Múltidéző: Amikor Trianon beintett (84)

A marseille-i merénylő

Hitlert nem tudnám a gyilkosság vádja alól felmenteni
1934 július


„Hitlert nem tudnám a gyilkosság vádja alól felmenteni!” - mondja szanatóriumi betegágyán Griger Miklós, aki felett holnap tartanak konzíliumot
Országszerte keltett részvétet a váratlan hír: Griger Miklós apátplébánost, országgyűlési képviselőt súlyos betegen szanatóriumba szállították. Most itt ülünk a betegágyánál, amelyen ott függ - fekete zsinóron - tenyérnyi ezüsfeszületje. Szobája telistele virággal, asztalán, sőt még a paplanán is- egymás hegyén-hátán könyvek, levélcsomók,újságok. Imakönyve mellett Kempis Tamás: Krisztus követéséről, majd Emil Ludwig Bismarck könyve és Beszélgetései Mussolinival, Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről. 
Amikor megdicsérjük, milyen jó színben van, Griger Miklós mosolyogva legyint a kezével:
- A színem, meg a kedélyem, amelyet megőrzök még a legnagyobb fájdalmak közepette is, nem jelent semmit... Kedden tartanak fölöttem konzíliumot, akkor dől el, mi vár reám.
Azután elmondja,hogy Péter Pál napján Dombóvárott beszélt. Már ott megrohanták a vesefájdalmak, orvosnál is járt, aki eltiltotta a beszédtől és ágyba parancsolta.
Persze nem fogadott szót. Rettenetes fájdalmakkal szólalt fel a dombóvári, sőt július elsején, vasárnap a bátaszéki népgyűlésen is. Pallavicini őrgróf vitte őt autón Bicskére, a plébániára. Egy hétig ágyban feküdt, mire az orvosai kijelentették, nem vállalnak érte felelősséget. Autón Budapestre hozták és egy hét óta itt fekszik a Batizfalvy- szanatórium első emeletének 19. számú szobájában, Mező Béla egyetemi tanár kezeli. 
Most minden a holnapi konzíliumtól függ:szükség van-e operációra és ha igen, gyönge szíve megengedi-e, hogy ezt elvégezzék rajta. Kicsiny szanatóriumi szobája előtt szinte sort kell állniuk a látogatóknak, pártkülönbség nélkül keresik fel őt a politikusok, hívei, barátai és tisztelői, na- nap után érkeznek fel Bicskéről is aggódó látogatók.
Egy hét óta - felel az érdeklődésünkre - fájdalmaim csökkentek közérzésem javult. Persze nem tudhatom, mit hoz a jövő. Annyi bizonyos, nem vagyok az az ember, aki tolakszom a világra.
Most aztán kibújik belőle a politikus:
- A belpolitika pillanatnyilag nem annyira érdekel, mint a külpolitika, elsősorban természetesen a német események. Mindent elolvasok és legjobban ragadta meg figyelmemet Mauriac katolikus francia írónak az a kijelentése, hogy bármilyen nemzetközi fórumon fog is Hitler megjelenni, mindenkinek a tekintete az ő kezeire fog tapadni. Én is azt állítom:
- Hitlert nem tudnám a gyilkosság vádja alól felmenteni! Ő is csinált forradalmat, de őt nem lőtték ezért agyon, megelégedtek azzal, hogy zár alá helyezték és az ötévi büntetésből is csak egy évet kellett kitöltenie. Az ő rendszere védelmére teljesen elegendő lett volna, ha ő is úgy bánt volna el az ellenforradalmárokkal, mint ahogy vele bántak el annak idején. Arról, hogy katolikus vezérférfiakkal hogyan bánt, nem is akarok beszélni. Szívből kívánnám a németországi hitlerizmus bukását, de attól félek, hogy most hirtelen felfordulás, anarchia következnék ott be. Annyi bizonyos: Hitler le fogja járatni magát és a német kibontakozásnak más alapon kell bekövetkeznie. Remélem, most már a mi kormányunk is belátja ezt!
Griger Miklós gondolkodik, majd így fejezi be az érdekes beszélgetést:
- Ezek a német események igazolják azt, hová vezethet a diktatúra és milyen görcsös kézzel kell kapaszkodnunk a demokratikus kormányrendszerbe, amely minden hibája mellett is teljesen kizárja ilyen szörnyű események bekövetkeztét.
A demokratikus kormányrendszer mellett még a politikai ellenfelek is képesek szinte egymást kiegészítve dolgozni a nemzet boldogulásáért és alkotmányos működést fejtenek ki, míg a diktatórikus rendszer mellett oda fajulhatnak a viszonyok, hogy még a testvérek is gyilkolják egymást...
Griger most kiveszi a hóna alól a hőmérőt: nincs láz! Jó jel, hogy még a temperamentumos politizálás sem szöktette fel a hőmérsékletét.




Hitlert a választók 84.3%-a Hindenburg utódává választotta
1934 augusztus


Berlin, augusztus 20.
A vasárnapi német szavazás a birodalom egész területén rendben és nyugalomban folyt le. Csak a csend hiányzott, mert a választási propaganda, amely Hindenburg temetésének másnapján megindult, szinte óráról órára fokozódva vasárnap soha nem látott méreteket ért el. Még a vonatok mozdonyain is hatalmas betűk hirdették „Stimmet mit ja! Hitler ist der Friede!” („Szavazzatok igennel! Hitler: - a béke!)

A főútvonalakat és a tereket szavalókórusok járták végig s harsány trombitaszóval és dobpergéssel hívták fel magukra a választók figyelmét. Amikor már nagy tömeg vette körül őket, rázendítettek Hitler érdemeit magasztaló szavalatukra, amely egy-egy helyen 8-10 percig tartott. A nemzeti szocialista rohamcsapatok valósággal elárasztották a vörös horogkeresztes zászlók özönében fürdő uccákat és megállítottak minden járókelőt, akinek gomblyukában nem volt ott a kerek választási jelvény: „Én már szavaztam!”
Ezeket a választókat udvariasan, de igen határozottan arra kérték, hogy siessenek szavazni. Hogyisne sietett volna szavazni az a választópolgár, aki délben,, amikor ebédelni ment, lakása ajtaján ilyen cédulát talált: „Ha ön délig nem adta le szavazatát, délután személyesen keresem fel, hogy választói kötelességére figyelmeztessem!”
A zászlók, plakátok, harsogó megafonok propagandáját betetőzte a Führer képeinek tömege, amelyek Hitlert háromszoros életnagyságban ábrázolták. Minden ilyen Hitler-óriás mellett rohamosztagosok álltak őrt és a felvonuló különböző csapatok babérral és virággal koszorúzták meg ezeket a képeket. A választási helyiségek előtt ugyancsak rohamosztagok állottak, hatalmas rudakra kifeszített választási plakátokkal és mindenütt egy-egy rendőr, akinek azonban dolga nem akadt.
A kormány tagjai ez alkalommal a város különböző részeiben szavaztak és az elnöki palota szomszédságában lévő vár szavazóhelyiségéből most elmaradt az „öreg úr”, aki máskor Meissner államtitkár kíséretében már reggel 9 órakor leszavazott. A szavazás reggel 8 órakor kezdődött és este 7 órakor ért véget. Minden választó egy fél perc alatt leszavazott, hiszen az utóbbi években a választók és a szavazatszedő bizottságok tisztviselői egyformán jól begyakorolhatták magukat... Az eredmény, amely senki előtt sem lehetett kétséges: a választók túlnyomó többsége jóváhagyta azt a törvényt, amely a birodalmi elnök hatalmát Hitlerre, a Németbirodalom kancellárjára és vezérére ruházta.
A hétfőn hajnalban közzétett hivatalos végeredmény szerint 43.529.710 választópolgár adta le szavazatát, vagyis a választásra jogosultak (45.968.753) 95.7 százaléka. A választásra jogosultak száma 45.2 millió volt.
Igennel szavazott összesen 38.362.760 választópolgár, vagyis a választásra jogosultak 84.3 és a szavazásban résztvevők 88.1 százaléka.
Nemmel szavazott 4.294.654 választópolgár, érvénytelen volt 872.296 szavazat. Ez együttesen a leadott szavazatok 11.9 százalékát jelenti. Hozzászámítva a nemszavazók kétmilliós táborát, a választásra jogosultak 15.7 százaléka nem szavazta meg az elnöki és kancellári tisztség egységesítéséről szóló törvényt.
A multévi népszavazásnál, amikor arról kellett dönteni, jóváhagyja-e a nép Németország kilépését a Népszövetségből, a választásra jogosultaknak 89.9 százaléka szavazott Hitler mellett, úgyhogy az ellenzék a nemszavazókkal együtt akkor még csak 10.1 százalékot képviselt. A leadott szavazatok arányában Hitler november 12-én még 93.5 százalékot kapott, míg az ellenzéki szavazatok száma csak 6.5 százalék volt. A mostani népszavazás tehát azzal az eredménnyel járt, hogy Hitler tábora a választásra jogosultak 89.9 százalékáról 84.3 százalékra, a leadott szavazatok számát tekintve pedig 93.5 százalékról 88.1 százalékra csökkent.
A hétfői lapok egyhangúan azt írják, hogy nem szabad levonni semmiféle következtetést abból a körülményből, hogy az igennel szavazók százalékaránya kissé visszament. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a népszavazást alig másfél hónappal a Röhm-puccs leverése után hajtották végre és hogy a június 30-i események még mindig izgalomban tartják a német nép bizonyos rétegeit.
A lapok végül megállapítják, hogy az igennel szavazók száma leginkább azokban a választókerületekben csökkent, amelyek valamikor a centrumpárt és a bajor néppárt fellegvárai voltak: a katolikus Rajna-vidéken és az ugyancsak katolikus Bajorországban. Frick belügyminiszter a hétfői napot örömünnepnek nyilvánította és utasította az összes hatóságokat, intézkedjenek, hogy a birodalom zászlódíszt öltsön.




Hitler és a szocialisták összecsapása a Saarvidéken
1934 augusztus


Berlin, augusztus 26.
Vasárnap Koblenz mellett Saar-Ehrenbreitstein ősi várában hatalmas tüntetés folyt le, amelynek célja az volt, hogy gigantikus méreteivel hirdesse a világ előtt: „A Saarvidék Németországé!” Ugyanekkor ellentüntetés zajlott le Sulzbachban, ahol a szociálisták és a kommunisták a Saarvidék visszacsatolása ellen tiltakoztak. A két egyidejűleg lezajlott és egymással élesen szemben álló demonstráció Európaszerte azt az aggodalmat ébresztette, hogy a Saarvidék vasárnap véres események színhelye lesz.
Francia, angol és olasz ujságirók százai érkezetek Saarbrückenbe, hogy közvetlen szemtanui legyenek annak a páratlanul izgalmas eseménynek, amikor Hitler megütközik ellenfeleivel. Ez az összeütközés elmaradt. A kancellár ugyan hatalmas beszédet mondott, amely az egész világhoz szólt, s amely elsősorban természetesen a népszavazás eredményét akarta befolyásolni, de Dimitrov, a Reichstag-pör bolgár vádlottja, nem jelent meg a szocialista-kommunista gyűlésen és Papen sem szólalt fel Ehrenbreitensteinban, ami pedig a vasárnap egyik különösen érdekes eseménye lett volna.
A volt alkancellár ugyanis saarvidéki birtokán, Wallerfaugenben hirtelen megbetegedett és így elmaradt az a szenzáció, hogy a birodalom bécsi követe aktív diplomata létére politikai agitációban vegyen részt, ami ellen a francia sajtó már jóelőre hevesen tiltakozott.
Berlinből és a birodalom minden részéből különvonatok százai szállították a nagy tüntetés résztvevőit, negyvenötezer ember pedig ötezer teherautomobilon érkezett. Az ősi vár környékén felállított megafonok szavát így több mint 300.000 ember hallgatta végig.
Az első szónok Bückel, a Saarvidék-birodalmi kormánybiztosa és ebben a minőségben Papen utóda volt. Hangos pfujolás közben beszélt arról, hogy a Saarvidéken is vannak olyanok, akik a jelenlegi állapot fenntartását akarják és hogy mozgalom indult meg annak érdekében, hogy a január 13-ára kitűzött saarvidéki népszavazást egy másik népszavazás kövesse, amelyet a Hitler-rezsim megbuktatása után tartanának meg.
Ugyanakkor, amidőn ez a beszéd elhangzott, a sulzbachi ellentüntetés vezérszónoka, Braun volt porosz miniszterelnök, a megsemmisült német szociáldemokratapárt egyik elmenekült vezére, példátlan élességgel támadta Hitlert és uralmát, azt ajánlotta a Saarvidék népének, hogy szavazzon a visszacsatolás ellen, ha nem akarja a jogtalanság igájába hajtani a fejét.
Hitler kancellár, mielőtt az ehrenbreitensteini beszédét elmondotta volna, fogadta a birodalom tíz tartományából érkezett futó-staféták tisztelgését. A beszéde megértést hirdetett Franciaország felé!
De ugyanakkor erőteljesen hangsúlyozta Hitler, hogy belpolitikai célkitűzéseiből nem enged:
- Nem engedünk célkitűzéseinkből - kiáltotta harsogó hangon a kancellár, - a külföld ezen hiába mesterkedik. Vannak a külföldön klikkek, amelyek azt hiszik, hogy bojkottal, gazdasági terrorcselekményekkel bennünket befolyásolhatnak és a birodalom gazdasági újjáépítését megakadályozhatják. Üzenem nekik, hogy csalódni fognak!




Hitler távirata Gömböshöz
1934 augusztus


Hitler Adolf birodalmi kancellár a következő táviratot intézte Gömbös Gyula miniszterelnökhöz:
Kérem Nagyméltóságodat, fogadja a magam és a birodalmi kormány nevében mélyen érzett köszönetünket azért a jóleső részvételért, amelyet a magyar kormány Németország súlyos vesztesége felett kifejezett és azért a megtisztelő megemlékezésért, amelyet Hindenburg elhúnyt birodalmi elnöknek szentelt. 
Hitler Adolf birodalmi kancellár.




„Sem Anschluss, sem Habsburgok!” - mondja Benes
1934 augusztus


Párizs, augusztus 20.
A Petit Journal beszélgetést folytatott Benes csehszlovák külügyminiszterrel a háborúról.
- Kétségtelen - mondotta a miniszter -, hogy vannak kérdések, amelyek háborúra vezethetnének, ha erőszakos úton kísérelnék meg azok megoldását. Ilyen a Habsburgok restaurációja, amely olyan bonyodalmakat okozna Közép-Európában, hogy a legsúlyosabb következményekkel kellene számolni. Csehszlovákia politikája világos: sem Anschluss, sem Habsburgok, hanem az összes középeurópai államok függetlensége és területi integritása.




Mi lesz az Egyesült Államok katasztrofális búzatermésének következménye a világgazdaságban?
1934 augusztus


A búza világpiacán napok óta nagy átalakulások mennek végbe.
Az árak egyre emelkednek s az egész világsajtó azt jövendöli, hogy az Északamerikai Egyesült Államok rossz termése folytán a világgazdaság döntő fordulathoz érkezett és ha igaz, hogy a mezőgazdaság föllendülésével és a népjólét emelkedésével, akkor a világkrízisből való kibontakozásnak elérkeztünk végre kiindulási pontjához.
Mi történt az északamerikai Unióban?
A jelentések azt mondják, hogy egy példátlanul katasztrofális szárazság mellett, még az elhibázott termelési politika folytán is, olyan rossz lesz az idei búzatermés, hogy az Unió, amely eddig óriási mennyiségű búzájával nyomta a világpiaci árakat, nemcsak a mostani kampányban, de valószínűleg hosszú időre megszűnik vezető szerepet játszani a búzapiacokon, sőt miután kiderült, hogy az amerikai tervgazdászok és észbizottságok elképzeléseivel a természet semmiképpen sem akar számolni, az U. S. A. kénytelen lesz egész eddigi termelési politikáját revízió alá venni.
Kiderült ugyanis, hogy óriási áldozatok árán az elmult két évben búzával bevetett hatalmas területek éppen búzatermelésre nem alkalmasak és így nem lehetetlen, hogy Amerika a télen nemcsak, hogy nem fog többé szerepet játszani az exportban, hanem búzavételre fog szorulni.
A beállott helyzetnek hatásai már világosan láthatók az egyre emelkedő csikágói magas jegyzéseken, de átterjedtek a kanadai árakra is. Nem valószínű, hogy a búza árának e felfelé törekvése a kanadai készletek által megtorpanna, hiszen a kanadai Pool már ez események beállta előtt jelentős mennyiségű árut dobott a piacra és minden jel szerint megszabadult régi készleteinek azoktól a jelentősebb részeitől, amelyek eddig az árakat nyomták.
Oroszország terméséről is a legsivárabb jelentések érkeznek és úgy látszik a szovjetbirodalom az új kampányban legfeljebb csak tüntetésképpen fog néhány hajórakomány búzát kivinni feketetengeri kikötőiből, hiszen termése olyan gyenge, hogy a szovjet kormány a télen is kénytelen lesz fentartani a kenyérjegyeket. Nem jobbak a terméskilátások Ausztráliában és a keleteurópai búzatermő államokban sem, ahol a termés mindenütt az átlag alatt maradt, s a keleteurópai országok amúgy sem játszhatnak nagy szerepet az új kampányban a világpiaci ár kialakításában, miután feleslegeiket a szomszéd államok szükségleteinek ellátására kötötték le.
Az egyetlen tényező, amely még az áralakulás szempontjából hátrányos befolyást gyakorolhat, Argentina, amely azonban csak most vetette el búzáját és így termésmennyiségéről senkinek fogalma sem lehet. Annyi bizonyos, hogy a helyzet kulcsa Argentinában van és minden attól függ, hogy tovább folytatja-e eddigi árlenyomó politikáját, avagy Kanadával együtt kihasználja-e a helyzetet a búzaárak emelkedésének állandósítására.
Ha föltesszük, hogy az argentinai búzatermés normális lesz és hogy értékesítési politikájával nem állja útját az árfejlődésnek, ha hozzávesszük, hogy a burgonya- és zöld-takarmány hozama is világszerte kisebb a tavalyinál, ami szintén a búzaár emelésére hat vissza, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy még az eddigi áremelkedések után is erősek az emelkedést indokoló jelenségek, úgyhogy nem látunk különösebb túlzást abban, ha hatvan-hetven százalék magasabb búzaár állandósulására számítanak.
A világsajtóban a váratlanul beállott helyzet már azt a kérdést is kiérlelte, vajjon nem következhetnek-e az emberiségre az éhínség napjai, amit persze azért kell túlzásnak tartanunk, mert a számítások szerint az idei termésből eredő hiányok nem nagyobbak, mint amennyi a régi termésekből maradt feleslegek összege.
Hiba volna tehát azt hinni, hogy az éhínség veszedelme szakadhat a világra, habár kétségtelen, hogy lényegesen magasabb árak fognak előállni. Hogy a búza áremelkedése csakugyan kivezető út-e a mezőgazdaság válságából, attól függ, milyen hatással lesz a többi mezőgazdasági termények áralakulására. Kétségtelen, hogy mindenek előtt a disznó- és szarvasmarhakínálat fog megnövekedni és természetesen egyelőre árhanyatlást előidézni.
A takarmányhiány ugyanis az állattartás redukálásához, kényszervágáshoz és az állattenyésztés korlátozásához fog vezetni s csak később - a húsárak emelkedéséhez. A mezőgazdasági világválság igazi megoldása tehát nem egy csapásra, hanem fokozatosan és majd csak akkor következhetik be, amikor a búzaárak emelkedése mellett, az egyéb mezőgazdasági termények s főleg az állat- és húsárak emelkedésének pillanata is elkövetkezik!




Budafok és Budatétény sziklakatakombáiban 3000 ember lakik!
1934 augusztus


Akar-e a kőkorszakba utazni? - kérdezte orvos barátom. - Wells időgépe helyett felülünk a méregdrága HÉV villamosra és 30 perc alatt a barlanglakók világába érkezünk! Már ott sétálunk Budafok tabánszerű házai között. Az útmenti telkeken a földből kémények emelkednek ki. Füstölgő kémények sokasága - házak nélkül! Hátborzongató látvány!
- Hol vannak a házak?
- A lábunk alatt.
Nyolc-tízméteres mélységekben, ahol a szilákba vájt katakombák oduiban emberek élnek.
A Budatétényig terjedő hegyoldal barlangokkal van aláaknázva, Budatétény lakosságának 30 százaléka barlanglakó. Ezeket az állati ólaknak sem megfelelő odukat a levegő át nem járja, a sziklafalak vizesek és penészesek, talaja nyirkos, melyből egyszerre csak forrás fakad s kiönti a mélységek lakóit, mint az ürgéket! Nagy esőzések idején a földalatti város barlangjait elárasztja az árvíz, ilyenkor a tűzoltók sietnek a lakók segítségére.
Budafok őslakói vájták e lakásokat a sziklahegyekbe, a szőlő- és gyümölcskertek alá. Ott éltek, dolgoztak s az apáról fiúra szálló vagyont gyarapítva, megépítették városi házaikat. Az üresen maradt barlangokat bérbe adták!
Visszahökkentő bűz fogad, mikor belépünk Boda Miklós cipészmester földalatti lakásába, ahol negyedmagával él, két sápadt gyermekkel és beteg feleségével. Alvilági homály, penészgomba szaga és kriptai nyirkosság lehellete árad.
- Száz pengő lenne az évi bér, - szól - ha tudnám fizetni...
A Török ucca alatt lakik Bleicher Antalné három tüdőbajos gyermekével. Zokogva mondja:
- Uraim, a Saját Otthon Szövetkezetnek 275 pengőt fizettem, éheztem, sziklapincében laktam négy évig, csakhogy fizetni tudjak. Most a pénz is elveszett, a gyermekek meg tüdőbajt kaptak...
Adamszkinénak kilenc gyereke van, nyolc fiú, egy leány. Az ura kőműves, van munkája, két fia is dolgozik. Megélnek. Mindegyik gyerekre jut egy karéj kenyér. Nevetve, jókedvűen felel:
- Nyolc fiam van és mindegyik fiamnak van egy lánytestvére!
A Hosszúhegy ucca a barlangváros előkelő negyede, olyan, mint Pesten a Belváros. Az ittlakók legtöbbje ház-, illetve barlangtulajdonos. Nun Andrásnéhoz lépek be, ágyon fekszik; rémesen köhög.
- Nem cserélném el tíz épült házért ezt a barlangot! - mondja a vénasszony. - Nem kell félni a tűztől, meg szép a kilátás. Hét gyermeket neveltem fel ebben a sziklaházban...
A konyhaablakon át a Dunára látni és Csepel-sziget kéményerdőire. Megjárva ezt a dantei alvilágot, már a budai hegyoldal tavaszi levegőjét szívjuk.
- Budafok és Budatétény katakombáiban - szól orvos barátom - 3000 ember él! Hogy egészségügyi és erkölcsi szempontból ez mit jelent, azt nem kell magyarázni. A város anyagi ereje kicsi ahhoz, hogy ezt a szörnyű problémát megoldja.
Jön a villamos kezet fogunk.
- Ön a kőkorszakból - így búcsúzik - már vissza is érkezett a huszadik századba. De nekem itt kell maradnom az alvilág elkárhozottai és betegei mellett.




Veszedelmes hivatásos leányrabló került a rendőrség kezére
1934 augusztus


A Rózsák terén, randevún fogták el a detektívek Bonyhádi -Kliegel álszerkesztőt
A főkapitányságon kisírt szemű, feldúlt arcú lány jött panaszt tenni. Szlavicsek Jolán bejelentette, hogy Erna húgát a vonatról elrabolta egy fiatalember.
Szlavicsek Ernát a MABI Parádra küldte nyaralni. Pénteken este a Szlavicsek-család a nyugati pályaudvaron várta Ernát, aki azonban nem érkezett meg. A családtagok izgatottan tudakolták a Parádról érkezett ismerősöktől, hol van Erna? Az utasok elmondták, hogy Rákoson fiatalember várta Ernát, aki leszállt és a fiatalemberrel eltűnt. Szlavicsek Jolán azt gyanította, hogy húgát Bonyhádi-Kliegel Róbert szöktette el. 
Ez a fiatalember hónapokig udvarolt Szlavicsek Ernának, azzal biztatta, hogy elveszi feleségül és Temesvárra költöznek, ahol gyógyszertárat nyit. Bonyhádi-Kliegel azt állította, hogy apja Romániában vasútigazgató. Egy napon apjával és húgával együtt jelent meg Szlavicsekéknél és a családtagok belegyeztek, hogy Róbert elvegye a lányt feleségül. Szlavicsekék azonban annyi kínos értesülést szereztek Bonyhádi-Kliegel előéletéről, hogy a fiatalembert kiutasították lakásukból.
Egészen biztos, - hangoztatta Szlavicsek Jolán a rendőrségen - hogy Erna húgomat Bonyhádi-Kliegel szöktette meg...
A panasztevő leánynak igaza volt, mint az kiderült vasárnap reggel, amikor Szlavicsek Erna sírva és az átélt élményektől meggyötörve hazaérkezett szüleinek Hársfa 18. számú házban lévő lakására. 
Róbert lejött Parádra - mondta Szlavicsek Erna - és ott nagyúri életet élt. Újságírónak adta ki magát, költekezett és bónókkal fizetett. Amikor a parádi cserkészeket vendégül látta és ismét bónnal akart fizetni, a csendőrök elfogták és Pétervásárra kísérték. Több hírt nem halottam róla egészen addig, amíg a vonatunk be nem futott a rákosi pályaudvarra. Ott állt Bonyhádi-Kliegel és kérte, hogy szálljak le, fontos beszélnivalója van velem. Teljesítettem kívánságát. Először rá akart beszélni arra, hogy legyünk öngyilkosok. Amikor a közös öngyilkosság ötletéhez nem járultam hozzá, azt javasolta, hogy menjünk a dunai hajóállomáshoz, ott várja a nagybátyja, aki összeszed minket, azután elutazunk Bécsbe nászútra.
Ezután elmentünk a Manci-lak penzióba, ott elszedte pénzemet, szombaton pedig bejöttünk Budapestre, ahol a Central -szállodában szálltunk meg. Itt az ékszereimet elszedte és elzálogosította. Délelőtt elváltunk azzal, hogy délben találkozunk a Rózsák terén...
Szlavicsek Jolán azonnal értesítette a rendőrséget a fordulatról és a detektívek lesben álltak a Rózsák terén...
Sikerült elfogniok Bonyhády-Kliegel Róbertet éppen akkor, amikor Szlavicsek Ernával találkozott. Eleinte nagy hangon védekezett, kijelentette, hogy hírlapíró és filmrendező, a detektívek azonban a handabandázó fiatalembert bevitték a főkapitányságra, itt megkezdték részletes kihallgatását. 
Kezdetben hamis lakáscímet mondott, de a bizonyítékok súlya alatt azonban megtört... Kiderült, hogy szélhámosságokból élt évek óta, álpapával és álhúggal dolgozott, tavaly, amikor a Dembinszky uccában lakott, állandóan álszakállt és álbajuszt viselt és különböző zsarolásokat követett el. 
A rendőrségen eddig négy olyan nőről tudnak, akiket Bonyhádi-Kliegel elszöktetett és akik máig sem tértek vissza Budapestre, hanem állítólag Romániában és Csehszlovákiában tartózkodnak jelenleg.
Amikor a detektívek ráolvasták előéletét, megtört, térdre borult és úgy könyörgött, hogy kegyelmezzenek meg neki, jó útra tér, feleségül veszi Szlavicsek Ernát és tisztességes ember lesz. 
Bonyhádi-Kliegelt a toloncházba szállították és most folyik a nyomozás annak a megállapítására, hogy az eddig napfényre került eseteken kívül milyen szélhámosságok terhelik lelkiismeretét.




Gyilkosság Marseille-ben
1934 október


Az egész világon nagy megdöbbenést keltett Sándor jugoszláv király meggyilkolása. Az elvetemült merénylő akkor követte el véres tettét, amikor Sándor király Marseillesben francia földre lépett. A király, akit több golyó ért, azonnal kiszenvedett, a kíséretében lévő Barthou francia külügyminiszter pedig a műtőasztalon halt meg. A jugoszláv királyi trónt II. Péter néven a tizenegy éves trónörökös foglalta el. Sándor király végső akarata szerint régenstanács fogja intézni Jugoszlávia ügyeit II. Péter kiskorúsága alatt.


Párizs, október 14. 
Benes a francia külügyi hivatal főtitkárával a marseillei merénylet nemzetközi kihatásait tárgyalta meg.
Az Oeuvre diplomáciai tudósítója a népszövetségi tanács összehívását sürgeti és amidőn Magyarország ellen támadásokat intéz, Németországgal szemben is tarthatatlan gyanusításokat hangoztat.
A cikkíró maga is elismeri azonban, hogy jelenleg még nincsenek bizonyítékok a vádak alátámasztására. Több lap figyelmeztet ezzel kapcsolatban Benes szombat esti nyilatkozatára és a sajtó túlnyomó része azt tanácsolja, hogy a népszövetségi tanács egybehívásától tartózkodni kell.
Az Excelsior azt ajánlja, hogy egyedül feltevések alapján nem szabad semmit sem elkezdeni. Mielőtt még bármilyen lépést is tennének, amelyeket azután nem lehetne jóvátenni, be kell várni, hogy tárgyi bizonyítékokkal alátámaszthassák a feltevéseket. A köteles óvatosság parancsa, hogy elkerüljék a hirtelen szakítást azzal a politikával, amelyet Barthou külügyminiszter és Sándor király vérükkel pecsételtek meg. A lap még megjegyzi, hogy a francia köröknek ugyanez az álláspontja és ezekben a körökben biztos a remény, hogy ugyanígy gondolkodnak Franciaország barátai és szövetségesei, elsősorban a kisantant államai. 




A királygyilkos Georgiev Vlada, macedon terrorista
1934 október


Belgárd, október 18.
A szófiai rendőrség Párizsból érkezett fényképek és adatok alapján minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a királygyilkos, aki a Kelemen álnevet használta, nem más, mint Georgiev Vlada, a macedon terroristák szövetségének tagja. A gyilkos három évvel ezelőtt hagyta el Bulgáriát, ahol Csernovensky álnevet használt és szökése után a külföldön érintkezésbe lépett a horvát terrorista szervezetekkel.




„Jankapuszta- csak feltevés”
1934 október


Genf, október 14.
Szemben Lausanne-nal, a genfi tó déli partján egy kis francia fürdőhely álmodozik az égbetörő hegyek között. Thonon les Bain-nek hívják, innen akartak Svájcba visszatérni a marseillei királygyilkosság után Benes és Novak, a két mindenre elszánt terrorista, akik álnévnek a csehszlovák külügyminiszter és az őt külföldi útjain állandóan kísérő detektívfelügyelő nevét választották.
Rosszul beszéltek franciául, a Hitel Union pincére alig tudta megérteni, mit akarnak. A kis kávéház szomszéd asztalánál Meynet csendőrtiszthelyettes ült polgári ruhában és figyelmessé lett a szláv nyelven beszélő idegenekre. Telefonon felhívta Annemasse rendőrfőnökét és nemsokára egy autó érkezett négy rendőrtisztviselővel, Petit, Marabutto, Genti és Zanotti urakkal.
Benes és Novak hajnalban már az annemassei rendőrfőnökségen ültek, mert a két cseh útlevelet, amellyel igazolták magukat, Petit rendőrfelügyelő nem találta elegendő igazolásnak.
Láttam a királygyilkos két cinkostársát, amint a nyolc- tízórás kihallgatástól elcsigázva, ott görnyedtek álmatlanul az egyik fapadon.
Benes körülbelül 169 centiméter magas, barna, sovány, beteges kinézésű eléggé intelligens arcú férfi, Novak tagbaszakadt, szőke durvakülsejű ember. Előbb mindketten tagadtak, végre péntek délelőtt Benes megtörik a keresztkérdések pergőtüzében és vallani kezdett.
Ivor Rajcsinnak hívnak, - mondotta - Horvátországban, Koledinecben születtem, 37 éves vagyok. Négy évig éltem Brazíliában és Európába visszatérve, rövid időt töltöttem Ausztriában, majd Magyarországon és azután Svájcba kerültem.
Tagja vagyok a Pavelics horvát titkos szervezetnek. Zürichben azt a parancsot kaptam szeptember 28-án, hogy utazzam Münchenbe és a Német császár kávéházban találkozzam szervezetünk megbízottjával, akit nem ismertem. Ettől az ismeretlentől, akivel titkos jelet váltottunk, Benes névre szóló hamis útlevelet kaptam és azt a parancsot, hogy ezzel utazzam Párizsba, Zürichben szervezetünk egyik ugyancsak ismeretlen tagja ötezer frankot adott. Párizsba érve, a Pavelics szervezet megbízottja várt és a Mazagran ucca egyik szállójába vezetett. Kelemen is itt lakott, beszéltem vele, de hogy milyen parancsot kapott a mi feletteseinktől, azt nem tudom.
Az ál-Benes vallomását nyomban megtelefonálták Zürichbe és a rendőrség nyomozni kezdett, de vallomásának egyetlen adata sem bizonyult valónak.
Az ál- Novak nehezebben kezdett vallani és csak akkor tört meg, amikor rábizonyították, hogy az óráján lévő iránytű mását megtalálták a marseillei királygyilkos zsebében.
Ekkor bevallotta, hogy az iránytűket Párizsban, a Belle Jardiniere áruházban együtt vásárolták. És még egy súlyos bizonyíték szólt Novak ellen: egy tetoválás a bal alkaron, amely nem halálfej ugyan, felette a macedon forradalmi szervezet jelmondatának: Szabadság vagy halál - ORIM - kezdőbetűivel, hanem egy más, titokzatos jel, amelyet a nyomozó hatóságok mindeddig nem tudtak megfejteni.
A bőrbe tetovált kék pontokból két kéz rajzolódik ki, amely kalapácsot tart és fölötte egy ágaskodó oroszlán. Hogy ez milyen titkos társaság jele, azt az ál-Novak nem akarta elárulni.
Még akkor sem, amikor bevallotta, hogy valódi neve Zvonimir Pospisil és ugyancsak tagja a Pavelics titkos szervezetnek. Eddig jutott a francia nyomozás, amikor megjelent Annemasseban Dimitrevics zágrábi rendőrfőnök és Simonovics, a jugoszláv országos rendőrség főnöke.
Most ők kezdték vallatni az álmatlanságtól szinte félájult embereket és másnapra Rajcsin és Pospisil megváltoztatták előbbi vallomásukat.
Így repült világgá a nagy szenzáció, hogy Jankapusztáról jöttek Zürichbe és hogy magyar útlevelük volt, amelyet állítólag Zürichben hagytak. De ezt a magyar útlevelet senki sem látta és a zürichi rendőrség a legszorgosabb kutatásra sem tudja megtalálni. Olyan komoly lap mint a párizsi Le Jepureal, maga is elismeri, hogy Jankapuszta csak feltevés (nous n'en sommes encore qu'au hypothézis), de hol vannak a bizonyítékok? Dimitrevics és Simonovics rendőrfőnök urak a bizonyítékokról eddig elfelejtettek gondoskodni...




A hamis útlevél nyomában
1934 október


A királygyilkos bűntársai nem budapesti lakosok, sőt még átmenetileg sem éltek Budapesten vagy Magyarországon!
Ezt állapította meg a főkapitányság nyomozása
A főkapitányság politikai osztálya a Marseilleben elkövetett borzalmas királygyilkosság nyomozásába akkor kapcsolódott bele, amikor a gyilkos zsebében a budapesti cseh konzulátus által kiállított 185.744. számú útlevelet találtak. Miután megállapítást nyert, hogy ez az útlevél hamis és eredetije Majersky Johanna budapesti nevelőnő tulajdona, a rendőrség beidézte és részletesen kihallgatta azt a nőt, akiről teljes bizonysággal kiderült, hogy sem a gyilkossal, sem bűntársaival, sem pedig bármiféle külföldi terrorista szervezettel kapcsolatban nem állhatott.
A rendőrség nyomozásának újabb fordulatot adott azután az a külföldi hír, amely szerint Ivor Rajcsin, aki Benes névre és Zvonimir Pospisil, aki Novák névre hamisított cseh útlevelet használt.
Állítólag budapesti lakosoknak mondották magukat és hogy a lausannei Unio szállodában megszállott gyanúsítottak bejelentőlapján lakóhelyül ugyancsak Budapest volt feltüntetve. Éppen ezért a rendőrség nemcsak az után nyomozott, vajon az ál Benes és az ál Novák budapesti lakosok-e, hanem azt is nyomozás tárgyává tette, hogy a lausannei jelentés szerint 1904-ben Szabadkán született Sever József, az 1906-ban Fiuméba született Bombay János és az 1908-ban született Ingar István laktak-e valaha is Budapesten. A politikai osztály nyomozása azzal az eredménnyel járt, hogy ezek a gyanúsítottak sohasem voltak budapestiek, sőt átmenetileg sem éltek sem Budapesten, sem Magyarországon és a határrendőrség adatai szerint sohasem lépték át a magyar határt.
Nyilvánvaló ebből, hogy a lausannei bejelentőlapokon szereplő adatok hamisak és hamis a francia rendőség által letartóztatott Rajcsin Ivornak és Popisil Zvonimirnak az a vallomása is, hogy ők a magyar hatóságok által kiállított útlevél birtokában voltak. Ha magyar útlevelük volt, ez csak hamis lehet, amint hogy a cseh nyomozás hamisnak állítja be a náluk talált csehszlovák útlevelet.
Hogyan jutott a gyilkos egy budapesti nevelőnő útlevélének birtokába?
Újságírónk részletes különnyomozást folytatott arra vonatkozólag, hogy kicsoda Majersky Johanna, akinek a gyilkos útlevelével azonos száma volt? Megállapítottuk, hogy ötvenhárom éves tanítónői oklevele van, német anyanyelvű és csehszlovák állampolgár, mert a jelenleg Csehszlovákiához tartozó Aussigban született.
Majersky Johanna huszonnégy év óta él mint nevelőnő Magyarországon, és azoknál a családoknál, ahol alkalmazásban volt, a legnagyobb elismeréssel beszélnek róla. Budapestre Miskolcról került, ahol tíz évig Fodor bankigazgatónak, a kereskedelmi és iparkamara alelnökének gyermekeit nevelte. Öt éven át dr. Lengyel Árpád orvosnál volt alkalmazásban, majd Kelemen József ügyvédhez Pest vármegye tiszteletbeli főügyészéhez került. Innen egy fél év mulva Sági Ödön tengerészkapitányhoz távozott és most is ott van. 
Ságiék, amikor Majersky Johannát meglátogattuk, nem tartózkodtak Szent Domokos uccai lakásukon, mert Sági a Budapest nevű tengerjáró gőzössel hosszabb földközitengeri útra indult. A házias kinézésű, tipikusan szász nevelőnő egészen kétségbe van esve, hogy neve kapcsolatba került a marseillei királytragédiával.
- Szerdán - mondja - egy úr jött hozzám a cseh konzulátusról és azt mondta, adjam oda az útlevelet, mert valamit meg akarnak állapítani.
- Én az útlevelet, amelyet két év előtt váltottam ki, nyomban átadtam és azóta egy perc nyugtom sincs. Beidéztek a rendőrségre, a konzulátuson is jártam, itt meg egyre keresnek külföldi újságírók, meg mások is, hogy részleteket tudjanak meg tőlem. Pedig én igazán nem tudok semmit!
Borzasztó, borzasztó, hogy a királygyilkos az én útlevelemet használta. Amikor 1932-ben új útlevelet állított ki számomra a konzulátus, a régit, amely tízéves volt, ott kellett hagynom. Ennek az útlevélnek minden lapja tele volt vízumokkal és más hatósági bejegyzésekkel, mert hiszen tíz év alatt azokkal a családokkal, amelyeknél állásban voltam, Svájcban, Tátrában és más külföldi helyeken is jártam, azután pedig néha Aussigba is hazalátogattam. Tegnap a követség kérésemre új útlevelet állított ki, mert külföldi állampolgár vagyok és útlevél nélkül nem lehetek Magyarországon.
Megkérdeztük Majersky Johannát, hogy a régi útlevélben nem jegyezte-e fel egyik gazdájánál, Kelemen József ügyvédjének a nevét és a címét és vajon nem lehetséges-e, hogy a királygyilkos Petrus Kelemen, aki az ő régi útlevelének birtokába jutott és akit valódi nevén Rudolf Nebuck-nak hívnak, ezért használta a Petrus Kelemen álnevet?
Majerszky Johanna a kezét tördeli és nem tud határozott választ adni. Könnyek csillognak a szemében és egyre csak azt hajtogatja:
- Istenem, Istenem, mivel érdemeltem én ezt meg?...
Újságírónk beszélt Majersky Johanna két volt gazdájával, Lengyel Árpád orvossal és Kelemen József ügyvéddel, akik egyértelműleg kijelentették, hogy a nevelőnő rendes, csendes, jólelkű, kötelességtudó asszony, akivel meg voltak elégedve. Mindketten kizártnak tartják, hogy összeköttetésben állhatott volna bárkivel is, akinek politikához, emigrációhoz vagy pláne gyilkossághoz köze lehetne. 
Majersky Johanna útlevélével kapcsolatban most már csak egyetlen kérdés vár tisztázásra az, hogy amikor a csehszlovák konzulátus bevonta a régi útlevelet, ráütötte-e az Érvénytelen pecsétet és hogy ez az útlevél jelenleg megvan-e a konzulátus irattárban.




A,,Pavelics” terrorszevezetnek és az ,,Ustasa” tagjainak sohasem volt táboruk Jankapusztán!
1934 október


Nagykanizsa, október 14.
Közel a magyar-jugoszláv határhoz, ahol a horvát emigránsok éjnek idején gyakran átszökdöstek, fekszik Jankapuszta, amelynek neve most oly sűrűn szerepel a világsajtóban. Azt írják, hogy itt emigránstábor van, amelyet a magyar kormány megtűr és hogy a marseillei királygyilkosok innen indultak el a borzalmas gaztett végrehajtására. 
Tudósítónk kiment Jankapusztára, hogy megállapítsa, vajon mi igaz ezekből a híresztelésekből? Mindenekelőtt leszögezzük, hogy Jankapusztán emigránstábor nincs és nem is volt.
Csupán horvát gazdák béreltek itt földet, amelyet horvát munkásokkal műveltek meg, de ezek nem voltak tagjai sem a Pavelics sem az Ustasa nevű horvát emigráns szervezeteknek. A hatóságok egy ideig nem is tudták, hogy Jankapusztán horvát emigránsok dolgoznak, de amikor az a kormány tudomására jutott, egész Jankapusztát rendőri felügyelet alá helyezték.
Most egyetlen horvát emigráns sincs Jankapusztán, mert a kormány ez év márciusában kiutasította az ott élő horvátokat és ezzel az egész bérlet, amelyet rosszakaratú külföldi lapok emigránstábornak kereszteltek, véglegesen megszűnt. A jankapusztai bérletet tehát még csak a varasdi táborral sem lehet összehasonlítani, ahol Doollfus kancellár meggyilkolása után az Ausztriából menekülő horogkeresztesek találtak menedéket...




Belgrád és Varsó
1934 október


A láthatár, amelyet a marseillei gyilkos merénylet óta sötét felhők takartak, a hét végére derülni kezdett: Anglia, Olaszország s maga Franciaország is, szilárdan és keményen szállottak szembe a lelkiismeretlen kísérletekkel, az uszító és bosszúvágyó ugratásokkal; a jugoszláv régenstanács és közvélemény erélyesen utasított el magától bizonyos átlátszó és felelőtlen ujjmutatásokat s végül nyomatékosan esett a latba a magyar miniszterelnöknek Varsóba utazása előtt tett nyilatkozata, amelyben férfias őszinteséggel tett tanuságot Magyarország tiszta lelkiismerete mellett.
Ez a nyilatkozat mindenkit, aki elfogulatlan szemmel figyeli az eseményeket, de még azokat is, akiknek izgatott hangulata bizonyos külpolitikai meggondolásokból fakadt, meggyőzhetett arról, hogy Magyarország mocsoktalan becsületessége tudatában emelt homlokkal néz az események elébe s hogy a magyar közvéleménynek mindenkinél kevesebb oka van izgalomra és nyugtalankodásra.
Köteles tárgyilagossággal el kell ismernünk, hogy a kisantant minisztereinek belgrádi nyilatkozata békülékeny és mérsékelt hangjával bizonyos mértékben szintén enyhítette, helyesebben nem növelte a feszültséget, amely a hármas államszövetség országaiban és fővárosaiban az elmult héten uralkodott, bár a nyilatkozat egyik lényeges pontja nem az európai békét szolgálja és aligha alkalmas arra, hogy megnyugtassa a zaklatott európai közvéleményt. A belgrádi határozat ugyanis bizonytalan szavakban külpolitikai összefüggéseket keres a marseillei merénylet mögött; a válasszal - mik ezek a külpolitikai kapcsolatok - a belgrádi deklaráció adós maradt, de feltehető, hogy a kisantant külügyminiszterei a közeljövőben megvilágítják a gondolatot, amely e mondat mögött lappang.
A második, a hét történetéből kiemelkedő esemény, a magyar miniszterelnök varsói útja, két oknál fogva tornyosodik a hasonló miniszteri és politikai látogatások fölé. Először a tüntető lelkesedéssel, amellyel a lengyel főváros, a lengyel kormány és közvélemény Magyarország képviselőjét fogadta, azután a gazdasági és kulturális kapcsok kimélyítésével, amely ettől a látogatástól várható. Gömbös varsói útjának valóban túlnyomóan kulturális és gazdasági jelentősége van, de ha két olyan állam vezetői tanácskoznak, amely államokat meleg barátság fűz egymáshoz, mint Magyarországot és Lengyelországot, akkor kell, hogy a politikai gondolkodásnak kikerülhetetlen összhangja is bekövetkezzék, még ha a beszélgetés tárgya a politikai kérdések határán innen is marad.
Magyarország nagy reményekkel tekint a varsói gazdasági tárgyalások elé, de egyben már ma is biztos az ország közvéleménye s pedig abban, hogy soha Lengyelország olyan politikai akciókhoz nem csatlakozik, amely Magyarország ellen irányul, mint ahogy Magyarország sem állott soha olyan csatasorba, amely fegyvereit Lengyelország ellen szegezte.




Mussolini szenzációs távirata Gömböshöz
1934 október


A Magyar Távirati Iroda jelenti: 
Mussolini olasz miniszterelnök ma Desenzano Gardaból a következő táviratot intézte Gömbös Gyula miniszterelnökhöz:
Meg óhajtom Önnek mondani, hogy beszédem befejezésekor, amikor kitértem a békére és az azt kísérő igazságra, Magyarországra gondoltam és céloztam.
Mussolini


Gömbös miniszterelnök a Duce sürgönyére a következő távirattal válaszolt:
Mussolini, Róma.
Sürgönyét hálásan köszönöm.
Gömbös


Milánó, október 7.
Amikor Mussolini fasisztakáplári egyenruhában a szószékre lépett, mint az ágyúdörgés, úgy csattant fel a hatalmas tömegből az Evviva il Duce! A miniszterelnök egyetlen gesztussal csendet parancsolt és azután beszélni kezdett:
- Rövid külpolitikai áttekintést akarok nyujtani, főleg szomszédainkhoz való kapcsolatainkról. Szomszédainkkal szemben nem lehetünk közömbösek, hanem vagy barátainknak, vagy ellenségeinkkel kell őket tekintenünk.
Az Adria túlsó partján élő szomszédunkkal szemben nincsenek nagy lehetőségek a kapcsolatok megjavítására, különösen akkor nem, ha a jugoszláv sajtó továbbra is olyan hangon ír, amely mélyen sérti érzelmeinket. A barátság politikájának első feltétele az, amit diplomáciai jegyzőkönyvekben nem lehet leszögezni, hogy az olasz hadsereg bátorságát ne vonják kétségbe. Ez a hadsereg nagy vérveszteségeket szenvedett nemcsak az olasz fronton, hanem Macedóniában és Franciaországban is. Olaszország 600.000 hősi halottat áldozott a közös győzelem érdekében! Mi erősnek érezzük magunkat és azok is vagyunk, ezért most újból békejobbot ajánlunk jugoszláv szomszédainknak.
Megvédelmeztük és a jövőben is meg fogjuk védelmezni az osztrák köztársaság függetlenségét, amelyet kistermetű, de nagylelkű és nagyszívű kancellárja, Dollfuss, a vérével pecsételt meg. Aki azt állítja, hogy Olaszországnak hódítási szándékai vannak, vagy, hogy Ausztria fölött protektorátust akar gyakorolni, az vagy nem ismeri a tényeket, vagy tudatosan hazudik. Ezt az alkalmat felhasználom arra, hogy újból kijelentsem: az európai kérdéseket nem lehet Németország nélkül megoldani.
Ehhez azonban az szükséges, hogy bizonyos német törekvések és körök ne keltsék azt a benyomást, hogy Németország nem óhajt résztvenni e nagy kérdések megoldásában és ki akarja kapcsolni magát az európai együttműködésből.
Nem fér kétség ahoz, hogy Franciaországhoz való kapcsolataink egy év óta lényegesen és határozottan javultak. A légkör mindenesetre nyugodtabb és ha sikerül megállapodásokra jutnunk, amit remélünk, ezek hasznosak és gyümölcsözők lesznek, nemcsak Olaszországra és Franciaországra, de egész Európára is.




Titulescu nyilatkozatott tett a román-magyar közeledés lehetőségeiről
1934 október


A magyar kormány képviseletében Förstner Pál követségi titkár üdvözölte az inkognitóban átutazó Titulescut, aki kitűnő színben száll ki a kocsiból George Capitaneanu, budapesti román ügyvivő társaságában.
A külügyminiszteren sötétbarna csíkos londoni öltöny van. Az első kérdésem az, hogy mit evett vacsorára?
- Véres bifszteket ettem, - mondja Titulescu - mert igaz ugyan, hogy pacifista vagyok, de húsban csak a véreset szeretem. A legjobb desszertet ettem a világon: Gerbeaud-bonbonokat. Az is volt az első kérdésem a magyar határra érve, hogy lehet-e Gerbeaud-bonbont kapni? A magyar cukrászat és magyar ízlés igazi kitűnősége a magyar Gerbeaud…
- Részt fog venni a miniszter úr a román belpolitikai életben?
Határozott nemmel felel.
- Mi a véleménye Eckhardt genfi szerepléséről?
- Nem voltam jelen Eckhardt beszédénél. Nagyon tehetséges embernek tartom, ez azonban nem akarja azt jelenteni, hogy igaza is van.
- Mivel magyarázza azt, hogy Benes egyik nap elfogadta Eckhardtnak azt az ajánlatát, hogy a Népszövetség 6-os számú albizottsága foglalkozzék a kisebbségi kérdéssel, a másik napon pedig visszavonta beleegyezését?
- Tévedés van a dologban - felelte Titulescu -, mert Benest félreértették, ő soha nem egyezett bele ebben az ajánlatba.
A szovjet felvételéről a Népszövetségbe azt mondotta, hogy rendkívül fontos eseménynek tartja a világbéke szempontjából és boldog, hogy szavazatát adhatta a szovjet belépése mellett s ezáltal is kiszélesedhetett a Népszövetség működési területe.
- Mi a véleménye - kérdeztük végül - a magyar-román közeledés és megértés kérdéséről?
Titulescu így felelt:
- Nekem és Romániának ugyan könnyen lehet baráti kezet nyujtani, könnyen megérthetjük egymást, először ölelkezzünk össze és azután jöhetnek a barátság feltételeire vonatkozó megállapodások.
Titulescu ezután elköszönt munkatársunktól s a román társaság felé fordult. Mindenkihez nagyon szívélyes volt, még az ügyvivő nejének Monkey nevű kutyájához is. Vidám hangulatban szállt be az expresszbe, amellyel 10 óra 5 perckor tovább utazott Bukarest felé.


Oláh Lillian




Laval francia külügyminiszter megvédi Magyarországot
1934 október


A Magyar Távirati Iroda jelentése.
A Telegraf jó értesült forrásból a következő részleteket közli Laval külügyminiszternek Khuen-Héderváry Sándor gróf párizsi magyar követtel tegnap folytatott megbeszéléséről:
A magyar követ felszólalt a támadások és gyanúsítások ellen, amelyeknek kormánya a francia sajtóban ki van téve.
Sem a magyar kormánynak valamely tagja, sem pedig a magyar állam valamely magasabb funkcionáriusa a legcsekélyebb mértékben sem tartott fenn kapcsolatokat a horvát emigránskörökkel.
Laval külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy a francia kormány nem gondolt arra, hogy Magyarországot kapcsolatba hozza a marseillei merénylettel. A francia kormány éppen ellenkezőleg mindent megtett, hogy a francia közvéleményre megnyugtatólag hasson és a konfliktus elfajulását megakadályozza.


Forrás: huszadikszazad.hu