 |
| Az idei érvényes romániai menetrend |
Két nap óta gyakorlatilag ki sem mozdultam a házból. Elmaradtak az állomási séták, el a nyugalmas, aprólékos, körültekintő meditálás a vasúti környezetben... De ha alaposabban átgondolom ezt a két napot, akkor be kell vallanom, hogy igazából mégis csak egy falusi kisállomás körül forogtak a gondolataim, amelyet közel ötven éve - pontosabban 1963-ban - felépítettem magamnak egy elbeszélésben.
Versekkel provokált Bakter Bálint, hogy azok vasúti miliőjéről lebbenteném föl az alkotói fátylat, de mihelyt hazaértem, eszembe jutott, hogy az első nagy szerzői élményem az volt, amikor 1962-63-as utazási tapasztalataimat, megfigyeléseimet, gondolataimat beépíthettem egy összefüggő történetbe, amit ha úgy veszünk, lényegében az ujjamból szoptam.
Ez a furcsaság az egészben: egyrészt az alaphelyzet, a keret személyesen velem esett meg s adta az ötletet az íráshoz, ugyanakkor minden, ami azon belül dinamikos történet és sztori, az a legközönségesebb fantáziálás eredménye (s talán nem is a legeredetibb).
Az 1962-63-as esztendő volt az, amikor az egyetem befejeztével újságíró lettem, s miközben a főváros felé száguldott velem az éjszakai gyors, végig arról képzelegtem, miként fogom majd kihasználni státuszomat, hogy minél több helyre eljuthassak az országban és a világban, s ebben a gyermeteg, de boldog tervezgetésben kiemelt helyet kapott a vasút. Elégedetten hallgattam az éjszakában robogó szerelvény zakatáját a talpam alatt, a félhomályos vagon folyosóján álltam, egyik cigarettáról a másikra gyújtottam, s eszembe jutott, hogy kamaszkoromban mennyit mulattam azon a rokon gyereken, aki a vasút iránti rajongását úgy élte ki, hogy rendre bevágta az egész menetrendet, s behunyt szemmel el tudta sorolni egy-egy vasúti szakasz valamennyi állomását és érkezési-indulási időpontját. Félelmetesnek s egyben nevetségesnek tűnt számomra ekkora buzgalom, hiszen egy vasúti menetrend könnyen beszerezhető bármelyik állomáson, menetjegyirodában és akármikor, szükség szerint felüthető, kár a benne lévő adatokkal terhelni értékes és pótolhatatlan szürkeállományunkat, de amint az éjszakai vonaton felidéztem, némileg el is szégyeltem magam, hiszen kezdtem megérteni, hogy a vaéami felé irányuló rajongás természetes módon sajátos, egyéni formákban nyilvánul meg, s nem lenne meglepő, ha az én fantáziálásom is gúnyos, csúfondáros mosolyra fakasztana egyeseket. De gustibus non dipsutandum...
Arra az elhatározásra jutottam azon az éjszakán - miközben ki tudja, hány váltón, hídon, alagúton, állomáson robogtunk keresztül -, hogy maximálisan kihasználom majd a rendelkezésemre álló lehetőségeket, s amerre csak lehet, igyekszem majd vasúttal eljutni. Kezdetnek azt tervezgettem, hogy amilyen gyakran csak lehet, hétvégeken mindenképpen, ellátogatok abba a faluba, ahol az a lány tanított, akihez szerettem volna házastársként is tartozni. Ehhez viszont az szükséges, hogy föltérképezzem az illető falu közelebbi és távolabbi környékét s elsősorban azon a körön belül gyűjtsek magamnak megírandó témákat, történeteket. Ehhez viszont már szükség volt ám a menetrendre, amit még azon a kora reggelen megvásároltam a bukaresti Északi Pályaudvar tudakozójánál, amikor leszálltam a gyorsvonatról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése