Tíz szép szó az olvasóktól

"Ennél szebb szó, hogy szeretet

A nagyvilágon nincs."

(Seress Rezső: Szeressük egymást, gyerekek...)

 

Hogy ez igaz-e vagy sem, majd kiderül az alábbiakban.

A Romániai Magyar Szó szerkesztője, ifjú kenyeres pajtásom és az újságírásban, az élet egyéb dolgaiban is fogadott öcsém, Szonda Szabolcs, amikor már jócskán a kezében tartotta a Színkép melléklet kormányrúdját (s hála a fennvalónak, mert bár RMSZ már nincsen, de a Színkép még mindig él és evez, folyón átúszó, olykor fáradtan lankadó hátasló gyanánt, fejét a víz fölé emelve a túlsó part felé tart...), először a szavak nagymesteréhez, Kosztolányi Dezsőhöz fordult eligazításért.

 

Kosztolányi Dezső

A 10 legszebb...

Egy francia folyóirat azt az oktondi-bájos kérdést intézi az irodalom jeleseihez, hogy melyik a tíz legszebb szó. Erre komolyan nem lehet felelni. Olyan, mintha azt kérdeznék tőlünk, hogy melyik a zongora legszebb hangja. Minden a hangok viszonyától és pillanatnyi lelkiállapotunktól függ. Ha azonban játéknak fogjuk föl a kérdést, akkor válaszolhatunk rá, játékosan. Ezt tette Paul Valéry is, aki az alábbi tíz szó mellett döntött:

- Pure, jour, or, lac, pic, seul, onde, feuille, mouille, flute.

Ez a szócsokor így hangzik nyelvünkön:

- Tiszta, nap, arany, tó, hegyfok, egyedül, hullám, levél, csermely fuvola.

Minthogy azonban a költő a szavaknak nemcsak jelentését tekintette, hanem nyilvánvalóan zenei idomát is, a lehetőleg hű és pontos hangtani fordításuk ez:

- Ür, ur, szór, csak, csik, föl, mondd, főjj, múlj, süt.

Tanulságos ez a két lajstrom, s érdemes kissé eltűnődnünk rajta. Mit veszünk észre?

Először is azt, hogy ez a tíz szó a maga lazaságában is olyan, mint egy költemény. Úgy látszik, a költő akkor se tagadhatja meg magát, amikor egy szótárt állít össze. Ebben már ott van Paul Valéry költészete, a könnyűség és tisztaság lebegő szelleme.

Az első, fogalmi fordítás magyarul is szép, hangzatos és kifejező. A második, hangtani fordítás szintén nem hat rosszul fülünkre, de be kell vallanunk, hogy a hangzók egymásmellettisége bennünket már nem bűvöl el annyira, mint a francia költőt. Ez természetes. Minden nyelv egy külön hangszer. A hangzók elosztása és aránya más a franciában, mint nálunk. Aztán bármennyire is hangsúlyozzák a költészet öncélúságát és zeneiségét, kimutatható, még Paul Valéry esetében is, hogy mindig olyan dallamos szavakat választott, melyek jelentésük szerint is emelkedettek és kellemesek, s hangzásukkal végzetesen kapcsolódik a fogalmi hátterük, ez pedig még a hangzásuknál is döntőbb. Egy szó nem élhet külön a takaró fogalma nélkül. Ha valaki nem tud magyarul, esetleg gyönyörűnek és légiesnek érezheti ezt a szót is: disznó, s holmi tündéri hullámzást képzelhet bele, mindaddig, míg nem értesül arról, hogy a disznó csak disznó.

Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engem, mint nyelvünket:

- Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.

 

*

Az írás után Szabolcs az alábbi felhívást biggyesztette:

A szavak és a nyelvi játék nagy mestere, Kosztolányi Dezső nyomán értelmes játékra invitáltuk olvasóinkat: július 15-ig küldjék el levélben / levelezőlapon (a következő címre: 520100 Sf. Gheorghe, C. P. 1-137, jud. Covasna – címzett megjelölése nélkül, viszont feltüntetve a borítékon, levelezőlapon: „Tíz szép szó"), vagy a szerkesztő elektronikus levélcímére (mszksz@planet.ro – a Subject / Tárgy rovatban megjelölve: „Tíz szép szó") azt a tíz magyar szót, amelyet a legszebbnek tartanak, illetve amelyek a legjobban tetszenek (indoklással vagy anélkül). A felhívást, íme, megismételjük, hiszen továbbra is aktuális! A beérkező opciókból rangsort állítunk össze az akció lezárulta után, ezzel felmérve (és, megfelelő számú válasz esetén, elemezve) olvasótáborunk, azaz a romániai magyar kulturált társadalmi réteg egy szegmentumának nyelvi ízlését, annak keresztmetszetét. Bízunk abban, hogy társaink lesznek ebben a kísérletben. Kíváncsian várjuk válaszaikat! (Sz. Sz.)

*

Mint a Színkép szorgalmas olvasója - s nem csak szerzője - kötelességemnek érezetm, hogy beszálljak az értelmes játékba, s bár éppen Kanadában tartózkodtam, nem átallottam véleményt nyílvánítani.  Aztán valahogy eltelt a nyár, gyűltek-gyűltek a válaszok, s a Színkép szerkesztője augusztus 14-én jónak látta felfedni jócskán felszaporodott kártyáit, aduit.

 

„Tíz szép szó"

Pozitív értékekre épülő nyelvi tudat megnyilvánulása

 

„Tíz szép szó az olvasóktól" mottóval – Kosztolányi nyomán – meghirdetett, felmérő jellegű kezdeményezésünk lezárult, értékelésével jelentkezhetünk. A beérkezett jelzések feldolgozása, összehangolása, letisztulása nyomán (olvasóink közül néhányan ugyanis utólag visszatértek – kiegészítő vagy módosító szándékkal – már elküldött válaszukra) végül 40 reagálásból összeálló körképpel szolgálhatunk alább – úgy érezzük, a nyári pihenőszezon hozta lazítás közepette ez az akciónk iránti érdeklődés jele is. (A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk: a Színképben ismételten közölt felhívás hatókörét szélesítendő, azonos felkéréssel fordultunk kortárs magyar költőkhöz, írókhoz, a „szakmai" szférából származó válaszokat ugyancsak az összeállítás keretében olvashatják, annak első felében.) Az alább felsorakozó válaszok egymásutánisága természetesen nem az egyéni szó-listák rangsorolását jelenti, a körkép kialakítása során nem is állt szándékunkban a visszajelzések ilyen értelmű rendezése. Ugyanakkor a válaszszövegek szerkesztése során igyekeztünk csupán a szósorokra vonatkozó szűkebb-bővebb indoklást átvinni az összeállításba, ezért eltekintettünk azoktól a kísérőmagyarázatoktól, amelyek – bár esetenként érdekesek voltak – nem kapcsolódtak szorosan a kifejezett opciókhoz. Nagyjából ugyanezt az elvet követtük a beküldött szósoroknak az összeállításba való átemelésénél is: több válaszadónk érzékeltette ugyanis a folyamatot, amelynek révén eljutott a tíz szép szó kiválasztásához, mi azonban megpróbáltuk csupán annak lényegét, az egyéni végeredményt jelezni, amennyiben a „levezetés" túlságosan terjedelmesnek bizonyult (ahol pedig – egy esetben – tíznél jóval több szót találnak a válasz keretében, ott valójában egy sajátos egyéni költői univerzum szavakba sűrített lényegét fedezhetjük fel, ebből következik a bővebb szósor jelentősége).

Válaszadóink változatos módszerek révén reagáltak felhívásunkra: Kosztolányi szó-listájára alapozva vagy abból kiindulva, ahhoz viszonyítva avagy attól eltérve, illetve sajátos eljárásokat alkalmazva a keresgélés során. Nem kevesen a pillanat meghatározta opcióikat részesítették előnyben, és az a tény is sűrűn megállapítást nyert, hogy nyelvünk lexikális kincséből nem könnyű feladat kiragadni a tíz (vagy több) „legszebb" szót. Ezzel mi magunk is egyetértünk, kísérletünk (lényegében egy izgalmas játék – és nagyon örülünk, hogy válaszadóink is ennek tekintették kezdeményezésünket) céljaként kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen mozgatórugói vannak a magyar szókészlet terén megnyilvánuló preferenciáknak, miért kedvelünk bizonyos szavakat, kifejezéseket, hogyan épülnek be azok lelki-szellemi értékeink szerkezetébe, illetve válnak emberi mivoltunk rejtett, ám nélkülözhetetlen alkotóelemeivé.

Nem célunk mérvadó statisztikát készíteni (a válaszok száma ezt nem is tenné lehetővé, bár azon is érdemes eltöprengenünk, hogy minden válaszadónk mögé felsorakoznak azok, akik egyetértenek az általuk kifejtett opciókkal, tehát az egyéni szó-listák „kiterjesztésében" ott lehetnek a nyilvánosan felhívásunkra nem reagálók is), sem mélyenszántó, tudományos (nyelvszociológiai, -pszichológiai stb.) következtetéseket levonni akciónk eredménye alapján. Alábbi értékelésünk pontosan annyira jelzés- szerepű és szubjektív, mint a felhívásunk nyomán létrejött szókeresés. Igyekszünk bizonyos, a válaszok alapján reprezentatívnak ítélt jelenségeket érzékeltetni (hozzátéve: a példaként az alábbiakban felhozott szavak önmagukban és összetett szavak vagy kifejezések részeiként is előfordulhatnak), helyenként az ezekből leszűrhető konklúziókat is megvillantva – a jelen (csupán egy értelmezői szempontot kinyilvánító) értékelés után olvasható összeállítás amúgy is mindezeknél beszédesebb!

A beküldött szavak közt túlsúlyban vannak a névszók (főként főnevek, de melléknevek is), az igék pedig nagyrészt hangulatfestő jellegűek, apró, finom cselekvéseket vagy mozzanatokat tükröznek, esetleg az érzelmi szférához rendelhetők hozzá. A kisebb számú, illetve kevesebb mozgalmasságot tükröző ige az összkép szintjén arra enged következtetni, hogy a válaszadók egyfajta szemlélődő beállítottságra, alapállásra „szavaznak", ami ellenpontozza és - súlyozza a jelenkori „rohanó" világ olykor pokoli ritmusát.

A nyelvi tudat nemcsak ezzel látszik „orvosolni", enyhíteni a jelenkori mindennapok zaklatottságát, riasztó történéseit. A válaszokból kirajzolódik egy uralkodó irányvonal, melynek mentén nagyrészt pozitív tartalmú-kicsengésű szavak sorakoznak fel, s az sem véletlen, hogy ezek sok esetben a természet nyugalma iránti alapvető, annak a mindennapokban jelentkező hiánya jegyében is megfogalmazódó vonzódás jeleit hordozzák magukon (harmat, virág, tavasz, kikelet, fa, lomb stb.). Ehhez kapcsolódhat a kozmikus szféra elemeire és jelenségeire való, szintén sűrű hivatkozás: nap, csillag, ég, hajnal, hold, alkony, éj, fény stb. És mindezeket „összekötő" elemként az álom.

Másrészt, a köznapokat és megélésüket illetően, alapvető értékek kifejezőjeként jelennek meg olyan szavak, mint: szerelem, szeret(et), béke(sség), egészség, élet, asszony, gyermek, haza (a nemzet viszont csak egy alkalommal, akárcsak a szerencse vagy az Erdély), remény(ség), öröm, mosoly, szabadság, becsület, hűség, hit, Isten stb., illetve a magyar, számottevő előfordulási arányban. Ugyancsak sűrűn említettek a szív és a lélek. Nem elhanyagolható a család szó megjelenése sem (főként, hogy több válaszadónk családi „vállalkozás" keretében küldte be opcióit).

A fentiekben, amint észrevehető, nagyrészt az említett szavak jelentésére hivatkozunk megállapításainkkal – nyilvánvaló, hogy egyik vagy másik szóra eshetett a választás hangzása miatt is. Ennek ellenére valószínű, hogy az illető szavak fogalmi háttere ez esetben fontosabbnak bizonyul, így – kulcsszavakként – egy felvállalt értékrendet is képviselnek, közvetítenek. És ezt – ha megnézzük a szósorokat – a bizakodás vagy épp a derű jellemzi (még ha a halál is előfordul az opciók között, talán hangzása miatt).

Ami a stilisztikai-irodalmi kapcsolódásokat illeti, a beküldött listák alapján a reformkor és a romantika máig tartó hatására, lenyomataira legalább annyira lehet következtetni, mint az impresszionizmuséra.

Összegezve, (nem teljességre törekvő) végkövetkeztetés gyanánt is: a beérkezett válaszok mögött alapvetően érzelmi kötődésű (s ha tüzetesebben vizsgáljuk: történelmi kapcsolódású) nyelvi tudat rajzolódik ki, a világszemlélet pedig, amelyet utóbbi tükröz, egyértelműen pozitív értékekre épül.

Magunk is úgy gondoljuk, hogy nincs értelme a tíz „legszebb" magyar szót rangsorolni a válaszok alapján, az viszont nyilvánvaló, hogy melyik a legtöbbet említett szó a beérkezett listákban: az (édes)anya (fogalmi „rokonaival" együtt, mint például az anyaság, vagy épp édesanyám alakban, az összetartozás érzésének erősítésére). Ezt követik gyakoriságban a szív, a fény, az élet, a nap (az égitest) és a szeret(et), amelyeket akár az (édes)anya pozitív képzetkörébe tartozó fogalmaknak is vélhetnénk.

Köszönetet mondunk a felhívásunkra válaszolóknak, és – mivel a fentiek, amint jeleztük, csak a szélesebb hatósugarú értékelés-értelmezés csírái – minden érdekeltet kezdeményezésünk továbbgondolására ösztönzünk. Természetesen szívesen látjuk következtetéseiket a Színkép oldalain!

Szonda Szabolcs

*

A felhívásunkra beérkezett válaszok

 

Kukorelly Endre (Budapest) – Ötszáz, bizony, dalolva, ment, lángsírba, welszi, bárd, ez eddig 7. Magyarán minden szó elég szép és érdemes. Ahhoz, hogy kontextusba kerülve ilyen ellenállhatatlan, katartikus hatással legyen a zsigeri idegrendszerre, ahogy minden hangnak, minden színárnyalatnak is szövegkörnyezettől függ a „szépsége". Inkább úgy lehet, hogy ott és akkor helye van (vagy nincs) egy-egy szónak, ezt találjuk szépnek (vagy brrr), ugyanezek a szavak más rendben elvesztik a töltésüket. Jó. És akkor még legyen az, hogy Arany, Kosztolányi listájáról pedig: anya és szív.

Cselényi Béla (Budapest) – A 10 legszebbnek vélhető szó, 2004. július 1-jei hangulatom szerint, déli 12,50 órakor: bádog, gond, hang, dong, föld, borda, dörren, iga, hold, alga.

Krebsz János (Siklós – Bukarest) – Leültem, s gondolkodtam tíz olyan szón, ami valamiért tetszik. Lenne ezer más, most épp ezek tetszenek: melankólia, Kosáriné Réz Lola, hóhányó, Szenczi Molnár Albert, pöpec, didereg, lélek, Szabadka, mereng, csillag.

Cseke Gábor (Csíkszereda) – Annak tudatában, hogy ez a játék annál érdekesebb, minél többen szállnak be (mert a sok vélemény, látásmód, hangulat stb. kiegészíti, esetleg felerősíti vagy árnyalja egymást), néven nevezek tíz, számomra kedves szót, a sok tízezerből, amelyek ma, július 5-én, torontói időzóna szerint 11,14-kor hirtelen eszembe ötlöttek, s amelyekkel minden időkben szívesen találkoznék mind saját, mind idegen szövegben: illat (nagyfokú összhang hangalak és jelentéstartalom között, ami ritka), lenge (még akkor is kedves, bizalmas hangulatot ébreszt bennem, ha használata történetesen negatív előjelű), inal (igeformának is kecses, a gyorsan eltávolodó mozgást testesíti meg a képzelet videófelvevőjén), szelindek (nagy, bumfordi, derék kutyát látok ilyenkor magam előtt, aki méreten felüli idomaival mit sem tud kezdeni és gyermekesen viselkedik, s néha mintha én magam ülnék a helyébe az örökkévalóság lábainál), lanka (zenéje, gondolati látványa mezítlábas, minden megfontolást mellőző csatangolása késztet), liget (az előbbi ikertestvéreként áll előttem becsben), torony (templomtól a tengeri világítótoronyig minden, e szóval kifejezhető építmény igen rokonszenves, egyúttal félelmetes és tiszteletreméltó. Lásd még: toronymászás, toronyőr, toronygomb...), örökzöld (fenyőre s egyéb maradandó zöldre látó belső tekintetem állandó elégtétele, ha olvasom, hallom), szókép (de azt is írhatnám: szójáték; a szó mint szó viszont ellentmondásos érzéseket kelt bennem), görögtűz (gyermekkori rácsodálkozás maradványa, az ókori klasszicizmusba oltott pusztító elevenség).

Török Miklós (Frankfurt): bazár, bezár, halál, kaszál, levegő, sustorog, ringató, álom, pálinka, gyertyafény.

Ady András (Csíkszereda): pipacs, lomb, báj, álom, suhan, zsong, cirógat, mélabú, szende, zendülés.

Balási András (Marosvásárhely) – Ha nem ma, hanem egy másik napon kapom a felkérést, más szavakat választok. Ezúttal viszont ezeket sorolom fel: pille, álom, hajnal, szerelem, moccan, árny, pillanat, végül, gyolcs, éj. Nyelvünk szókészletét nagyjából ismerve, úgy látom – az összetett szavakat is játékba emelve –, akár több életen át játszhatunk… * Évekkel ezelőtt Balogh József hívta fel a figyelmemet egy érdekes játékra: a szótárak olvasására. Kipróbáltam, és azóta is játszom, igaz, egyre ritkábban. Magyarázatot a ma kiválasztott tíz szóhoz nem tudok fűzni, az elsőhöz egy kis szótárazást, kedvhozóként a pompás játékhoz: pille1 fn 1. (Kisebbfajta) lepke. 2. ritk irod (Hó)pehely. 3. Konyha Ostyaszerű, könnyű teasütemény. [-pillangó]; pille2 fn nép Forralt tejen kihűléskor képződő hártya, bőr. [‹pille3]; pille3 fn táj -a kenyér gyürkéje.-Megszegett kenyér kisebbik darabja. [?‹pilis] – írja a Magyar Értelmező Szótár, és folytathatom (akár más szótárak alapján is): pilled, pillés, pillog...; egy oldallal előbb pedig érdemes megnézni a pihe, piheg, pihen, pihés jelentését. Nem is annyira a szó jelentése érintett meg, hanem a trocheus könnyedsége és a változó jelentések közötti összefüggés: valami mély, kibonthatatlan, mégis könnyű, csupán egy hideg hártya mögé rejtett kapcsolatot érzek a ritmus, a lehetséges szóképek, a színjátszó jelentés között.

Halmosi Sándor (Stuttgart) – Reagálnék, ha nem is tíz szóval, de többel, mert én mérni és számolni őket nem tudom, de annál jobban szeretem ízlelgetni: berki szellőrózsa, báj, bájoló, bajbűvölő, Gyümölcsoltó Boldogasszony, gyurgyalag, pipadohány, rózsafa, bársony, babér, liget, gyönyörgombóc, pásztoróra, örömhóra, örömlány, napfiú, napleány, pír, mecset, fazekaskötény, fodormenta, hárslevelű, borágy, körtefa, orbáncfű, fecskefészek, teaház, harmat, angyal, tej, tündérkert, fénygörgető, bőségszaru, kéve, bóbita, barázdabillegető, prém, gyolcsruha, kikerics, zsálya, március, május, sárga nőszirom, nyírfa, verőfény, mámor, álom, déli lejtő, búzavirág, lenvászon, jegykendő, menyegző, menyasszony, bozsgás, szénapadlás, tisztás, csorgó, zsoltár, apátság, kerengő, hó, selyem, csók, csend, napraforgó, bárány, csikó, pirospozsgás. És az egyik legkedvesebb csinált szavam: tarlóágas (furcsa, mert keménynek kellene hatnia, az r, a t, az ágaskodó á-k és ó-k miatt, és valahogy fekete is a nagy fehér hóban, de nekem valahogy mégis kedves...).

Dr. Balázs Lajos (Csíkszereda) – Az én szép szavaim: 1. búzakalász 2. gyermekáldás 3. menyasszony 4. leányasszony 5. gyöngyharmat 6. gyöngyvirágos (oltár) 7. ágsirató (a csíkszentdomokosi házasodási szokás rítusa) 8. örvendezés (a csíkszentdomokosi lakodalmi szokás rítusa) 9. magyargyász (a csíkszentdomokosi szőttesrokolya helyi neve, piros és fekete) 10. végvacsora (a halott emlékére adott vacsora, a temetés előtti esten, a temetést előkészítők számára).

Szőcs Károly (Németország) – szép, szív, száj, fáj, csók, hajnal, ősz, piros, tűz, vér.

Kerekes Tamás (Nagykőrös) – Listám szándékosan tartalmaz nyolc szót, Kosztolányi híres szósora nélkül ennyi jutott eszembe: égzengés, hajolaj, úrhatnám, pákosztos, lebbencsleves, viharos, mennydörgés, zivatar.

Kucsera Jenő (Marosvásárhely) – alkony, nász, gyermek, fény, anyaság, szerelem, búza, szabadság, simogatás, élet.

Bodor Zsolt (Csíkszereda) – tyúk, mángorló, kaland, halál, fény, tenger, ég, eszterhéj, magyar, moha. Indoklásképpen talán annyit, hogy választásomat minden szó esetében személyes emlék, élmény sugallta. Kapcsolódnak ezek a szavak (nem is olyan távoli) gyermekkoromhoz, főleg a nyaraláskörüli élményvilághoz. A magyar szó választásához pedig, azt hiszem, nem kell külön magyarázatot fűznöm...

Gál István (Brassó) – Izgató feladat tíz szép szót kiválasztani a Hold- nagyságú szógomolyából. A magam világából választok, nyolcat, mert egyébként a tíz szó közül néhány, iskoláim szerint, ki tudja, milyen pártos hangsúlyú lehetne… Azonkívül meg nem hihetek a szavak szépségében kizárólag a hangzásuk alapján. Az első legszebb ezért a kisvártatva. Az unokám kis verse miatt, aki ötéves korától mondogatja első önálló alkotását: kóli nagyapó, kisvártatva kóli. A második szó nem is szó, hanem lepkeszárnyú költői kép a Hallgasd a csendet című gyermekversikéből (sajnos, nem ismerem a szerzőt): „lepke röppen, könnyű sóhaj". A harmadik leg- nem magyar: az alliteráció. Régen volt, amikor ezt a szót kiválasztottam, mint az iskolából származó tudás fölöttébb ritka használatának szimbólumát. A következő szó, melynek szépségét jó megmagyarázni, egy tudománytörténetből vett különleges szó: EDI. A szót Bolyai János alkotta a prímszámok megnevezésére. Bolyai János megpróbálta gazdagítani a magyar matematikai nyelvet, bár ezt kevesebb sikerrel tette, mint apja, Bolyai Farkas. Valószínű, hogy a szó az egy osztó (divizor) kifejezésből keletkezett. Ma csak tudománytörténeti érdekesség, de biztos, egy jó fül belehallja az „édes" tudást felidéző hangokat, ami miatt szép az edi… Az ötödik a ré-szeg. Unokámmal, Kölcsei Csanáddal való hosszas, fárasztó egyezkedések után megállapítottuk, hogy a ré-szeg olyan szeg, amely a lyukában tántorog. „Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét." Érzésem szerint ez az a szó, ami a szent és a meggyalázott szépség végletei közötti sok, ember-adta árnyalatot leginkább képviseli. A hetedik legyen a tündérkert. Nem hiszek a magasbeli hazában úgy, ahogyan azt egyesek propagálják. A tündérkertben hiszek, egy olyan föld jövőjében, ahol az értelem, a tudás megteremti az ott élők anyagi nyugalmát. A tündérkert mindannyiunké. A betű. Nem tanultam nyelvészetet, nyelvtörténetet. Ennek ellenére azt hiszem, ha torzítva is, a betű hangjai őrzik azt a pillanatot, amikor egy (nép)csoport egyetlen vagy néhány tagja megnevez egy dolgot. (A betű a hangok múzeuma?)

Király Zoltán (Lugos) – édesanya, szerelem, család, szabadság, egészség, csók, köszöntő, mosoly, nyár, magyar.

Király László Zoltán (Lugos) – szél, nyugalom, csend, béke, zene, szeretet, gondolat, hajnal, fény, törődés.

Szatmári Ferenc (Medgyes) – édesanya (más nyelveken csak „anya" alakban ismert/használt), béke, hit, fehér, szűz, élet, szív, becsület, gyerek, virág.

Szekernyés Irén (Temesvár) – áldás, dal, lélek, mosoly, sirály, liliom, ünnep, bőség, magyar, margaréta.

Péter Izabella (Csíkszereda) – én, száll, tavasz, láng, gyöngy, anya, álom, ég, ember, mese.

Léstyán Dénes (Csíkszereda) – Felhívásuk nyomán gyűjtögettem nyelvünk szép szavait, és – magyartanárként – próbáltam rendszerbe állítani a kiválasztottakat. Végül közel száz, szépnek ítélt szó közül a tíz legszebb sorrendje, szubjektív módon, a következő: szív, csók, dallam, viola, hajnal, csillag, zászló, láng, villám, csillan. A rangsorban ezeket követik: szikrázó, harsona, orgona, hegedű, dalol, hullám, alkony, holdsugár, bíbor, sóhaj, lomb, kőszikla, sirály, zokog.

Név nélkül (Marosvásárhely) – remény, szív, lélek, gyöngy, anya, kisded, feleség, csók, parázs, varázs.

„Mama" (Szentábrahám, Hargita m.) – hazám, Erdély, édesanyám, istenem, szív, szeretet, gyermekem, tavasz, virág, élet.

Eiben Tiberiu (Nagykároly) – haza (bensőséges kapcsolódás egy adott országhoz), nemzet (ugyanazon néphez való tartozásom), szivárvány (égi tünemény, a frissesség jelképe), napsugár (az élet egyik feltétele), élet (emberi létünk), szeret (egymáshoz fűződő bensőséges kapcsolat jele), virágzik (a tavasz, új élet kezdete), becsület (viszonyulás embertársunkhoz), harmat (reggeli frissesség, a természet szépsége, üdeség), leányunoka (életünk folytatása).

Finta Béla (Székelyudvarhely) – Örvendetes ez a kutatás, hisz nyelvünk szókészletében búvárkodhatunk. Közel egymilliós, kincses szótárunkból nehéz 10 szép szót kiválasztani. Melyik a szép és az miért szép? Természetesen a vélemény egyéni lelkivilágról tanúskodik, szubjektív színezetű megítélés nyomán. Ízelítőnek: alkony, balzsam, bimbó, csermely, csorgó, illat, harmat, kikelet, pehely, szellő (10 szép szó a természeti jelenségek világából), Sándorházi, Szigetvári, Szamosközi, Abigél, Bíborka, Csengele, Ibolyka, Gyopárka, Hajnalka, Orsolya (10 szép család- és/vagy keresztnév), árvalányhaj, cseppkőharmat, fagyöngy, földmájuskút, hazanéződomb, gyepűsátor, halványpiros, rózsafüzér, szentjánoskenyér, leszentül a nap (10 szép összetett szó vagy kifejezés). Végül, 10 szép szó: ballada, bíbor, hajnal, hintó, párta, pirkad, pille, selyem, mosoly, szivárvány. És a legszebb: róna.

Simon Jánosné Szabó Irma (Dés) – édesanyám, gyermekem, szerelem, áldozat, haza, béke, reménység, hűség, igazság, tudomány (értelmi szépségűek, elhangzásuk felvillanyozza lelkünket, szívünket).

Simon János (Dés) – szív, szabadság, szerelem, béke, bátor, bölcs, világ, virág, vitéz, erény (ezek hallatán magasztos mosoly kerül ajkainkra, a lélek kilopja magát a szemünkbe).

Simon Vivien (X. oszt. tanuló, Dés) – édesanya, fény, remény, csillag, végtelenség, győzelem, boldogság, béke, gondolat, alkotás.

Veres Gheorghe (Bodos, Kovászna m.) – anya, gyerek, szeretet, csók, tűz, vér, szív, nap, víz, hit.

Tapody Lukács Ottó (Tasnád) – Felsorolom azt a szépnek tűnő 10 magyar szót, melyeket csak úgy kapásból választottam ki, hiszen olyan sok van, hogy az embernek a hangulatától függ, éppen melyiket választja. Íme: andalog, bandukol, csicsereg, eped, harsog, illeg, kikelet, libben, gyűszű, harmat. Igaz, ezek közül a legtöbb ige, de a főnevek esetében oly sok szép, dallamos magyar szó van, hogy szinte lehetetlen közülük választani. Szép a nyelvünk, attól is, hogy legtöbb szavunknak dallama van.

Simó Edmund (Sepsiszentgyörgy) – Ha játékosan, Kosztolányi példáját követve ki akarnánk választani – csak úgy, kapásból – a legszebbnek vélt tíz magyar szót a szókincsünkből, akkor nem tíz, nem száz, hanem ezernél is több százszorszép szó tódulna ajkunkra, alfabetikus sorrendben végeérhetetlenül, úgymint: alma, arc, ajak, Amál, alom, álom... – és így tovább az ábécé utolsó betűjéig, mert még az x vagy az y is gyönyörű, ha magyar… Az ábécé betűi szerint általam szubjektíven kialakított szép szósorokból kiválasztott „legszebb" tíz szót egymás mellé / alá írva olvastam össze. Ez kerekedett ki a kísérletből: Álom béke, cérna csata / Dongó élet, fény galamb / Harmat ige, járom koporsó / Lanka magyar, néma öröm / Pihe röppen, sólyom sajog / Tövis ugar, véres zsindely. Ebben a véletlen által írt „vers" soraiban ott érzem a magyar sors minden szépségét és gyötrelmét. Ha pedig 24 szavából kellene kiemelnem a „legszebb" tízet, ezek lennének opcióim: álom, csata, fény, harmat, járom, öröm, pihe, sajog, ugar, vér(es).

Csergő Margit (Székelyudvarhely) – békesség, szeretet, nyugalom, egészség, család, születés, anya, gyerek, élet, természet.

Kristóf Emese (Ploiesti) – gyöngy, testvér, lélek, csobogás, kökény, ringat, halovány, hajnal, virág, katibogár.

Antalné Jakabos Mária-Magdolna (Dicsőszentmárton) – magyar, anya, unoka, élet, egészség, haza, becsület, kitartás, szeretet, tudás.

Név nélkül (Marosludas) – hang, galamb, lomb, hív, dong, szép, zene, illan, álom, dallam.

Mészáros Imre (Székelyudvarhely) – anya, apa, tavasz, tél, kedves, megbocsájtás, élet, lendület, tűz, szeretet.

Blága Mihály és Katalin (Brassó) – Családi alapon összegyűlt szavaink: rózsa, nyár, gyümölcs, virág, Szende, dal, lélek, játék, élmény, művészet – szeretet, szelence, rekettye, pásztor, orgona, kikelet, cinege, csengettyű, irgalom, kakasmandikó.

Keresztes László (Kajántó, Kolozs m.) – Nem Kosztolányi stílusában (ott csupa egymagánhangzósok szerepelnek) jelölök meg tíz szép szót – nekem az olyan szavak tetszenek, melyek jelentésükben hordoznak valami szépet, tehát nem alakilag vagy a magán- és mássalhangzók egymás mellé kerülése miatt szépek. Tehát: Boldogasszony, gyöngyharmat, napáldozat (tán még szebb a napszentület), hajnalpír, kristálytiszta, szántóvető, vacsoracsillag, napsugár, telehold, szőlőfürt.

Péter István és Margit (Székelyudvarhely) – fű (a természettől ne szakadjunk el), fa (a levegő és víz mellett ősi éltetőnk), fül, fej, víz, vár (történelmi rezonanciájú, sok városunk nevében jelen van), kő (erőt, keménységet fejez ki), éj, szem, szül + szív.

Simon Vencel (Gyergyószentmiklós) – tisztelet, megértés, normális életelv, folytonos harc, győzelem, jókedv, jó egészség, önuralom, szerencse, hűség – könnyen és hamar felsoroltam őket, már gyermekkoromban fészket vertek az agyamban. Valamikor a szeretet szó tetszett a legjobban, aztán átvette a helyét a tisztelet, ez utóbbi útján jutottam el a megértés felemelő érzéséhez, valamint a normális életelv, a folytonos harc és – keretében – a győzelem szükségességéhez.

Kudelász Ildikó (Sepsiszentgyörgy) – Mindjárt a ’89-es fordulat után – más vonatkozásban ugyan – magam is írtam a témával kapcsolatosan egy jegyzetet, amely a Háromszék 1990. január 24-i számában jelent meg. Ebből idézek néhány részletet: „Paul Valéry a tíz legszebb szó közé nem vette be a szabadságot. ... Nem sorolta be Kosztolányi sem (...). Ki-ki összeállíthatja a maga szócsoportját, de a szabadságot nem lehet kihagyni belőle. Az embernek egyenes gerinccel kell élni, becsülettel önmagáért és másokért, Ezt pedig csak szabadságban lehet. Ion Creanga vagy Arany János nyelvén ejtsük is a szót ebben a közös hazában – barátok a bajban és az örömben –, óvjuk most már ezt a drágán kivívott szabadságot.". Így vallom ma is. * Azt, hogy valóban melyik a tíz legszebb szó, konkrétan valószínűleg senki nem tudná leszögezni. Ki-ki egyénisége, ízlése, alkata szerint keresgélhet. Én is ezt tettem, de mert nem vagyok túlzottan gyakorlatias ember, inkább elvontra sikeredett az „összeállításom": Isten, napfény, öröm, anya, könyv, remény, kisherceg, szabadság, költészet, természet. A nyelvi játék kedvéért pedig íme egy ráadás is: Krisztus, kereszt, kelet, kehely, könyv, kultúra, korall, kristály, Kárpátok, Kolozsvár.

*

És itt egy később befutó elmélkedés:

 

Reagálás a „10 szép szó" akcióra

Egy csöpp fonológia is szükségeltetik

Jelölt és jelölő örök összefonódása válik élesen láthatóvá a szép szavak vetélkedésében. Mitől szép a szó? Melyik jellemzője nyom a legtöbbet a latban: a zeneiség, a mássalhangzók csoportosulása, a magánhangzók játéka, netán a hossz? Akár a hossz is szerepet játszhat, lásd például Kosztolányi rangsorát: egy- vagy kétszótagosak mind. Avagy nem a jelölő, hanem a jelölt, az értelem és az általa hordozott érzelmi többlet a döntő? Ismét Kosztolányihoz fordulok: nála ez is egyértelműen igaz, hiszen az ő prozódiai elképzelései alapján semmi nem indokolná a szív választását. Való igaz, az „sz" hang keveseknek kedvence. Az említett prozódiai elképzelések miatt azonban mégsem dől a mérleg nyelve egyértelműen a jelentés szépsége felé. Holtversenyben áll a hajolaj és a gyöngy, a lanolin meg a szív.

Véleményem szerint egy csöpp fonológiát is kell vegyíteni a gondolkodásunkba ahhoz, hogy valamelyest pártatlan eredmény születhessen, különben ismét oda lyukadnánk ki, hogy „szép az a szó, ami nekem (érdek nélkül stb.) tetszik". Fonológiailag ugyanis a mi nyelvünk nagyon gazdag a maga családján, a finnugor nyelvekén belül. Legismertebb példa a finn, amelyiknél másfélszer több hangunk van. Az affrikáták családját tekintve például kereken nyolc megfelelője van nyelvünkben a jellegzetesen pösze finn sz hangnak, s épp e pöszeség miatt gyakorlatilag mind a nyolc megfelelő hiányzik a finnből, ahogy sok más finnugor nyelvből is. Nem beszélve a hosszú magánhangzóinkról, amelyek ha léteznek is több más finnugor nyelvben, nem mindenütt szerepelnek fonémaként, lásd például az észt nyelvet. Éppen ezért az első jelöltjeim a szép, mert ritka szavak családjában a csizmaszár, mangódzsúsz, cipőfűző és műkőkészítő. Természetesen más szavakat is választhattam volna: műfű, csősznő vagy akár dzsúdó, esetleg edzőcipő. Hiszen végső soron már ezek is elfogadott, a helyesírási szabályzat által listázott szavak, melyekre büszkének kéne lennünk, hiszen íme, népetimológiás formában épültek be a köznyelvbe, és nem a köznyelvet alakították a maguk képére. Ez egyértelmű, hiszen az átlagos beszélő nem ismerné fel – teszem azt – a dzsúszt a juice-ban.

A következő szempontom az elkerülhetetlen érzelmi kritérium. Visszakeresem legfrissebb írásaimban, hogy melyik szavakat használtam a leggyakrabban kulcspozícióban, és meg is vannak a személyes totemjeim: Ágnes (Eszter, Lilla), csend, halom (shalom, alom, álom, unalom), langy (konty, hangy). Minden bizonnyal más lenne a lista, ha a militánsabb cikkeim akadtak volna a kezembe, de nem, a halkszavú verseim voltak.

És végül két, szabadon választott, kedvenc magyar „szó", kommentár nélkül: égteklelkembenkisrőzsedalok, illetve miértcsodálkozolcsodálatos.

Móra Zoltán

*

Világosító végszava:

De azért, fűzöm hozzá az egészhez, talán Seress Rezsőnek is igaza lehet a szeretettel... Különösen így, karácsony felé...

Illusztráció: Erről se feledkezzünk meg! (A Szép Szó címlapja, 1936)