 |
| Babel tornya |
Folytatjuk levélváltásunkat Dannal, ma az ő levelét, holnap az én válaszomat lehet olvasni ezen a helyen. A téma a megszokott: az együttélés kimeríthetetlen, örökké régi-új vonatkozásai, mindenféle irányból és szemszögből megszemlélve...
Mariana Şora, a kiváló esszéíró és műfordító említette egy Leonid Dragomirnak adott interjújában, hogy Nae Ionescunak egy 1937-es vagy 38-as előadásán tett kijelentése - “A nemzetek közt olyan falak állnak, melyek a földtől az Istenig érnek” - úgy rögződött őbenne, a hajdani egyetemista lányban, mint egy “emlékezetes és lehengerlő mondat”. Amelynek pedig sikerült eltávolítania ezt az értelmes és szorgalmas temesvári zsidó diáklányt Nae Ionescutól, akinek addig ugyanúgy lenyűgöző hatása alatt volt, mint sok más korabeli egyetemi hallgató.
Vajon ennyire zseniális volt Nae Ionescu? Nem tudom. De ha Goethe lángész volt, akkor Nae Ionescu biztosan nem volt az. Sokkal inkább filozófus-edzőnek tűnik a szememben, olyan értelemben, ahogyan talán Noica szeretett volna maga is lenni a fiatalság számára, a kommunista időkben. Vagyis, oda szeretett volna hatni, hogy akik a dogma és a cenzúra kényszere folytán elfelejtettek gondolkozni, szabad emberek lehessenek, önállóan használják a fejüket, amely a saját vállukon nyugszik. Büszkén, egyenes derékkal.
Nae Ionescu kijelentésére visszzatérve, mindaz, amit a nemzetről tudok, valahogy az ő emlékezetes mondatát igazolja, s valószínűleg érvényes formája ekként hangzana: “A nemzetek közt falak állnak, amelyek a földtől az Istenig érnek.” Ámde a falak nem csupán elválasztanak, hanem védenek is. [És minden falon léteznek kapuk. Valamennyi biológiai vagy társadalmi sejtfal átjárható mindaddig, amíg roncsolódnak... ]
Ha nem így történne, úgy nem volnának élőlények, mértani testek, nem léteznének nemzetek, de köztük lévő kapcsolatok és kölcsönösségek sem. Ez egész egyszerűen biológiai, élettani, matematikai, mértani probléma, és nem politikai vagy erkölcsi kérdés. Nem létezhetnének különálló “testek” elhatárolódás nélkül, a határok pedig, bár átjárhatók, ezen a téren nélkülözhetetlenek, nem egyszerűen csak konvenciók vagy eredetmítoszok következményei.
Ahhoz, hogy egy zsidó lány mindezt belássa, legfőbb érvként éppen a zsidóság definícióját megteremtő körülményeket említeném. Olyan korlátokról van szó, melyeket a magukat zsidónak vallók a “földtől az Istenig” emelnek. E fal tartóssága nélkül, ami óriási áldozatoknak és rendkívüli hozzáértésnek köszönhető, a héber közösség képtelen lett volna fennmaradni, és éppen e fennmaradás végett emelnek most is a földtől az Istenig érő falat. Valóságosakat, hogy megóvják a jelképes falakat, amelyekre Nae Ionescu hivatkozott.
Mindebből nem faragnék olyan tanulságot, hogy ez az elkülönülés légmentes, és hogy valaha is az lehetne; jelzem csupán, hogy szükség van rá, mert a közösködés entropikusan veszteséges. Vagyis halálos. Ezt nem árt hangoztatni a fellazítás, a globalizáció és egyéb egyetemességek - mint a kapitalizmus és a kommunizmus - propagálói előtt. Ahhoz, hogy létezzünk, különböznünk kell, sajátosnak kell lennünk. Az élet is ekként jelent meg a Földön. A sejtfalak révén. A közösködésből való kilábalás révén. A házak falak révén épülnek fel. Ezek óvnak meg a bajoktól. Az, hogy a háború előtti válság, az antiszemita mozgalmak árnyékában Mariana Şora félreértette, pontosabban nem értette meg az illető kijelentést, szinte-szinte természetes. Az viszont, hogy ma sem vizsgálta felül saját értelmezését, már aggasztó. Mert mindannyian tévedésben vagyunk a síkokat illetően. Izrael házának megóvták - szerencséjére! - a kipusztulástól az ő népét.
Három nyelven szóló emberként és műfordítóként, eléggé jól érzékelem, hol is emelkednek a falak, hogy a korlátok mennyire síkosak, rugalmasak, áttűnőek vagy átlátszóak. S méginkább, hogy mennyire veszélyes és izgalmas is egyben áthatolni a sejtfalakon, hogy egyik pástról a másikra lépjünk.
[Keleti dragománként, tolmácsként, műfordítóként jól tudom, hogy akár a fejemet is vehetik, ahogyan egyes, császári titkokba avatott görögökkel történt a Szultán udvarában. Vagy árulóként megtagadhatnak az enyéim, mert nagyon úgy néz ki, hogy nem gyűlölöm eléggé a császár követeit, a szomszédokat. Talán egy újfajta, Stockholm-szindrómában szenvedek. Hatalmában tart a potenciális vagy a valós ellenfél iránti rokonszenv, a velük való cinkosság. Vagy pedig, mindkét részről fizetett hangadónak, ügynöknek, spionnak tartanak. Meglehet, hogy ezek mind én vagyok, s készen állok elveszteni a lelkemet, az identitásomat. Vajon a Másik megértésének a betege lennék? Hogy megnyugtassalak, kijelentem, hogy ha kell, készen állok fegyvert ragadni Máramaros függetlensége és az én kivándorolt erdélyi román identitásom védelmére!]
Mindent összevéve, egyáltalán nem vagyok annyira borúlátó és Spengler-párti, mint Mariana Şora. A Birodalmat szétverő barbárok érkezése alkalom volt az új különbözőségek születésére, amelyből aztán létrejött az a nemzet, amelyhez tartozom s a nyelv, amelyen írok. És bár szeretem a latint, beszélek franciául és magyarul, szívesebben írok román nyelven. Nem gőg vagy nemzeti paranoia vezet ebben engem, hanem mert nem szeretnék más lenni, mint ami vagyok. Azokhoz hasonló, akiktől származom. Franciaországi gyermekeim Párizsba jutott barbárok. Én segítettem nekik, hogy bejussanak a Várba. Miféle nemzetség születik majd eme újabb keveredésekből? Egyetlen erős, amely új házának falait egészen az Istenig emeli. Egyetlen.
Most már megértheted, hogy elfogadom és átérzem a magyar közösség egésze erőfeszítéseinek természetét, hogy túléléséért elhatárolódjék. De mindezért kölcsönösséget és jóhiszeműséget várok el, s mindenek előtt arra ösztökélném, hogy bújjon elő az elszigetelődés páncélja mögül, hagyjon fel e közigazgatási ál-megoldással. Olyan pozitív intézkedésekkel lépjen, mint a nevelés, amit mindkét fél számára lényegesnek tartok. Többször leírtam már: mélységesen elégedetlen vagyok a romániai oktatási rendszerrel, mert képtelen pozitívan és építően viszonyulni az identitás megőrzésének természetes vágyához, amelyre a romániai magyar közösség követelései rendszerét alapozza.
A románoknak nincs miért aggódniuk azért, mi történik azokkal a magyarokkal, akik nem tudnak románul. Az ő bajuk. Nem találnak majd munkát, csak egy majdani MAT-ban, annak is XXI. századi kiadásában. Na és? Szaporítani kívánják a munkanélküliek számát? Mi közöm nekem hozzá? Nem lesz joguk munkanélküli segélyre, ha visszautasítják az etnikailag védtelen vidéken való munkalehetőséget.
Bírálom a románok érdektelenségét egy természetes, és egy képzett kétnyelvűség iránt, a belső szomszédságok valamennyi érintkezési övezetében. A lusta ember viselkedik ennyire idejétmúltan, kártékonyan. Az illető vidékeken, de ott is, ahol igény van rá, az államnak szorgalmaznia kellene a belső szomszédságok két- és háromnyelvűségét. Nem a divatos multikulturalizmus szorgalmazása a megoldás, ami csupán a sajátos önazonosság fellazításához vezet, a mindent egységesítő angolszász kultúra asszimilációs hatására. Ez egy, az amerikai “meltingpot - olvasztótégely” szociológiájából átszippantott, emigráns-gyökerű elképzelés. De azt se hallgatom el, hogy nem a romániai állami oktatásra tartozik olyan iskolák fenntartása, melyek az általános érdeklődés körén kívülre esnek. Az állami oktatás pénzügyi támogatása arányos kell hogy legyen a közösségnek a lakosság egészében képviselt hányadával, a közös költségvetéshez való hozzájárulás mértékével. Ilyen szempontból a jelenlegi etnikai-politikai képviselet eretnekségnek tűnik, amit bírálni kell és az egyéni választáson, nem pedig a közösségi szavazaton alapuló demokratikus politikai képviselettel kell helyettesíteni. Minden esetben.
Szintén nem először fejtem ki, hogy nem léteznek a közösségek etnicizmus mentén megfogalmazott érdekei, csupán társadalmiak. A kapitalista társadalmi elképzelések nem lehetnek egy közösség kifejezői, csupán réteg- vagy csoportérdekeket képviselhetnek. Ha ez másként lenne, akkor azt jelentené, hogy a kommunizmusban élünk, amelyben felszámolták a társadalmi osztályokat. Márpedig nem élünk a kommunizmusban. Ellenkezőleg, a legkegyetlenebb, minden szabályt felrúgó kapitalizmusban élünk, tébolyult restaurációban, amely a liberalizmus és a mindenható szabad piac propagandájának a fényében nem egyéb egyes társadalmilag - és nem etnikai értelemben vett - kisebbségi csoportok rabló szándékánál.
Mielőtt párbeszédünket folytatnánk, szeretném értelmezni blogunk elnevezését, mert a cím tőlem származik: Ardealul Nostru, triontikus művelődési szemle (én is, te is, ő is, mi is, ti is, ők is). A trionticitásnak kétféle értelmezése lehetséges, s foglaljuk össze a Wikipedia alapján ennek a vitánk szempontjából érdekes és hasznos elméletnek a lényegét.
Az első értelmezést Ştefan Lupaşcu román filozófus fogalmazta meg. Az antagonizmus elve és az energia logikájában az ellentmondások logikájának tételét ekként rögzítette: bármely olyan jelenség vagy elem, eseménylogika, valamint alapjául szolgáló elképzelés, az ezt kifejező mondat vagy ezt szimbolizáló jel, például minden e mindig rendelkezik strukturálisan és funkcionálisan egy ellen-jelenséggel vagy ellen-elemmel, egy ellen-eseménylogikával, vagyis egy ellen-értelmezéssel, egy szembenálló mondattal vagy jelképpel: nem e-vel és E-vel. E két elemnek és az E-nek az a sajátos rendeltetése, hogy időnként megújuljanak és helyzetbe kerüljenek olyképpen, hogy az egyik megújulása föltétlenül maga után vonja a másik helyzetbe kerülését. Így a klasszikus logika alapelvének helyére az ellentmondások dinamikus logikájának posztulátuma lép.
Ez a kiindulópont. A társadalmi jelenségek egy ilyenszerű logika által vezérelt világ részei. Ennek jegyében kellene megtárgyalnunk minden, sajátos és közös gondunkat.
Dan Culcer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése