Eleinte csak rágcsáltunk. És köpködtünk. Én igyekeztem a bal markomban meggyűjteni a mag belsejétől megfosztott héjat, de amikor már teli lett vele a markom, fölöslegesnek véltem tovább finomkodni és elegánsan leejtettem a lábunk alatt tenyésző óriáslapik közé. Hamarosan úgy is lebontja majd az enyészet.
Vártam, hogy Bakter lépjen először, bökje ki, mi az ábra.
- Ne félj, kizárólag csak szakmai érdeklődésről van szó - fordult felém, mintha tudta volna, milyen feszült hangulatban teltek az előző óráim. - Ezekről a versekről kellene beszélgessünk...
És kezeslábasának mellső zsebéből előhúzott egy átlátszó irattartót, benne egy tucatnyi ívpapír, rajta nyomtatott szöveg. Rápillantottam:
...galambok ülnek a síneken
remegés fut a síneken...
Valahogy olyan ismerősek ezek a sorok. Megálljunk - de hát ezt én írtam! S a következő verset is, egyiket a másik után. Kivétel nélkül!
- Hogy kerültek hozzád ezek a versek?
Elmosolyodott és vállat vont. Úgy vettem észre, mintha még mulatna is rajtam.
És akkor a valóságban is megtörtént az, ami a versben: hirtelen láthatatlan, de hallható remegés futott át a közeli vágányon, egyre vékonyabb és erőteljesebb zümmögés, csattogás hallatszott északi irányból, majd több szaggatott, éles füttyszó közepette feltűnt a 11 órai motoros vonat három alumínium színű vagonja, s amint előre haladt a síneken, az állomás felé, az álmos, a hulladék után kutató galambraj egyedei rendre fölrebbentek előtte, hogy utána zavartalanul visszaszálljanak korábbi helyükre...
 |
| A 11 órai gyors... * Fotó Ádám Gyula |
Önkéntelenül tovább futott a tekintetem a folytatáson, a vers sorai mentén:
"vakkantó mozdony tolat a síneken
kutya téblábol vert pénzdarab a síneken
vizelő részeg a síneken
eldobott vatta munkába sietők átkelése a síneken
rengő meleg a síneken
sikongva fékező szerelvény eső utáni rozsda hóbuckák a síneken
jajkiáltás acélpengés a síneken
katángkóró bogáncs lósóska a sínek között
kóválygó varjak a sínek fölött"
- Kérdeztem valamit - sürgettem a választ, mikor ismét elcsöndesedett körülöttünk az állomási környék. Bakter Bálint megadóan bólogatott és azt mondta:
- A gyárunk kizárólag versekkel foglalkozik. Nem csupán gyártja, hanem tanulmányozza is a verseket. Úgy általában, de konkréten is. A világ verstermését elemezve, ízekre szedve próbáljuk megállapítani azokat az általános szabályokat, melyek alapján gyári termékeinket megfelelő színvonalon előállíthatjuk.
Ez a Bakter nem komplett, gondoltam magamban, de egyelőre megtartottam magamnak lesújtó véleményemet, mert szerettem volna megtudni valódi szándékát.
- Az elmúlt hónapokban - folytatta, amúgy érthetően és logikusan, szó se róla - a te verseiddel foglalkoztam behatóbban. Bevallom, megkönnyítetted a feladatomat, hogy költői termésedet fellőtted a világhálóra, ahol igazán gyerekjáték elérni. Feltűnt nekem, hogy milyen elmélyülten és makacsul vissza-visszatérve - mondjam azt: rögeszmésen? azt azért mégsem mondom - foglalkozol a vasúti világgal... Ez nem lehet véletlen, mondtam magamnak, s most, hogy feljegyzéseidet is elolvastam, minden megvilágosodott előttem. És arra gondoltam, ha te is egyetértesz, eldumálhatnánk mint költő a költővel, az itt összegyűjtöttek egyikéről-másikáról...
Nem mondom, feladta ám a leckét nekem ezzel a fura elgondolásával. Tehetetlenül ingadoztam az IGEN és a NEM között, érveket és ellenérveket próbáltam megfogalmazni, de igazából nem jutottam semmire, végül megadtam magam. Az az igazság, hogy engem is kezdett ÉRDEKELNI a Bakter felvetette szempont: a miért és a hogyan... Abban maradtunk, hogy két napi haladékot kapok, átgondolni az egészet. Két nap múlva pedig újra itt, kettesben.
- A verseket pedig elviheted - búcsúzott Bakter -, majd visszahozod.
S adott még egy utolsó maréknyi tökmagot.
1 megjegyzés:
A sín, amelyiken gyakran halad el vonat, igencsak kicsiszolt, úgy viselkedik, akár egy tükör. Meglátja magát benne az önmagára kíváncsi
Megjegyzés küldése