Nyár
pedig jelezte jöttét
készületlenül talált e nyár is
most simogat de ismerem öklét
a következő fázis az lesz
torkon szorít kilök a szélbe napba
de arcom hőálló azbeszt
így csak a vers olvas bomlik - látod
a sorok drótja görbülőben
rímek ropognak iszonyú sortűz
s oda-visszad pereg egy film - az álmok
sugaraira szúrt szöcskék
összeégett hullái - üres mezőkön
készületlenül talált ez a nyár is
pedig jelezte jöttét
Halmai István / Mestó (1951-2001) egyszerűen úgy költő, hogy képtelen nem az lenni. Akkor is költő, amikor alszik. Amikor vonatra vár, és a resti fütyül, és ég a fél világ... Valami ellenállhatatlanul vonz az elesett, mellőzött sorsokhoz, amilyen az övé. Talán csak a gyengék, a védtelenek ösztönös sajnálata ez, netán titokban magam is úgy érzem, hogy sorstárs vagyok velük, bár a látszat ennek ellene szól? (Verseit lásd az Aranytalicska különoldalán: A Mestó-tengerszem titka)
CSEKE GÁBOR
Tél
jöttéről nem szólt
bár tudtam hogy beállít
s lehellete rámfagy míg szűz hava pilinkéz
ki tudja még mit mér rám
térdre rogyaszt kivallatt megtipor
jég alá nyom s veszettül nyivákol
arcomba mintha ő szenvedne tőlem
s a gondolataimba bujtatott lenge nyártól
nem is tudom ő mondja-e a verset vagy én
üvöltöm pofájába hogy hallgasson meg engem is
minden kifagy lelkemben ami égett
s vörösből fekete majd fakuló fehér lett
bár tudtam hogy beállít
mit akar ez a nyár itt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése