 |
| A kártyavetés "jegyzőkönyve" a napló utolsó lapjain |
(Szép börtönünk)
A napló 53. oldalán váratlanul nem az eseményekre vonatkozó bejegyzés ötlik a szemembe, hanem három strófányi, dalszövegre emlékeztető versezet.
"Elmégy innen te szép ifjú
Elmégy innen messzi tájra
És soha se gondolsz többet
Egy búsuló kis leányra.
------
Aki Reád gondol mindég
Aki el nem feled soha
Aki érted meg fog halni
Mert a sorsa oly mostoha
Ha jő az est s leszállnak
Sötét árnyak dobog a
Szívem mely érted ég."
A szövegen itt-ott javítások (kihúzás, betoldás) is észrevehető. Azon kezdek gyanakodni, mégis csak ez lesz az a versezet, amiről Angéla korábban említést tett, s amelyet mostanig hiába kerestem...
Stílusa a kor emlékvers-stílusát követi és nyilvánvalóan csak személyes, érzelmi értékei vannak. De arra jó, hogy előrevetítse azt a közeljövőt, mely a szerelmesekre vár, ha a "szép ifjút" elsodorja az élet.
"Nov. 1. Megint kimentem már 1/2 10-kor d.e. Hamar eltelt az idő 3 óráig. Akkor odajött a "komám". Persze szörnyen bókolt, h. milyen szép nagy lány lett belőlem. Én persze semmibe vettem az ő bókjait. De végre jött Ő 1/2 4-kor. Kimentünk a temetőbe. Közben persze beszélgettünk sokat és sokmindenről. Iduskáék bementek az apósáékhoz, Ő meg ajánlotta, h. szökjünk meg. Én szöktem is, de csak az utcasarkig. Kérdezte, hogy tovább nem szököm Véle? Egy lépésnyire sem? A hidat rontsuk le, s fő, h. túl legyünk a vizen.
Künn a temetőben folyton együtt voltunk. Beszéltünk a halálról s mondtam, h. még ebben az évben meghalok. Ő meg komolyan mondta, h. még gyerekeskedésből se gondoljak a halálra. Mondtam, h. ha már én kell eltemessek "valakit", akkor a szívét kivétetem s megégettetve elteszem. Ő meg azt hozta ki belőle, h. annak az érzésnek, melyet a szívhez fűznek, tulajdonképpen semmi köze nincs hozzá. Fáztam, s Ő hozott a lábam alá 2 gyertyapapírt. Úgy tette, h. szemben állva legyek vele. Mikor jöttünk le, én jöttem előre s hátra néztem, nem megyek nagyon előre, ő mindig velem jön, akár merre megyek. -
Mikor jöttünk haza, a hamis szemű unoka öccse kísért a túlsó sorról. Egyszer egy ékszer üzlet előtt álltunk meg s mondta, h. milyen jó helyt álltunk meg, mind jeggyűrűk vannak kitéve. - Otthon a vacsora alatt a "komám" megint bókolt, s Ő odasúgta, emlékszem-e arra, h. engem mindenki a legkisebb ...-nek szánt, s az most már partie képes. De én nekem ugyan lehet bármi is. Nekem is ő a fő.
Otthon egész este vetettem a kártyát az Ő 1 kérdése sose sikerült. Végre sok kérés után megmondta, h. azt kérdezi mindig, h. én szeretem-e Őt? A kártya azt mondja, nem! De h. Ő szeret-e engem, az jött ki mindig, h. igen! Most játszottam előtte először. Megállapította, h. van érzékem a zene iránt, csak kár, h. keveset gyakorolok. Ő is fog ezután hegedülni, csak én kapjak kedvet a zongorához. -
Nov. 2. Reggel együtt jöttünk be. Kérte a nev. tört. jegyzetem, de nem adtam oda. Mikor elváltunk, megmondtam, h. én is mit tettem föl. Már jó kis távolságban voltunk, mikor visszakiáltotta, h. Ő igen!
Este benn volt Anci néni s jövendölt a lányoknak... Kérdeztem, h. ne menjek-e fölső képzőbe? De Anci n. azt mondta, h. csak menjek férjhez. Istenem! Te tudod, mi lesz velem. Segíts, édes Atyám.
Nov. 3. Kaptam Tubitól 2 szép kis nippet. Anyuci írt levelet.
Nov. 4. Voltunk a Tanítói gyűlésen d. e. Nem volt jó! D. u. a selyemhernyó tenyésztésről tartott egy szekszárdi tanító vetített képek kíséretében előadást. Rettenetes nagy esőben mentünk. Igaz! Nagyon kikaptunk Anci n-től, mert későn (3/4 7) keltünk föl.
Nov. 6-án voltunk a templomban. Papszentelés volt, de minket bizony nem tartottak ott végig, azzal kecsegtettek, h. visznek a várm. házába irodalmi felolvasásra. De bizony csak 8-at vittek el. Ott volt Ő a templomban. Mikor kijöttünk, jött miutánunk, de mi hamar betértünk a mi utcánkba. Hátranéztem, h. még egyszer láthassam. S aztán... aztán bejöttem szép börtönünkbe. - "
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése