Múltidéző: Amikor Trianon beintett (103)

N-York, 1937

Franciaország katonai intézkedésekre készül a spanyol események miatt
1938 március


Párizs, március 20.
Vasárnap délután rendkívül nagyjelentőségű tanácskozás folyt is a Matignon-palotában, amelyen résztvett Blum miniszterelnökön kívül Paul Boncour külügyminiszter, Daladier hadügyminiszter és Vincent Auriol összekötő miniszter, az előző kormány pénzügyminisztere.
A tanácskozás után a miniszterelnök Dormoy belügyminiszterrel, azután Fournier-ral, a Banque de France kormányzójával tárgyalt. Ezeket a tanácskozásokat döntő események előjelének tekintik. A miniszterelnök közvetlen környezetében azt beszélik, hogy hétfőn vagy kedden egész Franciaországban megtörténnek azok az intézkedések, amelyek a mozgósítást szokták megelőzni.
Ezek az intézkedések kizárólag a spanyolországi eseményekkel állanak összefüggésben. Franciaország nem kíván beavatkozni sem a köztársasági kormány, sem a nemzetiek javára, ellenben biztosítani akarja földközi tengeri és afrikai érdekeit.
Azok a hírek, amelyek a spanyol harcterekről érkeznek, politikai körökben nagyfokú nyugtalanságot váltanak ki. Ezek a hírek a pireneusi határra, Minorka szigetére és Spanyol-Marokkóra vonatkoznak és arról szólnak, hogy egy idegen hatalom olyan katonai intézkedéseket tett volna, amelyek Franciaország érdekeit súlyosan érintik.
 Ugy tudják, hogy Franciaország mindenekelőtt a pireneusi határt fogja megerősíteni, azzal az indoklással, hogy szintén a spanyol polgárháború döntő fordulathoz ért és a francia kormánynak őrködnie kell afelett, hogy a menekülő köztársasági csapatok csak lefegyverezve léphessék át a határt és így kerüljenek az ország belsejébe felállítandó internálótáborba.
Londonban úgy tudják, hogy ezek a tárgyalások a legjobb mederben haladnak és római kormánykörök véleménye szerint is néhány héten belül sikerül teljes megegyezésre jutni minden fontos kérdésben.
Az eddigi tárgyalások az Angliát és Olaszországot a Földközi-tengeren érdeklődő általános kérdésekre. Ciprus és a Pantellária szigetek lecserélésére, a Szuezi-csatornára vonatkoztak. Egy másik tárgyköre a megbeszéléseknek a spanyol polgárháború, amelyre vonatkozólag Ciano külügyminiszter kijelentette lord Perth-nek, hogy amennyiben Franciaország beavatkozna, akkor Olaszország kényszerítve érezné magát arra, hogy másirányú katonai intézkedéseket tegyen.
Szóba kerülnek a római tárgyalásokon az Ausztriával kapcsolatos események, Németország katonai intézkedései és további szándékai Közép-Európában, amelyekről az angol kormánynak az a véleménye, hogy bizonytalansággal töltik meg a nemzetközi légkört. Említésreméltó, hogy az angol közvéleményt nem Csehszlovákia sorsa aggasztja.
A Sunday Times azt írja, hogy Angliának nincs katonai szövetsége Csehszlovákiával, ezért, ha Németország katonai intézkedéseket tenne Csehszlovákia ellen és Franciaország szövetségese segítségére sietne, Nagybritannia abba a helyzetbe kerülhetne, hogy Franciaország védelmére kél. A nagy különbség Franciaország és Anglia között abban áll, hogy míg Franciaország kontinentális hatalomnak tartja magát, ezzel szemben mi nem vagyunk az.
A Daily Herald szerint a francia-spanyol határon, Irunnát a Pireneusok nyugati részén, német csapatok vonultak fel, részben civilben, részben egyenruhában. Ez nyugtalanságot kelt Franciaországban, ahol úgy tudják, hogy a németek kezükbe vették a spanyol repülőterek, rádiók, vasutak és egyéb közlekedési eszközök vezetését.




Hodzsa, Henlein és Hlinka Csehszlovákiáról
1938 március


Prága, március 27.
Egész Csehszlovákia kíváncsian várja Hodzsa miniszterelnök hétfői rádióbeszédét, amelyben a szudétanémetek és a többi kisebbség helyzetével foglalkozik. Kormánykörökben azt híresztelik, hogy a miniszterelnök nagyszabású engedményeket és nemzetiségi reformokat fog bejelenteni, amit megerősít az a nyilatkozgat, amelyet Hodzsa a Paris Soir külpolitikai szerkesztőjének, Sauerwein-nek adott.
Arra törekszünk, - mondotta - hogy modus vivendit találjunk. A szudétanémet kérdést meg akarjuk oldani. Az előkészítő munkálatok természetesen hosszadalmasak voltak, mert azok az intézkedések, amelyeket meg kell tennünk, a gyakorlatban rendkívül bonyolultak.
Minden kisebbségünknek megadjuk a számarányához mért jogokat a közigazgatás terén, rendeletet fogunk kibocsátani, amely németeket nevez ki az állami igazgatásba. A demokratikus és szabadelvű csehszlovák alkotmány megadja a lehetőséget a német követelések teljesítésére.
A kisebbségekre vonatkozó kulturális nyelvi és iskolai intézkedések törvényhozási úton lesznek rendezve és ezáltal teljesítjük az 1919-i kisebbségségvédelmi szerződés rendelkezéseit. Azon vagyunk, hogy a feszültség engedjen és új lélektani légkör alakuljon ki, amelyet a bizalom tölt el.
 Most nemcsak arról van szó, hogy a háborút elkerüljük, hanem az ország területi épségéről és arról a hivatásról, amelyet Közép-Európában be kell töltenie az egymással szemben álló nemzetiségek és ideológiák kibékítésében. Bebizonyítjuk, majd, hogy teljesen átérezzük felelősségünket és remélem, hogy ezt a világ is el fogja ismerni. 
A szudétanémetek körében kételkedéssel fogadják, hogy a csehszlovák kormány ezeket az ígéreteket teljesíteni tudja, mert nem kevesebb, mint 30.000 cseh tisztviselő elbocsátására volna szükség. Ezt a kérdést megoldani aligha tudja a kormány, mert az elbocsátandó tisztviselői kar határőrvidékszerűen van megszervezve és politikai befolyása is tekintélyes.
Henlein, a szudétanémetek vezetője, egyébként nyilatkozott a Gringoire Prágába küldött munkatársának, De Jouvenelnek, aki előtt kijelentette, hogy a szudétanémet párt sem nyilatkozataiban, sem a parlamentben sohasem tette vitássá a csehszlovák határokat.




„A szlovákok felhasználják az alkalmat különállásuk hangsúlyozására!”


Párizs, március 27.
A Le Temps nem nevezhető magyarbarát ujságnak, ha olyan kérdésről van szó, amelyben a magyar s a cseh érdekek nem fedik egymást. Ennek a nagy francia lapnak a március 26.-i számában a következő, Prágából keltezett távirat olvasható:
„A cseh pártok fúziós mozgalmával szemben a szlovákok, úgylátszik, felhasználják az alkalmat különállásuk hangsúlyozására. A szlovák néppárt intézőbiztottságának tegnap megtartott ülésén Monsignore Hlinka kijelentette, hogy az 1938-as év ugyanolyan fontosságú lehet a szlovákok számára, mint az 1918-as év."
A bizottság ezután elhatározta, hogy a szlovák autonomista frontot az állam egész területére kiterjeszti. Ennek következtében a szlovák autonomista párt keresni fogja a közeledést Szlovákia magyar és német autonomista pártjaihoz. A prágai képviselőház legközelebbi ülésén pedig határozati javaslatot fog benyujtani, hogy az alkotmány értelmében törvényhozó Diétát hivjanak össze Szlovákiában.
A párt végül megtagadta a csehszlovák Nemzeti Tanácshoz való csatlakozást, amely tanácsot most szervezik.




Egységes dunai kereskedelempolitika!
1938 március


Az ausztriai események külkereskedelmi szempontból új feladatok elé állítják nemcsak Magyarország, hanem a másik három mezőgazdasági jellegű dunai állam - Jugoszlávia, Románia és Bulgária - kormányát is. E három állam mezőgazdasági kivitelének igen lényeges hányadrésze az osztrák és német piacon talál elhelyezést. A német piac jelentősége különösen 1933 óta fokozatosan emelkedett, miután az új Németország nyersanyag- és élelmiszerszükségletének túlnyomó részét a dunai és a balkáni államokból fedezi, azért, mert ezekkel az államokkal a Schacht-rendszer alapján klíring-, vagyis árucsereforgalomban áll, ami annyit jelent, hogy importját ezekből az államokból nem arannyal vagy devizával, hanem német áruk kivitelével fedezi.
Ennek a következménye, hogy még 1933 előtt e négy dunai állam külkereskedelmi mérlege Németországgal szemben állandóan passzív volt, úgyhogy például Magyarország egymilliárd aranypengőt meghaladó összeget fizetett ki a gazdasági válság előtti évtizedben német árukért, addig ez a mérleg most megfordult és Németország valamennyi dunai állammal szemben a külkereskedelemben passzivitásba került.
Mind a négy dunai államnak jelentős márkakövetelései vannak Németországgal szemben, amelyeket csak bizonyos nehézségekkel lehet fokozatosan csökkenteni. Ausztriával szemben a helyzet másként állott, a schillingkövetelések mobilizálása a hajlékonyabb és szabadabb osztrák devizarendszer következtében simábban ment, bár Ausztria a gazdasági autarkia terén a legutóbbi években szintén igen lényeges haladást mutatott és agrárbehozatalát a négy dunai államból fokozatosan csökkentette. A helyzet most annyiban változott, hogy előreláthatólag már a legközelebbi hónapokban egységesen vezetett német és osztrák kereskedelempolitikával állunk szemben.
A négy dunai állam legfőbb vásárlója, a német-osztrák piac egységessé válik, ami természetesen ennek a nagy piacnak fölényét és nyomását lényegesen fokozhatja. Ebből logikusan következnék, hogy a dunai államok ugyanolyan egységesen lépjenek fel ezzel a nagy erővel szemben, aki végeredményben és bizonyos mértékben rá van utalva a dunai szállítókra, mert hiszen élelmiszert és nyersanyagot például a német aluminiumipar legfőbb nyersanyagát, a magyar és a jugoszláv bauxitot, tengerentúlról, - Amerikából és az angol, valamint a francia gyarmati területekről - csak arany vagy aranydeviza ellenében vásárolhatja meg.
A dunai államok egységes kereskedelempolitikai vonalvezetésére a legutóbbi hónapokban megtörtént az első lépés és pedig akkor, amikor Jugoszlávia, Magyarország és Románia közös sertés- és zsírkiviteli irodát állított fel, amely január 1-től kezdve évről-évre a három ország fővárosaiban felváltva működik. A dunai államok jól megfontolt közös érdeke tehát azt kívánja, hogy haladéktalanul megindítsák a tárgyalásokat abból a célból, hogy kereskedelempolitikájukat német és osztrák viszonylatban közös nevezőre hozzák és közös egyetértéssel, egységes irányelvek szerint bonyolítsák le a német és az osztrák piacra irányuló kivitelüket.




A láthatatlan hullám ujságot nyom
1938 március


A közeljövő egyik legjelentősebb találmányát mutatták be New-Yorkban a minap s még az edzett szakemberek sem titkolhatták csodálkozásukat a teljesítmény láttán. Káprázatos jövő csillant meg a jó fantáziájú üzletemberek, előtt, szóval a találmány - ahogy mondani szokták - befutott.
Nem kevesebbet valósított meg az ügyes technikus, mint a rádióval közvetített ujságot. Rövidesen ez annyit jelent, hogy a rádiósnak nem kell lemenni az uccára, hogy ujságot vásároljon, ha kíváncsi a legfrissebb hírekre, elég, ha gépe elé ül, abból méterszámra jön elő a frissen nyomott lap szöveggel és fényképekkel illusztrálva.
Bárki az otthonában tarthatja az ujságnyomó gépet s ennek birtokában villámgyorsan szerezhet tudomást a legújabb eseményekről. Nem kell hozzá egyéb, mint egy normál rádióvevőgép, a Héle kétlámpás hálózati vevő, meg a kiegészítő nyomószerkezet, amely mindössze 200 pengőbe kerül. A rádiógéppel kell felvenni az ujságot sugárzó stúdió jeleit pontosan úgy, mintha zenés műsort akarnánk hallgatni. 
A megfelelő hullámhosszra beállított gép azonban nem zenei hangokat, hanem jeleket fog fel s azok erőssége szerin azután a nyomógép kisebb-nagyobb erővel pontokat sorakoztat fel egy papírszalagra. Ezekből a pontokból alakul ki azután a szöveg vagy a fénykép. A rádiókészülék által felfogott jelek nem hallhatók, mert a nyomógépet a hangszóró helyére kell kapcsolni.
A szerkezet rendkívül egyszerű, egyáltalában nem kényes és így nem is romlik el hamar. Teljesítménye ma még elég kicsi: 24 óra alatt fokozatosan nyom ki egy olyan lapot, mint amilyenek általában a magyar napilapok. Ezzel szemben a kiadott ujság nagyon szép, a fényképek tiszták és erőteljesek. A találmány jövője beláthatatlan. Lehet, hogy tökéletesített alakjában végleg átalakítja az egész mai ujságirás és kiadás rendszerét, de az is lehet, hogy elmerül a többi nagyjövőjűnek hitt, de félbe maradt találmányok közös sírjába.
Az amerikai ujságfejedelmek jövőt látnak benne. Különösen a vidéki ujságolvasók számára tartják előnyösnek, mert az újrendszerű gép kiküszöbölné a lapok vasúti szállítását és az ebből eredő tetemes időveszteséget. Hogy egy példával éljünk, a New-Yorkban kiadott újság San-Franciskóba mintegy három nap alatt érkezik meg vasúton. Repülőgépen szállítva persze jóval hamarabb, de drágábban is. Ezzel szemben a rádión közvetített újság - ha sikerül a nyomógép gyorsaságát fokozni, már pedig ebben nem kételkedhetünk - néhány óra leforgása alatt a legtávolabbi és legeldugottabb falucskában is megjelenik.
Nagy kérdés, hogy ha általánosan bevezetik, az ujsagvállalatok hogyan találják meg a számításukat. Pusztán a hirdetések díjai nem elegendők s így valószínű, hogy részint a gépek használati díja, részint az előfizetés bevezetése révén igyekszenek majd üzletté tenni a rádiós újságot. Az ujságnyomó rádió hallatlan távlatokat nyit meg és nem a szerkezeten múlik, hogy milyen mértékben válik közkinccsé és a kultúra terjesztőjévé.




Tizennyolc halálos ítélet Moszkvában!
1938 március


Moszkva, március 13.
Az este mondták el utolsó védekezésüket a nagy per vádlottai. Bucharin magára vállalta ismét a terrorcselekményeket, de a vád többi pontját tagadta. Szemébe vágta az államügyésznek, hogy képtelenek a koholt vádak, mintha az állítólagos trockijista csoport utasítására ölték volna meg Gorkijt.
Jagoda megtörten, szánalmasan, reszketve, papírról olvasta fel utolsó szavait.
- Bűnös vagyok, de megpróbáltam bűneimet jóvá tenni. Nem sikerült. Éveken át gyalázatosan játszottam a kettős szerepet….Kérem a bíróságot, kímélje életemet. A néphez, a bírákhoz, a cseka tagjaihoz és Sztalinhoz fordulok: - Bocsássatok meg nekem, ha tudtok!
A tárgyalást ezzel befejezték és a bíróság visszavonult. A késő éjszakai órákban hirdették ki az ítéletet:
Tizennyolc vádlottat ítéltek halálra, közöttük Jagodát, Bucharint, Kresztinszkijt, Rikovot, Csernovot, Rosengotzot, Ivanovot, Grinkót, míg Pletnev huszonötévi, Rakovszki húszévi, Bessonov tizenötévi börtönbüntetést kapott.
A vádlottakat idegizgató jelenetek közben kísérték vissza a Ljubljanka cellába, ahol azonban már nagyon rövid időt töltenek, mert az ítéletet legkésőbb ma, hétfőn végrehajtják.




Lakoma newyorki milliomoséknál
1938 március


A szép pesti Kálnay Klári, aki Mrs. Howard Ross néven maga is amerikai milliomoskisasszony, meghivatott egy newyorki milliomoscsaládhoz vacsorára. 
Ezeknek a Park avenuei-i palotának az ajtaja közvetlenül az uccára nyilik, ahl az embert az ajtónyitásnál szinte színházi díszbe öltözött lakáj fogadja. Ruhatári számot adnak, ebből tudni, hogy sokan leszünk. Lépcsőn megyünk fel a bárba, mert ez az első, az ivás. Bemutatkozás: „How do you do, how are you”, s már nyomják is a kezedbe a koktélos poharat.

 Senki senkivel nem fog kezet, senki a kérdésedre nem felel, csak megismétli szintén a „how do you do”-t és a „how are you”-t. Tisztára süket csevely az egész. Az asztalon kandeláberek lobognak, a terítés szenzációs, rengeteg a saláta, a majonéz és mindenki előtt úgy áll a tál veller, mint Pesten a kenyereskosár. Minden étel közben vellert majszolnak és ropogtatnak. Vajjal kenik be és megsózzák.
Milliomos-vacsorán francia bort és francia pezsgőt szervíroznak. Vacsoraközben úgynevezett „arisztid-beszélgetés” folyik, amelynek során olyan könnyedséggel beszélnek a windsori hercegtől Rooseveltig mindenről és mindenkiről, mint itthon a kávéházban. Asztalbontás után a hölgyek egy nyájban elvonulnak. A férfiak továbbra is ottmaradnak az asztalnál, jön a szivar és az anekdótamesélés.
Félóra múlva a férfiak átvonulnak a hölgyekhez és megkezdődik a társasjáték, amely úgy dühöng, mint ahogy valaha Pesten a barkochba játék dühöngött. A játék lényege, hogy a társaság két csoportra oszlik, az egyik csoportnak felirnak egy szót s a szónak az értelmét a társaság egy tagja eljátssza, elszínészkedi a másik csoport előtt, amely nincsen beleavatva. Mulatnak rajta, mint a gyerekek. Egy óra tájban rendszerint vége az összejövetelnek, mert a férfiaknak reggel korán kell kelniök. Halálosan unatkoztam.




A Kormányzó szózata a nemzethez
1938 április


Budapest, április 3.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója vasárnap délután 7 órakor a következő rádiószózatot intézte a nemzethez:
Magyarország volt eddig a közelmult években a maga szűkre szabott határai közt a belső rend és nyugalom szigete. Igy éreztük mi, akik benne élünk és ezt állapították meg mindazok az idegenek is, akik nálunk megfordullak.  A legutóbbi napokban valami sajátságos bizonytalanságérzés, sőt aggodalom lett úrrá sokaknak a lelkén és ennek a felismerése indított arra, begy megvilágítsam a helyzetet és utat mutassak a közvéleménynek.
Hogy mi az oka annak a nyugtalanságnak és izgalomnak, amely itt sokakon erőt vett, azt józan ésszel bajos megérteni, mert erre valójába nincsen semmi ok. Ezt a nyugtalanságot csak azok a nagy nemzetközi események válthatták ki, amelyek a közelmultban zajlottak le; de hogy ezek nálunk izgalmat idézhettek fel egyesek lelkében, az egyedül az illetők tájékozatlanságából eredhet.
Mert hiszen, aki tiszta fejjel és látó szemmel ítéli meg az eseményeket, annak tudnia kell, hogy Ausztriának Németországgal történt egyesülése ránk nézve nem jelent mást, csak azt, hogy egy régi barátunk, akit a békeszerződések lehetetlen helyzetbe sodortak, egyesült egy másik régi jó barátunkkal és hűséges fegyvertársukkal, azzal a Németországgal, amely mindig éltre-halálra megbízható és szótartó szövetségese volt barátainak a történelem tanusága szerint.
Ennyi az egész, egyéb a mi szempontunkból nem történt. Egy ilyen látszólag váratlanul, hirtelen bekövetkezett, nagy nemzetközi esemény természetesen bizonyos megrázkódtatásokkal jár. Hogy egyeseket boldog elragadtatásba ejtett, másokban viszont régi, szép emlékek múlásán érzett, méla bánatot idézett fel, azon nem lehet csodálkozni. Egyébként azonban minket ez az egyesülés nem érint, már csak azért sem, mert csak látszólag következett be váratlanul. Az egyesülés évszázados óhaja volt a németségnek és előbb-utóbb már csak azért is meg kellett, hogy történjék, mert az osztrák nép sohasem volt hozzászokva ilyen szűk határokhoz és nem volt szokva ahhoz sem, hogy ne legyen szava a nemzetközi kérdésekben.
Hogy ez az esemény a mi határainkon belül mégis ilyen hullámokat kavart fel, annak inkább az a magyarázata, hogy azok, akik a zavarosban szeretnek halászni, ezt az alkalmat használták fel a céljaiknak megfelelő nyugtalanság felidézésére.
Pedig ez hiábavaló kísérlet! Mert pillanatokra terjedő izgalmat rémhírek terjesztésével fel lehet idézni, de arra nézve megnyugtathatok mindenkit, hogy a rendet és nyugalmat ebben az országban bűntetlenül nem fogja megzavarni senki!
Nem volt könnyű ezt a nemzetet, amelyet számtalan szerencsétlen véletlennek az összejátszása, továbbá tudatlanság, sőt rosszakarat annyira sujtott és olyan koldussá lett, talpraállítani, fenyegető katasztrófáktól megóvni. Nehéz feladat volt véderejének alapját lerakni, pénzügyeit rendbehozni, főleg, mikor még a múlhatatlanul szükséges egység is annyira hiányzott belőle. Mindez azonban Isten segítségével mégis sikerült és most végre hosszú és szorgos munkával elértük, hogy ráléphettünk arra az útra, amíg a nemzet jólétéhez és boldogságához vezet.
A miniszterelnök úr nyilvánosságra hozta azt a tervet, amelyet öt év alatt, de reméljük, még gyorsabban meg tudunk valósítani és amely pótolni van hivatva sok mindent, amivel mostoha sorsunk miatt úgy honvédségünk fejlesztése, mint mélyreható szociális és gazdasági reformok terén is elmaradtunk.
Első helyen áll ezek közt honvédségünk kiépítése. Én soha nem akartam és nem akarom a jövőben sem fajomat fejjel a falnak vinni. Eleget pocsékolták a magyar vért a multban, eleget omlott az ezer éven át a nyugati keresztény kultúra védelmében. Ezért vagyunk, sajnos, ilyen kevesen, pedig ötszáz évvel ezelőtt ugyanannyi magyar élt a világon, mint angol. De honvédségünk kiépítésére múlhatatlaul szükségünk van azért, hogy határaink között biztonságban érezhessük magunkat, mert a reánk váró komoly építőmunkának ez a biztonságérzés egyik legfőbb feltétele.
Ezt várjuk az ötéves terv megvalósításától: de hoz ezenkívül általános jólétet is, mert munkát fog adni mindenkinek és hatalmasan megfogja indítani az ország gazdasági vérkeringését. Ennek a tervnek ezt a nagy jelentőségég minden jóakaratú ember megértette, elismerte és helyeselte ebben az országban, de aztán jöttek a rémhírterjesztők és néhány nap alatt iparkodtak annak reményt, bizalmat és megnyugvást kellő hatását aláásni. De hazug hírekkel csak pillanatokra lehet megzavarni a közhangulatot, mert a józan belátás, amely a mi fajunknak egyik legjobb tulajdonsága, felül kell, hogy kerekedjék a rosszakaratszülte meséken.
 Mi, magyarok szabadságszerető nép vagyunk. Nem tudunk élni szabadság nélkül, de visszaélni a szabadsággal nem szabad.  A szabadság biztosítéka az alkotmány: de ugyanez a biztosítéka annak is, hogy az államügyek vezetéséhez csak olyan férfiak juthatnak, akik hivatottságukat és rátermettségüket kimutatták és ezzel az alkotmányos tényezők bizalmát megnyerték.
Mennyi tudás, gyakorlat, megbízhatóság, élettapasztalat, jellemszilárdság és mennyi tehetség kell ahhoz, hogy valaki egy vezető állasban meg tudja a helyét állni! Még egy gyárüzem, egy gazdaság, vagy egy kórház vezetéséhez is különös képességek kellenek, hát meg egy ország ügyeinek az intézéséhez! Nem elég, hogy valaki önmagát kinevezze világmegváltónak és frázisokkal, jelszavakkal, ügyes demagógiával a tömegek sőt esetleg ingatagabb jellemű intelligensebb csoportokat is félre tudjon vezetni.
Könnyű például földosztást ígérni, de azon nem lehet változtatni, hogy Magyarország kilencmillió holdnyi szántóföldjéből nem juthat több fejenként a kilencmillió magyarnak egy-egy holdnál. Egy hold földből pedig nem lehet megélni. De ha mindenkinek ezer holdat adhatnánk, akkor meg nem lenne, aki a földet megmunkálja.
Különbség az emberek közt foglalkozásban, tehetségben, vagyonban és életmódban mindig volt és igaz is. Enélkül megállna az élet. Ez éppen olyan természeti törvény, mint az, hogy két egyforma veréb, de két egyforma falevél sincs a világon. Természeti törvényen pedig ember nem változtathat semmiképpen, demagóg jelszavakkal legkevésbé. Törekednünk kell arra, hogy biztosítsuk a tisztességes megélhetést mindenkinek aki dolgozni tud és akar, továbbá, hogy az elesetteken és szűkölködőkön szeretettel és jótékony szociális intézményekkel segítsünk. Erre nézve el is követünk minden lehetőt és ennek sikeres megoldásához nagyban hozzá fog járulni az ötéves terv megvalósítása. De éppen ehhez kell a legnagyobb belső rend és nyugalom.
Ennek a föltétele a hadsereg. Ha ez a szerv egészséges, az ország minden polgára nyugodtan élhet.  A mi népünk kitűnő katonai rátermettsége mellett a hadsereg értéke annyi, mint a tisztikar értéke. A mi tisztikarunk pedig elsőrangú. Noha a hadseregnek ezt a jelentőségét ma mindenki ismeri és mindenki tudja, hogy a politizáló hadsereg nemcsak értéktelen, de a nemzet összessége és kivétel nélkül minden egyes polgára szempontjából is káros: mégis akadtak az utóbbi időben egyesek, akik azt hitték, hogy ezt a tisztikart is meg lehetne környékezni és politikai mentes egységét meg lehetne bontani.
Ezek a törekvés - nyugodt vagyok - nem fog sikerülni soha. De azokat, akik bár ideális köpenybe burkoltan, mégis egyéni érvényesülésünk biztosítása céljából kísérleteznek, figyelmeztetem: el a kézzel a hadsereg közeléből! A tisztikar tudja,hogy a hadsereg pártok felett csak az egész nemzeté lehet!
A nemzet katonai rátermettsége mellett, s mi nehéz politikai és földrajzi helyzetünkben az is hozzájárul Magyarország ezeréves életben maradásához, hogy a magyar politikát mindig megbízhatóság, előkelő gondolkodás és magas erkölcs irányította. Ehhez tartjuk magunkat a jövőben. Ettől eltérni és forradalmi módszerekhez nyúlni - nem engedek.
 A legfontosabb, hogy  az országépítő munkából mindeni iparkodjék a maga részét kivenni azon a helyen, ahová hivatása rendelte. Nem először hangoztatom, hogy mennyire fontos lenne, ha értékes magyar fiatalságunk legyőzné azokat az üres előítéleteket, amelyek a kereskedelmi és általában az üzleti pályáktól visszatartják és megmutatná, hogy erre is megvan a rátermettsége.
A nagy nyugati államok fiaiban sohasem volt meg az a nagy idegenkedés az ipari, kereskedelmi és pénzügyi pályáktól, mint bennünk, magyarokban. Ott ebben a tekintetben jóval előbbre vannak, nekünk azonban még sok ezen a téren a tanulnivalónk. De csak hozzá kell kezdeni, szívvel-lélekkel, szorgalommal kell dolgozni és a siker nem maradhat el!
A népek boldogulásának egyik leghathatósabb eszköze a kereskedelem. Kivétel nélkül minden gazdag, boldog és hatalmas nemzet a kereskedelmi hajózásnak köszönhette és köszönheti felvirágzását. Gondoljunk a föníciaiakra Kartágóra, Athénra, a normannokra, a spanyolokra, Velencére, Hollandiára és Angliára. Ez az út előttünk is nyitva áll, mert a szabadkikötőnket a Közel-Kelet kereskedelmének központjává tehetjük és ezzel a jólét és gazdaság forrását nyithatjuk meg a nemzet számára.
 Ehhez azonban munka kell! Becsületes, komoly munka, sőt a munka szeretete. Itt van a helyzet kulcsa és csakis itt, nem pedig az uccán és demagóg szólamokban. Különösen fontos ennek a belátása ma, mikor külpolitikailag is kezd a helyzet lassacskán tisztulni.
A Népszövetség elvesztette korábbi jelentőségét az európai politikában. Egy ideális Népszövetségnek a feladata a háború okainak a kiküszöbölése lenne, a viszonyok újból való rendezése által, mert az igazságtalanság talajában a béke nem virágozhatik. Minthogy azonban a Népszövetség ezt a feladatát mindeddig nem teljesítette, az elrendeződés folyamata megindult a Népszövetség nélkül is.
A helyzetet azonban helyesen csak az ítélheti meg, aki teljesen tisztában van a viszonyukkal, ismeri a tényállást, tájékozva van mindenről, vagyis akinek a kezében a szálak összefutnak. A nagyközönség nem tudhatja, hogy mi történik, mi nem, tehát legokosabban teszi, ha a felelős kormányzatban, amelyről nem teheti fel, hogy tájékozatlan, éppen úgy megbízik, mint én.
A parlamenti életben a mindenkori ellenzék feladata a bírálat és az ellenőrzés. Erre szükség is van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek kötelessége a jóra is azt mondani, hogy rossz, ha az a kormányból ered.
Hogy a tervbevett, áldozatokkal járó, hatalmas, országépítő munkát végezhessük és az meg is hozza azt a nagy fellendülést, amit várunk tőle, ahhoz úgy a politikai, mint a gazdaság hátterében nyugalomra és bizalomra van szükség. Ilyen kis ország ilyen nagy feladatot csak komoly összetartással képes megoldani. Súlyosan vét hazája ellen mindenki, aki ezekben az időkben az egységet megbontva széthúzásra izgat és a nemzet boldogulása helyett a maga egyéni érvényesülését keresi.
Meg kell szűnnie annak ebben az országban, hogy mindenki jogot formáljon a külpolitika irányításához és a belső nyugalmat bármi módon is zavarni merje. Összetartás nélkül nincs fegyelem, fegyelem nélkül még egy kis üzemet sem lehet vezetni, nemhogy egy országot.
Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy a nyugalmat továbbra is biztosítsam! De szükségesnek tartottam azért is, hogy azokat, akik itt akármiféle irányban nyugtalanságot és egyenetlenséget próbálnak szítani, figyelmeztessem a szigorú következményekre. Egyszer már megmutattuk 1919 után, hogy a rendbontó elemektől meg tudjuk tisztítani hazánkat és nemzetünket és most is biztosíthatom az országot, hogy abból, amit akkor tudtunk, nem felejtettünk el semmit sem!
Én csak magyar célkitűzéseket ismerek és tűrhetek és csak törvényes eszközöket ezeknek a céloknak az elérésére!
Bizom a magyar nép józanságában és hazaszeretetében és bízom abban, hogyha összefogunk, Isten is meg fog bennünket segíteni!




Miről tárgyal Magyarország és a kisantant?
1938 április


Bécs, április 3.
A „Neue Freie Presse” vasárnapi száma prágai jelentést közöl, amely szerint Comnène, az új román külügyminiszter és Bárdossy magyar követ legközelebb folytatják tárgyalásaikat Magyarország és a kisantant viszonyának rendezéséről. Bárdossy ezidőszerint Budapesten van, hogy a magyar kormánynak jelentést tegyen.
 Ha újabb akadályok nem merülnek fel, - írja a bécsi lap - akkor a négy állam (Magyarország és a kisantant) nyilatkozatára lehet számítani, amelynek tartalma a következő: 1. A kisantant elismeri Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. 2. A négy állam megnemtámadási szerződést köt egymással. 3. A négy állam kötelezi magát a kisebbségekkel szemben való igazságos bánásmódra.




A Bécsből érkező Hitler az anhalti pályaudvaron szavazott
1938 április


Berlin, április 10.
A vasárnapi választás páratlan gyorsasággal zajlott le a régi német birodalomban. Amire még nem volt példa a német szavazások történetében: délelőtt féltíz órakor már a falvak legnagyobb részében le lehetett zárni a szavazást, mert az összes szavazásra jogosultak száz százalékban leszavaztak.
A városokban is a legtöbb szavazó már délelőtt eleget tett polgári kötelességének és leadta szavazatát. Azokat, akik még késlekedtek, a rádió szólított fel újra meg újra, hogy jöjjenek szavazni. Közben a rádió állandóan hangulatképeket közvetített a szavazás lefolyásáról, így különösen a határmenti kerületekből, ahol a külföldről jött németek és osztrákok tízezrei szavaztak.
A szavazásnak a szó szoros értelmében népünnepély jellege volt. A belvárosban, amely máskor vasárnap teljesen kihalt, nagy tömegek sorakoztak fel, hogy lássák, amikor a miniszterek és párvezérek leszavaznak.
A legnagyobb forgalom az anhalti pályaudvar környékén volt, mert a rádió délben bemondotta, hogy itt szavaz majd Hitler kancellár, aki egyenesen Bécsből tér vissza egyheti távollét után Berlinbe. A vezérkancellár különvonata 1 óra 15 perckor futott be az anhalti pályaudvarra s Hitler kancellár és kísérete mindjárt le is szavazott a pályaudvaron felállított szavazóhelyiségben.
Este 7 óra 15 perckor a berlini szavazás eredményéről a következő első jelentést tették közzé: 728.686 választásra jogosult közül 727.710 választó élt választási jogával. Közülük 724.710 választó igennel, 2732 nemmel szavazott, 218 pedig érvénytelen volt. Tehát a választóknak 99.39 százaléka igennel szavazott.




A román király eltiporta a Vasgárdát
1938 április


Bukarest, április 17.
(A Havas ügynökség jelentése.) 
Az ország legkülönbözőbb részeiről érkező jelentések azt bizonyítják, hogy a román hatóságok újból erélyes rendelkezéseket léptettek életbe az egykori Vasgárda tagjai ellen. Mint ismeretes, Miron Cristea kormánya az új alkotmány kihirdetése óta igen szigorú intézkedéseket hozott a pártok, különösen pedig a volt Vasgárda tevékenységének meggátlására.
A hatóságok most megállapították, hogy Codreanu csak színleg oszlatta fel pártját, mert a Vasgárda titokban továbbra is működést fejtett ki. A rendőrségnek tudomására jutott, hogy a volt Vasgárda tagjai Bukarest ellen akarnak vonulni. Erre való tekintettel haladéktalanul erélyes rendszabályokat alkalmaztak a vasgárdisták ellen. A házkutatások során nagymennyiségű röpiratot, fegyvert és lőszert találtak. A rendőrség letartóztatta Codreanut és a Vasgárda kétszáz vezető tagját.
A rendőri és csendőri intézkedéseket a legnagyobb titokban hajtották végre. A letartóztatottak Bukarestben nem fogházban gyűjtötték össze, hanem egy iskolában s innen titokban, kíséret mellett vidéki kolostorba szállították őket, amelynek nevét nem közölték.
Codreanut Predeálban őrzik. A Bukarest közelében lévő „Zöld Házat” megszállta a rendőrség, amelyet a vasgárdisták több más gyülekezőhelyét is lezárta. Az államvédelmi törvény végrehajtásáról kiadott belügyminiszteri rendelet értelmében a hatóságok megtiltották a szélsőjobboldali Cuvantul és Buna Vestire megjelenését.
 Antoescu, aki már a Miron Cristea-kormányban lett hadügyminiszter, egyhónapi szabadságot kapott, amelyet külföldön tölt.




Az új numerus clausus gazdasági hatásai
1938 április


Sallang és szóvirág nélkül, rideg tárgyilagossággal kell azt a kérdést megvizsgálni, vajjon politikai és szociális hatásain tul milyen befolyása lehet a gazdasági élet minden szakaszán bevezetett új numerus claususnak az ország termelésére és áruforgalmára. Ez a kérdés döntő, mert hiszen az egész nemzettestnek, nyolc millió magyarnak összefüggése és kapcsolódása ezzel a törvénnyel gazdasági vonatkozásban csak ezen a téren várható.
Makkai János számitása szerint a tiznél több segédszemélyzettel dolgozó vállalatok alkalmazottainak száma kereken 60.000. Boldizsár Iván szerint az összes kereskedelmi, ipari és közlekedési vállalatok alkalmazottainak száma 176.000, az OTI és MABI viszont 116.000 magánalkalmazottat tart nyilván. Még az esetben is, ha a legkisebb számot vesszük alapul, tömegmozgás indul meg, elbocsátások és új alkalmaztatások ezrei, mert a kisebb, tiz alkalmazottnál kevesebb segéderővel dolgozó vállalatok keresztény tisztviselői ezrével kerülnek át a nagyobb és jobban fizető üzemekhez.
Makkai szerint évenkint 2-3000 keresztény alkalmazott számára adódik új munkahely.
Vágó József számitása szerint e számnak majdnem a duplája, évente 4800 állás kerül betöltésre. Bármelyik szám bizonyuljon is valónak, átmenetileg és éppen a politikailag döntő években bizonyos zavar állhat be az ipari termelésben és a kereskedelmi forgalomban. E zavar kiterjedhet a tisztán keresztény alkalmazottakkal dolgozó vállalatokra, amelyeknek vezető tisztviselői bizonyára a magas zsidóarányszámmal dolgozó vállalatokhoz váltanak át magasabb fizetéssel.
Az elbocsátandó tisztviselők végkielégítése, amely törvény szerint jár, továbbá nyugdíjigénye, igen erős mértékben terheli meg a vállalatokat és megrenditheti rentabilitásukat. Mindezt figyelembe kellene venni a végrehajtási utasításban, hiszen a 48 órás munkahét és a minimális munkabérek, a 44 órás tisztviselői munkahét s a fizetett szabadság a termelési költségeket több mint 15 százalékkal fokozták. További kérdés: lesz-e elég hozzáértő jelentkező a megüresedő állásokra. Erre csak egy általános munkanélküliségi statisztika adhatna felvilágosítást, ilyen pedig Magyarországon nincs. Az ökrök, lovak, disznók, sőt öszvérek számát hozzávetőleg ismerjük, de pontos és megbízható munkanélküliségi statisztikánk nincs, s ezért nem lehet szó nélkül elutasítani azt a véleményt, hogy talán nehéz lesz 20-30.000 kereskedelmi és ipari szakembert találni, aki a megüresedett munkahelyeket betöltse. De ha lesz is, mit érnek pénzben ezek a megüresedő munkahelyek?
A székesfőváros statisztikai hivatala néhány év előtt rendkívül érdekes és tanulságos adatgyűjteményben világította meg a fővárosi magánalkalmazottak gazdasági és életviszonyait. A kisüzemeket és nőket kikapcsolva, 1932-ben 37.521 férfialkalmazott állott a fővárosi nagyüzemek vizsgálatában. Ennek az alkalmazotti tömegnek átlagos havi keresete 354.12 P volt, de ez a szám megtévesztő lehet, mert kétezer igazgatóra ugyan ezer pengőn felüli átlagos havi fizetés jutott, a cégvezetőknek már csak 700, míg a nagy tömeg fizetése 150-200 pengő körül mozgott. A helyzet valamivel jobb a műszaki alkalmazottaknál, amely munkakört túlnyomó részben keresztény munkaerőt töltenek be.
Ha Illyefalvy Lajos kitűnő művének harmadik és negyedik fejezetét végiglapozzuk, igen sötét kép tárul elénk. A fővárosban élő magánalkalmazottak közül 44.000 van csak egyszobás és 13.000-nek kétszobás lakása s háromszobás lakásban csak kevesebb, mint 10 százalékuk, 3000 magántisztviselő lakik. Családok ezrei nem tartanak cselédet, albérlőt viszont igen s megdöbbentően magas azoknak az arányszáma, akik külföldön sohasem jártak, könyvet majdnem sosem vesznek és színházba sohasem jutnak.
Nagyon kétséges, hogy ennek a proletársors szegélyén élő társadalmi rétegnek a helyébe ülni, meghozza a remélt gazdasági megújhodást és fölemelkedést! Nagyon kétséges, hogy ennek az új gazdasági bürokráciának a megteremtése fokozza-e a tőkeképződést. Alig hisszük. Azok a fiatalok járnak a helyes úton, akik nem hivatalt és havi fixumot keresnek, hanem a maguk két keze munkájával igyekeznek önálló, akármilyen kicsi, de fejlődőképes és tőkét termelő vállalkozásokat teremteni.




Dunai kontrapunkt
1938 április


Csak lassan, lépésről lépésre bontakoznak ki az Anschluss gazdasági következményei.
A német birodalmi kormány, amely gazdasági téren a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel halad előre, mihelyt élelmiszerbevitelének és nyersanyagellátásának nagy érdekei forognak kockán, a dunai államokkal szemben előzékeny és udvarias politikát folytat.
Ez annál nagyobb érdeke magának a birodalomnak, mert hiszen az Anschluss következtében Ausztria fizetési mérlegében mélyreható eltolódások állottak be, a devizaforrások nagy része bedugult, s a birodalomra hárul a feladat, hogy az osztrákok nyersanyag-szükségletéről és Ausztria élelmezési ellátásáról gondoskodjék.
Egyelőre főleg a közlekedési politika terén jelentkeznek a német kormány messzeható terveinek első jelei. A trieszt-hamburgi kikötőegyezményt Berlin felmondotta, s ennek előrelátható következménye az lesz, hogy Ausztria 700.000 és Csehszlovákia 300.000 tonna körül mozgó áruforgalma majdnem teljes mértékben Hamburg felé terelődik. Az osztrák forgalmat egy tollvonással, a cseh forgalmat pedig az átmenő tarifa megfelelő emelésével tereli Berlin délről észak felé.
Ugyanakkor a német birodalmi kormány elhalasztotta a dunai hajózási egyezmény életbeléptetését, amely ez év április elsejére volt kitűzve. A Dunagőz és a Délnémet hajózási társulatoknak most már egységes német vezetés alá helyezése döntő szerepet biztosít a német dunai hajózásnak, ami nyilván a tarifapolitikában is jelentkezni fog. Végül rendkívüli fontossága van a berlini kormány elhatározásának, hogy a Duna-Rajna-csatorna építését a lehetőségig meggyorsítja, úgyhogy ez a fontos viziút legkésőbb 1940 tavaszán megnyíljék.
Ennek az átfogó dunai közlekedési politikának a szolgálatában áll a bécsi kikötő kiegészítéséül a linzi nagy kikötő kiépítése is. A nagy tervet azonban beárnyékolja Bécsnek, mint a dunai és balkáni kereskedelem forgalmi és pénzügyi központjának szakadatlan hanyatlása. Az angol lapok jelentése szerint a nagy nemzetközi szállítmányozó, finanszírozó és biztosító vállalatok elköltöznek Bécsből, az átmenő forgalom zsugorodik, s azok a nagy cégek, amelyek hosszú évtizedeken át a balkáni üzletet Bécsből irányították, a szigorú német deviza és egyéb rendelkezések miatt szintén kénytelenek Bécset elhagyni!
Sajnos, a magyar politikai fejlődés ezt a javunkra kibontakozó irányzatot nem respektálta, s így egyelőre le kell mondani arról, hogy a budapesti szabadkikötőt ez az elvándorlási folyamat a dunai és balkáni üzlet középpontjává emelje. Pedig az elmult évben a kikötő forgalma meghaladta a 3.5 millió tonnát, s kedvező körülmények között, politikai biztonság, forgalmi szabadság, devizakönnyítések révén könnyű lett volna a Bécsből elvándorló balkáni és dunai üzletet Budapestre hozni. Politika és gazdaság azonban ellentétes irányban alakult nálunk éppen e döntő hónapokban.
Bár még mindig nem késő!
Ha sikerülne megállítani a folyamatot, amely a Bécsből elriasztott üzletet nem Budapest, hanem Belgrád felé tereli, ha lemondanánk erről az ellenirányú játékról politika és gazdaság között, soha nem remélt lendülettel lehetne Budapest kikötőjét és dunai-balkáni üzletét felvirágoztatnunk.




Új Erdélyi antológia
Minerva kiadás - Cluj, 1937
1938 április


Élők antológiája kétféleképpen is torzít, a jó írót lefokozza, a jelentéktelent erős társához köti, erősnek, ellenállónak mutatja. Még a halhatatlanok se szabadulhatnak ettől a végzettől, Legyőzik ugyan az élőkre kötelező egyenlőséget, igazi remekek helyett azonban a legkevésbé eredetivel, a komformissal jutnak be. Minden klasszikus költőnek van egy "antológikus" arcképe s ez jóval elmosódottabb az igazinál, sürgönyfénykép hasonlít egy eleven archoz Másodrangú művek, de legalább az igazi nevek ismétlődnek a klasszikus gyűjteményekben s a változó ízlést már csak néhány verscsere s nem névcsere jelzi.
Ez a csere is óvatos, az iskoladarabot ritkán szorítja ki elriasztón eredeti mestermű s a halott óriás gondos, korszerű kiválogatás ellenére mindig törpébb az antológiában, mint iszonyúan vegyes összművében.
Élők antológiája még jobban torzít, a pillanatnyi ízlésen kívül barátság, irodalmi szövetség, kortársi rövidlátás is rabul ejti. Holtak gyűjteményében a vers avul el, ritkán a név, élők gyűjteménye pár év alatt divatlappá őszül. Radó Antal századeleji albuma az összes valamirevaló egykorú költőt bemutatta. Mai szemmel rossz tréfának tetszik a névsor.
Két erdélyi antológia fekszik előttem, az 1923-as "Tizenegy" s az 1937-ben kiadott "Új Erdélyi Antológia". Elsőt az összeomlás és váratlan honvesztés, másodikat a kitaposott kisebbségi sors fiatalsága írta, egyik füstölgő lávalerakódás, másik egy szűkös, küszködő gazdaság termése. A tizenegy még csak elszórtan céloz a történelmi változásra  Baudelaireről, az expresszionizmusról értekezik, Franyó Zoltánosan, Somlyó Zoltánosan versel,  a romantikus hangban viszont a szülőföld katasztrófája visszhangzik; az új antológiában a tárgy szüntelenül a megváltozott magyar életformára mutat, de a hangból kihalt a romantika.
"Az első nemzedék írójának"  olvasom Abafáy kötetzáró cikkében  "szüksége van a romantikus magatartásra, hogy az életet elviselje és írni tudjon. A második, de az új életviszonyok közt felnőtt nemzedék számára maga a kisebbségi élet az élet, csak a kisebbségi valóság a valóság."
A tizennégy közül négy leszakadt az irodalomból, a kisebbségi küzdelmekben kért komoly szervező szerepet. (Így a nemes emlékű Balázs Ferenc.) Az irodalom átmenet volt az erdélyi iskolapad és kisebbségi élethivatásuk közt. Hangot hallottak, még nem tudták honnan, fiatalok lévén, először a Múzsák felé fordultak. Öt meg eltűnt, legalább is a kiszármazott elől. Hova szóródtak? Talán szűkebb hazájukban nem vesztek egészen szem elől. Egy pedig elhúzott, Istenem mennyire elhúzott mellettük, mintha csak az írói pálya kiszámíthatatlan kezdetét jelképezné! Tamási Áron.
Az új antológia legtöbb tagja a jelek szerint hivatottabb író, mint a tizenöt év előtti úttörők. A kisebbségi sors szomorú nyugalmában higgadtabban ítélhettek hivatásukról, mint az összeomlással elsodort fiatalság. Az új erdélyi irodalomnak különben is vannak már csillagai, nevezetességei, sőt üzleti vonzerői, nem kell többé minden fegyverforgató fiatalnak a veszélyeztetett szellemi gátra rohanni. Ezúttal csak írókkal van dolgunk. Ők se akarnak többnek, másnak látszani.
Említettem, hogy az első antológia inkább csak a hanggal árulta el a sorsfordulatot. Tizenegy szív megremegett a földindulástól, ez a megrendülés remeg a hangjában. Az új "tizenöt" már a kisebbségi sors szeme közé néz, ridegen s higgadtan ábrázolja nemcsak prózában, de epikára hajló, kissé száraz költészetében is. Jékely és Szemlér versei ritkán szakadnak el az erdélyi helyzettől, a hét elbeszélés pedig a mai erdélyi magyarság valamelyik életformáját tükrözi.
Egy szó kísért olvasás közben. Oroszország. Egyszerre adják át magukat a sötét Erdélynek s a szenvedő emberiségnek. Szándékosan mondok emberiséget s nem Európát. Ami erdélyiségükön kívül legerősebb érzésük, nincs a földrajzilag korlátolt, éles korvonalú Nyugathoz kötve, inkább egy dosztojevszkijes megszorítottságra emlékeztet. Mindjárt kezdetben megszabadultak a tájirodalom bilincséből, tudatos kisebbségi realisták  (egy kicsit túl tudatosak),  de nem provinciálisak.
Egyikük sem ír tájszólásban. A tájnyelv ragyogó szabálytalanság, csak kivételes író használhatja, összefüggő nemzeti irodalom nem fér a korlátaiba. Egyéni kiváltság s éppen olyan "irodalmi", mint a kimunkált nemzeti nyelv. Az erdélyi prózából ismert székely tájnyelv is néhány író tudatos alkotása, jobban jellemzi Nyírő, Tamási géniuszát, mint a székelységet. Végzetes lett volna, ha épp ezen az utánozhatatlan úton találnak követőkre.
Dsida Jenő, Flórián Tibor, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, I. Szemlér Ferenc, Varró Dezső a költők. Jékelyt és Szemlért Magyarországon is jól s megérdemelten ismerik. Dsidát csak szűkebb hazája becsüli érdeméhez méltón, a népies Kiss Jenő most húz melléjük. Nyugodt előadók, inkább elbeszélők, mint énekesek, még a látnoki Jékely sem tagadhatja Erdély epikus örökségét. "Immáron ötvenhárom napja" (Dsida Jenő), "A marosszentimrei templomban" (Jékely Zoltán), "Szabadság" (I. Szemlér Ferenc) megragadó sorsképek, költőjükre s a fiatal erdélyi lírára egyaránt jellemzők.
Bözödi György, Kolozsvári G. Emil, a nemrég elhunyt Kováts József, Nagy István, Szabédi László, Vásárhelyi Z. Emil, Szenczei László, Wass Albert a prózaírók. Egyik meglepetésük Bözödi kis regénye, a Rovainé körül forgó furcsa isteni gondviselésről jelentős írót igér. Kolozsvári G. Emil keményrajzú, fölényes novellája túl kegyetlenül sikerült, egy kicsivel több irgalomért esdünk.
 Szabédi ügyeskedő s kissé színpadiasan pergő előadása a végén váratlanul magasra szökik, Szenczeié kis remekmű, a rokonszenves Wasst szerencsésebb írásaiból ismerjük. Másik meglepetés Nagy István, a kötet legjobb stilisztája s Bözödivel alighanem legerősebb elbeszélője. Abafáy Gusztáv zártótanulmánya jó irányba mutat, de túl rövidre rántott.
Helyes a mérleg? Fájdalom, aligha. Antológiák még jobban torzítják a prózaírót, mint a költőt, egy szerencsétlen választás egész perspektíváját meghamisítja. Nem ítéltünk, csak köszöntöttünk. Egyik már javában úton van, a másik most indult. Mind megállja a harcot? Mert nagy harc elé sietnek, saját írói lelkiismeretükkel kell vívniok. Szeretnőnk tíz év múlva legalább a felével az irodalomban találkozni.




Szavazat számláló gép
1938 április


Stockholm
A svéd parlament szavazórendszere rendkívül érdekes. Olyan modern villamos készüléket vezettek be, amely lehetővé teszi, hogy a szenátus 150 tagjának szavazatait 20 másodperc alatt, az alsóház 230 tagjának szavazatait pedig 30 másodperc alatt számlálhassák meg.
Mindegyik képviselő vagy szenátor asztalán két gomb van, az egyik „Igen”-t, a másik „Nem”-et. Az egyik falon táblázat van, amely mindenki nevét és ülőhelyét mutatja. A nevek fölött négy lámpa gyullad ki. Zöld az „igen”-re, piros a „nem”-re, a fehér arra vonatkozik, ha valaki nem szavaz és halványabb piros, ha nincs jelen. 
Mindegyik szavazat a terem bármely részéből kitűnően látható. Ha a szavazásnak vége, az elnök megnyom egy gombot, mire a gép automatikusan megszámlálja a szavazatokat s azonnal megmutatja a végeredményt. Ugyanakkor önműködően fénykép készül mindegyik szavazatról.

(Forrás: huszadikszazad.hu)