Hazatalálás
Hópelyhek kavarognak a szűkre szabott térben,
Lámpák fakó fénye hasít ki darabot a világból.
Hinni se lehet már a tavaszt, oly mélysötét a többi.
Rakj venyigét a tüzedre! Csókod bárkit is ér, de ne vesszen!
Ó, hány nőt nem csókoltam meg én!
Izabellák, Ilonák, Piroskák, Erzsébetek,
Ágnesek kavarognak bennem a hóban.
Arcukat látom. Próbálom érzelmeimet felidézni. Hiába.
Látom arcukat, érzelmeimet próbálom felidézni. Mindhiába.
Éjszaka van. Hallgatom feleségem s lányaim szuszogását.
Tánczos G. Károly (sz. Újszászon) Egerben élő költő, prózaíró hangjának határozott, eredendő közérdekűsége miatt került egycsapásra közel a szívemhez. Aztán formailag is megszólított néhány verssel, többek között a fentivel, a kölcsönkenyér pedig visszajár...
CSEKE GÁBOR
Csatangolóban
Amerre látni virágszirmok peregnek
hullnak el halkan haldokló hírnökök.
Néma utcán az árnyak vágyódva ténferegnek,
szaggatják-dagasztják a hajnali ködöt.
Ténfergésemből csatangolásba váltva
elkap a lázas igyekvő ügetés
mind jobban érzem hogy tőled elszakadtam
és belémreked ma minden nevetés.
Nem látok senkit. Hangokat se hallok.
Jó képzeletem sem játszik már velem.
A reggel hirtelen rátör az üres szobára.
Hortyogásomra riadva zihálok. Még létezem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése