“Egy haiku annyira törékeny, annyira gyönge, annyira semek-
kora, hogy szinte soha nem veszed észre, amikor megvál-
toztatja az élete-
det.”- írod verses honlapod élén, amelyen mintegy éve bejelentetted szándékodat, hogy egy kötetre való haikut írsz, s egy év alatt ezt meg is tetted. Mivel magyarázod erőteljes kötődésedet a haikuhoz? - kérdeztem Andrassew Ivántól.
- Igazából én már tíz éve írom ezeket. Hullámokban. Egyszercsak rámjön valami és írok pár haikut. Ezek közül néhány meg is jelent, például a Törökfürdőben. Éppen most írta valaki, hogy pár haikumat olvasta az Ezer magyar haiku című gyűjteményben. Ami a legérdekesebb volt: Alpár Balázs, a kiváló ifjú zeneszerző meg is zenésített néhányat. Csakugyan egy éve jutott eszembe, hogy mederbe kellene terelni ezt a dolgot, ami ugye az írogató embernél egy kötet létrehozása.
- Amúgy nem kötődöm erőteljesen a haikuhoz. Csak szeretem, és komolyan hiszem azt, amit a - ma még csak - virtuális kötetem elejére írtam... Minden írás azért van, hogy szembesítsen és így változtasson, de van valami rémisztő abban, ha erre pár szó is képes.
Mi a véleményed most, egy évvel a projekted meghirdetése után: ilyen lovat akartál?
- Még mindig nem tudom. Az nagyon fontos volt ebben az évben, hogy ezt a kötetet gyakorlatilag nyilvánosan, az interneten írtam. Egy kicsi olvasótábor alakult ki körülötte, állandóan és azonnal kaptam visszajelzéseket. Ezek többnyire nagyon jók, és ennek persze örülök. Pár hete hallgattam a rádióban egy irodalomról szóló műsorban, hogy Magyarországon vélhetően nyolcszáz ember olvas verset. Ha ez igaz, akkor ennek a szerény tömegnek több, mint tíz százaléka a “rendszeres olvasóm” az interneten.
- Hogy milyen lesz a kötet, az majd csak akkor derül ki, ha kinyomtatták. Hogy erre mikor lesz lehetőség, azt nem tudom. Annál is inkább, mert most az egyszer ragaszkodom ahhoz, hogy úgy jelenjen meg, ahogy én elképzelem. Wanda lányom erősen dolgozik a képeken, amelyek legalább annyira fontosak lesznek a papírváltozatban is, mint az internetes oldalon. Nagyon szeretem, hogy együtt dolgozunk.
Mit tudsz kihozni magadból a haiku révén, ami más műfajban pl. nem sikerülne neked?
- Nem tudom. Azt szeretem a haikuban, hogy elképesztően fegyelmezett forma. Nem véletlen, hogy a kötött műfajok kialakultak és élnek is a költészetben. A forma fegyelme arra kényszeríti a költőt, hogy tudomásul vegye a nyelv anyagi természetét, és megküzdjön annak ellenállásával. Ez valamiért jót tesz a gondolatoknak. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt, amit egy haikuban mondok el, el tudnám mesélni tizenhét helyett száz vagy ötszáz szótagban is. De valamiért a haiku rendje varázslatossá teszi a munkát is meg a befogadást is. Nyilván ezért lett olyan népszerű a Japánon kívüli világban is.
A haiku művelői, más műfajok gyakorlóitől eltérően, egyfajta műfaji véd- és dacszövetségbe tömörülnek szerte a világon. Látsz-e erre valami értelmes magyarázatot?
- Nem csak az írásához, hanem az olvasásához is speciális lelki alkat kell. Még az irodalomkedvelők egy része is hülyének nézi a haikuírókat, és ebben nyilván van is valami igazság. A fiam a múlt héten elkeveredett egy haikuversenyre. Meglehetősen abszurdnak találta, pláne, hogy más nyelveken is szavaltak, nem csak magyarul. De azért néhány megfogta őt is. Én nem látok igazi véd- és dacszövetséget. Hacsak nem az, hogy olvasgatjuk egymást. Már ez is nagy szó mostanság.
A haiku eredeti hazájában miként tekintenek a hozzátok hasonló "betolakodókra"?
- Nem tudom, de ha akadna egy, a haikuhoz hasonló magyar műfaj, és az világszerte ennyire népszerű lenne, akkor bennem nemzeti büszkeség kelne. Mindenesetre az, hogy a japán nagykövetség védnöksége alatt haikuversenyt hirdetnek a Füvészkertben cseresznyevirágzás idejére, arra utal, hogy ők is tudják, hogy ezek a kicsi versek jót tesznek Japán hírnevének.
Az irodalmi köztudat, a kánoncsinálók miként viszonyulnak a haikuhoz és annak művelőihez?
- Fogalmam sincs. Éppen elég görcsölni való van a világban. Az is csoda, hogy még tudunk írni. Ha valami nemlétező köztudathoz és a kánoncsinálókhoz is igazodunk, hogy elnyerjük a szeretetüket és a megbecsülésüket, akkor félő, hogy ebbe belebénulunk. Persze mindig van néhány ember, akinek a véleménye fontos. Ilyen volt nekem például Bodor Béla, aki éppen tegnap halt meg. Ilyen például számomra Fodor Ákos, akit nagyon szeretek, bár még soha nem találkoztunk, csak üzengettünk egymásnak. Amúgy az egész irodalmi köztudatról és kánoncsinálásról azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahol csakugyan néhány ezerre csökkent a kortárs irodalom olvasóinak száma, nagy alázattal kellene kinyilatkoztatni. Nincs már hova hátrálnunk: mögöttünk az érdektelenség szégyenletes szakadéka.
Ki az, aki eldönti, hogy valami haiku vagy sem: a szerző maga, vagy létezik erre egyfajta "minősítő" testület?
- Te döntöd el. Az olvasó. Egyébként teljesen mindegy, hogy valami szabályos japáni mérték szerint haiku-e, avagy sem, mert az a fontos, hogy egy ilyen apró szöveg megérinti-e a lelkedet, vagy nem. Ha nem, akkor úgyis mindegy, hogy megfeleltél-e például annak a követelménynek, hogy természeti képekkel kell dolgoznod.
Végül, kérek tőled egy tízenötös válogatást készülő kötetedből, hogy az általad kedvelt haikukat bemutathassam az interjú mellett.
- Ezt rád bízom, természetesen, hiszen ha valakiben, akkor benned megbízom.
Kérdezett: Cseke Gábor
15 haiku Andrassew Iván virtuális kötetéből
Ha
Ha egy kis félős
kukac puskával jönne,
rettegve futnál.
Koraest
Isten benézett.
Szeme nagy és sárga volt.
Lehet, hogy a Hold?
Az ördög
Az ördög reggel
elaludt. Méhek, lepkék
lepték be kertem.
Vágta
Térdig ér a víz.
Ló vágtat az esőben.
Szikrázik a sár.
Gyerek
Anyja megverte,
de mint egy méhben, éppen
úgy kuporog el.
Üres kalitka
Csak az elfogott
semmit tartja rabnak ott
egy bolond ember.
És most?
Egyszer egy láma
megáldott, mert ott voltam.
Most hova álljak?
Első hó
Mi megfagyunk, de
Isten talált magának
télikabátot.
A kóbor
Nagy kutya áll az
úton, és mintha kérné:
üssem el végre.
Kicsi magány
Szánkót kapott egy
kisfiú. Sír az utcán.
Nincs, aki húzza.
Fagyhalott
Test fekszik kuka
tövében: boldog lehet,
mert nem ember már.
És úgy
Eső függönyét
egy ujjal félrehúzni.
És úgy lenne nyár.
Ravasz terv
Csak, hogy szebb legyen
a kert, száz csiga házát
színesre festem.
Öngyilkos
Könyörületet
kért, de csak a sóvárgó
Hold szerette őt.
Utolsó őszi remény
Égerfák alatt
vénasszony ül, nagy padon.
Él még, remélem.
Illusztráció: Andrassew Wanda rajza az Utolsó őszi remény-hez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése