Most pedig a továbbiakban itt is olvasható...
Egy kényszerpálya szabadsága
A 70 éves Cseke Gábor laudációja
"Az írás szabadsága ugyanazt jelenti, mint az élet szabadsága: addig vagyunk szabadok, amíg nem sértünk másokat." - mondja Cseke Gábor egy helyütt, s gondolom, nem tévedek nagyot, ha ezt a szerző ars poeticájának tekintem. De melyik Cseke Gábor mondja ezt? Az újságíró, a költő vagy az író? Szét lehet-e, szét kell-e választani ezeket a szerepeket? Nem, mert életútját vizsgálva úgy tűnik, Cseke Gábor belenőtt ezekbe a szerepekbe, vagyishogy azok választották ki öt. 43 éven át, 1962-től 2003-ig volt szerkesztő-újságíró, mindeközben folyamatosan jelentek meg versei, prózakötetei, ifjúsági regényei. 43 év a sajtó kebelén, olyan körülmények között, hogy az igencsak szűkkeblűnek mutatkozott! Cseke Gábor vállalta a munkát, megharcolta harcait. Először az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként, majd az Előre szerkesztőjeként, hogy aztán ennek utódjától, a Romániai Magyar Szótól vonuljon nyugdíjba, s húzódjon el annyi bukaresti év után Csíkszeredába.
Cseke Gábor szigorú önvizsgálatra hajló, mondhatni önemésztő személyiség, ezt bizonyítja visszatekintő memoárkötete, a jelentések - magamról, melynek egy passzusában így vall: „Egész életemben kényszerből, kényszerűségből űztem azt, amit tulajdonképpen szerettem csinálni... Nem voltam elég erős nem-et mondani a manipulálásoknak, bárhonnan is értek. Ez volt az átok a munkámon... " Átkot ennyire emelt fővel nem sokan hordoztak, s az, aki felismeri a manipulációs szándékot, már nem is manipulált. Az Qipberséget, méltóságot az ehhez hasonló - talán túlságosan is szigorú - önbíráló kijelentések is bizonyítják. S összességében az életmű. 6 verseskönyv, 5 prózakötet, 2 gyermekregény, s az imént említett, őszinteségben vergődő memoárkötet, hogy az internetes művekről - melyek sora folytatódik - itt most ne beszéljünk.
Ellentmondásos volna Cseke Gábor személyisége? Talán, de csak annyira, amennyire a kor volt az, amelyben tevékenységét kifejtette. Értelmiségi, aki feladatot vállalt, mert a feladat elől nem szökhetett el, s aki viselte a feladatvállalás minden következményeit. Okos kompromisszumokat kötve, a lelkiismeretre mindvégig vigyázva. A költészet, a prózavilág fikcionalitása menekülés is lehetett számára ebből a kettős szorongatásban megélt életből. Menekülés, menedék, megérkezés. Veszélyhelyzetben megerősödik az identitás - ez ránk, romániai magyarokra hatványozottan talál - s lám, Cseke Gábor példájából úgy tűnik, kényszerhelyzetben felerősödik az alkotókedv. Valószínűleg Cseke Gábor számára elengedhetetlen volt ez a kényszerpálya ahhoz, hogy 14 szépirodalmi kötete megszülethessen. Melyekhez, valamint egész eddigi kényszer-életéhez és nemrég betöltött hetvenedik életévéhez ezúton - kényszerítő körülmények nélkül - gratulálok!
Zsidó Ferenc
2 megjegyzés:
Én innen, Vásárhelyről újólag gratulálok az elismeréshez, Gábor!
Éppen ideje volt.
Köszönöm, Frici! A többiről majd amúgy privátan... Tudod hol...
Megjegyzés küldése