Paprikaültetvényem (25)

2011. május 14. - Elhaló virágok

Napokon át hallgattam, figyeltem, reméltem.


Most már elfogadom azt, ami történni fog. A nagy lelkesedés kora valahogy elszállt. Megállt a növények fejlődése. Talán rossz helyre tettük őket az ablakomban, s a reggeli hideg levegő csőstől zúdult rájuk, ahányszor csak szellőztettünk?


Az egyik reggel, rájuk pillantva, azt vettem észre, hogy úgy reszketnek a finom, fagypont körüli huzatban, mint a fázós ember a zimankóban. Vagy a féllábú koldus az utcasarkon (hogy irodalmias példával éljek).


A virágok szerre száradnak le, az apró paprikák megálltak a fejlődésben. Maradnak a már kifejlesztett tövek, 1-1- mindegyik tövön, és én gazdagabb leszek egy tanulsággal. Hogy az élettel kísérletezni lehet ugyan, de ahhoz az életről százszor-ezerszer többet kell tudni, hogy értő nyomkövetői legyünk és hogy a reményeink ne váljanak sajnálatos illúzióvá.


Pár napja még azon vitáztunk, melyik paprikát áldozzam föl a kóstolás oltárán? Azért, hogy egyáltalán tudjuk, milyen ízeket, minőséget állítottunk elő. Én azt mondtam, a legnagyobbat kellene, merthogy abban minden kvalitás a leginkább megvan, Ilonka azzal érvelt, hogy az a továbbmenekítéshez szükséges. Csakhogy...

2011. május 14. - Marad mindegyik tövön 1-1

Úgy tűnik, nincs mit tovább menekíteni. Öt tő, öt paprika. Eredménynek ez sem egészen rossz, hiszen munka nem volt éppen annyi vele, mint ami reményt beleöltünk ebbe a kalandba.


Persze, ezek a csőd hivatalos bevallása előtti gondolatok. Sötét árnyak az ültetvény egén. Várjuk a természet utolsó szavát...

2011. május 14.

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (90)

Lombroso-figurák -
támpont szellemi kórképekhez

Béke vagy háború Európában
1935 december


Genf, december 15.
Az olasz-abesszín háború gyors befejezése tekintetében a hangulat Genfben változatlanul pesszimista. Egy Edenhez közelálló diplomata kijelentette, hogy a szerdai tanácsülés elé nem szabad illuziókkal tekinteni.
- Anglia és Franciaország megtették kötelességüket - mondotta a diplomata - a békejavaslat kidolgozásával, melyet a két érdekelt félnek átnyujtottak és a Népszövetséggel közöltek. Az angol kormány többet nem tehet. Az angol delegáció nem tartja kétségesnek, hogy a tervezetet a tanács egyes tagjai, ezek között a Szovjet, Románia, Törökország és Dánia nem fogadják el. A tanács határozataihoz egyhangúság szükséges, tehát a béketervezet elvetése szinte biztos. A népszövetségi közgyűlés összehívása, amit a négus kért, rendkívül komplikálja a helyzetet.
- Mi történik akkor, ha a tanács elutasítja az angol-francia békejavaslatot?
- Akkor magának a tanácsnak kell egy újabb javaslatot kidolgoznia, ami azonban nem sok eredménnyel kecsegtet, tekintve, hogy a Népszövetség hónapokig tartó erőfeszítése csütörtököt mondott. Azt hiszem, hogy a jövő hét lesz Európa és a világ részére a legkritikusabb hét. Ezen a karácsonyelőtti héten fog eldőlni, hogy az új év békét vagy háborút hoz-e Európának?


Lippay Imre




Madzsar József dr. Moszkvába szökött és nagy állást kapott a Szovjettől
1935 december


Vasárnap érkezett a hír Budapestre, hogy Madzsar Józsf dr. fogorvos, a tudományos világban ismert népegészségügyi kutató és író, akit különböző kommunista bűncselekményekért elítélt a magyar bíróság, Moszkvába szökött és ott a Szovjet közegészségügyi szervezetében igen magas állást kapott. Madzsar szökése vadregényesen érdekes: hogy jogerős büntetéseitől szabaduljon, hamis útlevéllel Kassára utazott, onnan Svájcba, majd repülőgépen a Balti tenger egyik kikötőjébe. Az előre értesített szovjetkormány egyik hadihajóját rendelte a kikötő elé, hogy annak a fedélzetén utazzon orosz területre a pesti fogorvos, aki egyébként egyetemi tanár is volt és a forradalmak idejében népegészségügyi államtitkár.




A napokban megalakul az állam új hajósvállalata: a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt.
1935 december


Az MFTR szanálásának első periódusa befejeződött.
A fontosabb személyi változások már megtörténtek, különböző megtakarításokat végzett az új rezsim. A vasút és hajó versenyét szerződéssel rendezték, úgyhogy előreláthatólag a MFTR ügyeit lassan sikerül rendbeszedni a forgalom emelkedése és a kiadások csökkentése révén.
Ebből a szempontból nagy fontossága van a dunai hajós pool meghosszabbításának, ami provizórikusan, egyelőre változatlan feltételek mellett történik meg kora tavasszal, egy esztendőre. Ez alatt kialakul a végleges helyzet, nevezetesen, hogy a Bajor Lloyd és a MFTR milyen kvótajavítás mellett vehet részt továbbra ebben a tömörülésben.
A MFTR reorganizálása tehát programszerűen folyik, de amellett a minisztérium alkalmasnak látja az időt arra is, hogy egyéb, a MFTR-en kívüli hajóközlekedési problémákat is megoldjon.
A legsürgősebb feladatnak a Duna-tengeri hajóforgalom centralizálását tartják illetékes helyen és ennek központi irányítására rövidesen önálló részvénytársaság is alakul. Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság címmel, egymillió pengővel alakul meg az új társaság, amelynek összes részvényeit az államkincstár jegyzi. Az alaptőke legnagyobb részét apportként hozzák be, mert az állam a Budapest I-et, a most épülő új Duna-tengeri hajót - amelyet Kováts államtitkár Hungáriának akar elkeresztelni - végül a Neptun Tengerhajózási Rt.-tól legutóbb 200.000 pengőért megvásárolt Duna nevű gőzöst adják át a részvénytársaságnak.
A vállalat alapítási tervezetét Pekár Imre ügyvéd, a MFTR jogtanácsosa készítette és a közgyűlésen előreláthatólag elnökké Wulff Olaf nyugalmazott ellentengernagyot választják meg, az igazgatóságba pedig a kereskedelmi és pénzügyminisztérium, a folyamőrség, a Külkereskedelmi Hivatal és a MFTR exponensei kerülnek. A társaság ügyvitelét a MFTR néhány tisztviselője látja el, de egyébként jóformán csak a hajók fenntartási költsége lesz a társaság rezsije, amit pedig bőven fedez a fuvardíj.
Az a tervük az intézőknek, hogy a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt. várható jövedelmeiből nemcsak a folyó kiadásokat fedezik, hanem törlesztenek arra a félmillió pengő kölcsönre is, amelyet két évvel ezelőtt az állam a Budapest I. építésére folyósított kölcsönképpen.
A tranzakció előzményeként véglegesíteni kellett a megállapodást, amelyet Burgers genovai főkonzul hajósvállalatával, a Neptun Tengerhajózási Rt.-vel kötöttek. A Duna nevű hajót pontosan 198.000 pengőért vásárolta meg a kincstár, tehát igen jutányos áron. Ezt a motorost a budai hajógyárban alaposan kireparálták néhány hónappal ezelőtt és azóta a tengereket járja. December 9-ére kell megérkeznie az adásvételi megállapodás szerint Galacba, ahol dokkba kerül és megtörténik a magyar hatóságok részéről a szakszerű átvétel.




Hatalmas földalatti ellenzéki megmozdulás Oroszországban
1935 december


Moszkva, december 29.
Csak most mernek nyíltabban beszélni az orosz fővárosban arról a hatalmas földalatti ellenzéki mozgalomról, amely egész Oroszországban elemi erővel robbant ki néhány hét előtt anélkül, hogy a GPU nyomozóseregének a mozgalom vezetőit kézrekeritani sikerült volna.
Néhány héttel ezelőtt egy éjszaka a moszkvai földalatti vasút valamennyi állomásán letépték a falról Stalin kiáltványát, ugyanazon éjszakán titokzatos kezek eltávolították száz és száz szovjet hivatalból Stalin arcképét, Stalingradban pedig darabokra zúzták Stalin egy nyilvános parkban álló szobrát.
A Taylor-rendszert, amely a munka részletes mechanizálásával felgyorsítja ugyan a termelést, de ugyanakkor kíméletlenül kifacsarja a munkás idegrendszerét, a szovjetkormány a Stahanov-rendszer orosz elnevezése alatt könyörtelenül igyekszik átültetni az egész orosz termelésbe.
Az ellen lázadt fel a munkásság és a hadsereg fiatalabb része és több mint valószínű, hogy ugyanazokból a körökből indult ki ez a mozgalom is, amely a mult évben Kirov meggyilkolásával robbant ki Pétervárott.
Az orosz lapok természetesen mindezt elhallgatják, és csupán burkolt célzásokat tesznek arra, hogy a Trockij-féle ellenzék újból felütötte a fejét.
Ez a mozgalom azonban nem egyéb, mint a növekvő elégületlenségnek és az elkeseredett ifjúságnak egyelőre csak burkolt és földalatti, de lehet a közeljövőben már elemi erővel fellépő lázongása.




I. Szemlér Ferenc: Szökevény 
1935 december


Jó itt e ritka kis sziget
a sok-sok zaj között,
mik bőgve össze-összecsapnak
mint véres ütközők


egy szegény tévedt vasuti
munkás holttetemén.
Szabad vagyok egy pillanatra.
Minek is vigyem én


a világ minden gondjait?!
Hadd élvezzem, hogy itt
elbújhatok, hogy most e parkban
engem ki sem gyanít.


Megszöktem zord munkám elől.
E csöppnyi lázadás
oly szép, mint óriási tett,
mint valami csodás


hatalmas bősz forradalom
zászlókkal, kürtösen,
miért ily mélyen lelkesülni
nem tudnék már sosem.


Most érzem csak: e kis szökés
milyen sokat jelent,
a titkon bátor szökevény
érezhet csak ilyent,


kinek már mindegy: merre dúl
a véres harc, aki
a béke fehér zászlaját
magának lengeti.


És most felállok. Vissza kell
térnem. A munka tág
és mégis szörnyű börtöne
vár. Vár a vad világ.


De ezt a percet úgy viszem
magammal, mint a rab
viszi keblén a reszelőt
és tudja, hogy szabad.




,,Főbérleti” lakók bujdosnak a lágymányosi nádasban
1935 december


Vasárnap kora reggel a kelenföldi vasútállomásról gyalog igyekszünk a város felé, mikor a lágymányosi bérkaszárnyák közvetlen közelében mintha a lecsapolt, kipusztított alföldi vadvizek felhős hajnali látomása lenne! - hirtelen szétterül előttünk a hírhedt lágymányosi nádvilág.
És hogy az illúziónk tökéletes legyen: a szélben zizegő nád sűrűjéből torzonborz alak lép ki. Testén lengeti-paskolja a kíméletlen novemberi szél szánalmas rongyait, mint a madárijesztők fantasztikus köntösét a kukorica földeken. 
A nádas vasárnapi vándora megriad. Visssza akar húzódni a vadvíz rengetegébe, de utána megyünk és megszólítjuk. Védekezően emeli maga elé a karját, a szeme csupa rettegés. Szepegve, rimánkodva szólal meg:
- Hajléktalan vagyok, kérem... Munkanélküli... Nem tettem én semmi rosszat...
Mikor látja, hogy nem hatósági emberrel beszél, fölenged a félelme és még ő ajánlkozik vezetőnek a süppedékes ingoványba, amelynek különös titkát árulja el: azt, hogy itt, a bérkaszárnyák között, a lánymányosi tó zsombékjában lakók is vannak.
Alig csapódik össze mögöttünk a zörgő nád, mikor a süppedő talajon meglátjuk a nád bujdosóinak első tanyáját. Rongyhalom az ágy, mellette hulladéktéglából összerakott tűzhely. Első percben semmi más nem árulja el az élet nyomát, mint a fojtogatóan felénk szálló füst. De az után megmozdul a rongyhalom: egy aszott aggastyán ijedt patkányszeme kémlel ki alóla.
- Az elébb gyüttem, - mondja síróhangon - szundítanék...
Végre elárulja, hogy Krizsán Jánosnak hívják, hatvanöt éves, napszámos. Vállalna munkát, akármit - csak felfogadnák!
Úgy élek, mint az Isten madara - meséli - népkonyhára, menhelyre csak az mehet, aki idevaló illetőségű. De én talárszentgyörgyi vagyok, kérem... Itt a szállásom a nádasban. Ha nem esik az eső, vagy a hó, nem rossz hely. Elállja a szelet. A rongyaim fölé nádat szórok, az melegít. Be is gyújtok a tégla alá. Aztán csak elalszom...
Amint beljebb, beljebb megyünk a nádasba, egymásután találkozunk ilyen rongyhalmokkal. De a lakói már elmentek... Az éhség kihajtotta őket.
- Annyi itt az ember, - magyarázza az öreg Krizsán és feketeszakállas kisérőm, aki nem akarja megmondani a nevét! - olyan sokan vagyunk, hogy éccaka egymásba botlunk.
Ezek a nyomorultak csak addig élvezhetik már a felhős ég alatt, zuzmarával borítva, csonttá fagyva a maguk főbérleti lakását, amíg - tavasszal - le nem csapolják a város kőrengetegében susogó vad nádast.



(A folytatáshoz kattintson a További bejegyzések-re!)

Erdélyi és csángó költészet: BORDY MARGIT

Bordy Margit (1944) költő, festőművész. A Maros megyei Unokáról Marosvásárhelyen át (képzőművészeti középiskola) jut el Kolozsvárra, ahol a Ion Andreescu Főiskolán diplomázik (1970), nyugdíjazásáig rajztanár. Kötetei: Hét fehér (1981), Ahol nem pihen madarak szárnycsapása (2007). Válogatásunk ez utóbbi kötet alapján történt.




Szavak parazsából


Fekete varjak árnyéka lebben 
rekedt hangjuk barázdák nyelik. 
Egy régi beszélgetés szava rezzen, 
éli álmát, keresi értékeit.


Szavak. Drágakövek vagy kések, 
öröm vagy könny követei. 
A harc mindennapos, s ki érti 
a gondolat hogy választ vezért?


Fekete varjak árnyéka lebben, 
az évszak indulatát sodorja a szél. 
Szavak parazsából főnixként rezzen 
a látomás tenyeremben — arcod vonásai.




Eljön egyszer


Eljön egyszer ez is, az is 
aprópénzre váltott a gondolat. 
Agyat zsibbasztó slágerbe fonódik 
aranyozott cserép, agyag.


S köddévált tegnapban marad 
halottként a jogra alkalom. 
Vért isznak a virágok valahol, 
s a Parnasszuson karnevál dobol.




Legelő nyáj csilingeli


Kedvesem, kedvesem 
sohasem volt, sohasem lesz, 
legelő nyáj csilingeli 
ebben a zöld délelőttben.


Kedvesem, kedvesem 
faragott kapun túl a kertben 
gyümölcs érik nem közöny 
ebben a sárga délidőben.


Kedvesem, kedvesem, 
semmivé porló magánykőzet 
homályos az út a létben 
alkonyatkor, minden megtörténhet.
****************************
A vesztes mindent megtalálhat, 
a győztes mindent elveszíthet.


(A folytatáshoz kattanjunk a További bejegyzések-re)

Paprikaültetvényem (24)

2011. május 8 - reggelre hó takará el a bérci tetőt és nem csak...

Ma hajnalban paprikáim rémülten néztek ki az ablakon: május 8-án képes volt lehavazni! Biztosan, eleinte nem hittek a szemüknek (vajon, van-e nekik olyasmi? tudtunkkal nincs, de manapság már semmi sem biztos...).


Én sem lustálkodtam sokat, még félhomály volt, amikor az ablak elé támolyogtam és bámultam a lecukrozott világot, a távoli hegyeket, meg a fölöttünk lógó, kiürült hasú, de szürke felhőket.


Elő a fényképezőgéppel, s előbb a havas világot örökítettem meg, a félhomályból kitekintgető paprikákkal, majd villanóval a növénykékre összpontosítottam, s így a visszamerészkedett tél kívül rekedt a reggeli fél-sötétben.


Egészen tekintélyes példányokat látni egy-egy paprikatövön. Sajnos, a növények bokrosodása inkább függőleges irányban történik, így fácskákra emlékeztetnek és mesterséges életkörülményeikről árulkodnak.


Nem kívánok lehetetlent. Olyanok, amilyenek, a mi nevelésünk és gondoskodásunk vezette el őket odáig, ahol ma vannak. Vezérelje őket tovább a bennük felhalmozott determináltság és életösztön. Immár biztos, hogy lesz termés, az egyedüli kérdés csupán az: mekkora és milyen?


Na, erre én is kíváncsi vagyok!

2011. május 8 - paprikáim, villanóval

Kocsis Francisko újabb fordításai verseimből

Szentes B. Lajos fotója

Május 3-án az alábbi levél érkezett marosvásárhelyi barátomtól:


Draga Gabi batyam,

ti-am tradus cateva poeme din ultimul tau volum selectiv. Am inceput sa le traduc de indata ce mi-ai dat cartea, dar nu m-am tinut de treaba, ca mult altele mi-au devenit mereu mai urgente, asa ca abia acum ti le pot trimite intr-o forma finala. Sa fie un dar de primavara.
Le poti pune pe blog. Eu le voi da probabil la Discobolul, ori Familia.
Te imbratisez cu drag,
-- 
Francisko


(Magyarán:
Drága Gabi bátyám,


lefordítottam néhány versedet legutolsó kötetedből, válogatásodból. Már akkor nekifogtam, amikor ideadtad a könyvet, de nem voltam elég kitartó, sokminden egyéb fontosabb lett nagyhirtelen, úgy hogy csak most állok készen elküldeni  véglegesített formában, tavaszi ajándék gyanánt.


Felrakhatod a blogodra. Úgy tűnik, hogy a Discobolulnak vagy a Familiának kínálom föl.


Szeretettel ölellek,
Francisko)


Ami ennél a levélnél is értékesebb, a csatolmány - vagyis a fordítások - alább következnek. És mivel Francisko barátom már fordított egy jókora csokrot verseimből (lásd e blog 2008. szeptember 12-i bejegyzését), illetve találtam még néhány versemről román nyelvű változatot, sőt egy olyat is, amit egyenesen román nyelven írtam, az örömtől felbuzdulva, mindjárt össze is állítottam egy kis kötetet Fereastra la apus (Nyugati ablak) címmel, amelyet külön oldalon, illusztrálva közzé is teszek.


(A folytatáshoz kattints ez alatt a További bejegyzések-hez)

Paprikaültetvényem (23)

Előttük a példa: a nyírfa-menyasszony

Paprikáim vegetálnak. Ahogy az derék, fegyelmezett növényekhez illik. Nem klónok ők, hanem önálló egyéniségek, annyi a közös bennük, hogy bolyban indultak, s nagy a gyanúm, hogy úgy is fogják végezni. Nagy örömömre.


Immár mindenik tőn van egy-két, szemlélni való példány. Virágokról ne is beszéljünk. Azok úgy világítanak az éjszakában, valahányszor megébredek és az ablak felé pillantok, hogy lássam, megvan-e még a környező világ, mint valami fehér lámpások.


A tegnap észrevettem egy bogarat is, az ablaküvegen kívül. Félénken mászott, térképezte a paprikák látható, üvegen túli képét, sehogy se értette, miért nem juthat el hozzájuk. Addig mászott körbe-körbe, araszolva, míg egy, a Hargitáról jött szélroham egyszerűen elsodorta.


Legyek, méhek még nem nagyon merészkednek ki a bátortalan tavaszba.


De az ablakunk alatti nyírfácska már öltözködik. Kis, semmi leveleket aggat magára, vékonyka ágaival integet, hajladozik, táncol. Igazi menyasszonyka - s eszembe jut Vaszilij Suksin filmje/regénye, a Vörös kányafa, amikor az író főszereplőként, börtönből szabadulva találkozik a rég nem látott nyírfákkal. Szerelmes áhítattal beszél hozzájuk, élet eldurvította, faragott arcán felenged a keménység...


- Hát vártatok rám, kedveskéim?


A paprikáknak nem is kell jobb példa a méltósághoz. A szemük sarkából is odaláthatnak a mintára, s már csak igazodniuk kell.

2011. május 5 - minden paprikatőn egy-két szemrevaló példány vegetál

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (12)

IANCU LAURA
Otthon


fejem felett vagy még?
ostoba minden szó,
a tér elalélt, hová veszek?


a házunk falán reszketegen
meg-meg jelentél — ne tagadd!
agyaggerenda bordáidon
átsütött ég, átsütött nap!


az almafák alatt hagytál
hullott rám szirom, hullott hó
valamely falon bizton lógtál
ha más nem is: hullott dió


Iancu Laura (sz. 1978, Magyarfalu) úgy él a köztudatban, mint csángó költő, de aki nem hivalkodik csángóságának külsőségeivel. Fokozatos távolodása az otthontól (eddig: Moldva - Csíkszereda - Budapest - Szeged - Pécs) mind nagyobb sóvárgást ébreszt benne a távolságba vesző, gyümölcshullásos otthon iránt.


CSEKE GÁBOR
Labirintusban


labirintusban élek - mióta is?
kanyar kanyar után jön
és vége nincsen - ez hát a sorsom?


legtöbb emlékem rendre elveszett
hitelezőt játszik az adósom


felidézném az órát fel a percet
mikor e kaland foglyul ejtett


s minden mi kincs volt odahagytam
a föld is nyöszörög alattam


nyomom se maradt úgy eljöttem
kopár ég strázsál most fölöttem

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (89)

Rothschild Rózsika

Vatikán kérése a katolikus magyar egyházfőkhöz
1935 július


Esztergom, július 21.
Egyházi körökből terjedt el vasárnap a hír a Vatikán és Prága meggyezésének legújabb fordulatáról, amely rendkívüli fontosságánál fogva behatóan foglalkoztatja a legilletékesebb tényezőket. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint arról, hogy a Vatikán felkérte az érdekelt katolikus magyar egyházfőket: vonják vissza a csehszlovák állam ellen indított pereiket.
Csehszlovákiának legújabban sikerült a Vatikánnál olyan irányba terelni a tárgyalásokat, hogy ezeknek eredményeképpen rövid időn belül pápai bulla ismerné el a trianoni határon túl esett területek fölött gyakorolt magyar egyházi joghatóság és tulajdonjog megszűnését.
Ez a döntés a jelenlegi helyzet szentesítését jelentené, mivel azonban kétségtelenül magyar egyházi tulajdonokról, végeredményben tehát magyar királyi adományokról van szó, természetes, hogy a döntés nemcsak az egyházat, hanem az államot is a legmesszebbmenőleg érinti. A Vatikán, hír szerint a Csehszlovákiával létrejött megegyezésre hivatkozva kérte most azoknak a pereknek a visszavonását, amelyeket a magyar egyházmegyék és egyházfők indítottak a csehszlovák állam ellen tulajdonjogaiknak és joghatóságuknak érvényesítésére.
E perek eredménye elé a magyar közvélemény bizalommal és együttérzéssel tekintett. Annál nagyobb feltűnést fog tehát most kelteni a perek visszavonására irányuló római kívánság. Az illetékes tényezők ezt a kívánságot nem találják teljesíthetőnek, vagy legalább is megfelelő feltételeket kívánnak szabni, amelyekkel biztosíthatják a magyar érdekeket.
E feltételek közé tartozik minden körülmények között a magyar egyházmegyéknek, egyházfőknek, egyházi intézményeknek kártalanítása, szlovákiai magyar püspökség felállítása a határon túlesett bencés-rendnek közvetlenül a pápa fennhatósága alá való rendelése. Az illetékes tényezők ezekhez a feltételekhez minden körülmények között ragaszkodnak és tekintettel a kockán forgó nagy magyar érdekekre, minden oldalról érdeklődéssel tekintenek e fontos kérdés megoldása elé.




Abesszin kérdés
1935 július


Milánó, július 28.
A Corriere della Sera alexandiai tudósítója nagy szenzációt jelent a lapjának. A hír, ha igaznak bizonyul, méltán kelt majd nagy feltűnést világszerte és beláthatatlan külpolitikai következményeket vonhat maga után.
A tudósító szerint az egyiptomi lapok annak a lehetőségéről írnak, hogy a Tana tó vidékének elfoglalására angol-egyiptomi expediciós hadsereg alakul.
Egyiptom diplomáciai köreiben az a hír járja, hogy abban az esetben, ha Olaszország és Abesszinia között kitör a háború, angol-egyiptomi expediciós hadsereg elfoglalja a Tana tó vidékét és kitűzi az angol-egyiptomi zászlót. Ezzel azt akarják elérni, hogy az olaszok már megszállva találják ezt a vidéket, ha előnyomulásuk során odaérnek.
A Corriere della Sera megjegyzi, hogy a feltűnést keltő hír valódiságáért az arab lapokra kell hárítania a felelősséget.




Itália százszázalékig számíthat Franciaországra
1935 július


Róma, július 28.
Most, hogy néhány nap választ csak el a döntő népszövetségi üléstől: Itália csupa bizakodás, elhatározottság és lelkesedés. Az olasz közvélemény át van hatva attól a tudattól, hogy Olaszországot nem érheti meglepetés, mert Mussolini Abesszinia megszállását és gyarmatosítását hosszú évek óta meggondolta és minden eshetőségre felkészült.
Anglia ellenséges magatartása és Japán beavatkozása sem érte váratlanul a Ducét. Japán arra hivatkozik, hogy iparának jelentékeny részét Abessziniába helyezi el, az olasz kormány viszont megállapítja, hogy Japán abessziniai exportja nem több kétmillió yennél. Mussolini jelszavát, a fehérek világszolidaritását Anglia kivételével minden Afrikában érdekelt európai állam magáévá tette.
A republikánus és baloldali Spanyolország éppen úgy teljesen szolidáris Mussolinival, mint a parlamentáris Hollandia és a Portugál köztársaság. Lavallal pedig a megértés és zavartalan.
Franciaország barátságára Olaszország száz százalékig számíthat.
Vasárnap Rómában igen határozott cáfolat jelent meg, főleg az angol és német sajtóban elterjedt hírekről, hogy ezerszámra megy a beteg katonák száma az operációs területen. A cáfolat így végződik: Még ha ilyen súlyos áldozatokkal is járna az abessziniai hadjárat, az olasz nemzet felkészülve, egységesen kitart Mussolini politikája mellett.




Andre Gide naplója
1935 július


Mióta Gide nyiltan is bevallotta rokonszenvét és csodálatát az oroszok új társadalmi rendje s főképp az új orosz embertípus iránt, barátai és ellenségei szünet nélkül vitatkoznak a nagy író e magatartásának szellemi és érzelmi okai felől. Henri Massis, az egykori tanítvány, természetesen villámokat szór Gide-re, bár nem titkolt megelégedéssel figyelmezteti olvasóit arra, hogy ő, Massis, Gide "démoniságát" mindenkinél előbb felismerte.
Ramon Fernandez, a divatos kritikus, nyilt levélben írta meg Gide-nek, mért nem tudja követni új utján, majd egy újabb nyilt levélben bejelentette hogy csatlakozik hozzá, de persze, csak feltételesen. Azon a vitaestélyen, amelyet az elmúlt télen ugyanezek a barátok és ellenfelek rendeztek Gide körül, sikerült végre tisztázni Gide e "megtérésének" körülményeit: az a Gide, aki megért ötven évet, anélkűl, hogy az egyéni művészeten és morálon túl bármilyen más értékről csak tudomást is szerzett volna s először kongói utján állt szemtől-szembe a szociális problémákkal, mire elmúlt hatvanéves, lassanként odáig jutott, hogy ma már egyetlen problémáját a művészetnek és az emberiségnek fájdalmas, talán leküzdhetetlen ellentétében véli látni.
Vagyis, ahogy Naplójában, a Nouvelle Revue Française-ben, nem egyszer, de százszor is újra fogalmazza: lehet hogy a művészet s a szellem legszebb termékei csak üvegházi kultúrával, sok-sok trágyával keletkezhetnek s akkor, ha szétromboljuk az üvegházat, tönkretesszük ezeket a virágokat; viszont ha nem tud belenyugodni e virágzás megszűnésébe, - amelyben, jogosan vagy jogtalanul, az emberiség létjogát látja, belenyugodhat-e másrészt abba, hogy ugyanez a virágzás "a fájdalmas emberiség egyrészének eltiprásával" jöhessen létére?
Mert Gide-et nem a marxizmus, hanem mint maga hangsúlyozza, az Evangélium vitte az új tanok felé: a dolgok mai állapotát azért tartja oly tűrhetetlennek, mert, amíg ő hasznot húz belőle, testvére szenved miatta... Különös látvány e fényes individualista, aki csak most, élete délutánján, zavartalan jólétben s biztonságos társadalmi rendben veszi észre, hogy van szegénység, van szenvedés és van tömeg az élvező egyénen kivül.
S ezért van, hogy míg a francia nagypolgárság haraggal és undorral fordul el tőle, a legszigorúbb katolikusok, Mauriac éppúgy, mint Maritain, egyébként minden téren ellenlábasai, ezuttal majdnem melegen, megértéssel és szeretettel szólnak róla: nemcsak azért, mert legyőzte gőgös individualizmusa bálványát és, mint Maritain mondja róla, végre szolgálni, áldozni akar, hanem, mert - nem ok nélkül - azt remélik, hogy, megint az Evangélium útján s a kommunizmus kerülőjén át, talán Gide is el fog jutni minden igazság Forrásához...
Egyelőre Gide gyötrődni s tépelődni látszik új helyzetében s kegyetlen őszinteségétől hajtva - amely, annak idején, nemi életét is feltáratta vele - amellett patrónusokat keresve tán ehhez a mai magatartásához, Tolsztojt, az élete vége felé művészettagadó Tolsztojt idézi s megrázó önleleplezése ily keserű sorokra ragadtatja: "Tolsztojnak, mint művésznek lemondását termőereje hanyatlása is magyarázza. Ha hordott volna még magában egy újabb Anne Kareniná-t, valószínű, hogy kevesebbet törődött volna a Dukoborokkal s nem átkozta volna meg a művészetet... Engem is azért foglalkoztatnak ma a társadalmi kérdések, mivel elhágy a teremtő démon. Mert ezek a kérdések csak azt a helyet foglalják el, amelyet az a másik üresen hagyott.
Mért próbáljam túlbecsülni magam? mért ne lássam meg magamban, amit megláttam Tolsztojban: a tagadhatatlan csökkenést." - Csodálatos vallomás, a legcsodálatosabb, amire művész képes. Giraudouxra gondolunk, aki Racine korai elnémulására nézve nem akarta elfogadni a kimerültség, a mondanivaló hiány szokványos és valószínű magyarázatát: "Ő lenne, írta, az első író, aki azért hallgatna el, mert nincs több mondanivalója!" Nos, Gide a második ily író; de példája, valószínű, nem lesz túlságosan ragadós...




Ötvenmilliót örökölt ,,Bihar megye szépe” Lady Rothschild, az egykori Wertheimstein Rózsika
1935 július


A pesti előkelő társaságnak napok óta szenzációja az a Londonból érkezett hír, hogy báró Charles N. Rothschild özvegye, a magyar származású Wertheimstein Rózsika, a két hónap előtt elhalt anyósánál, Dowager Lady Rothschildtól több mint kétmillió fontot, közel ötvenmillió pengőt örökölt.
Amikor a hagyatéki bíróságon az elhunyt Rothschild báróné végső akaratát kihírdették, főleg azon csodálkoztak, hogy egyetlen gyermekének, Mrs. Behrensnek, az ismert londoni bankár feleségének csupán tízezer fontot hagyományozott, minden további vagyonának örökösévé pedig magyar menyét és annak gyermekeit tette meg.

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (11)

TÁNCZOS G. KÁROLY
Hazatalálás




Hópelyhek kavarognak a szűkre szabott térben,
Lámpák fakó fénye hasít ki darabot a világból.
Hinni se lehet már a tavaszt, oly mélysötét a többi.
Rakj venyigét a tüzedre! Csókod bárkit is ér, de ne vesszen!
Ó, hány nőt nem csókoltam meg én!
Izabellák, Ilonák, Piroskák, Erzsébetek,
Ágnesek kavarognak bennem a hóban.
Arcukat látom. Próbálom érzelmeimet felidézni. Hiába.
Látom arcukat, érzelmeimet próbálom felidézni. Mindhiába.
Éjszaka van. Hallgatom feleségem s lányaim szuszogását.


Tánczos G. Károly (sz. Újszászon) Egerben élő költő, prózaíró hangjának határozott, eredendő közérdekűsége miatt került egycsapásra közel a szívemhez. Aztán formailag is megszólított néhány verssel, többek között a fentivel, a kölcsönkenyér pedig visszajár...


CSEKE GÁBOR
Csatangolóban


Amerre látni virágszirmok peregnek
hullnak el halkan haldokló hírnökök.
Néma utcán az árnyak vágyódva ténferegnek,
szaggatják-dagasztják a hajnali ködöt.
Ténfergésemből csatangolásba váltva
elkap a lázas igyekvő ügetés
mind jobban érzem hogy tőled elszakadtam
és belémreked ma minden nevetés.
Nem látok senkit. Hangokat se hallok.
Jó képzeletem sem játszik már velem.
A reggel hirtelen rátör az üres szobára.
Hortyogásomra riadva zihálok. Még létezem...

Paprikaültetvényem (22)

2011. április 30. - Öten együtt

A beporzóecset fürgén dolgozik: alig jelenik meg egy-egy kinyíló virág, máris ott terem és belekotor a növény szaporító szervébe. Persze, lágy simogatással.


Ugyanez a lágy simogatás jellemzi az ablakra vetődő délutáni napsugarakat. Megfigyeltem: lehajtott fővel fogadják ugyan a nyugati ablak fényözönét, de mikor tünedezőben a nap, bizony, kihúzzák magukat s lassan ágaskodni kezdenek a fogyatkozó fény után.


De ház ezzel gondolom, nem mondtam semmi újat. Csak már jól ismert, bevett törvényeket ismételgetek, bizonygatok a természeti megfigyelésre alapozva.

2011. május 1. - A legnagyobb paprika

Tény, hogy nem egy, hanem legalább féltucat paprika csökevény indult már el a növekvés és a kiteljesedés útján. A legnagyobb máris legalább 1 cm hosszú. Szép, büszke példánynak ígérkezik. Ilonka reggelente és délutánonként, alapos megfigyelés után forgatja-igazítja őket a fényhez. Mindenkinek szükséglete szerint...


Akkor ez már a kommunizmus, hát nem? Legalább is a paprikaültetvényen.

2011. április 30. - Vihar előtt