1934 június
Most itt fekszik posthumus műve, a „Magyar máglya”, asztalunkon izzó erdélyi regény, Tótfalusi Miklósnak, az első erdélyi könyvnyomtatómesternek megrendítő, de egyben felemelő története. A szívet és elmét gyönyörködtető könyv Apafi Mihály erdélyi fejedelem korát rajzolja meg hatalmas megjelenítő erővel, de legtöbb fejezete a mai kornak (szól), amelynek keserű szégyene, hogy mint Kolozsvárt anno 1698-ban, napjainkban is fellobbant a könyvégető máglya a német városok piacán.
És a költőpolitikus regényének Máté evangéliumából vett mottója még sokáig az olvasó lelkében viharzik: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért!” Igaza van Herceg Ferencnek a „Magyar máglya” gyönyörű előszavában, amikor azt írja Pakots Józsefről, hogy „mint gyermekkorának az öröksége, a vérében élt az igazi demokrácia…. az ő demokráciája erős és alkotnivágyó emberszeretet volt…. igazi férfiú és így igazi harcos, lovag a szó legszebb értelmében".
Illyés Gyula - Oroszország
Részletek Illyés Gyula november elején megjelenő könyvéből
1934 június
A tárgyilagos utazó Oroszországtól a szocializmus álmát kéri számon. Fourier, Morus, talán Platon ideális társadalmának emlékét veti a mérleg egyik serpenyőjébe, mikor mérlegelni kezd. Esetleg Marxét, de "ép ezzel" árulja el, hogy Marxot csak hallomásból ismeri. Ez az első vizsga, amelyen elbukik. Ekkor kapja meg először a kispolgári jelzőt, melyet aztán egyre gyakrabban lesz alkalma hallani. Arcába nevetnek s újra és újra dialektikus gondolkozásra oktatják, amely oly egyszerű megállapításokon forog, mint az, hogy minden függvénye mindennek.
Mihez kell az orosz szocializmust hasonlítani? De meg lehet-e egyáltalában egy pillanatban rögzíteni, hogy valamilyen más, már kialakult s viszonylagos nyugalomban lévő társadalom mellé tehessük? Ha meg lehetne rögzíteni, akkor az első összehasonlítás kétségtelenül a régi, cári Oroszországgal kínálkoznék. De Szovjetoroszország lényege (amit az utazó első pillantásra tapasztal) az örök alakulás, a nyughatatlan erjedés.
Mai eredményeit maguk a rendszer alakítói is szinte csak melléktermékeknek tekintik. Földszintes házban már lakhatnánk, mondják, de mi emeletes palotát rakunk s közben, ha kell, barakokban is meghúzzuk magunkat. Még nem készültünk el, tehát semmihez sem vagyunk hasonlíthatók, legfeljebb ahhoz, amik tavaly voltunk.
A külföldinek kezdetben ez érthetetlen beszéd. Adatokat keres, azaz támpontokat. Embereket ragad ki, majd egész csoportokat, hogy ezeken figyelje a változást, melyet óvatosságában nem hajlandó minden esetben fejlődésnek tartani. Miből és kikből épül itt a szocializmus? Az első szocializmus felépítésére Marx az angol proletariátust szemelte ki. Az kitért a feladat elől. Lenyinék vállalták, olyan országgal, melynek fele területe nem a kapitalizmus utolsó korszakát, de még a hűbériségét sem érte el.
Az utazót a jelenségek arra figyelmeztetik, hogy valami ilyesféle alapból kell neki is kiindulnia, ha tájékozódni akar. Nemcsak előre, hanem néha hátra is kell pillantania. Én nem fogadtam el ezt a figyelmeztetést. Oroszországi tartózkodásom alatt ellenforradalmárként viselkedtem, úton-útfélen számonkértem azt az álmot, mely oly idős, akár az emberiség. Saját igéreteikkel s jelszavaikkal igyekeztem sarokba szorítani őket, füleltem a választ, vagy a magyarázkodást.
Kétségtelen, ez a magatartás némileg különbözik azokétól például, akik egy más elv alapján az egészet elutasítják. Ezt nem egyszer ők is észrevették s rámhunyorogtak. Állhatatosnak kellett lennem, már csak azért is, hogy kicsiholjam, mi is van bennetek? A tudósítók, akik hazatérve a legnagyobb ellenségeskedéssel írtak róluk, ottlétük alatt rendszerint mindent az egekig dícsértek, így mesélték nekem. Eggyel több okom volt, hogy ne engedjek álláspontomból.
Oroszországba nem azért mentem, hogy a templomépítészetet tanulmányozzam. A Volga vizére is csak elenyésző kis mértékben voltam kíváncsi. Hangulatos tudósítások írása sem csábított, nem is értek az ilyesmihez. Mint mindenütt, itt is az emberek életét szerettem volna megismerni. És elfogulatlanul azt a rendszert, mely sorsukat most irányítja.
Az olvasót nem érdekelheti világnézetem, társadalmi felfogásom, igyekeztem is megfeledkezni róla, hogy jobbra-balra egyformán figyelhessek. A proletárforradalom egy pillanatát szerettem volna látni, oly szenvedélymentesen, mintha Klio tudósitójaként érkeztem volna. Ehhez kommunistákkal is össze kellett ismerkednem.
Az olvasó bizonyára furcsának találna olyan Afrikáról-szóló könyvet, melyben mindenről szó esik, csak épp a négerekről nem. Bizonnyal fogyatékossággal vádolná azt a kutatót is, aki a négerek ellen már látatlanban ellenszenvet táplál, s annak igyekszik is úton-útfélen hangot adni. Iró voltom feljogosított arra, hogy őszinte érdeklődéssel közeledjem a kommunistákhoz, keressem is őket. Feltünő sokra akadtam.
Igyekeztem közelükbe jutni, nemcsak jellegzetes lelőhelyeiken, a szervezetekben, a gyárakban, a gyűlésen, de az utcán, a villamosban, magántársaságokban is. Megszólítottam őket, sokkal jóismeretségbe kerültem, egypárat őszintén meg is kedveltem.
Kezet szorítottunk, tréfálkoztunk, kifizettük egymás sörét vagy vacsoráját. Ugyanígy kerestem az ellenforradalmárokat is. Egyik legnagyobb élményem egy pópával való megrázóan nyilt eszmecserém volt. Az olvasó érdeke, de mesterségem erkölcse is azt parancsolja, hogy valamennyiök gondolatait és szavait oly híven adjam vissza, amennyire emlékezetem megengedi.
Külföldön vásárolták és július végén üzembe helyezik a második „magyar” Duna-tengeri hajót
1934 június
Román részről eddig sem tanusítottak különös előzékenységet a magyar exportszállítmányokkal szemben. A gyakorlat azonban, amely az utóbbi időben magyar küldemények kezelése körül kialakult, szinte tendenciózusan a magyar export háttérbe szorítására és az exportőrök megkárosítására irányul. Mind sűrűbben ismétlődnek a panaszok arról, hogy két héten át, sőt gyakran egy hónapig is vesztegelnie kell román kikötőben a Dunán odaszállíttatott, átrakásra kerülő magyar árunak. A galaci kikötőben az uszályok egész sora áll és szenved késedelmet, az átrakás ilyen intézése következtében.
A fennakadás, amelyet a magyar exportforgalom szenved, gyakran a szerződésben megállapított szállítási időpont lekésésére vezet és ebből a magyar exportnak van kára. Isztambul, Izmir, Tel Aviv, Haifa, Alexandria, továbbá Algír, Tunisz kikötőjébe sokszor olyan késéssel érkezik meg a magyar áru, hogy az a további értékesítést is hátrányosan befolyásolja. Ezek a körülmények is amellett szólnak, hogy az átrakás nélküli forgalomra sürgős szüksége van a magyar exportnak.
Hónapok óta folyik a Ganz hajógyárában a kormány támogatásával a Magyar-Egyiptomi r. t. Duna-tengeri hajójának építése. Meglepetést keltett legutóbb, hogy egy másik csoport is be akar kapcsolódni ebbe a fuvarozási üzletágba, és a Neptun Tengerhajózási rt. átrakás nélküli hajója állítólag már júliusban megkezdi rendszeres járatait Budapestről.
Ez a Neptun Tengerhajózási r. t. nem ismeretlen a magyar szakkörök előtt.
Burger Bernát a főrészvényese ennek a társaságnak, amely magyar lobogó alatt járatja a Kelet és Nyugat nevű tengeri hajókat. Magyar színekben közlekedő gőzöseit egyébként feltűnően fatális balsors üldözi. A Neptun Rouenban megvásárolt egy kb. 1350 tonna hordképességű és édesvízen épúgy, mint tengeren közlekedő hajót, amelyet megfelelően kijavítva, július végére akarnak Budapestre felhozni.
A kereskedelmi minisztérium nem gördít akadályokat a „Duna” nevű hajó belajstromozása elé, bár mindenesetre különös, hogy Burger külföldi, s magyar vizeken ki nem próbált hajóval akarja lebonyolítani a magyar exportot a Földközi-tenger kikötői felé. Algír és Barcelona között tart fenn rendszeres járatolást, ami bizonyára nagymértékben csökkenteni fogja Triesztben és Fiuméban a magyar áruk forgalmát.
Mindenesetre kívánatos lenne, hogy mielőtt a Dunát regisztrálnák a magyar lobogó alatt futó gőzösök közé, műszakilag, technikailag alaposan vizsgálják fölül, mert igen kellemetlen volna, hogyha ennél a hajónál is váratlan üzemzavarok állnának elő.
Hitler kijelentette, hogy az utolsó emberig kiirtja a zendülőket
1934 július
Berlin. július 1.
A határtalan izgalom, amely szombaton délután egész Németországon erőt vett, vasárnapra sem csillapodott le, ámbár egy délben kiadott hivatalos kommüniké arról biztosít mindenkit, hogy az egész birodalomban teljes a rend és a nyugalom. Szombatról vasárnapra virradó éjjel csak kevés ember aludt nyugodtan a német fővárosban és vasárnap, jóllehet, Berlin külső képe nyugalmat mutat, mert szuronyos rendőrök csak itt-ott láthatók s csak néha robog végig az uccákon a Reichswehr katonáival telt autó, mégis az események a nyilvánosság elől elzárva, a kormányhivatalok és a katonai, az S. S. és S. A. parancsnokságok falai között tovább hullámzanak és még napokig eltarthat, amig a teljes valóság képe kibontakozik.
Tény, hogy a véres események kirobbanása után nem történtek a lakosság szabad mozgását akadályozó intézkedések és még a középületek előtt sem vontak össze nagyobb karhatalmat.
Vasárnap a kora hajnali órákig óriási tömeg hömpölygött a főuccákon, mindenütt nagy embercsoportok tárgyalták szenvedélyes izgalommal az eseményeket. Hajnali három-négy órakor az ucca képe olyan volt, mint máskor esti 8 órakor és a lapok minden különkiadásáért valóságos ökölharcot vívott a közönség. Megrohanták az ujságárusokat, a földre tiporták őket és úgy tépték ki kezükből az ujságokat. A szűkszavú hivatalos közleményen kívül a lapok alig közöltek kézzelfogható adatokat és így könnyű hitelre találtak a legkülönbözőbb hiresztelések.
Különösen Papen alkancellár sorsa izgatta a kedélyeket, a legsötétebb hírek jártak szájról-szájra az alkancellár sorsáról, de mint hivatalos helyről értesülünk, ezek a hírek nem felelnek meg a valóságnak, mert Papen életben és biztonságban van saját házában, amely előtt, mint valamennyi miniszter lakása előtt, külön katonai őrség áll őrt. Viszont Papen kabinetfőnöke, von Bose miniszteri igazgató, szintén a tragikus órák áldozatai közé tartozik és halálának külső körülményeiről a legkülönbözőbb hírek keringenek. Az egyik hiradás szerint von Bose szembeszállott a rendőrséggel, amikor irodájában házkutatást akartak végrehajtani és ellenállás közben lőtték le. A másik verzió szerint Papen kabinetfőnöke öngyilkosságot követett el.
Hasonló körülmények között vesztette életét Claussner miniszteri tanácsos, a német katolikus akció egyik vezetője, aki szóváltásba keveredett a védőosztagosokkal, akik lakásán házkutatást akartak tartani. Egyelőre még felderítetlen körülmények között életét vesztette Papen egy harmadik közeli munkatársa is, Tschirachky, aki az alkancellár szárnysegéde volt.
Ugyancsak különböző hírek vannak forgalomban a nemzeti mozgalomban szerepet játszó Hohenzollern hercegek sorsáról. Pozitiv értesülések nincsenek, de majdnem bizonyos, hogy Ágost Vilmos herceg, a közismert „Auvi”, aki a rohamcsapatok körében igen nagy népszerűségnek örvendett és a potsdami rohamosztag parancsnoka volt, életét vesztette. Vilmos császár második fia. Eitel Frigyes herceg, aki viszont az acélsisakosok egyik legfőbb vezetője volt, hír szerint Dornba menekült Vilmos császárhoz.
Vészbíróságok és halálos ítéletek
A megtorlás könyörtelen erővel folyik tovább, a müncheni és berlini vészbíróságok egymásután hoznak halálos ítéleteket, a letartóztatottak száma egyre növekszik és vasárnap folyamán hét újabb halálos ítéletet hajtottak végre. A hét kivégzett között a berlini rohamcsapatok számos ismert vezetője szerepel, többek között Röhm hadsegéde, Ernst és a nemzeti szocialista mozgatom több magasrangú személyisége. Hír szerint eddig hatvan nemzeti szocialista rohamcsapatparancsnokot végeztek ki. Biztosra veszik, hogy még igen sok, az összeesküvésben kompromittált nemzeti szocialistát fognak kivégezni és a letartóztatottak javarésze nem számíthat kegyelemre, mert a Führer szilárdan el van tökélve arra, hogy az utolsó emberig kiirtsa a zendülőket.
Röhm kapitány sorsáról eddig semmi bizonyosat sem lehetett tudni, mert a szombaton este kiadott jelentésben csak az áll, hogy a kancellár személyesen tartóztatta le volt vezérkari főnökét. Hogy mi történt Röhm kapitánnyal, az csak vasárnap este derült ki, amikor hivatalos jelentést adtak ki haláláról.
A lakonikus hivatalos jelentés a következőképpen szól:
- Röhm volt törzskari főnöknek alkalmat adtak, hogy levonja árulása következményeit. Röhm nem tette ezt meg, mire agyonlőtték. A hivatalon jelentés nem számol be arról, hogy kik lőtték agyon.
Blomberg napiparancsa
A kormány és a legfőbb hatóságok egyelőre minden körülmények között a birodalom belső rendjét és nyugalmát igyekeznek fentartani, valamint az első híradások nyomán keletkezett izgalmat lecsillapítani. Blomberg vezérezredes hadügyminiszter vasárnap napiparancsot adott ki, amelyben röviden megemlékezik a szombati eseményekről és megállapítja, hogy a hadsereg továbbra is tántoríthatatlan hűséggel áll a Vezér mögött.
- Hitler Adolf katonához méltó határozottsággal és példás bátorsággal törte le a lázadást - mondja a napiparancs. Személyesen ment neki a lázadóknak és összezúzta őket. A birodalmi hadsereg, mint az egész német nép fegyver hordozója, amely távol áll a belpolitikai harcoktól, köszönetet mond a kancellárnak ezért a fellépésért, a jövőben is odaadással és híven áll mellette.
A hadsereg a jövőben is örömmel ápolja a jóviszonyt az átszervezett rohamosztagokkal, úgy amint a Vezér kívánja. A hadsereg tagjai tudatában vannak annak, hogy katonáknak és rohamosztagosoknak közösek az ideáljai.
Dollfuss osztrák kancellár tragikus halála
1934 július
Negyvenhét éves korában érték a gyilkos golyók dr. Engelbert Dollfuss szövetségi kancellárt. Katona- és rendőrruhába öltözött egyének behatoltak hivatalába, lelőtték és a népszerű osztrák kormányelnök pillanatok alatt kiszenvedett.
Az egyszerű parasztszülők gyermeke nagy karriert csinált és bár élete sokszor veszedelemben forgott, mindvégig tántoríthatatlan hűséggel, félelmet nem ismerő bátorsággal végezte felelősségteljes munkáját.
Őszinte barátja volt Magyarországnak és az utóbbi időben többször volt nálunk. Tragikus halála az egész világon megdöbbenést keltett és mindenki részvéttel fordult egy asszony felé, aki hű élettársa volt Dollfussnak, de akit szélhűdés ért, amikor férje halálhírét közölték vele.
Romániában vasárnap elkobozták a feloszlatott horogkeresztes szervezetek propagandanyomtatványait és ruhatárát
1934 július
Bukarest, július 8.
A szombati minisztertanács tudvalevően elrendelte a német kisebbségek horogkeresztes szervezeteinek feloszlatását. Vasárnap a szász és sváb városokban és községekben a csendőrség lefoglalta a horogkeresztes szervezők irattárát, könyvtárát, levelezését, és házról-házra járva, elkobozta a barna ingeket, horogkeresztes zászlókat és jelvényeket.
A legtragikusabb nemzedék
1934 július
Húszévesek a fiúk, akik a háború kitörésének esztendejében születtek Németországban. Harmincévesek, akik a háborút megelőző évtizedben jöttek a világra s tizenöt és húsz között állanak, akik, a világháború sötét éveiben pillantották meg a napvilágot. Tizenöttől harmincig számolja éveit az a legtragikusabb nemzedék, amely e pillanatban megrendült lélekkel s keserűséggel teli szívvel ül az iskola padjain, vagy az íróasztal előtt, vagy, és ez a leggyakoribb, a barna ingből kivetkőzve céltalanul és reménytelenül ődöng a német városok sivár rengetegében. Sötétebb, irgalmatlanabb sors nem jutott e világrész földjén egyetlen szépre és jóra hivatott ifjú nemzedék osztályrészeül.
A zuhanás a császári Németország gőgösre harsonázott nacionalizmusából a versaillesi és weimari Németország megalázó szerepébe, a céltalanul kilobbanó harc elképzelt célokért, Felsősziléziáért, Ruhrért, sarlóért, kalapácsért a végül a horogkeresztért, közben mindig alulmaradni, mindig kudarcot vallani, mindig megcsalatni, mindig elülről kezdeni, rossz koszton, margarinon, heringen, savanyú barna kenyéren, kevés húson, híg lőrén, vitaminban és fehérjében szegény táplálékon, folyton lelkesedni, verekedni, reménykedni, újjongni, sorfalat állani, tüntetni és masirozni a világ legtökéletesebb tudományos műtermei, legremekebb gyárai, a német szellem halhatatlan mesterművei, a német dómok árnyékában, - csoda-e, ha e boldogtalan nemzedék idegei lerongyolódtak s az ifjú idegrendszer védtelenül hullott a gót őrület, Heine „gothischer Wahnjának” karjaiba?
Lehetetlen részvét és megindulás nélkül követni a huszadik század e Wertherjeinek határtalan gyötrelmeit, testet- és lelketőrlő szenvedéseit s lehetetlenül nézni, mint hajtja az ellenállhatatlan történelmi sors a durva erőszak és barbár vérengzés karjaiba azt az ifjúságot, amelynek soraiban nagy munkások, tudósok, a német géniusz új csodálatos képviselői pusztulnak és züllenek el. A legégbekiáltóbb történelmi bűn, amely a háború utáni német politika lelkiismeretét terheli, a ledérség, a lelkiismeretlenség, a felületesség, amellyel e legtragikusabb ifjú nemzedék életét megmérgezték, szívét maró sósavval töltötték el s ifjú, bátor, jobbra hivatott emberek százezreit fosztották meg az emberi haladásba vetett hittől s taszították a keserű, kiábrándult, istentelen kétkedés meddő árkaiba.
Ki a bűnös? Csehszlovákia gazdasági katasztrófája
1934 július
A legfrissebb román állampolgár Barthou úr címére néhány számadatot adresszálunk, annak igazolására, hogy nem mi vagyunk a bűnösök abban, hogy a dunai államok között még a normális gazdasági kapcsolat is megbomlott, nemhogy szorosabb egységre kerülhetett volna sor.
A kisantant vezető állama gazdasági és pénzügyi szempontból kétségtelenül a csehszlovák köztársaság. A cseh-magyar gazdasági forgalom mennyiségben és értékben jelentékenyen felülmulta a magyar-román és a magyar-jugoszláv árucserét s a prágai kormánynak, amely irányítója és szellemi vezetője a kisantant politikájának és a szorosabb gazdasági egység gondolatának tulajdonképpeni szerzője és kezdeményezője, európai kötelessége lett volna, éppen a francia békepolitika érdekében, hogy ezt a magyar-cseh árucserét még szorosabbra fűzze s a békés kapcsolatokat még jobban elmélyítse.
Ehelyett mi történt?
Három és fél éve nincs Magyarország és Csehszlovákia között normális kereskedelmi szerződés. Három és fél éve hasztalan próbálkozott a magyar kormány, hogy a szerződésnélküli állapotnak véget vessen, hasztalan igyekezett a francia kormány, Franciaország budapesti követe meggyőzni a prágai kormányt arról, hogy a saját érdekében és francia politikai érdekből is e szerződésnélküli állapotnak véget vessen. Igen súlyosan szenvedett a magyar mezőgazdaság a cseh piac elzárkózása alatt, de térdre kényszeríteni Magyarországot nem sikerült, viszont mi a legutóbbi másfél év alatt nagy erőfeszítések és áldozatok árán fokozatosan új piacokat szereztünk a magyar mezőgazdaságnak.
Mi történt ez idő alatt Csehszlovákiában?
A csehszlovák kivitel, amely majdnem teljes egészében ipari export, Magyarország felé 85.4 százalékkal csökkent, de 70-80 százalékkal csökkent a nyugati ipari és a keleti agrárországok felé is, kivéve a Franciaországba irányuló exportot, amely 1.5 százalékkal emelkedett. De ez a parányi emelkedés nem kárpótolja a cseh ipart a katasztrofális veszteségekért, amelyek előbb-utóbb felemésztik a nagy iparvállalatokba fektetett tőkét, hiszen már ma is ócskavásárban kótyavetyélik el a szudétaipar hatalmas textilműveit.
A cseh ipar 1929-ben húsz és félmilliárd értékű árut exportált, ez az összeg 1933-ban 5-8 milliárdra zsugorodott, a munkanélküliek száma 41.000-ről 738.000-re szökött fel, állami segélyekre 1933-ban a cseh állam 850 millió csehkoronát fizetett ki, holott a segélyezések összege 1929-ben csak 22 milliárdot tett ki.
Az ipar megroppanása logikus rendben a cseh bankrendszer megingását is maga után vonta, amelynek szanálására a cseh állam eddig közel ötmilliárdot fordított. De hogyan állta a válságot a cseh mezőgazdaság, amelynek érdekeivel a Magyarország ellen indított vámháborút megokolták?
A magas árak dacára a csehszlovák mezőgazdaság eladósodottsága harminc milliárdra növekedett. Lehet-e ezek után egy percig is hitelt adni a szép szólamoknak, amelyekkel Magyarországot egy nagyobb gazdasági unióba csalogatják? Barthou úr a szép szavak mestere, nem ismeri a szürke és könyörtelen számok nyelvét, de akad még államférfi Franciaországban, aki leszűri e számokból azt a tanulságot, hogy a dunai káoszban nem Magyarország a bűnös, hanem azok, akik ezt a káoszt felidézték!
A nyári időszámítás és a zónaidőrendszer , európai zónadélkörök
1934 július
Európában több olyan ország van, melyeknek egész területe két zónadélkör közé esik és így hovatartozásuk kérdésében választaniuk lehetett. Ezek közül többen nem ismervén fel a helyzetet, a maguk szempontjából kedvezőtlenül választottak.
Belgium egész területe két zónadélkör közé esik, ha tehát a nyugateurópai időszámítás helyett a középeurópait választotta volna, a délutáni világosság szempontjából nagyon kedvező helyzetben volna. Ugyanígy van Magyarország és Lengyelország. Mindkét ország teljes területe a 15. és 30. keleti hosszúsági fok közé esik, tehát mindkettőnek az áll érdekében, hogy a tőle keletre eső keleteurópai időszámításhoz csatlakozzék.
Általában; az egész világra érvényes módon felállíthatjuk azt a szabályt, hogy minden ország, melynek területe két időzóna délköre közé esik, a tőle keletre eső időzónához csatlakozzék, mert ezzel délutáni világosságát meghosszabbítja.
Javaslatunk tehát az: hazánk vizsgálja felül az időszámítás kérdését és csatlakozzék a keleteurópai időszámításhoz, mert azzal télen-nyáron a naplementét egy órával hátrább tolja, bár ezt sokan úgy értelmezik, hogy helyezzük hazánkat a Balkánra. Akik azonban így gondolkoznak, azoknak nincs igazuk.
A 30. délkörnek, mely Szentpéterváron és Románia keleti részén halad át, Kelet-Európaként való megjelölése ugyanis teljesen hibás. Európán öt zónadélkör halad keresztül. Ezek közül a legnyugatibb Londonon halad át, a legkeletibb az Ural-hegységen. Közöttük még három zónadélkör van és tulajdonképen ezek mindegyike középeurópai zóna.
A helyes meghatározás az volna, ha ezeket első, második és harmadik középeurópai zónának neveznék, ilyen formán a 30. fok délköre, mely a jelenleg keleteurópainak nevezett időzóna középvonala, Európa legközepén halad át és ez képviseli a középeurópai időt. Semmi értelme sincs tehát annak, hogy tekintélyi okokra hivatkozva ellenezzük a javaslatot.
Könnyen felvetheti mármost bárki a kérdést, hogy hazánk miért választotta a középeurópai időt, ha az ránknézve kedvezőtlen. A válasz erre rendkívül egyszerű. Magyarország békében a monarchia része volt, Ausztrián pedig a középeurópai zóna délköre, a 15. keleti hosszúsági fok keresztülhalad. És pedig Bécs és Linz között körülbelül fél távolságban.
Ausztriának tehát a dolog rendje szerint a középeurópai időt kellett választania és ránézve ma is ez a helyes. Ausztriával együtt egy közös birodalomban hazánkra nézve is annakidején ez látszott helyesnek. Ma azonban a helyzet egészen más. Ma hazánk egész területe a 15. és 30. délkör közé esik, tehát semmi akadálya nincs annak, hogyfelvessük a hovatartozandóság kérdését.
A nyári időszámítás és a zónaidőrendszer , a keleteurópai idő
1934 augusztus
Hozzánk hasonló a helyzet Lengyelországban. Lengyelország egész területe szintén a két fentemlített délkör közé esik, azonkívül területe a 30. fokkal jobban megközelíti, mint hazánk. A háború után, a nagy újjáalakulás idejében választania kellett és magára nézve nagy mértékben hátrányosan választott.
Belgiumra nézve a középeurópai idő volna kedvezőbb, mint a mai nyugateurópai és ez áll Hollandiára nézve is. A középeurópai és nyugateurópai országok között Hollandia az egyedüli, mely a zónaidőrendszerhez nem csatlakozott, hanem órái a helyi amszterdami időt mutatják.
A fenti elgondolás alapján azonnal megállapíthatjuk, hogy Hollandiára nézve is az volna előnyös, ha az amszterdami időt feladná, csatlakozzék a zónaidőrendszerhez, de a középeurópai időt választaná. Ezzel a délutáni világosságot mindennap 40 perccel meghosszabbítaná.
Ha hazánkban a keleteurópai időt rendszeresítjük, akkor olyan kedvező helyzetbe jutunk a délutáni világosság tekintetében, mint amilyenben ma van Anglia egy része vagy Svájc vagy egész Portugália. Tehát télen 4 óra helyett 5 órakor, nyáron 8 óra helyett 9 órakor lesz a naplemente. Természetesen a napkelte is mindig egy órával lesz később.
Ez a megoldás rendkívül kedvező mind a városi, mind a falusi lakosság szempontjából, sőt a kétféle lakosság egymáshoz való viszonyában is. A városi lakosság azzal, hogy minden délután egy óra világosságot nyer, a szabad levegő utáni vágyait, a sport és az egészségügy érdekeit jobban kielégítheti.
A nyilvános helyeknek, amelyeknek ma hatalmas havi világítási számlákat kell kiegyenlíteniük, kisebb világítási költségeik lesznek. A télen különösen lényeges világítási kiadások csökkenését minden háztartás meg fogja érezni. Az ország szénfogyasztása is csökken, ami szegény szénkincsünk mellett kívánatos, petroleumbehozatalunk is kisebb lesz, ami szintén kívánatos.
A falusi lakosság teljesen észrevétlenül mindennap egy órával később fog kelni és természetesen egy órával később lenyugodni. Ilyen módon az a nagy különbség, mely a falusi és városi lakosság életrendje között van, lényegesen csökken, ami mindkét lakosságra előnyös. A falusi és városi lakosság életrendje jobban összeegyeztethető lesz.
A falusi ember a városiakkal töltheti estéit és mégis ideje lesz az alvásra, ha pedig a városi ember falura megy, bár az óra szerint ugyanakkor kel, mint azelőtt, de az óra sietése miatt tulajdonképen egy órával kel korábban és így a faluhoz alkalmazkodik.
Lássuk már most, hogy a keleteurópai idő bevezetésével milyen lesz a helyzet Budapesten. Budapest területén a 19. délkör halad át, négy fokkal vagyunk a 15. foktól keletre, tehát a világosság előresietése jelenleg nálunk a középeurópai időhöz képest négyszer négy, vagyis 16 perc.
A keleteurópai időszámítás bevezetése után egy órával a világosság felé toljuk magunkat s minthogy 19. és 30. között 11. a különbség, az eltolódás a keleteurópai délkörhöz képest négyszer 11, vagyis 44 perc lesz. Március 21-én tehát nem 6 órakor fog a Nap lenyugodni, hanem körülbelül 6 óra 44 perckor.
(Forrás: huszadikszazad.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése