 |
| Elszámolási oldalak Deák Lajos krajczáros naplójából |
De az interjú előtt még egy jó hír: hétfőn, november elsején (Mindenszentek Napján) a TVR1 bukaresti magyar adása délután (az adás időpontja: 15.30-17) sugározza azt a riportot, amit Ferencz E. Judit készített könyvemmel kapcsolatosan. Akit érdekel és teheti, nézze meg.
*
Két e-könyved is megjelent az elmúlt napokban a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában: mire feleszméltem, hogy a Káféban részben közölt Színek a palettán ”kint van”, kikerült a Krajczáros napló is… Meg kell mindjárt az elején kérdeznem, hogy miért ott? Azt tapasztalom én, hogy Erdélyben csak a papírkönyvnek van becsülete, a MEK nem nekik ”mekeg”, de hát a Márton Árpád beszégetőkönyvének akadt volna kiadója. Talán valami személyes vonzalom vezetett el téged a MEK-ig?
- Egyszerű: bízom a MEK-ben. A múlt század végétől vagyok a munkatársa és még nem csalódtam benne. Kiadókban viszont már bőven csalódtam, nem is egyszer. Ennyit a személyes vonzalomról.
Tapasztalatoddal nem szállok vitába, de azért melléje teszem az enyémet: szerintem a papírkönyvnek ma már semmilyen becsülete nincs, Erdélyben sem. Ezt bizonyítja az a tény, hogy gyakorlatilag nincs könyvkereskedelem. Megszűnt. Ami van, az szomorú vergődés. A MEK-ről szeretik megállapítani, hogy "mekeg", de aki csak ezt tudja róla, annak hadd mekegjen. Pedig már most nagyra hivatott azáltal, hogy a nagyvilágban szétszórtan élő magyarok világkönyvtára, sok fércművel és salátával is, de igen sok, jelentős alapvető munkával, irodalmi-művészeti, dokumentáris értékkel. Szabadon lehet belőlük válogatni - s válogatnak is az emberek! Kövesd figyelemmel a látogatottsági adatokat. Többszörösen lepipálják a "nagy" kiadói számokat - a szédítő 2-3-500 példányos megjelenésű "sikerkönyvekét".
Azért helyezem el munkáimat a MEK-en, hogy valahol rendben legyenek, könnyen elérhető módon. Hogy ha valaki akarja, szabadon megítélhesse őket. És hogy az utódaimnak ne fájjon a fejük a szerzői jog bonyodalmai miatt. Munkáim egyelőre csak az én számomra jelentenek értéket és ezt az értéket pillanatnyilag nem vagyok hajlandó kivinni a piacra. Inkább odaajándékozom annak, aki érdeklődik iránta.
A Márton Árpáddal készült beszélgetőkönyvet két héttel a művész 70. születésnapja előtt fejeztem be. A könyv egy önként vállalt ígéret gyümölcse - a bevezetőben írok is erről -, miután fantáziát láttam az általam tisztelt festőművész szándékában, hogy elmesélje iskolájához és az ott vele együtt felnőtt művésznemzedékekhez fűződő emlékeit, gondolatait. Eredetileg ő akarta megírni, de addig vakarózott és halogatta, hogy gyanítottam: végül nem lesz belőle semmi. Akkor felajánlottam, hogy beállok hozzá íródeáknak. Nem tudom, melyik kiadó vállalkozott volna arra, hogy két hét alatt az asztalra tegye a kinyomtatott könyvet. Így viszont a könyv a MEK-ben elérhető. Szövege, képanyaga nincs kőbevésve, még alakítható, s ha a művész úgy találja, akár papírkönyv is lehet belőle. Én mint íródeák csak drukkolhatok neki...
A Színek a palettánban nemcsak Márton Árpád élete és munkássága jelenik meg, hanem az egész 40-ben született művésznemzedéké; valamiféle ”őszi begyűjtés” szándéka vezérelt?
- A mi korunkban az idő erősen felértékelődik. Minden perc számít. Minél hamarabb látsz neki valaminek, annál biztosabb, hogy még a végére érsz. Márton Árpád, ahogy megismertem, rühelli a köldöknézést. Mindig közösségben gondolkodott. Ezért is lett tanár. Ez az erénye, s talán a korlátja is (ha van ilyen). Sosem tudott eléggé önző lenni ahhoz, hogy csak a saját művészetére, kiteljesedésére összpontosítson. Megosztotta magát, a rajongását, a művészetszeretetét. Sokan éltek is vele s belőle. De ő ezt csöppet sem bánta. Ez a könyv vízióján is meglátszik. Ő vitte, sodorta a mese fonalát, én csak lejegyeztem.
Ki volt Deák Lajos? Miért írtad meg a ”krajczáros” könyvet? (Krajczáros napló, MEK)
- Ahogy én megismertem, egy tizenhét éves gimnazista volt, a kiegyezés korából, aki Marosvásárhelyen élt és naplója nem egészen két év eseményeinek a följegyzését tartalmazza.
Krajczárosnak nevezem e keménybe kötött, kapcsos könyvet, mert aki feljegyzéseivel megtöltötte, az gondosan vigyázott arra, hogy mindennapi költségeivel - bevétellel, kiadással egyaránt - a legapróbb részletekig, a legutolsó krajczárig elszámoljon, elsősorban önmagának. Rendkívül megható az a nyíltság, amivel lejegyzi pénzkereseti forrásait és hétköznapi igényeit. A történtek leírása közé ágyazott elszámolások hiteles dokumentumai a százötven évvel ezelőtt élt szerény sorsú fiatalember életkörülményeinek, illetve annak, hogy egy pillanatra sem idegenkedett a munkától. Minderre persze csak akkor jöhettem rá, hogy elolvastam a kézírásos naplót és utánanéztem bizonyos életrajzi adatoknak, utalásoknak, felkutattam a naplóban szereplő személyekről szóló ismereteket is.
Esküszöm, soha nem fogok neki, ha Elekes Feri nem kapacitál és kezembe nem adja a naplót. Tőlem mindig távol álltak az irattári kutatások rejtelmei, de a rámtukmált feladatot olyan kihívásnak éreztem, amiről tudtam, hogy nem szabad megfutamodnom előle. Előre menekülésem eredménye ez a könyvecske, ami az általam vártnál is nagyobb érdeklődést váltott ki, mindenek előtt abban a környezetben, ahol a történések megestek. E szellemi kaland során rá kellett jönnöm arra, pontosabban meg kellett barátkoznom a ténnyel, hogy a múltból ránk maradt írásbeliséget minden esetben komolyan kell vennünk, mert olyan jelzéseket őriznek az utókor számára, amelyek gyökeresen kiigazíthatják akár a múltról alkotott képünket, értékelésünket is.
Hogy van az, hogy míg tőled a verseket várom, utad olyan, mint egy hegyi ösvény, ide-oda bogárzik?
- Valamikor, kamasz koromban magam is azt gondoltam, hogy irodalmi karrierem nonpluszultrája maga a költészet lesz. E hitemben azóta több revízió is történt, s azt vettem észre, hogy életemben a versírásra engem rendszerint két, már-már ismétlődő és időben azonos ciklusban sarkall a múzsa, aki igazából csak ilyenkor tüzel. Az egyik az év első hónapjaira esik, és kora tavaszig tart, a második nyár derekán tör rám és az ősz beálltával faképnél is hagy. A közöttük lévő időszakokban történik mindaz, amit te bogárzásnak nevezel. Olyankor pedig az történik, hogy előveszem eltervezett, vagy félbe hagyott, netán éppen csak elkezdett egyéb terveimet, kézirataimat.
Azért ugye, lesz folytatása a Hyde-parknak (Kóválygások a Hyde Parkban, Káfé)? Nekem például hiányzik a folytatása…
- A folytatás nekem is hiányzik, nagyon szívesen írtam volna tovább, de egyre görcsösebbé vált a kihordás, s erősen éreztem magamon a kényszer izzadtságszagát. Ettől megijedtem és egy záróverssel gyorsan agyoncsaptam az egészet. Meglepődve tapasztaltam, hogy a ciklus így is áll a lábán, sőt, a Szürke rímek válogatott gyűjteményével együtt tartalmas kötetet alkotnak, szintén a MEK-en. Mivel a téli napfordulóig - költői felajzásomig - már nem sok van hátra, majd idejében jelzem Neked, hogy lesz-e szerencsénk újabb kóválygásokhoz.
Mondd, hány órát alszol, hogy ennyi mindenre képes vagy? Káfé szerkesztése, régizene-fesztivál, két blog, MEK-könyvek…
- Élettani kérdésedre prózai a válasz: átlagos alvásidőm este 12-től reggel 6-ig terjed, kisebb-nagyobb kilengésekkel. De az életkoromhoz illő 5-6 órát rendszerint kialszom. És ha tehetem, délután 3-4 között is szundítok egyet. Ezért aztán mind a nap egyik feléből, mind a másodikból eléggé jelentős termékeny időszakot tudok lekanyarítani. Már amikor otthon tartózkodom... Azt is lehetne mondani, hogy munkamániás vagyok, de ha mostanig kibírtam így, akkor e mánia talán mégsem annyira életveszélyes, mint ahogy sejtetik azok, akik nem szenvednek tőle. Úgy igyekszem alakítani az életemet, hogy egy pillanatom se legyen, amikor úgy érzem, hogy... unatkozom. Egyelőre az a benyomásom, sok mindenre most sem elég az időm.
Még egyetemistaként - az ötvenes évek végén - azt olvastam, hogy Lenin elvtárs azért tudott olyan mindenre kiterjedő elméleti-gyakorlati tevékenységet kifejteni, mert valahányszor belefáradt az egyik foglalatosságába, akkor hirtelen egy másikra váltott, majd egy harmadikra, negyedikre, s egy idő után frissen visszatért a félbehagyott elsőre, másodikra, sokadikra... Kipróbáltam, és bár a társadalomépítés lenini modellje nagyon nem vált be az emberiségnek, trükkös munkamódszere viszont annál inkább. Persze, nem Lenin volt az egyetlen, sem az első, aki a változatos munkában kereste s találta meg a pihenést, de engem kimondottan az ő példája sarkallt.
Különben minden, amit haszonnal végzek, az számomra eleve szórakozás, élvezetes időtöltés. Ilyen a MEK-könyvek szerkesztése, akár saját kézirataimról, akár a mások írásairól van szó, s ilyen a Káféról való állandó szülői és aggódó gondoskodás. A blogokat nem jól számoltad, mert tulajdonképpen 5 blogot látok el egy-két naponta anyaggal: az Urszu2 nem más, mint az íróasztalom, a Fotótanú a fotográfiával kapcsolatos gondolataim és archívumom tárháza, a Kalandozók az útirajzirodalom általam begyűjtött antológiája és valamilyen szinten az eredeti alkotások pártolása, továbbá én gondozom Dancs Artur barátom Levelek New Yorkból című blogját, illetve a Berecz Edgár munkáit rendre felvonultató Áldás az utazóra című blogot is. Ez utóbbin a fiatal székelyudvarhelyi szerző máris két igen érdekes útikalandja olvasható Gagauziáról, illetve Törökországról, s jelenleg a boszniai útiélmények kerülnek fel folyamatosan a világhálóra...
A régizene fesztivált leveheted a műsorról, mert pár éve csak mint műélvező veszek részt rajta és bevallom, ez eddig számomra a legkellemesebb minőség.
Mi az, amit nem említettem? Biztosan írsz erdélyi magyar lapokba… Elő-, utószók, kiállításmegnyitók…
- Az újságírással már évek óta csak csínján bánok. Olykor besegítek az Új Magyar Szó Színkép, illetve Kisebbségben c. mellékleteinek, időnként műfordítok, levelezek, olvasok, élek... Felsorolásból most legyen elég ennyi.
Mintha az Internetet neked találták volna fel… közelebb kerültél az emberekhez? A világhoz?
- Az Internetet emberek találták ki nekünk, embereknek. Méghozzá azért, hogy közel kerüljünk nem csak az emberekhez, a világhoz, hanem önmagunkhoz is. Sokat épített rajtam a világháló, tájékozottabbá és magabiztosabbá tett. Igaz, egykori kalligráfiám odalett, ma már csak klaviatúrával tudok olvasható szöveget leírni, de a szerkesztés jóval könnyebbé és átláthatóbbá vált. Megtanultam a szövegdigitalizálást, a képbeolvasást és -feldolgozást, virtuális könyvtárat építettem magamnak, több száz címre rúgó digitális dokumentum- és játékfilmgyűjteményre tettem szert, gyerekeimmel, barátaimmal, munkatársaimmal pillanatok alatt kapcsolatba tudok lépni a számítógép révén...
Már egyes számban nem is kérdem, inkább így: mik a következő terveid?
- Az idei marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásárra hozza ki a kolozsvári Polis Könyvkiadó Szerpentin vándora című verskötetemet, amelynek alcíme: Szigorúan válogatott versek 1967-2010. Bemutatására a kiadó november 11-én délután kerít sort Marosvásárhelyen, az Unitárius Egyházközség tanácstermében, Egyed Péter tanulmánykötetével, egy Dsida-verskötettel és a Horváth István emlékezete című új könyveivel együtt.
Fő célom továbbra is az, hogy távol tartsam magamtól az unalmat. Ezért pillanatnyilag egy újabb naplófeldolgozással múlatom az időt, amely egy híres erdélyi festőnő lánykorának egyetlen évébe, 1910-re enged betekintést, nevezetesen arra az évre, amelyben elkötelezi magát a sírig tartó szerelem mellett. A naplóval mellesleg szintén Elekes Feri ajándékozott meg, neki tartozom azzal, hogy e diszkrét szerelmi históriáról lefújjam a port. A Szerelem, anno 1910 címen futó feldolgozás első fogalmazványa az Urszu2n olvasható.
Kiadónál van, s talán jövő tavaszra meg is jelenik az Amikor Trianon beintett című dokumentumkönyvem első kötete, amely a huszadik századi magyar sajtó közleményeiből próbálja meg sok szempontúan rekonstruálni a Trianon utáni létet Erdélyben, Magyarországon, Közép-Európában, sőt az egész kontinensen. Az időrendbe állított cikkek 1918-cal kezdődnek és 1938-cal, a pozsonyi bevonulással érnek véget. Készül közben a második kötet, amely az 1939-1947 közötti időszakot fogja át, míg a harmadik kötet az 1947-től 2000-ig tartó szakaszra terjed ki. Egyfajta sajátos sajtótükrei lesznek huszadik századi sorsunknak, közvetlenül az események történtéhez fűződő aktuális benyomások, hangulatok és észlelések felidézésével.
Véglegesítésre, megszerkesztésre várnak még az alábbi nyers kéziratok: Kölcsönsorok 2 (kortárs román költők magyarul tolmácsolt verseinek újabb antológiája), Egy életem, egy halálom (dokumentumösszeállítás Petőfi haláláról, feltételezett eltűnéséről és legendás utóéletéről), Toronto háromszor (családi feljegyzések Kanadából), Régen volt dolgok (esszék, riportok, tanulmányok a közeli és távolabbi múltról), s szeretném összeállítani a Jelentések - magamról eszmei folytatását, amelynek munkacíme Jelentések - kortársaimról és részben az Urszu2 blogomon lévő, életemet, munkásságomat közvetlenül befolyásoló alkotók jellemzésének szentelt interjúk, emlékezések, kritikák, összeállítások sajátos ötvözete lenne. Olyan könyv, amelyben nem közvetlenül magamról vallanék, hanem kiemelten azokról, akikkel szemben ilyen vagy olyan módon, adósnak érzem magam. Tartalmazná ugyanakkor azt a nem remélt, tanulságos és terjedelmes visszhangot is, amit a Jelentések - magamról megjelenése kiváltott.
Itt megállnék, mert ez csak az előre látható tennivalók válogatott, kivonatos listája. Ahogy ismerem magam, biztosan adódnak még menetközbeni kalandok, amelyek elcsavarják a fejem s újabb zegzugos hegyi ösvényekre csábítanak.
*
Utóirat: Amiről nem szóltam az interjúban, azt most félszájjal megteszem: időközben egy hatodik blog szerkesztésében is elköteleztem magam, amely egyelőre nem publikus és a feltöltés fázisában van. Kellő pillanatban elérhetőségét feltüntetem majd blogjaim lajstromában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése