Lírai tőzsde / SZEMELT versek (2)

ELEKES FERENC
Utcán szomorú asszony


Tavaszodik, s én megyek bele a télbe.
Utcán szomorú asszony, vegyek virágot,
mondta,
pont ma.
Álljak egy szál virággal, mit kezdjek véle?


Utcán szomorú asszony, láttam őt máskor,
olajágat tartott kezében, fölötte
égbolt,
szép volt,
talán az a képe megmarad örökre.


Utcán szomorú asszony, egy megtört ország,
amelyről azt hittem nem is olyan régen:
nemzet.
Ez lett:
egy szál virágot látok, s egy gyűrött orcát.


Elekes Ferenc (sz. 1935) előttem járó, örökké irigyelt mestere a lelkes szónak, akihez kimondhatatlanul ragaszkodom és akire mindig csak akkor haragudtam a legjobban, amikor nagyúrian, két kézzel, meddőn tékozolta mindazt, ami őbenne a legjobb: világteremtő érzékenységét.




CSEKE GÁBOR
Az utcán virgonc leányzó


Kint tél vacog, s én szügyig tavaszban járok
az utcán pucér köldökük mutogatják a lányok
- neked?
nekem?
Én is közéjük tartozom, hisz félig kinn a fenekem.


Vonulnak virgonc leányzók, micsoda rejtek
mélyéről bújtak elő, már-már mindent felejtek,
és vén
legény-
ként lelkem meddő vágyakra gerjed.


Az utcán virgonc leányzó, csupa élet,
látványa fájdalmas, durva merénylet,
- szánom-
bánom?
egy percen múlt s a minden semmivé lett.