Zala György (1858-1937)
1937 december
Zala György, aki hetvenkilenc éves korában meghalt, egyike volt a ferencjózsefi korszak legjellegzetesebb és legünnepeltebb képzőművészeinek. Diadalmas művészpályát futott meg, megbízásokkal mindig el volt halmozva, sikert sikerre halmozott és voltak idők, amidőn majdnem olyan szuverén kizárólagossággal képviselte a magyar szobrászatot, mint Benczúr Gyula a festészetet.
Kettejük művészete egybeesett a történelmi öntudatára jutott magyarság századvégi mámorával, ők voltak a hivatalos Magyarország és a magyar középosztály művészeti igényeinek kielégítői, de temperamentumuk és stiláris törekvéseik is közel estek egymáshoz.
Zala is az osztrák és német neobarokk légkörében nevelkedett, ennek dekoratív és patetikus stílusa irányította egész életén át. Szenvedélyes vérmérsékletű, könnyen hevülékeny ember, kiváló és kitartó munkaerő, aki boldog volt, ha mentől hatalmasabb feladatokkal birkózhatott. Kiváló mintázó tehetség, aki alapjában a naturalista ábrázolás talaján állott, de a naturalista módon meglátott elemekből festői hatású és lendületesen mozgalmas, nyugtalan kompoziciókat szerkesztett össze, amelyekben nem annyira egyéni alkotótehetség, önálló szobrászi stílus, mint inkább a kor színpadiasan patetikus, dekoratív pompakifejtése nyilvánult meg.
Művészetének tetőpontját, legnagyobb diadalainak idejét a millennium körüli évtizedekben érte el, amidőn egymásután alkotta nagysikerű köztérszobrait és Strobbal együtt szinte kizárólagosan uralkodott a magyar szobrászaton. Aztán lassú hanyatlás következet, ennek utolsó terméke a szerencsétlen Tisza-szobor, már teljes felbomlásban mutatta egykori komponáló készségét.
Zala művészete (néhány intimebb és mélyebben átérzett kisebb méretű alkotástól eltekintve) magán viseli kora köztérszobrászatának minden erényét és minden fogyatékosságát. Nála nem az érzés mélysége és ereje a fontos, hanem a színpadias kiállás, a nagy gesztusok, a lendületes szavalás, a rendezés külsőségei, a pompa, a gyakran élőképszerűen elrendezett, de részleteiben híven utánzott természet. A bronzzal, vagy kővel egyaránt virtuózan, nem annyira szobrászi, mint inkább festői értelemben bánt, vonalvezetése nyugtalan és elaprózódó.
A dekoratív imponálás nála fontosabb, mint az elmélyedő érzés, a póz lényegesebb, mint a lelki tartalom. Nagy tömegekhez kiván szólani és ezért gyakran igen olcsó eszközökkel él, drámaisága gyakran erőltetett. De éppen ezzel a színpadias és saját erején túlfeszített, nyugtalan lendülettel pompásan illett bele korába, mely kellő erő nélkül színlegesen oldotta meg feladatit és a dekoratív pompakifejtést a művészet tetőpontjának tartotta.
Amidőn aztán az akademikus művészet kora lejáróban volt és a következő nemzedék üresnek érezte az epigonstílust és más utakon próbált járni, Zala módfelett elkeseredett és annak a művészcsoportnak élére állott, amely a lehető legélesebben fordult szembe képzőművészetünk átalakulásaival. A hivatalos Magyarország hivatalos szobrásza lett, aki sehogysem tudta megérteni és méltányolni azt a megújhodást, mely képzőművészetünkben a millennium után kezdődött és végül mégis diadalt aratott.
A villamos nem változott 50 év alatt semmit
1937 december
 |
| Kovács Lajos villamosellenőr |
Szép kispolgári lakás. Hajlítottlábú asztal, nagy fotók, régi porcelántányérok a falon, a sarokban pedig zongora. Az egyik karosszékben csontosarcú, élénk tekintetű öreg úr ül: a 91 esztendős Kovács Lajos nyugalmazott Beszkárt-ellenőr, az ötvenéves budapesti villamos legöregebb alkalmazottja. Még a lóvasútnál kezdje pályafutását, a szó legszorosabb értelmében - azután került a villamoshoz, az ötven évvel ezelőtt meginduló budapesti villamosok közül mingyárt az első órákban, a másodiknak elinduló kocsin ő árulta a jegyet.
- Ezek a mostani kalauzok panaszkodnak, hogy sok a munka? - kérdezi az öregúr, haragosan összerándult szemöldökkel. - Mi örültünk, ha csak tizennégy órát kellett dolgoznunk naponként. Éjjel kettőkor gyalogoltam végig a városon, hogy félháromra a végállomáson legyek, az első kocsinál.
- Mikor ment nyugdíjba?
- Tizenhét évvel ezelőtt, hetvennégyéves koromban. Akkor már ellenőr voltam, a kőbányai végállomáson indítottam a kocsikat.
- Mostanában szokott még néha-néha villamoson utazni?
- Néha-néha?! - csodálkozik - Majdnem minden nap! Legutoljára tegnapelőtt utaztam, amikor az Operába mentem és legközelebb ma délután fogok, amikor moziba megyek.
- Életének melyik a legkellemesebb villamos emléke?
- A háború alatti női kalauzok: pontatlanok voltak, elkéstek a kocsikkal és gyakran összeverekedtek a nőutasokkal. Mindig jelentést kellett írnom a késés okáról és az ilyen kisebb-nagyobb incidensekről: többet irkáltam akkoriban, mint az egész központi iroda együttesen.
- Változott valamit a villamos ötven év alatt?
- A világon semmit.
- Gyorsabb lett a közlekedés?
- Lassúbb lett! Nagyobb a forgalom, lassabban haladnak a kocsik. - Pipára gyújt, elgondolkodva mondja:
- Ma már alig ismer meg engem a villamoson egy két fiatal kalauz.
- Fiatal?- kérdezzük - Hány évest ért fiatal alatt?
- No, olyan ötven-hatvanévest...
Elbúcsúzunk Kovács bácsitól. Erőszakkal sem tudjuk visszatartani, hogy föl ne ugorjék, ki ne kísérjen az előszobába és távozásunkkor össze ne vágja a bokáját.
Kimegyünk a Nünberg uccán át a Thököly útra, látjuk a kisszakaszra várakozó tömegeket, a csilingelve dörögő sárga villamosokat és arra gondolunk: mennyivel fiatalabb a 91 éves Kovács Lajos, mint az 50 éves pesti villamos!
Mi lesz 1938-ban
1937 december
Budapest, december 26.
Mit hoz a külpolitika
A külpolitika terén az elmult években az események olyan viharos és kalandos ütemben kergették egymást, hogy a fejlődés jövő szakaszait még a leggyorsabb vadászgépen száguldó próféta se tudja utolérni. A külpolitikai döntő elhatározások a hadügyminisztériumok féltve őrzött titkaitól, pokoli újtalálmányoktól függnek, hiszen az elmult évek kis háborúiban, Abesszíniában, Spanyolországban és Kínában a nagyhatalmak többé-kevésbé ismert harci eszközeiket próbálták ki.
Japánnak meglepetésekre különben nincs is szüksége! Az óriási távolság, a japán szigettenger ezer meg ezer búvóhelye, ahonnan tengeralattjáróival és repülőgépeivel rajtaütésszerűen csaphat le az ellenséges tengeri erőkre, fölöslegessé teszik a túlságos megerőltetést. Japán a Sárga tenger vitathatatlan ura, s a bölcselő angol államférfiúnak, Balfournak volt igaza, aki már húsz évvel ezelőtt amellett foglalt állást, hogy Kína északi felét, de ha kell, egész Kínát engedjék át a nyugati hatalmak a mohó japán imperializmusnak. Kína nehéz és súlyos falat, s az elkövetkező esztendőben Japán a nagypolitikából többé-kevésbé kikapcsolódik, minden ereje és minden fillérje arra lesz szükséges, hogy Észak-Kína óriási vasérc- és széntelepeit birtokba vegye és kiaknázza s ebben nincs hatalom a földön, amely megakadályozhatná. Még az oroszok is nyugodtan folytathatják tovább belső acsarkodásaikat! Japánnak elég lesz Kína, nem lesz szüksége Szibériára.
Oroszországban a forradalom fenevadja folytatja tovább öldöklő munkáját. Tuchacserszkij és Karachan után Litvinov és Vorosilov s talán Blücher feje is a porba hull, a szürke középszerűségek, a színtelen csinovnikok lesznek korlátlan urrá Oroszország fölött, amely fokozatosan kikapcsolódik az európai politikából és folytatja tovább a vörös falak mögött a maga nyomasztó, fojtó életét.
Európában a két hatalmi csoport, a nyugati demokráciák és a Róma-Berlin tengely mérkőzése folyik tovább.
Az angol politika minden áldozatot meghoz, minden megalázkodást lenyel csak azért, hogy a fegyveres összecsapást megakadályozza, mert az idő Angliának dolgozik, s két év kell ahhoz, hogy Nagybritannia a maga minden képzeletet meghaladó fegyverkezéseit befejezze.
1938-ban előtérbe kerülhet az osztrák népszavazás kérdése is (angol ellenőrzés alatt) és a választási jelszó: Hitler vagy Ottó!
A III. Birodalom megbékülésének Nyugattal Anglia lesz a szószólója.
Spanyolországban Franco legyőzheti a köztársaságot, de a reménynek, amelyeket szövetségesei a győzelemhez fűznek, alig teljesednek be. A spanyol minden nemzetnél jobban gyűlöli az idegent, s az új Spanyolországban az idegennek éppoly kevés szava lesz, mint a régiben volt.
Lesz-e európai háború vagy sem? Azt hisszük, nem! A kockázat túlnagy, - mondjuk, szerencsére - semhogy a spanyolországi és kínai tapasztalatok után bármely kormány a lavina elindítását megkockáztatná.
A mi szerencsénkre, mert mit nyerhet Magyarország az irtózatos játszmában? Ezért folytatjuk tovább régi és bölcs békepolitikánkat, kissé közeledni fogunk szomszédainkhoz, a román választások dacára talán sikerült az új dunai megegyezést nyélbe ütni, a határokon túl élő véreinkre jobb sors derül, a három dunai agrárállam érdekei is egymásra találnak, közös kiviteli szervek alakulnak és Budapesten találkozhat majd nemcsak a Dunavölgy minden fontos vasútvonala, hanem minden kultursugara is, s lassan felvirrad ránk is szebb napok hajnala!
Mi lesz a belpolitikában
Az első félidőben (félesztendőben) belpolitikánk úgyszólván, kizárólag az új választójogi törvény hatása alatt áll. Széll belügyminiszter választójogi javaslatát januárban tárgyalni kezdi a Háznak erre életrehívott és pártarányok szerint kijelölt választójogi bizottság és március 15-ig harmadszori olvasásban is megszavazza a Ház a kétségtelenül rendkívüli jelentőségű törvényt.
Azok a feltevések ereje, hogy a titkos választójog tárgyalását a kormánypárt egy része is alkalmul használja fel arra, hogy hátbatámadja a Darányi-kormányt, továbbá azok az aggodalmak, hogy a felsőház nehézségeket támasztana az új választójogi rendszerrel szemben, nem bizonyulnak valónak. Nehéz csaták, szenvedélyes viták színhelye lesz a törvényhozás mindkét háza ennek a negyedszázadot elkésett törvénynek tárgyalása idején, de kisebb módosításokkal az új választójog, ahogy mondani szokás, tető alá kerül.
A kormánypártban is a régi sebek újra felfakadoznak a különböző frakciók súlya, ereje és létszáma aszerint változik, melyiknek van több sansza arra, hogy a választások irányításában döntő befolyást nyerjen.
Meglepő színváltozások tanúja lesz az ország, elképesztő fordulatokra és pálfordulásokra készülhetünk el. Nehéz próbát kell állnia Darányi sphinxszerű egyéniségének és diplomáciai képességének, hogy „a nagy start”-ig a mai politikai helyzet felborulásának veszedelme nélkül el tudja titkolni, hogy a Nep-csoportnak közül melyiknek nyujtja a pálmát, melyik csoportból kerülnek ki a hivatalos jelöltek, illetve melyik csoport tagjai favorizáltatja főispánjaival a vármegyei listán.
Kétségtelen tény, hogy a Nep képviselőinek jó kétharmadrésze nem tudott olyan népszerűséget szerezni választókerületében, amely kiállja a titkos szavazás tűzpróbáját. Különösen Gömbös-féle erőszakos választáson bekerült új képviselők nagy részének helyzete több, mint kétséges: a Marton-Mecsér-csoport és a Bárczay-féle csoport túlnyomó többsége nem számíthat mandátumra régi kerületeiben.
A kisgazdapárt hadállásait biztosan tartja, egy titkos választási kampányban azonban, amelynek Eckhardt a zászlója, a politikai jobbágyságból felszabadult agrártömegek akaratnyilvánítása olyan eltolódást is eredményezhet, amely a kisgazdapárt legvérmesebb reményeit is meghaladja…
Az Egyesült Keresztény Párt szervezkedésének, amelynek Friedrich és Griger csatlakozása adott új lendületet, különösen a városokban lehet eredménye, ha a pártnak az utóbbi hónapokban erősen megingott belső egységét sikerül helyreállítania.
A Szabadság Párt, amelynek Rassay emelkedő presztizse, politikai ítélőképességének mind szélesebb körökben való elismerése ad jelentőséget, a fővárosban és a nagyobb városokban az eddiginél is nagyobb mértékben érvényesülhet, ha alkalmas jelöltekkel áll ki a porondra.
Éppen ez a jelöltkérdés lesz a pártok egyik legkeservesebb választási problémája? A megnagyobbodott kerületek folytán egyrészt megdrágulnak az alkotmányos költségek, másrészt a jelölt neve, közéleti multja, de ezzel kapcsolatban helyi népszerűsége, továbbá agitatórius képességei és nem utolsó sorban fizikai teherbírása is nagyobb súllyal esnek latba, mint eddig. Idegen, ismeretlen jelölteknek, rajtaütésszerű választási sikereknek sokkal kisebb tere lesz.
A szociáldemokraták választóközönsége az idők folyamán stabilizálódott.
A különböző szélső jobboldali mozgalmaknak pedig egyre több a füstje, mint a lángja: az általános választásokon alig számíthatnak több sikerre, mint az időközi választásokon!
Nyilvánvaló, hogy Darányi több olyan szociális szellemű, így a kormány iránti bizalmat megerősítő javaslatot tartogat tarsolyába, amelyeket vagy a választójog és a költségvetés vitája között vagy a költségvetés vitája után a választások kiirása előtt nyujt be és tárgyaltat le a Házzal.
Nyilvánvaló az is, hogy az ország közhangulatát nem kis mértékben befolyásolja majd a gazdasági helyzet is. Belpolitikailag tehát az újesztendő egyetlen perdöntő eseményének a képviselőválasztás ígérkezik, egyébként a sok homály, bizonytalanság és rémlátás dacára tengelytörés nélkül kocog át a magyar belpolitika az 1938-as esztendőn is.
Annál is inkább, mert a lét és nemlét kérdéseire nem a belpolitika, hanem a külpolitika adja meg a választ.
1938
Károly román király és Goga miniszterelnök kijelentései
1938 január
Bukarest, január 2.
Károly király Mihály trónörökös és az udvari méltóságok kísérletében délben fogadta a román kormányt. Goga miniszterelnök beszédében kifejezte a kormány jókívánságait és utalt arra a nagy ragaszkodásra, amellyel az egész ország a korona iránt viseltetik. Károly király válaszában örömét fejezi ki, hogy kormánya kész a mai idők szellemében egyenes úton előrehaladni. A román nemzetnek joga van az élethez, de az élethez való joga nem jelenti semmiképen sem mások elnyomását. Hívő nemzet vagyunk, de egyben mindig engedékenyek is tudunk tenni.
Goga miniszterelnök
Goga miniszterelnök rádióbeszédében ismertette az új kormány programját, amely a nemzeti gondolatot tartja szem előtt és jelszava: Románia a románoké.
- A nemzet történelmi helyreállításának gondolatát valljuk és földmíveseink helyzetének javítására törekszünk. Hiszünk a nemzetnek a keresztény gondolat jegyében való újjászületésében.
Hiszünk a királyságban, amely fontos alappillére az államnak. Szent feladatunknak tartjuk, hogy a nemzeti élet minden megnyilvánulása magán viselje a román faj vezető szerepének bélyegét. A kormány a mostani országgyűlés feloszlatása alkalmából mondja el majd programját. A feloszlatásra szükség van, mert az mai összetételében semmiféle alapot sem nyujt a pártok közti együttműködsre és nem nyujt lehetőséget az eredményes munkára.
A román kormány nem kíván semmilyen téren jogfosztással élni, a kisebbségeket sohasem fogjuk üldözni. Sokkal többet küzdöttem a szabadságért, semhogy üldözővé változhatnék.
Mindazok a kisebbségek, amelyek beleilleszkedtek mind gondolatban, mind tettekben az állam keretébe, polgárjogot nyernek és megtarthatják népi jellegüket. A kormány az ország magasabb érdekeit összhangba kívánja hozni a külpolitikával, lehetőleg minden súrlódás és incidens elkerülésével és a ma fennálló baráti szövetségek figyelembevételével.
Titulescu belépett a parasztpártba, amely élesen szembeszáll Gogával
Titulescu táviratot küdlött Maniu Gyulának a nemzeti parasztpárt elnökének és ebben a párt tagjai közé való felvételét kérte.
Titulescu belépése a nemzeti parasztpártba azt jelenti, hogy a volt külügyminiszter tevékenyen részt akar venni a nemzeti parasztpártnak Goga fajvédő kormánya elleni mozgalmában.
A budapesti találkozó
1938 január
Budapest, január 10.
A római blokk államainak miniszterei a történelmi jegyzőkönyvek aláírása óta nem tanácskoztak oly feszült légkörben és nem álltak oly nehéz feladatok előtt, mint ma. A budavári palotában hétfőn megkezdődő tanácskozások lefolyásáról, részleteiről, döntéseiről a nagy nyilvánosság elé alig kerülnek részletek. A hivatalos közlemény, amely három nap mulva jelenik meg, bizonyára hangsúlyozni fogja, hogy a római blokk államai a jövőben is egymás érdekeinek figyelembevételével, egymás kölcsönös támogatásával fogják európai politikájukat irányítani.
Ez a jelentés ezúttal is minden szavával, minden mondatával fedni fogja a színigazságot: Olaszország, Ausztria és Magyarország egyetértése és összetartása nélkül az az ingatag egyensúly, amelyet a Duna völgyében napjainkig fenntartani sikerült, a legveszedelmesebb megrázkódtatásnak volna kitéve...
Olaszországnak feltétlen szüksége van a két nyugat-dunai állammal való őszinte együttérzésre és szoros kapcsolatra, hogy közép-európai poziciója továbbra is szilárd és változatlan maradjon. Magyarországnak és Ausztriának viszont szüksége van arra a nemzetközi hátvédre, amelyet egy katonailag és diplomáciailag vértezett nagyállam barátsága és támogatása jelent.
Mégis merőben más ma a helyzet, mint 1935 tavaszán, amikor a római jegyzőkönyvek államai blokká egyesültek! Az a remény, hogy az abesszíniai konfliktus szerencsésen elsimul és az Angliával kötött gentleman-egyezmény Olaszország és a két nyugati demokrácia megértő barátságának és a stresai frontnak helyreállítására vezet, füstbe ment. A spanyol polgárháború nem egyszer szédítő szakadék széléig sodorta Európát. A véres terrorhullám, amely végigsöpört az egyre rejtelmesebb szovjet-birodalmon, megbénította a vörös hadsereget és ezzel letagadhatatlanul meglazította a francia-orosz szövetség katonai alapját. Japán megindította 1921 óta előkészített hadjáratát Kína meghódítására.
A távoli-keleti események az európai fejlődés menetét meggyorsították!
Anglia sokkal erősebb ütemben kell, hogy megkísérelje a végsőkig kiélezett európai helyzet megoldását, a középeurópai tengely-egyensúly helyreállítását, és ázsiai birtokainak biztosítását. Ennek a tempóváltozásnak első jele Sir Robert Vansittarnak, a brit diplomácia tényleges vezetőjének távozása a Foreign Office államtitkári székéből, mert nyilt titok a nagy világ előtt, hogy ő volt idáig a halogatás, a türelem és az engedmények politikájának vasidegzetű és célkitűzéseiben megingathatatlan képviselője.
A nagyállamok nemzetközi súlyának eltolódása nem maradhatott kihatás nélkül az európai kisállamok magatartására sem. Belgium ügyesen és elszántan kibontakozott azokból a kötelékekből, amelyek eddig Angliához és Franciaországhoz fűzték.
Franciaország dunai szövetségesei közül ketten, Jugoszlávia és Románia gazdaságilag és politikailag is közelebb kerültek a Róma-Berlin-tengelyhez. Az a két tény, hogy Ciano gróf búcsúztatására az éjszaka a római Termini-pályaudvaron Krisztics jugoszláv követ is megjelent és hogy a Goga-kormány kinevezését a német és az olasz sajtó tapsviharral üdvözölte, messzehangzó bizonyítékai annak, hogy más világban, más légkörben ülnek össze a római blokk külügyminiszterei ma, mint két és fél évvel ezelőtt.
Tanuljuk meg végre: nincsen ártalmasabb és veszedelmesebb, mint külpolitikai kérdésekben párt- vagy világnézeti szempontok, rokonszenvek, ellenszenvek, általában érzelmek után igazodni. A nemzetközi politika nem ismer mást, csak nyers érdeket és reális tényeket.
A magyar emberiség sem ismerhet sem német, sem francia külpolitikát, csak olyat, amely az ország érdekeinek, jövőjének, céljainak, vágyainak megfelel. Már Széchényi figyelmeztetett , hogy jaj olyan egyénnek és kétszerte jaj azon nemzetnek is, amely lelkének indulatai, vagy szívének andalgása után indul, mert úgy jár, mint a tücsök, amely nyáron dalol és télen koplal.
A magyar külpolitika elsőrendű érdeke: megőrizni és biztosítani a nemzet függetlenségét! Magyarország mozgási szabadságának köre ma sokkal rövidebb átmérőjű, mint egy nagyállamé. Már ez okból sem szakíthatunk a Népszövetséggel, amely a nemzetközi jogbiztonságnak még mindig (bárcsak jelképes!) reprezentánsa.
I grandi dolori sono muti - a nagy fájdalmak némák, - mondja az olasz közmondás és mi is hallgatunk a fájdalomról, amely ma erősebben sajog a szívünkben, mint valaha!
A magyar közvélemény meg van győződve arról, hogy a budapesti találkozón a magyar kisebbségek, különösen az erdélyi magyarság sorsáról súlyos szavak esnek.
És repeső szívvel várjuk, hogy a római kormány az erdélyi magyarságnak az emberi életnek legalább azt a szabadságát biztosítja, amelyet az erdélyi szászok a német birodalmi kormánynak köszönhetnek.
Franciaország elfordul Romániától
1938 január
Basel, január 9.
A Baseier Nachrichlen bukaresti jelentése szerint Micescu külügyminisztert Prágába való elutazása előtt felkereste Thierry francia követ, aki a legutóbbi barátságos tanácsokon túlmenően részletesen kifejtette előtte Franciaország álláspontját.
A jelentés szerint Thierry követ fölvetette a kérdést, csatlakozni akar-e Románia a diktatúráktól kormányzott országok külpolitikai irányzatához?
Miceseu külügyminiszter azt válaszolta, hogy a belpolitikai irány megszabása nem érinti a román külpolitika célkitűzéseit.
A francia követ a több mint egyórás tárgyalás során kijelentette, hogy ha az új kormány azonos politikát szándékozik folytatni a különböző európai diktatúrákkal. Franciaország elfordul Romániától, Magyarország barátságát fogja keresni és már a közeljövőben Magyarország jogos igényeit fogja támogatni.
Franco repülőgépei francia falvakat bombáztak
1938 január
Perpignan, január 23.
Vasárnap délután két nemzeti repülőraj 14 gépe elrepült Puigcerda felett, majd 20 percen át bombázta a várost. Az egyik bomba Puigcerda egy zsúfolásig megtelt szállodaépületét rombolta szét. A halottak száma igen nagy. Megrongálódtak a pályaudvari épületek egy része is. A nemzeti repülők két ízben repültek francia terület felett és tíz bombát dobtak le.
Ez az első eset, hogy a nemzeti repülők Puigcerda ellen támadást intéztek. Puigcerda lakosai rémülten menekültek Bourgmadame francia községbe, ahol a sebesülteket elsősegélyben részesítették. A nemzetiek által ledobott bombák közül két bomba Osseja közelében, míg egy másik Angoustrine közelében robbant fel. A francia falvakban a bombák robbanásainak, az eddigi jelentések szerint, nem volt sebesültje.
A Népszövetség Angliát, Franciaországot és Perzsiát bízta meg a Románia ellen beadott petíció megvizsgálásával
1938 január
Genf, január 30.
A Népszövetség tanácsa hármasbizottságot küldött ki a romániai zsidókérdés ügyében beadott petíciók megvizsgálására. A bizottság Anglia, Franciaország és Perzsia delegátusaiból áll.
Miután a Népszövetség eddig sokszáz petíciót utasított vissza vagy süllyesztett el, ennek az intézkedésnek a magyar kisebbségek szempontjából is jelentősége van. A Népszövetség titkársága a petíció elfogadásáról rövid közleményt akart kiadni a sajtó számára, ez ellen azonban Miceseu külügyminiszter erélyesen tiltakozott. Azzal érvelt Avenol főtitkár előtt, hogy a kommüniké a márciusi választások előtt súlyosan sértené a román kormány érdekeit.
Egy pengő!
1938 január
Egy pengő, szóval és írásban egy pengő az az összeg, amelyet egy nagy magyar iparvállalat, az ország egyik legtekintélyesebb nagyiparos családjának legjobban jövedelmező vállalata karácsonyi jutalom fejében minden a gyár szolgálatában eltöltött esztendő után munkásainak ajándékozni kegyes volt. Miután a gyárat hét esztendővel ezelőtt alapították, az alapítástól kezdve a gyárban dolgozó munkás hét, egy esztendeje felvett munkás egy, egyetlenegy pengőt kapott!
Nincs törvény, amely előírná a karácsonyi ajándékot, de az íratlan törvény, a keresztény karitász törvényének megszegése nagyobb társadalmi bűn, mint a munkásnak írott törvénybe ütköző megrövidítése. Súlyos különösen azért, mert a belső társadalmi feszültség és a lelkek áthasonulása következtében a kormányzati politika napról napra erősebben eltolódik a tömegek, a dolgozók, a nélkülözők és verejtékezők érdekeinek irányában, amint ez Magyarország miniszterelnöke újévi rádiószózatában olvasható, amelynél becsületesebb, őszintébb és komolyabb szavakat magyar államférfi régen nem intézett ehhez az országhoz.
Ugylátszik, hogy ezt a rohamosan erősödő belső átalakulást csak a felelős államférfi, akinek kötelessége s az ujságíró, az író, akinek hivatása a körülötte zajló világot figyelni, érzi meg minden idegszálával. Sokan, nagyon sokan nem veszik tudomásul, hogy körülöttünk minden országban Londontól Bécsig milyen irtózatos áldozatokat hoznak a társadalmi rend és a belső béke érdekében s hogy a mi táblabírás adórendünk, ipari igazgatásunk, jövedelmi megoszlásunk, hogy csak e hármat említsük, gyors átalakításra szorul.
A miniszterelnök újévi beszéde igen komolyan hangzó volt, de az ország belső rendje érdekében az intő szó után tettek, kormányzati és törvényhozási tettek is következnek, mert szép szavakkal ma már nem boldogul itt senki!
Szerencse, hogy ez az egypengős szociális gondoskodás mégiscsak kivétel, s megnyugtató, hogy a szóbanforgó vállalat igazgatója maga is megdöbbent az egypengős karácsonyi jutalomtól s tíz pengőt juttatott minden családos munkásának!
Cs. Szabó László: Ultima verba
József Attila emléke
1938 január
Huszonegy évvel a borzalmas szárszói halál előtt egy összezúzott öregembert húztak ki a Rouen-párizsi vonat alól. Szennyes, ködös, tengermelléki téli est volt, a vonat késett, türelmetlen utasa eléjeszaladt, megcsúszott s a sínre esett. Délután fölolvasást tartott a háborúról, estére haza akart jutni, a hontalan, erejefogyott öregember valószínűleg félt az idegen éjszakától.
Két év óta dühöngött a háború, földúlta s elragadta hazáját, meggyalázta jóhiszemű, emberszerető látomását: a belga szocializmus költői párlatát, szülőföldjére zúdította kedves szomszédnépét, a németet. Fél-tébolyultan bolyongott a front mögött, fölolvasott a vérző Belgiumról, rongyos, fakó zászlóként elhagyva csattogott a zivatarban, amit annyiszor megénekelt. Mert a roueni halott Emile Verhaeren volt, minden idők legnagyobb belga költője.
Iszonyú rágondolni, hogy a két agyongázolt költő halála aligha múlt a véletlenen. Verhaeren már élőhalott volt 1916-ban, a háború, honvesztés s a kibírhatatlan csalódás rég megérlelték azt a "belső halál"-t, amit a lomha test elkésve, rendszerint csak az utolsó pillanatban vesz észre. A lélek tartókötelei elszakadnak, a gyanútlan test még áll, de egyetlen lökésre egyenesen a halálba zuhan. Ilyenkor egy véletlen lábcsúszás is törvényt teljesít. Azt teljesített 1916-ban az élőhalott költő felett is. József Attila nem várta be a véletlent, a belső halál elől menekülve egy végzetes mozdulattal maga segített a végrehajtásban.
Vajon gondolt valaha a roueni halálra? Utolsó hónapjaiban ismét foglalkozott Verhaerennel, hozzáfogott a "Lázadás" című hatalmas költemény fordításához. Nem tudom mennyire jutott a munkával, talán az első sorig sem. Egy tervezett versantológiának szánta, amelyben csupa békeszerető és szabadságszerető vers lett volna. Ő vállalta a franciákat, nagy kedvvel, majdnem boldogan. Följegyezték, hogy élete végén nem írt több politikai verset, de csupa ilyet akart fordítani. A tervből semmi se lett, egy-két sor készült el az egyik Hugo versből.
Kétszer vagy háromszor beszélgettünk a könyvről, utolsó találkozásaink voltak ezek. Irtózom a gondolattól, hogy halála után lóhalálában én is jelentkezzem lim-lom emlékeimmel. "Ady sírján gaz és barátok nőnek", írta egyszer elkeseredve Szabó Dezső. Minden költő sírján. Ha mégsem hallgatom el ezt a pár jelentéktelen búcsúbeszélgetést, azért teszem, mert soha kedvesebbnek, okosabbnak, szeretetreméltóbbnak nem ismertem.
A világ azt hiszi, egy gyógyíthatatlan beteg pusztult el a szárszói sínen. Az is, de nem csak az. Emlékemben változatlanul úgy él, mint a szelíd báj és okosság képe. Voltak barátai, akik rossz óráiban is látták, én gyáva voltam ehhez, csak a csöndes időszakokban találkoztunk s haláláig azt a József Attilát ismertem, akinek öt verskönyvét s néhány szép fordítást köszönünk.
Épp az a szörnyű, hogy e tiszta órák haláláig visszatértek, épp az a szörnyű, hogy az elborult agy még rengeteg világosságot temetett maga alá. Csak félig volt élőhalott. Akik egyformán látták jó és rossz óráit, előbb-utóbb megnyugodtak testi halálában. "Jobb így szegénynek!" De miért volna jobb, mikor tudom, hogy a belső halál nem emésztette föl egészen? Emlékemet nem szennyezte be tébolya, ha megfeszítenek, se tudnám mondani: jobb így. A tiszta órák megőrizték illúziónak.
Attila egyre kedvesebb, egyre szelídebb, gondoltam minden találkozás után s magamban lehordtam a rémhírterjesztőket. Összes barátai közül legkevésbé barátja, aki sose mertem megnézni a beteget, talán én tudom legjobban, mennyi kincset, mennyi érintetlen erőt temetett be a betegség. Ezt a megmaradt erőt próbálta görcsös erőlködéssel, utolsókig Hugo remekművéhez, a "Chatîments"-hoz - a "Büntetések"-hez - mérni.
Szervi idegbetegsége volt, akárcsak első istápolójának, apai barátjának, Juhász Gyulának. A vagyon se mentette volna meg a szenvedéstől, talán a választott halálnemtől sem. De a végtelen nyomor, a politikai keserűség, a megalázó életkörülmények s a mindennapi fölháborodás szervi baj nélkül is megviselték volna a védtelen költőt.
Utolsó hónapjaiban azonban talált egy könyvet, amely elnémult dühét, kimerült keserűségét még egyszer herkulesi tüdővel világgá fujta. A "Büntetések"-et. Nem hiszem, volna még a világirodalomban egy ilyen gúnyirat. A düh, úgylátszik, néha konzervál, legalább is ez a pokoli könyv csorbítatlan erejű kortársunk. És milyen kortárs! Hugo egyetlen tollmártással írta a több ezer verssort, a fölháborodás olyan iramban súgott, hogy a kéz lemaradt mellette.
A világ azóta ismét megtelt a két ellenféllel: belső vagy külső száműzöttel s III. Napoleonnal. Ilyen "belső száműzött" volt József Attila is. Nem tudom, keresett-e kortásat a kigúnyolt császár helyére, a könyvet mindenesetre nagyon szerette. Hugo haragja még egyszer fölserkentette az ihletét, még egyszer megmozgatta békétlen gyerekszívét. Szárszón még egy kísérletet tett az utolsó verssel. Ultima Verba a címe, a költő emléke is megérdemli, hogy fölkutassák.
La conscience humaine est morte dans l'orgie,
Sur elle il s'accroupit; ce cadavre lui plaît;
Par moments, gai, vainqueur, la prunnelle rougie,
Il se retourne et donne á la morte un soufflet.
Sose tudjuk meg, hogyan hangzana ez József Attila nyelvén. Világos, szép írással levelet írt egy barátjának: "Én itt 3 könyvet találtam: Les Chatîments, Alcools és az Anthologie des Ecrivains Francais dü XIX. siecle, Poésie, Tome II. Ezeket a könyveket még ma postára adom." Tehát elejtette a kísérletet, nem akart fordítani. A levelet kivitte az állomásra, nemsokára föltűnt a tehervonat.
Nagy költő volt, nagyon nagy. Csak siratni lehet, nem méltatni.
Kassák Lajos: Utazás a Felvidéken
1938 január
Vonat röpít a tájon át, a réten át s a vízen át,
még nem jártam erre soha s minden ismerős.
Ki átaludtam pár századot, most ámulok ijedten,
íme a nyáj a réten s a tó a kert alatt,
ó, gyermekkoromnak földje, varázslatos világ, ahol
éltem és összekuszáltam egész életem.
Milyen messziről emlékszem rátok, derék, jó cimborák,
drága fiúk s még drágább leánykák, akiket
szerettem s fájó, kis szívemen topogtatok kevélyen.
Míg vonatom fekete zászlaját lengetem
rátok gondolok, akik elváltatok tőlem a viharban
s tán épp e füvek burjánzanak fölöttetek.
Ha tudnátok, hol jártam és mivé lettem azóta,
százszor útra keltem, soha meg nem érkeztem,
s ha felépítettem magam, kegyetlenül leromboltak.
Ó, kedveseim, ha vigyáztatok volna rám,
nem kellene, hogy sírjatok értem s én nem énekelnék
szerencsétlen óráimban, mint a bolondok.
Költő vagyok, végtelen szomorúsággal a szívemben,
csavargó, aki nem tér meg övéihez soha,
de hiába ül vasútra és hunyja be szemét, látja
a nyájat a mezőn s a tavat a kert alatt.
Ó, gyermekkorom földje, felejthetetlen világ, ahol
éltem és összekuszáltam egész életem.
Én még ma is Kossuth Lajos katonája vagyok
1938 január
„Én még ma is Kossuth Lajos katonája vagyok…” - mondja az aranylakodalmát ünneplő Sümegi Vilmos
Sudár termetű, hófehér hajú és hófehér körszakállú úriember kavargatja kávéját a híres körúti kávéház még híresebb „kerekasztalánál”.
Ilyen lehetett Fogg Phileas öregkorában, körülbelül 40 évvel Verne Gyula regényének befejezése után… Sümegi Vilmos, a rendíthetetlen volt függetlenségi képviselő, szombaton ünnepelte aranylakodalmát.
- Most kérdezték tőlem, - beszéli el tréfásan mérgelődve - „hány évesnek tetszik lenni? „ Dehogy tetszik!... 74 éves vagyok.
Beszél a pályájáról. Minden adatot, minden évszámot pontosan tud.
- A régi Nemzeti Ujságnál kezdtem meg pályámat, mint ujságíró, ezelőtt 56 esztendővel. Ez 83-ban volt. Egy esztendővel később én voltam a képviselőválasztásoknál a függetlenségi párt jegyzője a Terézvárosban.
Ezelőtt 38 évvel lettem gyergyószentmiklósi képviselő és négy cikluson keresztül maradtam tagja a képviselőháznak. Összesen 18 évig.
- Tizennyolc évig? Tehát időszaki választáson került be?
Szigorúan néz végig, szemrehányóan mondja:
- Nem időszaki, hanem időközi választáson! Valamennyi gyergyói községnek, amely valaha a kerületemhez tartozott, díszpolgára lettem. Iskolákat, kórházakat, vasutat építtettem és egy nagy és szent programom volt: a magyarosítás.
- Kik voltak a legjobb barátai?
- Két kedves, felejthetetlen barátom volt. Az egyik Gaal Gaston, akivel eredetileg nem mint politikussal, hanem mint balatonboglári őslakóval barátkoztam össze. Mert azt is tudnia kell, kedves öcsém, hogy én alapítottam az első balatonpártoló egyesületet és én voltam a balatoni kultusz első hirdetője Magyarországon, már több mint 30 esztendővel ezelőtt.
Másik legjobb barátom Vázsonyi Vilmos volt. Ő sem volt tagja a pártomnak, mert én 48-as voltam, ő pedig bár eredetileg szintén 48-asnak indult, később - mint ő maga mondta gyakran - „közbejött akadályok miatt", demokrata lett...
- Ki volt az a politikus egyéniség, aki a legmélyebb benyomást tette méltóságos uram?
- Az öreg Ugron Gábor. Ő volt a legélesebb eszű, legtisztább szívű politikus, akit valaha ismertem. Ötven évvel ezelőtt küzdött a titkos választójogért és 50 évvel ezelőtt megmondta: vigyázzatok a kis japánokra, ezeknek a terjeszkedése zavarja meg majd Anglia álmait. Ma is Kossuth Lajos katonája vagyok. Gyakran mondta Kossuth, nem a török és a tatár volt az igazi veszedelem az országra, hanem az az ellenség, amely a nemzet nyelvét, a nemzet egységét támadta meg. Ezt az elvet büszkén vallom én is és ennek az elvnek követését tartom az egyedül helyes politikai programnak.
Elbeszéli, hogy az aranylakodalmi ünnepséget a margitkörúti Ferences rendházban tartották meg.
- Sok küldöttség jött, sokan köszöntötték. Több mint ötszáz üdvözlő táviratot kapott régi kerületéből.
Vargha Béla balatonboglári plébános és Berkes Róbert beszédeinél mindenki sírt. Én is...
Elgondolkodva mondja:
- 48 ősszel ezelőtt ültem le legelőször ehhez a kávéházi asztalhoz, azóta törzsvendég vagyok. Akkor még Eötvös Károly, a vajda ült az asztalfőn. Elmúlt az idő, megváltozott az idő: nem örülök neki, hogy ma már én vagyok a vajda...
Budapestről táviratban üdvözölték a Temesvári Hirlap betiltását
1938 január
Az erdélyi magyar ujságírókkal közölték Bukarestben, hogy Budapestről táviratban üdvözölték a Temesvári Hirlap betiltását * Bukarest, január 16.
Vasárnap hírek terjedtek el arról, hogy a parasztpárt és a nemzeti front egyesülése a közeli napokban megvalósul. Amikor az újságírók erre vonatkozólag kérdést intéztek Angelescu-hoz, aki Vajda Vojvoda egyik legbizalmasabb barátja, ő sokat sejtetve mosolygott és nem cáfolta meg a hírt. Maniu és Vajda-Vojvoda, a két erdélyi politikus és volt román miniszterelnök, a két legelkeseredettebb ellenfél kibékülése rendkívüli jelentőségű politikai esemény.
A liberális pártok kibékülése már megtörtént. Tatarescu és Bratianu közös fronton veszik fel a harcot a kormány ellen és a vasgárda a parasztpárttal köt új választási paktumot, így tehát a Goga-Cuza-kormány mellett sajátos jelentéktelen pártján kívül csupán az erdélyi szászok és a bánáti svábok állanak.
A különböző miniszteri rendeletek olyan kérdésekben, amelyek felől a román kormány szerint csak a törvényhozás határozhat, titokban jelennek meg.
A hivatalos lap nem közli ezeket a rendeleteket, csak a Cuza párti lapok, amelyeket a közönség eddig meglehetősen elhanyagolt, számolnak be róluk és így a lakosság túlnyomó többsége nem szerez felőlük tudomás. A vidéken a rendőrség közegei házról-házra járva, különböző ukázokat és parancsokat adnak ki. Így történt meg a sokezer székely leányt és asszonyt kenyerétől megfosztó cselédrendelet végrehajtása is. Nem állapítható meg, hogy hatósági túlbuzgalom-e vagy a kormány intenciójának felel meg egyes helyeken az az intézkedés, hogy a rendőrség a cselédrendeletet a nevelőnőkre és tisztviselőkre is vonatkoztatja.
Valószínű, hogy a most következő héten dől el több magyar lap sorsa. Amikor az elmult héten Száz Endre, a kolozsvári Keleti Ujság, Tabéry Géza, a nagyváradi Szabadság, Vég József, a kolozsvári Estilap szerkesztői és Demeter Béla, a magyar kőnyomatos szerkesztője Goga miniszterelnöknél jártak, semmiféle pozitív biztosítékot nem kapnak arra vonatkozólag, hogy a Temesvári Hírlap betiltását nem fogja-e több más erdélyi lap megszüntetése követni.
A magyar párt természetesen mindent elkövet, hogy az erdélyi magyar sajtót újabb csapások ne érjék és hogy a legelterjedtebb erdélyi lapok, amelyek közé az Aradon megjelenő Erdélyi Hírlap, a nagyváradi Szabadság - Hegedűs Nándor képviselő lapja -, a kolozsvári Ellenzék, a Keleti Ujság, a szatmári Szamos, az Aradi Közlöny és más lapok tartoznak, elkerüljék a „helyi hatóságok” által betiltott Temesvári Hírlap sorsát.
Goga választási rádióbeszédet tartott
1938 február
Bukarest, február 1.
Goga miniszterelnök rádióbeszédet tartott, melyben felhívta a lakosságot, hogy a választások során a kormányra szavazzon. Hódos miniszterelnökségi államtitkár felolvasta a rádióban a kormány kiáltványát, amely külpolitikai vonatkozásban a következőket mondja: - A román kormány mindenekelőtt a nemzeti méltóság politikáját akarja folytatni. A kormány érintetlenül fenntartja a meglevő szövetségeket és baráti szerződéseket.
Ugyanakkor igyekszünk kiterjeszteni külföldi barátaink körét. Tartózkodni fogunk más államok belügyeibe való mindennemű beavatkozástól, de érvényt tudunk majd szerezni ennek az elvnek, minden olyan kísérlettel szemben is, amellyel a mi belügyeinkbe akarnának beavatkozni.
Dinnyés Lajos a „politika kóklerekről” és egyesekről akik odáig is elmerészkedtek, hogy Gogát üdvözölték
1938 február
Budapest, február 14.
A Független Kisgazdapárt Pest megye több községében szervezkedő népgyűlést tartott vasárnap. A gyűléseken Dinnyés Lajos, Paczner Jenő és Kovács Imre író beszéltek.
Dinnyés kijelentette, hogy a kisgazdapárt nagy áldozatokat hozott azért, hogy a titkos választójog a Ház elé kerüljön, mégis politikai kóklelreket és napraforgó politikusok különféle csalafinta fogásokkal meg akarják hamisítani a nemzet igazi akaratát.
A kormány javaslata éppen azt a dolgozó társadalmat tartja megbízhatatlannak, amelynek ellenállásán bukott meg Kun Béla rémuralma. Ne ezek miatt fájjon a kormány feje, hanem inkább azok miatt, akik eszeveszett agitációt folytatnak országszerte, szélsőséges jelszavakkal mérgezik a tömegek lelkét és már addig is elmerészkedtek, hogy Gogát üdvözöljék.
Hitler dícsérte Schuschniggot, támadta Edent és Angliát
1938 február
Budapest, február 20.
Ez a beszéd számadás volt és beszámol a nemzeti szocialista uralom öt esztendőjéről; seregszemle hidak és utak, hajók és kikötők, kohók és bányák, gyárak és üzemek, ágyúk, tankok és repülőgépek, ezredek és hadtestek, iskolák és ifjúsági szállások, munkatáborok és műhelyek beláthatatlan sokasága fölött.
Büszke hivatkozás arra, hogy mindezt az óriási teljesítményt Németország önmagának, saját munkájának és nem a külföld segítségének köszönheti. Éles és metsző gúnnyal, majd hirtelen fellobbanó ünnepélyes szenvedéllyel magyarázta és világosította meg a kancellár a februári németországi őrségváltás jelentőségét s a párt, a gazdaság s hadsereg teljes és tökéletes lelki egységét. Mindezt vártuk s benne is volt a nagy beszédben!
Amire a világ alig volt elkészülve, az ennek a beszédnek rendkívül komor és vigasztalhatatlan alaphangja, a Népszövetség s általában a nyugati hatalmakkal szemben használt rideg és hűvös hang, minden egyezkedésnek vagy megegyezésnek elutasítása s az öt év alatt kovácsolt hatalmas német kardra való állandó hivatkozás.
Különösen éles és sértő hangot használt a német birodalom kancellárja az angol impériummal s annak külügyminiszterével szemben, ami alig maradhat hatás nélkül vasárnap este a Downing Streeten összeülő angol kabinetre.
Ami kimaradt a beszédből, az Ausztria függetlenségének kifejezett s nyomatékos elismerése, amit a világ pedig biztosra várt!
Bár beszédének Ausztriára vonatkozó részében kettőt kétségtelenül hangsúlyozott. Az egyik az, hogy ő hívta meg Schuschnigg kancellárt a berchtesgadeni történelmi találkozóra, a másik az, hogy a nemzeti szocialista tevékenységet Ausztriában csak a fennálló törvényes keretek között fejthetik ki. Ez a kijelentés mégis respektálni látszik Ausztria mai rendjét és törvényeit. A kancellár többször hivatkozott a júliusi egyezményre is, amelynek végrehajtása most teljessé válik és igen meleg szavakban emlékezett meg Schuschnigg kancellárról, de az a néhány szó, ami Ausztria függetlenségének újbóli elismerését jelentette volna, nem hangzott el.
Hogy ez mit jelent, a közeljövő fogja megmutatni s azt is, mit jelentenek a kancellár beszédének azon mondatai, amelyek mint az elröppent nyíl, úgy suhantak a birodalom egyik másik szomszéd állama felé.
Hangsúlyozta Olaszországgal való egyetértését a világnézeti fronton a bolsevizmus ellen, a spanyol vörössel szemben, de Németország és Olaszország egyéb közös érdekeinek nem adott hangot és a „tengely” szót ki sem ejtette.
Hitler kancellár világszerte példátlan izgalommal várt megnyilatkozása alig alkalmas arra, hogy azt a feszültséget, ami egy hét óta szinte megpattanásig fokozódott a tengereken innen és a tengereken túl, valamelyest lecsillapítsa.
A visszhang előreláthatólag erős lesz, különösen az angol-amerikai sajtó részéről, amelynek a nemzeti szocializmust támadó hangját és irányát Hitler kancellár alig hallott szenvedélyes és lesujtó bírálattal kisérte. A hatalmi öntudatnak erre a modern diplomácia történetében egyedülálló kihangsúlyozására vajjon mi lesz Anglia válasza?
Eden lemondott
1938 február
London, február 20.
Eden délután 1 órakor megjelent a miniszterelnökségen, hogy még a három órára kitűzött minisztertanács előtt megbeszélést folytasson Chamberlainnel. Mintegy félórás tanácskozás után visszatért a külügyminisztériumba. Valamivel később két titkárával újra eltávozott a minisztérium épületéből. A Downing-Streeten mintegy száz főnyi tömeg verődött össze és megéljenezte a külügyminisztert.
Politikai körökben híre jár, hogy Eden a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés során felajánlotta lemondását, de Chamberlain lebeszélte őt erről a szándékáról. A külügyminiszter-válság híre nagy izgalmat keltett az angol fővárosban és a Downing Streeten, ahol, miután Hitler beszédének szövegét megismerték, összeül az angol minisztertanács.
A miniszterelnökség palotája előtt állandóan óriási tömegek állanak, amelynek soraiban egyre terjed és élénk megütközést kelt az a hír, hogy Eden még a vasárnap folyamán lemondott. A csoportosulás oly nagy, hogy időnkint lovasrendőrök szorítják vissza a tömeget.
Eközben együtt ült az egész kabinet és egyrészt az osztrák-német kérdésről, másrészt az angol-olasz viszonyról tárgyalt, de a döntés a késő esti órákig ezekben a nagyjelentőségű kérdésekben még nem történt meg.
Szálasit előállították Cegléden
1938 február
Cegléd, február 20.
Vasárnap késő este a magyar nácik, akik Cegléd környékén hetek óta élénk propagandát fejtenek ki, a ceglédi Gubodikert nevű vendéglőben gyűlésre jöttek össze. Ceglédi, jászkarajenői, törökszentmiklósi, törteli földmívesifjúságból és néhány ceglédi fiatalemberből állt a gyűlés. Szálasi Ferenc ny. őrnagy elnökölt. A rendőrség még délután tudomást szerzett a gyűlésről, amelyre a nemzeti szocialisták nem kértek engedélyt.
A ceglédi rendőrség megerősítést kért Szolnokról és Nagykőrösről. Szolnokról motoros vonattal, Nagykőrösről autóval egy-egy szakasz rendőr érkezett Ceglédre. A rendőrök megvárták, amíg a gyűlés megkezdődött, azután körülvették a vendéglőt és az egész társaságot engedély nélküli gyűlésezés miatt bekísérték a rendőrségre.
A hatvanöt előállított között volt Szálasi Ferenc is. A rendőrségen azonnal megkezdték kihallgatásukat. A jelenlevők legnagyobb része azt vallotta, hogy csak érdeklődésből ment el a gyűlésre, nem tagja a nyilaskeresztes mozgalomnak.
A gyűlés résztvevőit azonnal rendőrbíró elé állították, aki kihallgatás után 20 pengőtől 200 pengőig terjedő pénzbüntetéseket rótt ki rajtuk. Szálasi s a többi vezető vallomásáról jegyzőkönyvet vettek föl s a késő éjszakai órákban őket is elbocsátották.
A rendőrségen csak néhány környékbeli parasztlegény maradt, akiknek ügyét külön kezelik, mert igen különösen hangzó bejelentéseket tettek az Angyalföldön szervezkedő Szálasiék legközelebbi céljairól.
Van Zeeland jelentése
1938 február
Január huszonhetedikén - nem lehet tudni, nem jelentős dátum-e a gazdaságtörténelemben - a Brüsszelben akkreditált összes követeknek és meghatalmazott minisztereknek átnyujtották azt a jelentést, melyet Van Zeeland a francia és angol kormány felkérésére a világgazdasági helyzetről készitett. Az európai közvélemény, amelyet hónapok óta hol kedvező kilátások reményének felkeltésével, hol a teljes eredménytelenség próféciáival készitenek elő erre a jelentésre, ma sem ismer egyebet belőle, mint általánosságokat s ezeket is olyan beállitásban, mint ahogy a különböző politikai szempontok sugalmazzák.
Mégis összevetve és összegyűjtve a minden oldalról megjelent ismertetéseket, van Zeeland jelentésének lényegéről a következőket tudjuk meg:
Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy a volt belga miniszterelnök a világkereskedelmi forgalom akadályainak leépitésében keresi a kibontakozást, ami más szóval azt is jelenti, hogy van Zeeland még hisz és bizik a nemzetközi munkamegosztás és a nemzetközi kereskedelmi szabadság csodatevő erejében.
A jelentés első részében találunk is olyan megállapitást, mely szerint „a nemzetközi viszonylatok fönntartása minden államnak egyformán szolgál előnyére”. Már ez a kiindulási pont is elárulja, amit a jelentés egyébként kifejezetten sehol meg nem mond, hogy az elzárkózás és a beavatkozás rendszere az, amiben van Zeeland a világgazdaság nagy válságának okát látja, s hogy tehát az egyedüli mentséget az emberiség számára annak a gazdasági rendszernek leépitésében ismerte fel, amely a nemzetgazdaság tudományában List óta épült ki s amelyet első sorban a tulzó nacionalizmus sugalmazott.
Ez a felfogás nyilatkozik meg a jelentés második részében is, amelyben van Zeeland már konkréten nevezi meg a kereskedelmi forgalom akadályait s azokat az indirekt protekcionizmus eszközeinek alkalmazásában, a kontingensekben, a valutagazdálkodásban, a nemzetközi hitelforgalmat korlátozó intézkedésekben s főleg a vámokban látja. Ez utóbbi tekintetében azt ajánlja, hogy a kormányok kötelezzék magukat, hogy a vámokat nem emelik tovább vagy legalább ujabb árucsoportokra nem terjesztik ki, végül pedig, hogy azokat a vámtételeket, amelyek az átlagot meghaladják, leszállitják. Van Zeeland a leépités tekintetében különbséget tesz az ipari és mezőgazdasági importvámok között, amennyiben az elsőkre nézve azoknak azonnali megszüntetését, a mezőgazdaságiakra nézve pedig fokozatos lehordásukat proponálja.
A devizaellenőrzésben a jelentés a nemzetközi kereskedelem legnagyobb akadályát látja s azt ajánlja, hogy a valutakérdések az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország közt már fennálló hármas megegyezés felülvizsgálata és kiszélesitése utján rendeztessenek. A clearingtartozások rendezését ugy képzeli, hogy az adós államok javára kibocsátott kötvények a hitelező államok valutájában, meghatározott átszámitási kulcs alapján vétessenek fel. Mindezek az ajánlott megoldások amint látható, olyan intézkedések megszüntetésére és lehordására vonatkoznak, amelyeket a háboru utáni idők folyamán a válságokból való kibontakozás cimén léptettek életbe, valójában azonban egy olyan politika érdekében, melynek gazdasági módszere az elzárkózás és a tervgazdaság kiépitése. A van Zeeland-féle konkrét megoldások ezekután gazdaságilag egyértelműek a nemzetközi forgalom szabadságának visszaállitásával.
Van Zeeland gazdasági megoldásairól ezek után nem lehet azt mondani, hogy azok valami ujat vagy meglepőt jelentenének. Az utóbbi évek összes nemzetközi kongresszusai és a gazdaság egész megbomlott szervezetének gyógyitására irányuló vélemények és tanácsok mind ebben találták a megoldást, habár, amint tudjuk, eredménytelenül. Eredménytelenül, mert hiszen a kérdés lényege éppen abban van, hogy mindezt mindenki már régen bölcsen tudta és tudja ugyan, de mindenki világosan felismerte azt is, hogy a megoldás a tisztán gazdasági vonalon azért nem lehetséges, mert a gazdaságpolitika már régen kijutott a tisztán gazdasági szemlélet és a gazdasági megoldások köréből és olyan gazdaságpolitikai irányzat körébe jutott, amelynek alapgondolata nem gazdasági, hanem első sorban politikai célokat szolgál. A politikai felfogás megváltoztatása nélkül lehetetlen visszatérni olyan gazdaságpolitika utjaira és lehetetlen olyan gazdasági módszerek igénybevétele, amelyek egészen más politikai szemléletre, az állam szerepének és céljainak egészen más felfogására vannak épitve.
Sajnos, beigazolást nyert, hogy ilyenformán tisztán abstrakt és tisztán gazdasági eszközökkel a világgazdaság meggyógyitása lehetetlenség.
A politikai és gazdasági szempontok annyira összefonódtak, hogy elválasztásuk immár lehetetlenné vált. Nagyon igaz tehát, amit egyik laptársunk erről a kérdésről irt cikkében megállapit, hogy „a világ politikai nyugtalansága a legkülönbözőbb csatornákból egyre ujabb gazdasági mérget bocsát ki, s hogy mindaddig, amig a politikai nyugtalanságok meg nem szűnnek, a megoldást nem lehet remélni”. Mi még azt tennénk hozzá, hogy ez a mélységesen válságos állapot mindaddig fog tartani, amig a világ nem szabadul fel olyan politikai képzetek nyomása alól, amelyeket az uj politikai elméletek tanitanak.
Van Zeeland jelentése igazolja, hogy a belga államférfiu a politikának és gazdaságnak ezt a végzetes összefonódását világosan felismerte és talán éppen ebben van jelentésének egyetlen ujszerűsége. A jelentés harmadik és legterjedelmesebb része ugyszólván tisztán politikai szempontokból vizsgálja tehát a világkereskedelem akadályainak problémáját s abban különbözik minden eddigi hasonló kibontakozási tervtől, hogy igazságot iparkodik szolgáltatni a totalitásos államoknak is, azzal, hogy nemcsak ők, de a többi összes államok is igénybevették a kötött gazdálkodás módszereit.
Ez másszóval azt jelenti, hogy van Zeeland a tekintélyelv alapján kormányzott államokat felmenti ama közkeletű vád alól, mintha csak ők volnának a bűnösök annak az általános gazdasági zűrzavarnak és a politikai feszültségeknek előidézésében, amelyeknek megszüntetése ma az emberiség legnagyobb érdeke. Semmi kétség, hogy ez a beismerő megállapitás kedvezőbb megitélést biztosit van Zeeland jelentésének és talán az eredményre való több kilátást is, mint amennyit a jelentés megjelenése előtt Berlinben és Rómában előlegeztek. Hiszen a nemzetközi együttműködés és kölcsönös megértés nélkül lehetetlenek lennének még azok a formálisok is, amiket van Zeeland propoziciói a tárgyalások meginditása érdekében javasol.
Igy azonban már jó előre kiveszi a dolgoknak azt a fullánkját, amely eddig minden politikai közeledést lehetetlenné tett s amely a totalitásos államokat mintegy vádlottként akarta leültetni az asztal mellé. Van Zeeland ugyan elismeri a nyersanyagkérdésnek, a gyarmati birtokok, a nemzetközi tőkeelosztás problémájának jogosultságát és a megoldások szükségességét kiterjeszti a fegyverkezés és a politikai eladósodás kérdéseire. Ámde ez egy csapásra egészen más tárgyalási alapot biztosit egy esetleg összeülő konferencia számára, mint amilyen alapon az összes eddigi konferencia-kisérletek a megoldást megkisérelték.
Korántsem mondjuk, hogy ezzel a megoldás gyakorlati részében közelebb jutottunk volna a végső eredményhez, de legalább olyan bázisra látjuk helyezve az egész kérdést, amely mindenki számára lehetővé teszi a tárgyalásokban való részvételt vagy legalább megneheziti ennek a részvételnek megtagadását.
A magyar liberalizmus
1938 február
A nép egy darabig még olvassa Petőfit, aztán kihull a kezéből.
Új századba fordul a magyarság. Van királyi palotája, turulmadara a határokon, parlamentje, pénzügyiminisztériuma, mindenből "a világon a legfényesebb". A bankok kihíznak régi szállásaikból, Alpár Ignácz épít nekik márványsujtásos palotákat. Rákosi Jenő harmincmillió magyarról fecseg. Zsúfolásig díszletezzük a színpadot, a kiegyezés óta nagypolitikát űzünk, Kecskeméthy Aurél már a hetvenes évek elején erről panaszkodik. Rabul ejt a nagyság viziója, túlméretezzük a jogállamot. Az országos politika Tolnay Lajos MÁV elnök vasútpolitikájához hasonlít: több és magasabbrendű vonatot járat a kelleténél.
A liberalizmus kora tulajdonképpen lezárul a millenniummal. Pauler Tivadar, Trefort, Kozma Sándor, Csemeghi, Apáthy, Kautz, Hieronymi, Baross, Wekerle és sok más kiművelt fő az országot a kettős monarchia egyenrangú államfelévé emelte. Nagy kor volt, tisztább, mint amilyennek ellenfelei, tragikusabb, mint amilyennek védői látják. Utána már a parlamenti merényletek, vasútsztrájkok, a holdban lebegő magyar birodalom, Tisza István, Ady, Jászi, a "Huszadik Század" kora jön, balsejtelmek, meddő erőfeszítések, kapkodás és hiábavaló vértanúság kora.
Az ember szétnéz a füstölgő romokon, elfordul gyalázkodó kortárssaitól, de a védelem is ajkára fagy. Szeretet és harag nélkül, szomorún búcsúzik a holtaktól.
Cs. Szabó László
"No pasaran"
Ilja Ehrenburg könyve
1938 február
Kezdetben némi csalódást kelt Ehrenburg spanyolországi riportkönyve. Nem egészen az, amit az ember az ott dolgozó haditudósító-írótól várna, nem alapos és részletes helyzetkép a köztársasági Spanyolország társadalmi és politikai életéről, kultúrális és szociális teljesítményeiről, katonai erejéről és kilátásairól. Mindezekre a tényekre csak villanásszerű célzások, tömör, szűkszavú utalások történnek, többnyire mellékmondatokban.
Ehrenburg ott él már jó ideje, ismeri ezeket a tényeket és nyilván felteszi ezt az olvasóról is. Úgylátszik nem akarja ismételni azt az ismert anyagot, amit a legtöbb európai országban az elfogulatlan napisajtó rendszeresen megtárgyal. Arra pedig bizonyára nem gondolt a könyv megírásánál, hogy vannak európai tájak, ahol az olvasók nem juthatnak tárgyilatos spanyolországi beszámolókhoz...
Tanulni, adatokat gyűjteni tehát nem lehet Ehrenburg spanyol miniatűrjeiből, de azért a kötet mégsem hiábavaló olvasmány. Olyasmit ad, amit a napi riportokból, vagy a tudományos beszámolókból nem igen kaphatunk: lelki helyzetképet. Vannak a könyvben apró írások, melyek csak egy perces jelenetet, vagy csupán egy-két gesztust mutatnak be, valami "csekélységet", amit az író az aragóniai fronton, vagy a madridi utcán látott.
De ezek a "csekélységek" egy nép lelkébe világítanak bele. Azokat a pillanatokat mutatják meg, amikor a spanyol nép önkéntelenül elszólja magát, amikor póz és program nélkül, szinte oda sem figyelve, elárulja a lényegét. Harc közben ezek a pillanatok gyakoriak és megrázóak, önfeledtek és mégis van bennük valami komor és tiszta ünnepélyesség.
Ehrenburg egyszerű, rövid, szinte kattogó mondatokban számol be a katonák beszélgetéseiről; a kis pásztorfiúról, aki kétszáz kecskét terel be a kiéhezett milicisták táborába; az Alcazar-t ostromló toledói munkásokról, kiknek asszonyait az ellenség túszként tartja a várban; az öreg parasztról, aki felemelt ököllel tiszteleg a Pradó-ból "menekült" Goya-kép előtt; a madridi kövezetet borító halott gyerekekről; az olasz, német és arab foglyok vallomásairól; az öreg spanyol asszonyról, aki elesett férje helyébe a frontra akar menni...
E szűkszavú beszámolók mégis pátosszal vannak tele: a nagy események, a zsúfolt, sűrített élet önkéntelen, belső pátoszával. A borzalmak mindennaposakká váltak a nemrég még álmosan pihenő tájakon és ebben az állandóan apokaliptikus hangulatban nincsenek többé "hétköznapok" és "szürke" emberek. A heroizmus általános életformává lesz, diákok, fölművesek és foltozóvargák megtanulják a nietzschei "veszedelmes életet". Érzelmi skálájuk hirtelen kiszélesedik: a harc epikus és drámai keretei között valamennyien szakadatlanul átélik a legnagyobb emberi indulatokat, a felháborodott gyűlölettől az önfeláldozó szeretetig. Az ügy, melyért küzdeniük kell, szinte szemmelláthatóan emelkedik bennük mitosszá.
Ezt az ügyet, békésebb körülmények között, elsősorban osztályérdekből vállalják a munkások és parasztok - és elvi alapon az entellektüelek. Most azonban a gyakorlati szempont és az elméleti meggondolás, az események magas hőfokában érzelmi élménnyé, lelkiállapottá olvad össze. Azelőtt a spanyol népet és az entellektült csak a közös cél tartotta össze - a mód, ahogy kűzdöttek érte, nem volt egyforma. A szabadságharc nagy forrasztótégelyében most fenntartás nélkül egyesíti a népet és a szellem emberét az érzelmek azonossága.
És ez alól úgylátszik, Ehrenburg sem tudja kivonni magát, a külföldi szemlélő, aki csak azért ment oda, hogy beszámoljon. Az ironizáló, hűvösen fanyar orosz író Spanyolországban megtanul lelkesedni és ezt egyáltalán nem szégyelli. A fölényes-szkeptikus entellektüel vállalni meri az érzelmeket is, prózája líraian izgatottá válik és átveszi a nagy események ritmusát. Az olvasó pedig, aki a könyv első fejezeteinél fanyalgott, mert adatokra lett volna kiváncsi, hamarosan rájön, hogy nem hiába lapozta fel, mert ebből a könyvből is megtudhat sok mindent. Együltében olvassa végig és kissé feldúltan és kissé boldogan teszi le.
Torpedóiskola
1938 február
Igen, ilyen iskola is van a külföldi nagyhatalmak tanintézetei között, ahol a modern háború számtalan hátborzongató tudnivalóját tanítják. Ebbe az iskolába a tengerészek és pilóták járnak, akik hadihajókon, búvárhajókon vagy torpedóvető repülőgépeken szolgálnak; itt ismerik meg a ennek a szörnyű fegyvernek minden csínyját-bínyját, hogy aztán biztosan tudjanak vele bánni.
Ismeretes, hogy a modern csataóriásokat nehéz elsüllyeszteni. Kettős a fenekük, több rekeszekre oszlik, melyeket vízhatlan falak választanak el egymástól. Ha a torpedó robajával be is szakítja a hajó vastag páncélbőrét, a víz nem áraszthatja el az egész hajóürt.
Mégis mindig megvan a lehetősége annak, hogy egy jól célzott torpedótámadás érzékenyen megsebzi a csatahajót, harcképtelenné teheti, megfosztja védekezőképességétől, esetleg pedig minden óvintézkedés ellenére is a tenger fenekére küldi. Különösen azoktól a torpedóktól félnek, amiket újabban repülőgépekről vetnek le. Ezek a lövedékek éppen úgy megtaláljak meg az utat áldozatukhoz, mint a búvárnaszádok torpedói.
Hogyan találják meg? Minden torpedó tulajdonkeppen maga sem más, mint egy önműködő kormánykészülékkel ellátott kis hajó, illetőleg tengeralattjáró. Önálló hajtógépe, hajtócsavarja, kormánylapátja van. Orsóalakú haltestének legnagyobb részét persze erős, rendkívül hatásos robbanóanyag tölti be, mely tüstént robban, mihelyt a torpedó csúcsa akadályba ütközik. De a törzs többi részét szellemes szerkezetű, óraműpontosságú és finomságú gépezetek foglalják el.
A torpedó motorját rendszerint sűrített levegő hajtja. Ez forgatja a csavart, mely a halált hozó acélbálnát zajtalanul továbbsurrantatja a hullámok között. De hogyan lehetséges, hogy ezek a hullámok nem térítik el, nem vetik ki irányából az elhajított torpedót? Úgy, hogy önműködő iránytartó készüléke van, mely azonnal visszabillenti az előre kijelölt irányba, ha kitérne belőle. Az irányt kivetés előtt beállítják a torpedón.
Ennek az „értelmes” irányító-robotgépnek a lelke egy szédítő sebességgel forgó pörgettyű, giroszkóp, ahogy tudományosan hívják. Az aztán nem engedi kibillenni a torpedót, akárhogy himbálják is a hullámok. Ha eltér az iránytól: úgy fordítja a kis kormánylapátot, hogy a lövedék megint a helyes útra térül. Természetesen még arra is ügyelni kell, hogy mélyebbre se süllyedjen a vízbe, mint amennyire szükséges, hogy eltalálja a hajót. A merülés mélységére szintén külön automatikus berendezés ügyel.
Igy leírva, mindez egyszerűnek látszik, ám valójában annál bonyolultabb az egész szerkezet. Nem csoda, hogy egy-egy torpedó valóságos vagyonba kerül, mely szempillantás alatt és visszavonhatatlanul semmivé válik, amint elérte célját és felrobbantotta a célbavett hajót. Kíméletesnek és emberségesnek éppen nem mondható a torpedófegyver, hiszen alattomban támad és már közellétének, a torpedótámadás puszta lehetőségének tudata is állandó lelki feszültségben tartja a hajó egész legénységét.
Dehát a cél szentesíti az eszközt és háborúban nem szoktak az eszközökben válogatni. A spanyol polgárháború hátborzongató eseményei élénken tanusítják, milyen végzetes szerephez jutott a torpedó a tengeri hadviselésben. Még a nem sikerül; torpedótámadás is alkalmas arra, hogy egekig kavarja az amúgy is ingatag világhelyzetet, még élesebbé tegye a hangulatot az egymással farkasszemező hatalmak között és veszélyeztesse a világ békéjét.
Éppen ezért helyez nagy súlyt minden tengeri hatalom - még fokozottabban, mint valaha - legénységének kiképzésére a torpedó szerkezetében és kezelésében. Különösen mióta a légi haderőben is bevezették a torpedóvetést, ami tulajdonképpen új fegyvernem, mert torpedókat eddig csak tengeralattjárókról és hajókról bocsátottak ki.
És magának a torpedónak a szerkezete is állandóan tökéletesedik, finomul; a haditengerésznek pedig lépést kell tartania a technika haladásával, hogy hivatását kellőkép elláthassa. És biztosan is kell végeznie a munkáját, éppen azért, mert a torpedó pénzértéke igen nagy, az elveszett torpedó pótolhatatlan anyagi kárt jelent.
Gyakorlatozáskor éppen ezért rendszerint nem „éles” torpedókkal dolgoznak, hanem vaktöltésűekkel és a szerkezetet úgy módosítják, hogy a kivetett lövedéket utólag meg lehessen találni, a hajó fedélzetére, vagy a repülőgépre emelni s újra meg újra felhasználni.
E. F.
A sínen száguldó ágyúgolyó
1938 február
Wiesinger svájci professzor új mótoros gyorsvasutat szerkesztett, amely minden képzeletet felülmúló gyorsasággal száguld a síneken. Ez a kerekes ágyúgolyó óránkint 400 kilométeres sebességet érhet el. Az 1 méteres áramvonalas modellt 300 méter hosszú körpályán próbálták ki - teljes sikerrel. Ha a modell után az eredeti nagyságban építik meg a villámvonatot, ablakokat nem helyeznek el rajta, mert az utasok rosszul lennének a szédítő száguldástól.
Szemere Károly álhírlapíró hamisított külügyminisztériumi pecséttel sarcolta végig Dániát
1938 február
Vasárnap sürgős értesítés érkezett a főkapitányságra: a koppenhágai rendőrség jelentette, hogy Szemere Károly állítólagos hírlapíró „magyar idegen forgalmi szervezetek” nevében sorozatos szélhámosságokat követett el.
Néhány nappal előbb már a dániai szállótulajdonosok egyesülete fordult a magyar külügyminisztériumhoz, hogy adjon felvilágosítást Szemere személyéről, aki a dán hatóságoknál magyar külügyminisztériumi pecséttel ellátott igazolvánnyal jelentkezett. Január közepe táján érkezett Kopenhágába Szemere és felkereste a Dán-Magyar Társaság alelnökét, Horti Bélát a Magyar Ujságírók Egyesületének állítólagos igazolványával.
Elmondotta, hogy külföldi fürdők ismertetését írja. Ezt a szöveget az Ibusz 152 irodája útján juttatja el a Dániába készülő turistákhoz és üdülőkhöz. Azt is mondta: társa, Forgách János gróf kitűnő összeköttetéseivel elérte azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank a Dániába utazó turisták részére fejenként és naponként 30 dán koronát utal ki.
Hivatalos írásokat is mutatott, amelyek szerint a vezetése alatt álló intézmény „A Magyar Propaganda Iroda” félhivatalos jellegű és a magyar koronás címer használatára is jogosult. Természetes, hogy ezek után rendkívül előzékenyen fogadták az előkelő magyar vendéget, akinek számára a dán államvasút elsőosztályú szabadjegyet engedélyezett.
Szemere sorra látogatta a dán tengeri fürdőhelyeket, a hoteltulajdonosokat és előlegképpen mindegyiktől 250 dán koronát vett fel. Azután szabadjegye segítségével eltűnt Dániából.
A szállótulajdonosok és a dán-magyar társaság rövidesen rájöttek arra, hogy csalónak estek áldozatul. A legnagyobb kopenhágai lapban, az „Ekstrabladed”-ben megjelent a szállótulajdonosok egyesületének figyelmeztető óvása. Az „Ekstrabladed” „Ein Ungarer” címmel cikket írt a szélhámosról.
A külügyminisztérium a szállótulajdonosoknak táviratilag válaszolt és értesítette a dán testületet, hogy Szemere Károly kétségtelenül szélhámos és „Magyar Propaganda Iroda” című intézmény Magyarországon nincs és Szemere igazolványai, a rajtuk levő külügyminiszteri pecséttel együtt hamisak!
A szállótulajdonosok egyesülete az értesítés után a kopenhágai rendőrséghez fordult, amely értesítette a budapesti főkapitányságot a történtekről.
Ausztria része a Német Birodalomnak
1938 március
Bécs, március 13.
Miklas szövetségi elnök saját kézírású levélben jelentette be, hogy az elnöki teendők ellátásától visszalép. Miklas lemondása folytán az osztrák alkotmány 77. szakasza értelmében az elnöki teendők ellátása önműködően a szövetségi kancellárra, vagyis Seyss-Inquart-ra száll át.
Az osztrák szövetségi kapitány vasárnap alkotmánytörvényt hozott, amelynek az első cikke a következőképpen hangzik: Ausztria a Német birodalom egyik országa.
A második cikk a következő: Április 10-én, vasárnap titkos és szabad népszavazás lesz, a Németországhoz való csatlakozásról. A népszavazásban minden húsz éven felüli férfi és nő leadja szavazatát Ausztriának a Német birodalomhoz való újbóli egyesítéséről szóló törvény ügyében. A népszavazásnál a szavazattöbbség dönt.
Jelen alkotmánytörvény végrehajtását és esetleges módosításait rendeleti úton szabályozzák. A törvény kihirdetése napján lép életbe.
Német katonai gépek átrepültek Csehszlovákia fölött.
Hitler távirata Mussolininek
1938 március
Berlin, március 13.
(Az információ jelentése.)
Hitler kancellár a szombatra virradó éjszaka linzi szállásáról nagyjelentőségű táviratot intézett Mussolinihoz. A kancellárral a késő éjszakai órákban közölték a fasiszta nagytanács határozatát, amely tudomásul veszi az Ausztriába beálló fordulatot. Ez a határozat annyira megindította Hitler Adolfot, hogy még az éjszaka folyamán a következő táviratot adatta fel Rómába: „Mussolini! Ezt sohasem fogom elfelejteni Önnek! Adolf Hitler.”
Makray beszéde Tolna-Tamásin
1938 március
Tolna-Tamási, március 13.
- Ausztria sorsa beteljesedett - mondotta Makray - elvesztette évszázados önállóságát és függetlenségét. Ezt a sorsot a békék okozták, Ausztria élni akart és restaurációval akarta megmenteni a helyzetet. De ezt megakadályozták és most Nyugat-Európa bűnéből belehullott a germán óriás ölébe.
A kilencmilliós magyarság egy nyolcvanmilliós birodalom határán, ami nem első eset a magyar történelemben. De a magyarság, alkotmányára támaszkodva, mindig meg tudta védeni a maga függetlenségét. Függetlenségünkhöz, szabadságunkhoz való ragaszkodásunkat szenvedéllyé kell felfokozni. Akkor villanjon csak magyar fegyver, amikor kizárólag magyar érdekről van szó!”
(Forrás: huszadikszazad.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése