2011. március 15., kedd

Paprikaültetvényem (11)

Az "élmunkás" - de hamarosan utóléri
egy másik

Tegnap estefelé szemlét tartottam a szétültetett paprikapalánták között, azzal a szándékkal, hogy március 15-e reggelén, vagyis ünnepnapon, interjút készítek a legfejlettebb példánnyal.


Amolyan vívmányanyagra gondoltam, amivel egy időben lelkesen köszöntöttük a hatalom által megszentelt ünnepeinket. Reméltem, hogy egy élenjáró paprikapalánta csupa előremutató, lelkesítő üzenettel állhat elő.


Ma reggel meglepetés ért. Az előzetesen kiválasztott interjúalany az éjszaka folyamán valahogy megcsökött forma, mert a virradat utáni fényben már egyáltalán nem magasodott ki testvérei közül, sőt, a közös cserépben, amelyben három palánta együtt vészelte át a szétültetést, egyikük annyira látványosan megugrott, hogy őt vettem célba kérdéseimmel.


 - Hogy telt az éjszakád?


- Hm... Innen a hőmérőre látok. Mínusz 2-őt mutat. De idebent jó. Istenien lehet szunyálni...


- Hogy sikerült az élre törnöd?


- Én nem is tudom. Csak úgy rájön az emberre... Bocs, a paprikára. Nyújtózik egyet örömében, aztán úgy marad. Biztosan, sokat nyújtóztam a tegnap.


- Ismered, milyen feladat vár rád a továbbiakban?


- Nekem senki nem mond semmit, de azért nem vagyok se süket, se vak. Látom, hogy körülöttem rendre kihullott egy csomo testvérem. Kissé szellősen vagyunk ezen az erkélyen... Úgy gyanítom, valamilyen tervetek van velünk, különben már én is az eltűntek sorát szaporítanám.


- Akkor most megsúgom, hogy bennetek van minden reményem. Csakis tőletek függ, hogy továbbra is jó sorsotok legyen. Meg a feleségemtől, de őt könnyű meggyőzni. Csak nőjetek,  virágozzatok, teremjetek szaporán, s akkor nem lesz baj.


- Jó - bólintott vidáman az él-paprika és miután megrázta magát, nagyot nyújtózott. Megint nőtt vagy 3 millimétert. Váljék egészségemre!