Ferenczes István vallásban kifejezésre jutó életszerelmét át- meg átszövi a líra misztikuma. Tetszetős, kézikönyv formátumú legújabb verseskötete (Amor mystica. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011) annak a parány embernek a lírai vallomásait gyűjti egybe, aki nem saját Én-jét ismeri el egyedüli istenségnek, hanem egy magasabb, életét meghatározó és irányító intellektushoz, a keresztény hit mindenhatójához fűződő viszonya minőségét. A költő életében nem tematikus váltás ez - sajátos világszemlélete, ha nem is mindig ennyire közvetlenül, de következetesen helyet kapott költészete egészében. Misztikumban való feloldódása, himnikus hanghordozása akkor is versei mélyén lüktettek, amikor úgymond világi témákat érintett. Leginkább a természet, a virágok determinált sorsára emlékeztet ez a fajta világérzékelés, mely nem bizonyosságokkal, elvekkel, szabályokkal leírható, annál inkább a lebegéssel, az álommal, a sejtelemmel s "mint a szesz, átszivárog mindenen - Ahogy éltem, úgy jön a halálom." Mint költő is, nem a kiválasztottak, hanem az elvegyültekhez kíván tartozni. A porszemekhez méltó törvény betöltését kéri mindenhatójától, mert úgy érzi, ez az, ami majd kiemeli őt a hivalkodó átlagból.
Kisregényében, de hozzája fűzött "egyszerű történeteiben" úgyszintén, a valamikor költőként induló, de azóta prózaíróként is kiteljesedett Elekes Ferenc (Éden Bádenben - Leborult szivarvég. Ághegy Könyvek, 2011) a boldogság- és megnyugváskeresés megannyi labirintusát bejáratja hőseivel - akik nevében nagyon sokszor az író jelentkezik hiteles narrátorként. E keresésnek szélsőséges esete az a romániai rendszerváltás előtti, válságos időszak, melyben a könyv szereplői egy Bécs melletti tranzit menekülttábor reménykedő lakóiként saját sorsukon szeretnének úgy változtatni, hogy az a lehető legjobb irányba forduljon. A számkivetettség megaláztatásai, a személyiségről rendre lemálló kisebb és nagyobb hazugságok, önáltatások mögött figyelmeztető jelként mindegyre felcsillannak az emberség ősi, eredendő erényei: az ember csak ott lehet igazán otthon, ahol jó és hasznos is tud egyben lenni. De ehhez föl kell hagynia az önmaga elől való meneküléssel. Az Elekes-féle próza egyszerű, mint az élet látható, tapintható, érzékelhető felszíne, s előrehaladva bennük, hirtelen történetei mélyére látunk.
Gagyi József újabb tanulmánykötete (Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk. Erdélyi Múzeum Egyesület - Mentor Kiadó, 2010) a szerző által több évtizeden át kutatott népi vallásosság székelyföldi jelenségeinek és percepciójának foglalata, s egyben része annak a szintézisnek, amit a népi hagyományok átalakulásának és eltűnésének "utolsó órájában" az etnográfusok és antropológusok a jelen megértése végett teljesítenek ki. A népi kultúra tárgyi elemei, a hagyományos folklór keretein túlmutató népi hitvilág és misztikum praktikái - a vizsgált események konkrét tanulságai révén - azt jelzik, hogy az emberi gondolkodás racionális és irracionális elemei a valóságban elválaszthatatlanok egymástól, és mindegyre tudati konfliktusokhoz vezetnek, mihelyt az egyik megpróbálja elnyomni a másikat. A könyv kiemelkedő írása az a terjedelmileg viszonylag szerény tanulmány, mely kötetzáróként, +1 Világteremtés (A világ egy nyári kora reggelen. Ember és tanyája a Hargita keleti és nyugati lejtőin) címmel a természetben, annak törvényszerűségeire hangolt ember sajátos világlátásában olyan meghatározó elemeket fedez föl és különít el, melyek az öntörvényű lét teljes emberi életté való tágítását a problematikus társadalmi trendek dacára akár ma is lehetővé teszik.
Cseke Gábor
(A cikket az Új Magyar Szó Színkép mellékletének szántam.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése