nyári ruha volt rajta és folyton mosolygott. Leült annak a karosszéknek a karfájára, ahol az édesanyja üldögélt és ott maradt egész idő alatt. A legfontosabbat elfelejtettem. Bejött a szobába közben a király is. Reggeli sétájából tért éppen haza. Világos nyári civilruha volt rajta. Mosolygott és biccentett.
- És mit mondott?
Nagyon sokáig gondolkodik. Aztán végre megszólal:
- Nem szólt egy szót sem….
14 és 16 éves magyar táncosnők erkölcsdrámája Manilla szigetén
1937 május
14 és 16 éves magyar táncosnők erkölcsdrámája Manilla szigetén: Tom Mix, a világhírű filmszínész manillai kabaréjában letartóztatta és javítóintézetbe utalta őket az amerikai bíróság * A külügyminisztérium érdeklődött sorsuk iránt
Két fiatal magyar táncosnő, akik közül az egyik tizennégy és fél, a másik tizenhat éves, olyan viszontagságos körülmények közé került az amerikai fennhatóság alatt lévő Manilla szigetén, hogy sorsukon valószinűleg csak diplomáciai közbenjárás útján lehet majd változtatni.
Regényük közel egy esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor Ferenczy Vilma híres magyar artistanő, aki évekig szerepelt Amerikában és Dél-Amerikában, Budapesten balettcsoportot szervezett. Három szép fiatal lányt szerződtetett, akik közül az egyik akkor tizenhárom és féléves volt, - egy ferencvárosi házmester kisleánya, aki már előzőleg táncolni tanult egy artista tánctanárnőnél. A balett másik szerződtetett tagja egy akkor tizenötéves leány volt, aki ugyanabban a ferencvárosi házban nevelkedett fel s a - viceházmesterné kisleánya volt, míg a harmadik balett-tag egy volt nagykereskedő gyermeke, aki két évvel idősebb volt másik két kolleganőjénél.
A szerződés aláírásával egyidejűleg Ferenczy Vilma, akinek Budapesten a Gólya uccában ötemeletes bérpalotája van, úgy erkölcsi, mint anyagi biztosítékot nyújtott arra, hogy a gyermekek a legerkölcsösebb körülmények között fognak élni és hazakerülni, kizárólag táncművészettel fognak foglalkozni és így megkapta úgy az Artista Egyesület, valamint a hatóságok engedélyét, hogy a kiskorú fiatal lányokat magával vihesse. „Wilhelmina balett” néven szerepelt az együttes, amely teljes esztendő óta, előbb Indiát járta be, majd az amerikai szigetvilágba került. A kislányok minden keresetüket hazaküldték és olyan szép gázsijuk volt, hogy például a viceházmesterné a ferencvárosi házban abbahagyta régi foglalkozását és Rákoskeresztúrra költözött, ahol a kislány gázsijából családi házat vásárolt.
Ferenczy Vilma a három családnak csak a legkedvezőbb híradásokkal szolgált a kislányokról, indiai és amerikai lapkivágásokat küldött, amelyek igazolták, hogy milyen művészi táncmutatványokkal szerepelnek a leghíresebb kabarék és varieték műsorán. Két-három hete aztán... távirat érkezett Budapestre, hogy a Wilhelmina balett két tagját a rendőrség őrizetbe vette Manilla szigetén és kérték, hogy diplomáciai úton azonnal intézkedjenek a két táncosnő szabadonbocsátása iránt.
Kiderült, hogy Manilla szigeten Tom Mixnek, az egykor világhírű lovas filmszínésznek van kabaréja és varietéje, ebben a kabaréban szerepelt a Wilhelmina balett. Ferenczy Vilma a kis magyar táncosnőknek megtiltotta, hogy bárkivel is megismerkedjenek, de az egyik nap megdöbbenve állapította meg, hogy a két kislány két manillai emberrel ismerkedett meg a kabaré éttermében. Ez ellen tiltakozott és azzal fenyegette meg a lányokat, hogy megírja az esetet hozzátartozóiknak, de egyik éjszaka az a furcsa meglepetés érte Ferenczy Vilmát, hogy a két fiatalabb magyar táncosnő éjszaka kiszökött a manillai szállodából, ahol meg voltak szállva és eltűntek a szigeten.
Kétségbeesetten keresték a két gyereklányt és miután attól féltek, hogy valami bajuk történhetik, Ferenczy Vilma megjelent a manillai rendőrségen és bejelentette a két leány eltűnését. Úgylátszik, annak a gyanújának is kifejezést adhatott, hogy kik szöktethették meg a szállodából a kislányokat, mert reggelre mind a kettőt megtalálták, a hatóság azonban nem engedte vissza őket Ferenczy Vilma szállodájába, hanem mind a két magyar táncosnőt őrizete vette.
Még aznap délelőtt megtartották a bírósági tárgyalást az őrizetbe vett két magyar leány ügyében s az amerikai bíróság, amely erkölcsi kérdésekben nagyon komoly mértékkel mér, mind a két kislányt javítóintézetbe való utalásra ítélte és már a bíróságról egyenesen az amerikai fennhatóság alatt álló manillai leányjavítóintézetbe kísértette. Természetesen a két manillai férfi is bírósági eljárás alá kerül, mert a fiatal magyar táncosnőket velük együtt találták meg.
Ferenczy Vilmának sem a tartózkodási, sem a működési engedélyét nem vonták meg, hanem engedélyezték, hogy balettcsoportját ott egészítse ki, mert igazolva látták, hogy kellő gondossággal ügyel a reá bízott gyermekek erkölcsére, s amikor nem tudta őket tovább is kézben tartani, a gyermekek védelmére a hatóságok segítségét vette igénybe.
A két fiatal leány, akinek sorsát valószínűleg külügyi beavatkozás fogja rendezni, mint már említettük, minden valószínűség szerint toloncúton hazakerül Magyarországra, míg Ferenczy Vilma két ottani fiatal táncosnővel egészítette ki balettjét és tovább utazott egy vasárnapi távirat szerint újabb szerződésbe, - Sanghaiba…
Európai jelentőségű a lengyel államfő bukaresti látogatása
1937 június
Varsó, június 6.
Mosciski elnök és kísérete vasárnap délben különvonattal elutaztak Bukarestbe. Az összes vasárnapi lapok hosszú cikkekben méltatják az államfői találkozás jelentőségét, amelyet teljesen megvilágítanak a kormány félhivatalos lapjának, a Chas-nak fejtegetései.
A két állam szolidaritása, - írja a lap - amelyre Európának a keleti veszélytől való megvédése kötelezi őket, nem irányul Franciaország ellen és nem jelenti a róma-berlini tengelyhez való kapcsolódást.
Lengyelország nem akar beleszólni Románia és a kisantant viszonyába, de a lengyel-román szövetség szovjetellenes felfogásából önként következik a cseh-szovjet szövetséggel való ellentét.
A lengyel külpolitika állandóságának másik bizonyítéka Swietoslawski közoktatási miniszter budapesti látogatása, amely hatalmas tüntetés a lengyel-magyar barátság mellett, azonban nincs ellentétben a lengyel-román szolidaritással sem.
Kánya külügyminiszter beszéde kétségtelenné teszi Magyarország békés felfogását és közeledési készségét szomszédai felé. Kánya beszédében Lengyelországot és Jugoszláviát Románia két szövetségeseként említette, mint olyan államokat, amelyek helyes politikával oldották meg a szomszédok közötti viszálykodást.
E kiváló beszéd szellemében - amely a szerződések betartását és a nemzetközi viszonyok igazságos figyelembevételét hangsúlyozta - folyik le a lengyel miniszter budapesti látogatása.
Bukarest, június 6.
A lengyel köztársaság elnöke Beck külügyminiszterrel s nagy diplomáciai és katonai kísérettel hétfőn érkezik Bukarestbe. A háromnapos ott tartózkodás alatt fontos külpolitikai tárgyalások lesznek, amelyeknek középpontjában a két szövetséges országnak Nagybritanniához való viszonya áll.
Antonescu genfi és párizsi tárgyalásai, valamint Beck londoni tárgyalásai lényeges szerepet fognak játszani a két államfő bizalmas megbeszélésein. Valószínű, hogy az a szövetségi viszony, amely Lengyelország és Románia között fennáll, az angol külpolitika kelet-európai érvényesülését rövidesen éreztetni fogja mindkét ország politikájában.
Jellemzőnek tartják, hogy a hétfő esti díszebéden elhangzó pohárköszöntők nem francia nyelven fognak elhangzani, hanem Károly király románul fogja üdvözölni vendégeit és Moscicki elnök lengyelül válaszol.
A lengyel köztársasági elnök látogatásával egyidejűleg kellett volna Bukarestbe érkeznie Flandin volt francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek, de ezt az utazást bizonytalan időre elhalasztották.
Károly román király Mosciski elnök látogatását még júniusban viszonozza Varsóban.
Hodzsa csehszlovák miniszterelnök nagy magyar beszédet mondott Komáromban
1937 június
Komárom, június 20.
Vasárnap Jókai szülővárosában ünnepséggel tették le a Jókai-szobor alapkövét. Megérkezett Hodzsa Milán csehszlovák miniszterelnök is, akit a magyar kulturház bejáratánál Szijj Ferenc ny. komáromi polgármester köszöntött. A teremben ott volt a Jókai-család két tagja, Hegedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter és Jókai-Ihász Miklós volt képviselő. Hodzsa igen melegen köszöntötte Hegedűs Lórántot.
A díszgyűlésen Szijj elnök megköszönte Hodzsa Milánnak azt a tízezer koronás adományt, amellyel a kormány hozzájárult a Jókai-szobor felállításához. Ezután a kertbe vonultak, ahol Bíró Lucián bencés tanár a szobor történetét ismertette, majd Hodzsa ötvenperces magyar beszédet mondott.
- Köszönetemet fejezem ki - mondotta - a Jókai Egyesületnek, hogy lerótta nagy adósságát Jókaival szemben. Mindnyájunk erkölcsi kötelessége gondoskodni, hogy ezen a helyen a nagy költő szobra áljon! A magyar képzelet Jókai Mórban találta meg a lelki vezért, aki a valóságot meg tudja édesíteni. Aki pedig a valóságai meg tudja édesíteni, az jótevője az emberiségnek.
- Nemcsak azért vagyok itt, hogy annak a Jókainak emlékét ünnepeljem, aki az egész világé. A csehszlovák kultúrközvélemény pontosan tudja azt, hogy Jókai a magyar nemzeti kultúrának volt oszlopa, abban az időben, amikor a szenvedő magyar életnek leginkább volt szüksége az ilyen egyéniségekre.
- Nem találok összeférhetetlenséget a magam hivatali állása és a magyar nemzeti kultúra hősének megtisztelése között, mert a nemzeti érzés erejének nem a gyűlölködés a fokmérője, hanem a tisztelet, amellyel minden nemzet a más nemzetbeli értéknek adózik. A nemzeti érzés nem elzárkózást jelent!
Hodzsa ezután idézte Jókai Mórnak a „Hon” című napilapban 1874 márciusában közölt cikkét, amelyben elismeréssel beszélt Prágáról.
- Aki így tud beszélni egy nemzetről, - folytatta Hodzsa - abban nincs elfogultság. Ahogy Jókai Mór, a nagy magyar nacionalista meg tudta becsülni az én fajomat, úgy az én fajom is meg fogja becsülni mindazt, amit Jókai jelent. Nem engedem elvitatni azt a tényt, hogy a mi nemzeteink kulturális fejlődésének párhuzamos a vonala és ezért lehetséges az, hogy ma a csehszlovák kormányelnök idejön és ünnepli Jókai emlékét. De miért ne beszélnénk Jókairól, a politikusról is, aki 1848 március 15-én Petőfi Sándorral együtt elindította a magyar szabadságharcot? Petőfi nemcsak a magyar nemzeti dalt írta, de megírta a világszabadság dalát is.
- Nemzeteink tavaszi ébredése ugyanazon érzelmek alapján történt! Miért ne valljuk meg ezt, amikor mindnyájan tudjuk, hogy elég volt a nemzetek közötti visszavonásból.
- A Duna nemcsak elválasztó vonal, hanem kapocs is. A folyamok nemcsak határokat jelentettek a történelem során, hanem kapcsolatokat is. A Duna nemcsak elválaszt bennünket, hanem közelebb fog is hozni egymáshoz. Nem fogunk megijedni az akadályoktól és ha húszszor sikertelen marad a törekvésünk, huszonegyedszer is megpróbálkozunk. Jókai Mórt is elgáncsolták. A képviselőházban így kiáltottak feléje: „Az imént megnevezett Jókai Mórt én hazám ellen vétkes egyénnek ösmérem!”
Hodzsa itt Hegedűs Lóránt felé fordult:
- Ugy-e, méltóztatol erre emlékezni?
Majd így folytatta:
- Ha politikai törekvéseink nem találkoznak mindig a legszélsőbb radikális elemek helyeslésével, az nem lehet akadálya a felelős politikának. És ha a nemzetek kölcsönös megértésének szolgálatát valaki hazám elleni véteknek fogja bélyegezni, oda se neki!
Arról beszélt ezután, hogy Közép-Európában meg kell szüntetni a nemzetek közötti gyűlölködést.
- Éppen ebben az időben - folytatta - Dunamedence erkölcsi, politikai és gazdasági konszolidációjának esélyeit kedvezően ítélem meg.
- Meg kell becsülnünk a szomszéd nemzeteket, ha azt akarjuk, hogy a mi nemzeti érzésünk is megbecsülésben részesüljön. Köszönöm, hogy ezt az ünnepet rendezték, mert ez nemcsak az önök ünnepe, hanem ünnepe egy eszmének, amelyért érdemes küzdeni!
Hodzsa ezután megérintette egy kalapáccsal a Jókai-szobor alapkövét, a következő mondat kíséretéhen: „Jókai Mór emlékének és művének hódolatát fejezi ki a csehszlovák miniszterelnök”.
Hodzsa után Hegedűs Lóránt beszélt, meghatott hangon, a Jókai nemzetség nevében. Majd három kalapácsütést tett az alapkőre. Az első kalapácsütésnél ezt mondta: „A magyar nemzeti kultúráért.” A másodiknál: „Komárom dicsőségéért.” A harmadiknál: „Jókai Mór halhatatlanságáért.”
Nyilasok véres éjszakai hadjárata a Hűvösvölgyben!
1937 június
A Pönsinger-majori ,,kirohanás” vezérei, a Metzger-fivérek szervezték a nyilasoffenzivát - az ismeretlen merénylők lelőtték egy vasmunkást!
Vasárnap virradó éjszaka kopácsolás hallatszott a hűvösvölgyi Nagyrét felől, ahol bódékat, padlókat, bábszínházakat, emelvényeket készítettek, arra a népünnepélyre, amelyet a szociáldemokraták plakátjai már hetek óta hirdettek, ezzel a riadószerű bevezetéssel: Töltsünk egy napot a szabadban!
Hajnali félkettő lehetett, mikor a szögelő és kalapáló ácsok és asztalosok észrevették, hogy a Nagyrét szélén, az erdőben gyanús mozgolódás támadt. Időnként felrikoltott az autóduda: egy zárt, barnaszínű Lancia kocsi jött-ment, sürgött-forgott, hozta lázas gyorsasággal az embereket, ugyanarra a gyülekezőhelyre. Egy munkás, aki a közelben dolgozott, megnézte a számát is: BL 322. rendszámú zárt kocsi volt...
Mikor már a gyülekező csoport 50-60 főre szaporodott, elkezdték harsányan németül, majd magyarul énekelni a német horogkeresztesek indulóját: a Horst Wessel-t, amelynek hasonlóan magas színvonalú magyar szövegét a magyar nácik használatára külön gyártották...
A réten dolgozó munkások ezzel nem törődtek és nem feleltek azokra a fenyegető ordítozásokra sem, amelyeket feléjük küldtek az erdő széléről: - Gaz zsidók!.. Fára húzunk benneteket!
Csata előtt - nyilas - ,,nagygyakorlat...”
A munkásokat ugyanis figyelmeztették a népünnepély rendezői, hogy maradjanak nyugodtan, ha bármilyen kihívással ingerlik is őket, mert a budahegyvidéki nyilasok valamire készülnek...
Erre vallott az a jelentés, hogy a Metzger telep mellett, az úgynevezett Frankhegy alján, nem messze a Pöringer majortól, a nyilasok rohamcsatai napok óta nagygyakorlatot tartanak... Még pedig lőfegyverrel!... Az erdőben ordítozó emberek néhányszor belelőttek a levegőbe miután megunták a virrasztást és miután senki sem törődött velük, eltűntek az éj homályában.
A Nagyréten dolgozó munkások már azt hitték, hogy baj nélkül múlik el az éjszaka, mikor hajnali fél 5-kor lövéseket hallottak a hűvösvölgyi végállomás felől.
Hogy ott milyen véres esemény játszódott le, az csak később derült ki. Annak a lépcsőnek a tetején, amely a hűvösvölgyi villamosvégállomástól az erdő felé vezet, hat munkás üldögélt és cigaretázott. Azokat a kellékeket őrizték egész éjszaka, amelyeket a népünnepélyre szállítottak ki a hűvösvölgyi erdőbe. Félháromkor két sváb falusias öltözetű fiatalember közeledett hozzájuk. Az egyik középtermetű, izmos ember volt, barna ruhában, lötyögő bő nadrágban, kalapot nem viselt, az ingén nem volt gallér. A másik sovány, sötétbőrű, keskenyszélű kalappal. A két fiatal férfi a munkások elé toppant és rájuk rivallt:
- Igazolják magukat!
- Miért igazoljuk magunkat? - kérdezte Litzmann Jenő géplakatos.
- Azért, mert a falubeliek panaszkodtak, hogy egész éjszaka nem lehetett maguktól aludni...
Litzmann erre azt felelte:
- A legközelebbi falvak, Hidegkút, Nagykovácsi és Máriaremete olyan messzi vannak a hűvösvölgyi nagyréttől, hogy odáig még az ágyúlövés sem hallatszik el... Különben is - mondta - igazolják magukat önök! Kicsodák? Mi jogon kérnek tőlünk igazolást?
Igazolás: haslövés!
A munkások közül egyesek úgy vélték, hogy egy halk Rajta vezényszó hangzik el, majd a barnaruhás férfi hátranyúlt a nadrágzsebébe, ahonnan villámgyorsan revolvert kapott elő és közvetlen közelről belelőtt Litzmannba.
A szerencsétlen géplakatos éles jajszóval, véresen esett össze. Társai rá akarták vetni magukat a lövöldözőre, de már akkor a másik férfi is revolvert rántott és mind a ketten lövöldözve hátráltak az erdő felé, ahol aztán el is tűntek. Egy perc múlva magánautó haladt arra, azt állították meg s Litzmannt ez az autó vitte be az Új Szent János-kórházba. A golyó négy centiméterrel a szíve alatt, a bordák közé fúródott és a medencébe akadt meg...
A véres jelenet szereplői, Tomlain János 20 éves szabósegéd és Rosenberg Andor cinkografus futva mentek a hűvösvölgyi 119-es őrszobára, ahonnan telefonon jelentették a véres eseményt a főkapitányságra. Félóra múlva már a rendőrök és detektívek egész hada kutatta át a hűvösvölgyi erdőt, ahol, közvetlenül a hűvösvölgyi végállomás mellett, a Balázs-féle vendéglő mögött tíztagú nyilas-egyenruhás férfi társaságot fogtak össze.
„Békés kirándulók” - a két Metzger vezetésével!
- Mit akarnak tőlünk? - förmedtek a rendőrökre -, mi békés kirándulók vagyunk.
- Ha békés kirándulók, mit keresnek ilyen korán az erdőben? Gyalog jöttek ki éjszaka a városból?
A fiataleberek össze-vissza beszéltek, tiltakoztak, mikor egy munkás felkiáltott:
- Azt az embert ismerem... Az benne volt a verekedésben a Pösinger-majornál is... Mikor a nyilasok megtámadták a hazatérő kirándulókat! Még áprilisban!
A munkásnak igaza volt, mert a felismert fiatalember nem volt más, mint Metzger István, a budai-hegyvidék leghangosabb nyilas verekedője. De a társaságban ott volt a testvére, ifj. Metzger Ágoston szobafestő, a másik nyilas alvezér is. Ezekután valamennyit bevitték az őrszobára, majd a főkapitányságra, ahol haragosan tiltakoztak az előállítás ellen és azt igyekeztek bizonyítani, hogy semmi közük a rendzavaráshoz és nem is tudnak a merényletről.
A névsoruk egyébként, a két Metzgeren kívül, a következő: Nemoda Nándor magántisztviselő (Greguss ucca 10.), Schmidt Ferenc órás (Gyorskocsi ucca 42.), Varga Vilmos egyetemi hallgató (Ostrom ucca 150.), Zachradniczky László magántisztviselő (Szilágyi Dezső tér 43.), Gerstenberger Egon egyetemi hallgató (Ugocsa ucca 123.), Baly József autószerelő (Donát ucca 17.), Turay Ödön electrotechnikus (Markovics Iván ucca 4.), és egy fiatalkorú... Mindnyájan azt mondták, hogy nyilaskereszteket akartak az asztalokra és a padokra pingálni a Nagyréten, hogy mire a szociáldemokraták megérkeznek, ez a látvány fogadja őket. Egyéb közük nincsen az egész dologhoz! A főkapitányságon egyelőre őrizetben tartottak az egész csapatot.
A két Metzgert annak idején csak kihágásért ítélték el, mikor a Pösinger-majorból nagyobb csoport élén kirohanást intéztek a kirándulók ellen, természetesen nyilas egyenruhában, rohamkésekkel és revolverekkel felszerelve...
Látogatás a B.L. 322-nél
Munkatársunk ezután megállapította, hogy a BL. 322. rendszámú autó - amely ugyan nem Lancia, hanem Renault gyártmány, - vasárnap délben meglátogatta a fuvarost - Czaller Károly bérautófuvarozót - a hűvösvölgyi végállomás közelében, a Balázs-vendéglő szomszédságában lévő telepén.
Az ifjabbik Czallert találtuk otthon, aki elmondta, hogy semmiféle nyilasokat nem fuvaroztak. Az éjszaka félhárom körül álmából lövésre riadt fel. Egy lövést hallott, majd néhány perc múlva még egy másodikat...
- Megmondom őszintén, - folytatta Czaller Sándor - ha katona voltam is, azért az éjszakai lövöldözést nem nagyon szeretem... hát bizony én nem mentem ki a házból, nem voltam kíváncsi, hanem jól becsuktam az ablakot...
Este tízkor nyilassorakozó volt a végállomáson
Újabb kérdésünkre elmondta, hogy az este, a villamosvégállomás körül neki is feltűnt egy tíz-tizenkét főből álló csoport: csupa siheder volt!
Mialatt beszélgettünk, megérkezett az idősebbik Czaller is, aki ugyancsak azt mondta, hogy az éjszaka senkit sem fuvarozott.
- De este tíz körül magam is láttam ezeket az egyenruhás fiatalembereket a végállomásnál...
- Azután kétfelé váltak,- folytatja az idősebbik Czaller - egyik részük északnak ment, az erdő felé, a másik a villamos aluljáró irányába tartott.
Benéztünk a Wippner-féle vendéglőbe is, ahol elmondták, hogy az este két autó áll hosszabb ideig a vendéglő előtt. Az egyik Buick, vagy Cadillac-gyártmány lehetett, a másik áramvonalas Lancia. De az utasaikat nem látták. A Balázs vendéglő tulajdonosa elmondta, hogy hajnali negyed-, vagy félhárom körül őt is revolverlövések riasztották fel. Kiszaladt a kertbe és hallotta, hogy kiabálnak:
- Állj! Fogják meg! Gyilkosok!.... Csak annyit látott, hogy néhány fiatalember eszeveszetten rohan a Hidegkúti út felé...
Látogatás a nyilas-merénylet áldozatánál
Munkatársunk vasárnap délután meglátogatta az Új Szent János kórház sebészeti osztályán, az I. emelet 30-as közös kórteremben Litzmann Jenőt, aki a 3-as számú ágyon fekszik. A 26 éves, dús fekete hajú vasmunkás arca sápadt a vérveszteségtől. Sebét nagy kötés födi. A láza - a feje fölött függő tábla szerint - 37. 6... Csak holnap operálják, hogy eltávolítsák a golyót, amely a szív alatt hatolt be a testbe, lefelé fúródott és a medencecsontban akadt meg. Litzmann elmondja, hogy a kora reggeli órákban már kihallgatták a detektívek és ebéd után ismét járt nála egy detektív, aki újabb kérdéseket intézett hozzá.
- Már az utolsó villamoskocsi érkezésekor, az este látszott, hogy ezek a nyilas fiatalemberek, akik olyan fenyegetően csoportosultak a végállomáson, valami nagy dologra készülnek... Csoportokra oszlottak, patrulokat küldtek szerteszét, szinte haditerv szerint mozogtak, küldöncök jöttek mentek...
A 3665-ös kalauz
- Mikor az utolsó villamos megérkezett, leszállt apróért egy kalauz és odament az egyik csoporthoz. A fiatalemberek vigyázz állásban beszéltek vele, mintha jelentéseket tennének neki. Ez annyira feltűnt nekem, hogy amikor a kalauz eltávolodott tőlük és a lámpafénybe ért, megnéztem a számát: a 3665-ös volt! Később láttam, hogy egy 16-17 éves fiú válik ki abból a csoportból, amelyikkel a kalauz beszélt és átmegy a másik csoporthoz. Nem sokkal utóbb abból a másik csapatból jött felénk a két merénylő...
Litzmann egyébként éppen úgy mondja el a merénylet lefolyását, mint társai, csak annyit tesz még hozzá, hogy a barnaruhás ember, aki belelőtt, egészen különös módon tartotta fegyverét: nem emelte fel, hanem a csípőjéhez szorított alsó karral tüzelt rá...
A 3665-ös szerint- „agent provocateur-ők” lőtték le a vasmunkást...
Munkatársunk vasárnap délután meglátogatta a 3665-ös számú villamos kalauzt, Rózsa III. Jánost, aki Pesthidegkúton, a Máriaremetei út közelében lakik, a domboldalon, az 1964-es helyrajzi számú csinos családi házban.
A 3665-ös kalauz 42 éves, kékszemű, szőke ember: feleségével és két gyermekével lakik a saját földele alatt. Elmondja, hogy délelőtt, munka közben felváltották és rendőri autón vitték be a főkapitányságra, ahol mint tanút hallgatták ki.
- Éjfél után érkeztem a hűvösvölgyi végállomásra, - mondja - megláttam egy csoportban a Metzger-fiúkat, odamentem hozzájuk, mert régi ismerőseim. A nővérük és sógoruk lakik itt, a szomszédságban, Pesthidegúton... Sokáig laktam a házukban magam is, onnan van az ismeretség. Alig beszéltem velük néhány szót és félegykor már ágyban is voltam. De azt tessék megírni, hogy láttam, amikor két fiatalember odajött és megnézte a sapkaszámomat. Ez nagyon gyanús! Lehet, hogy azsánprovokatőrök voltak és azt a vasmunkást ők maguk lőtték le... Csak azért, hogy másokra foghassák! De én, kérem, nem vagyok nyilas...
Vasárnap délután a hűvösvölgyi nagyréten óriási tömeg hullámzott. Rendkívüli volt a Hűvösvölgy felé a villamos és az autóforgalom. Végig az Olaszfasoron, a Budakeszi úton, a Hidegkúti úton kettőzött gyalogos és lovasrendőr őrszemek cirkálnak. A hűvösvölgyi erdő útjain is lovas és gyalogos járőrök bukkantak fel percenként. A budai hegyvidék a nagy nyilas-csata után valóságos hadiállapotban volt.
A késő esti órákban az előállított nyilasok még mindig a főkapitányság épületében vannak és valószínű, hogy az éjszakát is ott töltik. Egyikük zsebében revolvert találtak, amelyet azonnal kiadtak vizsgálatra a fegyverszakértőknek. Hogy a revolver kalibere egyezik-e a Litzmann testében levő lövedékkel, azt majd csak a mai operáció fogja eldönteni.
Himnusz, vagy Horst Wessel
1937 június
Budapest, június 28.
Sem lebecsülni, som túlbecsülni nem szabad a hűvösvölgyi véres incidenst, amely a Horst Wessel dallal kezdődött és hasba lövéssel végződött. A közhatóság hivatása, hogy a merénylet tettesei mielőbb lakat alá kerüljenek, a miénk, hogy megszívleljük a vasárnap hajnali „világnézeti” közelharc tanulságait.
Kérdjük tehát e hon dolgozó, józan polgárságának millióit: rendjén van-e, hogy politikai pártszervezkedés ürügye alatt bandák alakulnak, kizárólag azzal a céllal, hogy felverjék városok, falvak nyugalmát, zavart keltsenek, botrányokat okozzanak, a mosdatlan száj és az ököljog alapján garázdálkodjanak?
És kérdjük a hatalom fő és legfőbb megszemélyesítőit: meddig hajlandók még szembekötösdit játszani a törvénnyel, amely kifejezetten felsorolja, mely alakulatok és egyesületek viselhetnek egyenruhát?
Kérdjük a magyarul érző emberiséget: micsoda hazafias felbuzdulás az, amelynek magyar imádsága, Rákóczi marsa egy német politikai párt harci indulója? Nagyon jól tudjuk, hogy félnótás, vagy megtévesztett, vagy megfizetett sihederek éretlen hetvenkedése nem országos veszedelem!
A lelki elvadulás tünetei azonban azt mutatják, hogy a magyar ifjúság egy részének német majmolása nemcsak a korszellem fertőzésének hatása, hanem mesterségesen kitenyésztett és céltudatosan a lelkekbe szétszórt méreg, amit közismert politikai sarlatánok, a halalom elfajult bálványimádói és olyan süllyedt egyéniségek gyártanak és hoznak forgalomba, akiknek homlokáról az elmúlt tizenhat esztendő sem mosta le a kommunizmus szégyenbélyegét.
Vigasztaló viszont, hogy a Lipótmezőn kívül aligha akad magyar lélek, még ha töltöttkáposzta fekszi is meg a gyomrát legnehezebb álmában, aki erre a Falstaff legénységeitől, nagyidai cigányokból, kolerikus lelkendezőkből és emeritált , meggondolatlan kunbélistákból verbuvált nyilas és kampós vérszövetségre bízná Magyarország pallosát, mérlegét, adópénztárát és pecsétjét!
Hisszük és reméljük, hogy nemcsak itthon, hanem a hatalmas baráti Németországban is, enyhén szólva, szkepszissel kísérik a magyar nácik államférfiúi tevékenységét és Horst Wessel-kórusait! Értsék meg végre Berlinben, hogy itt nem lehetünk mindannyian németek.
Hiszen ha mindenki német volna, mi lenne a nagygermán álmokkal, nem is szólva a kultúrmisszióról?
(Forrás: huszadikszazad.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése