BAKA ISTVÁN
[Mint vámpír...]
Mint vámpír, aki sírboltjában ébred,
hogy újrakezdje a kárhozatot,
megrettenek, ha nyugtomból az ének
felébreszt s gyűjt a számra vérhabot,
nem akarom többé kiszívni élő
napoknak szűzies-fehér nyakát, –
már a Tejút is szemfogam nyomát
viseli: sápadt-vértelen fehérlő
versemben az egész rohadt világ
ott zsinatol minden vérlemezével,
gennyével; romlott fehérjeszagát
szagolgatom már iszonyodva kéjjel, –
mint vámpír, sírban ébredő halott,
vagyok azáltal, hogy már nem vagyok.
Baka István (Szekszárd, 1948. júl. 25. - Szeged, 1995. szept. 20.) számomra olyan tünemény. akár egy harsányzöld hars fűcsomó; arcommal beletemetkezem, s ha éppen múlni készülök is, axt érzem, hogy élek, még élek! Azt, hogy miért előzött akkora lendülettel a halálkanyarban, nem fogom tudni kideríteni. Egyszerűen sajnálom, hogy még kezet se tudtunk fogni egymással, s akkor került hozzám a legközelebb, amikor a fizikai közelség a végtelenbe tágult...
CSEKE GÁBOR
[A vériszonytól... ]
A vériszonytól nem tudok aludni
attól félek hogy csöndben elszivárgok.
Valahol, valaki abba fog belebukni
hogy vámpírként fenekedve rámront
csókot igérve véresre marja ajkam
a kéj hevében lesz kapcsos mindenem,
szorítjuk egymást fuldokló áhitatban
s tolul bennünk a gyilkos szerelem
szólnék de szád piócaként tapadva
szívembe minden szándékot visszagyűr
kapaszkodnék érvekbe és szavakba
de sorsunkat mily isten dúlja fel?
a vériszonytól nem tudok aludni
s éberségem nemlétbe ringat el
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése