2009. augusztus 21., péntek.
Délelőtt elmentem Marikával a boltig, utána a kicsi park felé sétáltunk, majd haza. Odahaza a mosó- és takarító brigád, vagyis Anna és Ilonka fogadott bennünket. Ilonka különben nekikezdett a csomagolásnak. Arra gondoltam, hogy amit csak lehet - elsősorban a papírholmiról, könyvekről van szó - itt fogom hagyni. A prospektusokat, lapokat nincs miért cipelnem, van időm, hogy beszkenneljem azokat, az adathordozón meg elférnek. Ráadásul nem is porosodnak...
A felhők egymást kergetik az égen. Tűz a nap, majd sötét felhő takarja el, de hamar eltakarodik. Tipikus vihar utáni hangulat, mindenkit felkavar és kiborít.
2009. augusztus 22., szombat.
Gabi és Andrea a búvártanfolyamon. Beszkenneltem az eddig összenyűjtött dokumentációs anyagot. Anna, Ilonka és Marika elmentek a “static-parkba” - ez az a játszóhely, ahová július 3-án este, két csapatra szakadva igyekeztünk. Családi elnevezését onnan kapta, hogy a szabadtéri játékok érintésekor gyakran érezni a sztatikus elektromosság kisülését, a gyerekek pedig így különböztették meg a többitől. Később kenyeret vásárolok, a pénztárnál ismét Raluca ül - olvasom le a kitűzőjéről, többször is megszólítottam már románul, mert látom, hogy jónéven veszi. Sajnos, ezzel nincs mindenki így - vannak, akik szeretnék rejtve tartani identitásukat a környezetükben.
Pusztai üzente, hogy szerencsésen túl van a műtéten. Nagy kő esett le a szívéről. Számomra még a gondolat is hátborzongató. Tiszta szerencse, hogy véglegesen megszabadultam a természetes fogsoromtól, azóta csak a pótlással van gondom, de az könnyen orvosolható...
2009. augusztus 23-25., vasárnap-kedd.
A vasárnap sem volt különb a szombatnál. Kéziratokon dolgozom, Marikára vigyázok, tervezzük a hétfőt és a még hátralévő napjainkat.
Hosszas töprengés és keresgélés után megtaláljuk azt a transzformátort, amit még Attila hagyott itt Magyarországra költözésekor, s amivel át lehet hidalni a kanadai 110 V és az európai 220 V közötti “szakadékot”, magyarán: feltölthetjük a mobil telefonunkat. Hazaúton, mihelyt Európába érünk (pl. a zürichi reptéren) szükségünk lesz rá.
Ágneshez megyünk látogatóba, aki meghívott minden Torontóban élő rokont. Az udvaron tartózkodunk, Marika és Sacha Buksi kutyával szórakoznak, mi beszélgetünk. Közben befut Zsóka telefonhívása is, aki Budapestről jelentkezik, hogy megbeszélje velünk a találkozást. Következő hétfő délre hívott bennünket ebédre.
Hirtelen elfog az utazhatnék. Nagyon szeretnék már otthon lenni, a gyerekeken kívül lényegében semmi nem köt és nem tart itt. Folynak az antológia utómunkálatai, közben újabb költőket fedezek fel magamnak. Kocsis Francisko is elküldi új kötetét, véleményezésre. Átolvasom, s úgy ítélem meg, nem árt, ha az antológiába is fordítok belőle néhány darabot. Egyre nagyobb szükségét érzem egy elektronikus könyvolvasónak (pocket book), talán még megérem, hogy egyszer azon olvashatom azt a sok jó digitalizált könyvet, amit az évek során összegyűjtöttem.
Az utolsó vásárlások folynak. Már csak kerek három nap maradt az indulásig.
2009. augusztus 26., szerda.
Esős reggelre ébredünk. Mikor kiugrok az ágyból, még nem esik, de mikor leülök a gép mellé, már nekigorombul. Búcsúzik a nyár - valahogy mindig megtalálja a módját az elválásnak és nagyjából ugyanabban az időben.
Ma reggel egy ismerősöm egy Michelangelo nevű olasz régész előadásának linkjét küldte el. Állítása szerint a magyarok Európa őslakóinak számítanak, akik a Kárpát-medencében nagyon fejlett kultúra nyomait hagyták hátra, még Krisztus előtt 4-5 ezer évvel korábban. Ezt a kultúrát állítólag magukkal vitték Közép-Ázsiába, ahonnan aztán a honfoglaláskor visszahozták... Hogy mennyiben érdekelt egy ilyen mesét fenntartani az olasz professzor, még nem világos számomra, de azt hiszem, hogy ez is nyugodtan a ködös mítoszok, téveszmék közé sorolható. Van belőlük elég a környező népek történelmében is!
Úgy döntünk, vásárolunk még egy kézitáskát, hogy biztosan beférjünk mindennel. Anna talál is egy leárazott darabot, amin rajta van Kanada neve - Kanada-napi áru, amiket most, hogy túl vagyunk az eseményen, árkedvezménnyel árusítanak. A felírás csöppet sem zavar bennünket, az ár több mint megfelel.
Marikával a kicsi parkban. Süt a nap, de bágyadt melegséggel, ősziesen. Az árnyékban már nem melegíti föl a levegőt. Kihúzódunk a napra, ő a vastag homokban játszik, én elnézem a körben haldokló kerteket, amelyeken olyan vélgletes - vagy túl fényes, vagy erősen árnyékos - színek, tónusok vetülnek.
Este testületileg elsétálunk a közeli uszodába, ahol Andrea úszómentő tanfolyamát tartják és ahová Annáék év közben is eljárnak úszni. Üvegfal mögül végignézhetjük a mentőiskola kurzusát. Öröm látni, hogy az egykori szeleburdi kislány most mindenre odafigyelő, ambiciózus nagylánnyá alakul át. Úgy tűnik, szeret mindennek a központja, animátora lenni.
Ágnes telefonon érdeklődik, mikor alkalmas számunkra, hogy búcsúzni jöjjön. Ilonka péntekben egyezik meg vele.
2009. augusztus 27., csütörtök.
Mire a hajnali műszakkal végzek, Ilonka már talpon van és javában csomagol. Ezzel telik el gyakorlatilag az egész nap. Estére, természetesen, mindennek helye kerül. Még kaptunk egy kisebb bőröndöt Annáéktól kölcsön és ott a frissen vásárolt kézitáska - ennyi a plusz, amivel hazatérünk.
Az utolsó napokat fokozott feszültségben éljük át. Mindenki tudja, hogy vissza kell állnia a régi barázdába. Annáék itt, mi pedig ott. Véget ér az átmeneti két hónap és kezdődik az új bizonyosság. Amikor mindenki a saját életére van utalva. Közöttünk pedig a tengernyi távolság és a Skype program.
2009. augusztus 28., péntek.
Utolsó előtti nap Torontóban, de teljes napnak az utolsó. Reggel 19 fok a hőmérséklet. Mára várjuk Ágnest ebédre. Készül Erdélybe jönni a közeljövőben, de arra vár, hogy egy olcsó utazási lehetőséghez jusson. Nem könnyű kifizetni a hazáig vezető utat. Amíg megérkezik, elmegyünk egy rövid körsétára: posta, Galati üzlet, könyvtár, park. Anna fényképeket készít.
Egész nap fúj a szél, hideg napokat ígérnek. Attila is üzen: öltözzünk fel jól Budapestre. Megjön Ágnes, főznivalót is hoz, azt megkészítjük, közben beszélgetünk. Elmarad a megszokott délutáni pihenés, meg is érzem. Este már ragad le a szemem, semmihez nincs nagy kedvem.
Jó lenne kellemesen, együttes beszélgetéssel tölteni az időt, de mindenki elfáradt a héten és nem látom, ki lenne kapható igazán. Levonulunk este a játékterembe, emlékfotókat készítünk a családról, ott hirtelen felizzik a hangulat, gyermekek, szülők, nagyszülők egy csomóban nevetünk, tréfálunk, bolondozunk. Marika és Andrea valósággal úsznak az együttlét örömében. Szinte sajnálunk véget vetni egy ilyen napnak...
(Befejezése következik)
Illusztráció: búcsú a Galati üzlet virágaitól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése