2010. október 7., csütörtök

Szerelem, anno 1910 (3)



(Igazgatói szűnnap)


Az alaphelyzet tehát: 1910. február 2-án (délután? talán este?), történetesen egy iskolai szűnnapon a 24 éves tanítóképzős leányzó, nevezett Angéla üldögél a szállásán, nem tudni, vannak-e körülötte más személyek, vagy egyedül mereng a sorson, hogy talán mégis létezik valaki e földkerekségen, aki őt szereti.


"A tegnap kaptuk ki a bizonyítványt, az enyémmel meg lennék elégedve, csak az internátusi 2-es busított el, na meg a nevelésben s a rajzból kapott jegyek, de abba is bele kell nyugodnom, s legföllebb elhatározom, amit már meg is tettem, hogy ezután még inkább fogok igyekezni.


Igaz! A bizonyítvány kiosztása után megfogadtam, hogy többet, senkinek,  rajzolni nem fogok, inkább magamét rajzolom, h. abból se kapjak 3. Ez ugyan önzés tőlem, de igazán nem szeretem azt, csak a kényszer visz rá. Ugyan azt sem tudom, meddig tudom megtartani. - Isten segíts meg, h. tudjak tanulni, s legyen erős kitartásom, ez legfőbb óhajom most!"





Ez eddig tiszta, jószándékú, leendő tanítónőhöz illő törekvés. Igaz, nem derül fény arra, mi a helyzet a másoknak való rajzolással, mi készteti rá s miért megy ez a saját teljesítményének rovására, mint ahogy az sem világos, mit kezdjünk azzal a zárójeles megjegyzéssel, hogy "Kaptam egy csokor piros szegfűt", mert rögtön ezután becsukja a napló fedelét, rápattintja a még ma, száz évre rá is fungáló csatocskát és felsóhajt: "Mára elég is talán!"


Következő napon aztán nem történt semmi, február 4-én kibékült Ilussal, egy nappal később pedig megjelent az internátusban a már említett Iduska, és "kikért húshagyókeddre. Istenem, csak kiengednének!" Február 6: levél érkezik otthonról, édesanyja ír neki, ő pedig elszánja magát, hogy részt vesz a tanítók házában rendezett bálon.


Február 7: "Déli 12 órakor legnagyobb meglepetésünkre ki van írva a fekete táblára, h. Holnap, kedden (8-án) Igazgatói szűnnap. Csak ez kellett nekem! - Józsa néni kiengedett s én még este kimentem a városba. Este ott voltak Iduskáéknál, s jól eltelt az idő 11-ig."


A napló és Angéla szempontjából ama fatidikus február 8-i napot kiemelt, vastag keret ugrasztja ki a napló hatodik oldalán. A bejegyzés zavaros, csupán jelzésszerű és töredékes, mintha a napló gazdája még magának sem merné megfogalmazni, mi is történt vele. Egy biztos: bostont táncolt az este 8-kor kezdődő estélyen, s a nap végén valami furcsa fohász: "Istenem, csak már telne az idő, s lenne 20 kg."


Ez a hirtelenül odavetett egyötöd mázsa azóta se hagy nyugodni: látszik, hogy a szám és az utána következő mértékegység utólag került a naplóba. Vastagon többször is felülírta valaki, mintha az alatta lévő eredeti ceruzavonásokat kellene elfednie. Képzeletem ugyan szabadon szárnyalhat, de nincs hozzá egy ép gondolatom se... Legjobb, ha nem firtatom tovább, s megelégszem a február 9-i történtekkel:


"Rettenetes álmos vagyok, nem csoda, hisz tegnap, illetve ma 1/4 4-kor feküdtem le. Tanulni nem tudok, csak nézek a végtelenségbe, a véghetetlen után..."


(Folytatom)

U.i. Addig-addig nézegettem a bejegyzés fölött álló naprórészletet, amíg megvilágosodott előttem a "húsz kilós" rejtély: én olvastam rosszul. A helyes olvasat: 20-ka! Február 20-át várja Angéla oly repesve. Előrelapoztam a naplóban: és valóban, huszadika körül ugyanolyan díszkeret, mint a 8-iki dátum körül!

Nincsenek megjegyzések: