2009. augusztus 16., vasárnap (folytatás).
Az Awenda kapujánál - szabályos adminisztráció működik, akár egy szállodában - kis közjáték, amíg a belépőt kifizetjük. Figyelmeztetnek, hogy a parkolóhelyek nagyon zsúfoltak, jól be kell mennünk ahhoz, hogy helyet találjunk. Erdei utakon, ösvényeken kanyargunk jobbra és balra, le és fel, míg végre találunk egy szabad helyet. Az erdő zegzugos járatai azonban ennél jóval bonyolultabbak - majd, amikor hazafelé tartunk, Gabi egy kis kóstolót ad a park belső szervezettségéről -, mi viszont alig várjuk, hogy a gépkocsitól kijuthassunk a fák közül, a finom homokkal beszort tópartra, amely minden ízében tengerparti fövenyre emlékeztet.
Szabadon száguldozik a szél a víz fölött, a tó irányából, de csak annyit ér el, hogy időnként elviselhetőbbé teszi a hőséget. A levetett ruhadarabok, az újságok, a könyvek, a lepedők és pokrócok, a napernyők viszont nem örvendenek neki, kétségbeesetten vergődnek, sodródnak a ritkásan növő, erőteljes szárú füvekkel egy ütemben. A tó felszínén apró, sietős fodrokat küld a part felé, ringatja a senkitől és semmitől nem tartó sirályokat.
Az autótól mindent a hátunkon cipelünk, később Gabinak gondja van, hogy visszamegy és keres magának egy időközben megürült, jobb helyet, közelebb a parthoz. Marika és Andrea kitűnően érzik magukat, látszik, hogy a vidék már-már családi pihenővé vált a család számára. Gabi szerint nem emlékszik, mikor volt ennyire meleg az öböl vize, hatására láthatóan el is szaporodtal a felszínén az algák és az egyéb mikroorganizmusok. De ez nem gátolja meg őt és Andreát, hogy búváröltözéket húzva beljebb ússzanak és lebukva feltérképezzék az egy-két-három méter mély tófenék számunkra rejtve maradó világát. Marika is menne, de meg kell elégednie a part menti lubickolással, a homokvár építéssel.
Egy idő után annyira éget a nap, hogy megfájdul a fejem és felmegyek az erdőszélre, ahol az erdei ösvény kibukkan a napozóra. Kinyitható széket támasztok az egyik fának és mintegy páholyból nézhetem a parkolók felől jövő-menő vendégeket, távolról szemmel tarthatom a parti nyüzsgést. Az erdő mint egy hangtölcsér, felfogja a part hangzavarát, az egymásba úszó kiáltásokat, beszédfoszlányokat, nevetést, sikkantásokat. A szokásos angol, olykor francia szó mellett viszonylag sok a magyarul beszélő turista is s ha jobban kinyitom a fülem, a románt is jól meg tudom különböztetni.
A délutáni napsütésben a sirályok egyre közelebb nyomulnak az emberi társasághoz - ami fogyaszthatót találnak a homokba szórva, a pokrócok és lepedők tájékán, az árnyékba rejtett csomagok mellett, azt módszeresen mind felkutatják és bekebelezik. Buzgó köztisztasági tevékenységüket látva gyorsan a Szürke rímek-be kerülnek ők is:
(a sirályok tudva tudják)
a sirályok tudva tudják: záróra közeleg
kezünkből rángatják ki a maradékot, a szemetet,
járőröznek a napozó homokján csodás keretlegények
egy-egy bomló csikk, köpés láttán elszomorodnak szegények
De az erdőszéli üldögélés meghitt pillanatára is szánok négy sort, mielőtt a gyengülő napsütésben visszamerészkednék a családhoz a partra:
(erdő mélyén üldögél)
erdő mélyén üldögél vak bottyán
méghozzá a saját vándorbotján
így biztos lehet hogy el nem lopja senki
de előre tapodtat se tud menni
Hazafelé Gabi bemutatja a park közepén, a sűrű erdő mélyén helyenként kiképzett tisztásokat, ahol elfér néhány sántor, gépkocsi és táborozni lehet. A tisztásokat, melyek ritkás láncba szerveződve követik az utat, rögtönzött léckerítés jelöli s néhány ilyen táborhely közelében tisztálkodáshoz és illemhelyhez való épületeket helyeztek el, játszótérrel és néhány paddal körítve, ahol az adminisztráció villanyáramról, hideg-meleg vízről és tisztaságról gondoskodik. Gabiék, amikor csak tehetik, szívesen jönnek családostul ebbe a vadonba, ahol előzetes bejelentkezés, foglalás nélkül nehéz helyet kapni, annyira népszerű, akár hosszabb időre is érdemes letáborozni; itt még akkor is jól érzi magát a kikapcsolódni vágyó ember, ha eső csapkodja az ágakat és a szél a fülébe süvít...
Hirtelen elkezdünk a Gabi fejével gondolkozni: vasárnap estefelé van, a hétvégi kiruccanásról hazafelé tartó gépkocsiáradat már nekilódult Torontónak. Ideje nekivágni a visszaútnak, de előbb még keresünk egy Tim Hortons-féle cukrászdát. És bár úton-útfélen kínálgatják magukat, most olyan helyeken járunk, ahol minden van, csak az nem, amit éppen keresünk. Gabi bekapcsolja a GPS-t, betáplálja az objektumot s hamarosan térkép alapján közelítünk a célponthoz, amit hamarosan meg is találunk, a fánkok és a kávék bánatára...
Hanem most már tényleg szedhejtük a sátorfánkat, odakint bealkonyult s hirtelen elérünk a sztrádán egy olyan ponthoz, ahol már csak lépésben haladunk. Gabi kiszámítja: ha így megy tovább, még éjfélre se érünk haza. Ismét csak a GPS az, amely kihúz a csávából: olyan kerülőutakat mutat, amelyeket követve sikerül megszabadulnunk a bolytól. Néhány vállalkozó szellemű gépkocsivezető a nyomunka ered, egész konvojt alkotunk, mely messzire világító, jobbra-balra kanyargó kígyóként keresi az egérutat Torontó felé. Szótlanul, elbambulva nézzük az autót körülvevő mélysötétet, nézzük az ismeretlen településeket, utcákat, útkereszteződéseket, már régóta nem is tudjuk, hol járunk, bízunk Gabiban és a GPS-ben. Andrea és Marika elalszanak, senki sem szól semmit s csak akkor kezdünk felélénkülni, amikor felismerjük Toronto közelségének ismert jeleit.
Fél tizenegyre érünk haza, teszünk-veszünk-fürdünk-beszélgetünk, a gyerekek belehullnak az ágyba, mi éjfél táján követjük őket, de ahhoz képest, mennyire elcsigázott ez a nap, nyugtalanul alszunk.
Az esti dugó élménye is versbe vonul:
(kocsi kocsi farába)
kocsi kocsi farába bújva araszol
az országúton csupa kicsi hangya
igyekszik ösztöne után csak előre
hátha egyszer mindeniket lehagyja
2009. augusztus 17., hétfő.
Tovább tart a hőség., reggel már egészen fullasztó a levegő. Kiülünk a teraszra, de az árnyékban is gőzölög a test. Az olykor meglendülő szél csak a forróságot fodrozza.
Anna és Ilonka az Ikeába mennek, én otthon maradok Marikával és Andreával. Csöndesen játszunk, főként az alagsori játékteremben, az egyetlen elviselhető helyen.
Gabi nehezen ér haza, torlódás van az utakon, a meleg miatt rengeteg a lerobbant autó, kész rámálom hazatérni a munkából.
Ilonka boldogan öntöz, a hűvös vízpermet mellett könnyen megnyugszik az ember. A gyerekek is szívesen locsolódnak ha van rá alkalom, az öntözőcső napok óta tekergőzik az udvaron, felszerelve, bármikor működésbe léphet.
A paradicsom is elkezdett pirulni, de még időbe telik, amíg tömegesen beérik. Hogy felgyorsítsuk a természeti folyamatot, néhány rózsaszín gyümölcsöt kiteszünk a napra.
Mind az öntözőcső, mind a paradicsomok - jobb híján - versbe kívánkoznak. Íme:
(a kerti csap kígyója)
a kerti csap kígyója szikkad a napon.
zöld hasában poshad a víz nem ihatom.
bármerre tekergőzzön is jobbra vagy balra
a házig ér és bekúszik a falba
(három rózsaszín)
három rózsaszín paradicsommal
együtt ülök az őszi napon
enyhén pirulunk mind a négyen
estére hármukkal jól belakom
Ideje elkészítenem a nyári napok, hetek mérlegét. Nagyjából elkészültem az antológiával, a végső simításokat, kiegészítéseket Csíkszeredában hajtom végre. Itt nincs lehetőség a hosszas munkára... Gyűlnek továbbá a Szürke rímek, befejeztem a Petőfi-könyvet, gyűjtöm a kanadai útirajz nyersanyagát, a napló vezetése mellett képeket gyűjtök, prospektusokat szerzek.
Pusztai Péter jelezte, hogy újabb hosszú távú megrendelést kaptak Svájcból. Egyúttal kér, hogy fényképezzem le azt az albumot, amit ajándékképpen összeállítottak a számomra A tolószék utasa c., nekik ajánlott ciklusom illusztrálására. Amikor náluk jártam, ezzel fogadtak: annyira megilletődtem, hogy érdemben nem is mertem fellapozni, most végre alkalmam lesz, hogy lapjaira szedve gyönyörködjek a versekhez mellékelt fotók és grafikák öntörvényű szépségeiben. Valamelyik nap elkérem Gabitól a fotóállványát, Annától a fényképezőgépet és megnyitom az ideiglenes fotográfiai műhelyt a teraszon. Csak múljon el fejünk fölül ez a veszett hőség...
(Folytatom)
Illusztráció: Hűsölés a Huron-tó fövenyén (Andrea és Marika)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése