 |
| 2011. május 14. - Elhaló virágok |
Most már elfogadom azt, ami történni fog. A nagy lelkesedés kora valahogy elszállt. Megállt a növények fejlődése. Talán rossz helyre tettük őket az ablakomban, s a reggeli hideg levegő csőstől zúdult rájuk, ahányszor csak szellőztettünk?
Az egyik reggel, rájuk pillantva, azt vettem észre, hogy úgy reszketnek a finom, fagypont körüli huzatban, mint a fázós ember a zimankóban. Vagy a féllábú koldus az utcasarkon (hogy irodalmias példával éljek).
A virágok szerre száradnak le, az apró paprikák megálltak a fejlődésben. Maradnak a már kifejlesztett tövek, 1-1- mindegyik tövön, és én gazdagabb leszek egy tanulsággal. Hogy az élettel kísérletezni lehet ugyan, de ahhoz az életről százszor-ezerszer többet kell tudni, hogy értő nyomkövetői legyünk és hogy a reményeink ne váljanak sajnálatos illúzióvá.
Pár napja még azon vitáztunk, melyik paprikát áldozzam föl a kóstolás oltárán? Azért, hogy egyáltalán tudjuk, milyen ízeket, minőséget állítottunk elő. Én azt mondtam, a legnagyobbat kellene, merthogy abban minden kvalitás a leginkább megvan, Ilonka azzal érvelt, hogy az a továbbmenekítéshez szükséges. Csakhogy...
 |
| 2011. május 14. - Marad mindegyik tövön 1-1 |
Úgy tűnik, nincs mit tovább menekíteni. Öt tő, öt paprika. Eredménynek ez sem egészen rossz, hiszen munka nem volt éppen annyi vele, mint ami reményt beleöltünk ebbe a kalandba.
Persze, ezek a csőd hivatalos bevallása előtti gondolatok. Sötét árnyak az ültetvény egén. Várjuk a természet utolsó szavát...
 |
| 2011. május 14. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése