SZÉKELY-BENCZÉDI ENDRE
Mint az alkonyati köd
Elfogytak a kapuk elől a köszönők.
Egyszerűen, hangtalanul.
Mint a hajnali köd.
Az utolsó rozoga padon
még kötöget egy asszony.
Köszön, és elharap
egy láthatatlan fonalat.
Elfogytak a kapuk elől a köszönők,
vagy csak láthatatlanná lettek,
mint az alkonyati köd.
Csak a rozoga pad haldoklása
maradt. Terhe nélkül.
Az ajak-forma repedésbe szorult
egy vérvörös fonaldarab.
Székely-Benczédi Endre (sz. 1949) "egykötetes nagyapaként" is tudja, hogy a líra nem megszállottság, inkább állapot, aminek csakis a költő szabhat határt, növeszthet szárnyat. Kései megmutatkozása dacára, észlelni tudom rajta a hiteles igeidők suhanását.
CSEKE GÁBOR
Mint a hajnali dér
Kiültek a kapuk elé a népek.
Kicsi helyen sok jó ember.
Mint a hajnali dér.
Recsegnek-roskadnak a padok,
minden csupa nyüzsgés, élet.
Zsolozsmáznak kicsik-nagyok.
Az eltűnéstől félek.
Merthogy kiültek a kapuk elé a népek,
vagy csak nekem tűnik úgy,
hogy beálltak reggeli dérnek.
És minden csak szikrázó tünemény,
akárcsak ez a költemény.
Lehet zárszó, vagy épp nyitány,
hűs csók egy emlék homlokán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése