 |
| Lombroso-figurák - támpont szellemi kórképekhez |
Béke vagy háború Európában
1935 december
Genf, december 15.
Az olasz-abesszín háború gyors befejezése tekintetében a hangulat Genfben változatlanul pesszimista. Egy Edenhez közelálló diplomata kijelentette, hogy a szerdai tanácsülés elé nem szabad illuziókkal tekinteni.
- Anglia és Franciaország megtették kötelességüket - mondotta a diplomata - a békejavaslat kidolgozásával, melyet a két érdekelt félnek átnyujtottak és a Népszövetséggel közöltek. Az angol kormány többet nem tehet. Az angol delegáció nem tartja kétségesnek, hogy a tervezetet a tanács egyes tagjai, ezek között a Szovjet, Románia, Törökország és Dánia nem fogadják el. A tanács határozataihoz egyhangúság szükséges, tehát a béketervezet elvetése szinte biztos. A népszövetségi közgyűlés összehívása, amit a négus kért, rendkívül komplikálja a helyzetet.
- Mi történik akkor, ha a tanács elutasítja az angol-francia békejavaslatot?
- Akkor magának a tanácsnak kell egy újabb javaslatot kidolgoznia, ami azonban nem sok eredménnyel kecsegtet, tekintve, hogy a Népszövetség hónapokig tartó erőfeszítése csütörtököt mondott. Azt hiszem, hogy a jövő hét lesz Európa és a világ részére a legkritikusabb hét. Ezen a karácsonyelőtti héten fog eldőlni, hogy az új év békét vagy háborút hoz-e Európának?
Lippay Imre
Madzsar József dr. Moszkvába szökött és nagy állást kapott a Szovjettől
1935 december
Vasárnap érkezett a hír Budapestre, hogy Madzsar Józsf dr. fogorvos, a tudományos világban ismert népegészségügyi kutató és író, akit különböző kommunista bűncselekményekért elítélt a magyar bíróság, Moszkvába szökött és ott a Szovjet közegészségügyi szervezetében igen magas állást kapott. Madzsar szökése vadregényesen érdekes: hogy jogerős büntetéseitől szabaduljon, hamis útlevéllel Kassára utazott, onnan Svájcba, majd repülőgépen a Balti tenger egyik kikötőjébe. Az előre értesített szovjetkormány egyik hadihajóját rendelte a kikötő elé, hogy annak a fedélzetén utazzon orosz területre a pesti fogorvos, aki egyébként egyetemi tanár is volt és a forradalmak idejében népegészségügyi államtitkár.
A napokban megalakul az állam új hajósvállalata: a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt.
1935 december
Az MFTR szanálásának első periódusa befejeződött.
A fontosabb személyi változások már megtörténtek, különböző megtakarításokat végzett az új rezsim. A vasút és hajó versenyét szerződéssel rendezték, úgyhogy előreláthatólag a MFTR ügyeit lassan sikerül rendbeszedni a forgalom emelkedése és a kiadások csökkentése révén.
Ebből a szempontból nagy fontossága van a dunai hajós pool meghosszabbításának, ami provizórikusan, egyelőre változatlan feltételek mellett történik meg kora tavasszal, egy esztendőre. Ez alatt kialakul a végleges helyzet, nevezetesen, hogy a Bajor Lloyd és a MFTR milyen kvótajavítás mellett vehet részt továbbra ebben a tömörülésben.
A MFTR reorganizálása tehát programszerűen folyik, de amellett a minisztérium alkalmasnak látja az időt arra is, hogy egyéb, a MFTR-en kívüli hajóközlekedési problémákat is megoldjon.
A legsürgősebb feladatnak a Duna-tengeri hajóforgalom centralizálását tartják illetékes helyen és ennek központi irányítására rövidesen önálló részvénytársaság is alakul. Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság címmel, egymillió pengővel alakul meg az új társaság, amelynek összes részvényeit az államkincstár jegyzi. Az alaptőke legnagyobb részét apportként hozzák be, mert az állam a Budapest I-et, a most épülő új Duna-tengeri hajót - amelyet Kováts államtitkár Hungáriának akar elkeresztelni - végül a Neptun Tengerhajózási Rt.-tól legutóbb 200.000 pengőért megvásárolt Duna nevű gőzöst adják át a részvénytársaságnak.
A vállalat alapítási tervezetét Pekár Imre ügyvéd, a MFTR jogtanácsosa készítette és a közgyűlésen előreláthatólag elnökké Wulff Olaf nyugalmazott ellentengernagyot választják meg, az igazgatóságba pedig a kereskedelmi és pénzügyminisztérium, a folyamőrség, a Külkereskedelmi Hivatal és a MFTR exponensei kerülnek. A társaság ügyvitelét a MFTR néhány tisztviselője látja el, de egyébként jóformán csak a hajók fenntartási költsége lesz a társaság rezsije, amit pedig bőven fedez a fuvardíj.
Az a tervük az intézőknek, hogy a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt. várható jövedelmeiből nemcsak a folyó kiadásokat fedezik, hanem törlesztenek arra a félmillió pengő kölcsönre is, amelyet két évvel ezelőtt az állam a Budapest I. építésére folyósított kölcsönképpen.
A tranzakció előzményeként véglegesíteni kellett a megállapodást, amelyet Burgers genovai főkonzul hajósvállalatával, a Neptun Tengerhajózási Rt.-vel kötöttek. A Duna nevű hajót pontosan 198.000 pengőért vásárolta meg a kincstár, tehát igen jutányos áron. Ezt a motorost a budai hajógyárban alaposan kireparálták néhány hónappal ezelőtt és azóta a tengereket járja. December 9-ére kell megérkeznie az adásvételi megállapodás szerint Galacba, ahol dokkba kerül és megtörténik a magyar hatóságok részéről a szakszerű átvétel.
Hatalmas földalatti ellenzéki megmozdulás Oroszországban
1935 december
Moszkva, december 29.
Csak most mernek nyíltabban beszélni az orosz fővárosban arról a hatalmas földalatti ellenzéki mozgalomról, amely egész Oroszországban elemi erővel robbant ki néhány hét előtt anélkül, hogy a GPU nyomozóseregének a mozgalom vezetőit kézrekeritani sikerült volna.
Néhány héttel ezelőtt egy éjszaka a moszkvai földalatti vasút valamennyi állomásán letépték a falról Stalin kiáltványát, ugyanazon éjszakán titokzatos kezek eltávolították száz és száz szovjet hivatalból Stalin arcképét, Stalingradban pedig darabokra zúzták Stalin egy nyilvános parkban álló szobrát.
A Taylor-rendszert, amely a munka részletes mechanizálásával felgyorsítja ugyan a termelést, de ugyanakkor kíméletlenül kifacsarja a munkás idegrendszerét, a szovjetkormány a Stahanov-rendszer orosz elnevezése alatt könyörtelenül igyekszik átültetni az egész orosz termelésbe.
Az ellen lázadt fel a munkásság és a hadsereg fiatalabb része és több mint valószínű, hogy ugyanazokból a körökből indult ki ez a mozgalom is, amely a mult évben Kirov meggyilkolásával robbant ki Pétervárott.
Az orosz lapok természetesen mindezt elhallgatják, és csupán burkolt célzásokat tesznek arra, hogy a Trockij-féle ellenzék újból felütötte a fejét.
Ez a mozgalom azonban nem egyéb, mint a növekvő elégületlenségnek és az elkeseredett ifjúságnak egyelőre csak burkolt és földalatti, de lehet a közeljövőben már elemi erővel fellépő lázongása.
I. Szemlér Ferenc: Szökevény
1935 december
Jó itt e ritka kis sziget
a sok-sok zaj között,
mik bőgve össze-összecsapnak
mint véres ütközők
egy szegény tévedt vasuti
munkás holttetemén.
Szabad vagyok egy pillanatra.
Minek is vigyem én
a világ minden gondjait?!
Hadd élvezzem, hogy itt
elbújhatok, hogy most e parkban
engem ki sem gyanít.
Megszöktem zord munkám elől.
E csöppnyi lázadás
oly szép, mint óriási tett,
mint valami csodás
hatalmas bősz forradalom
zászlókkal, kürtösen,
miért ily mélyen lelkesülni
nem tudnék már sosem.
Most érzem csak: e kis szökés
milyen sokat jelent,
a titkon bátor szökevény
érezhet csak ilyent,
kinek már mindegy: merre dúl
a véres harc, aki
a béke fehér zászlaját
magának lengeti.
És most felállok. Vissza kell
térnem. A munka tág
és mégis szörnyű börtöne
vár. Vár a vad világ.
De ezt a percet úgy viszem
magammal, mint a rab
viszi keblén a reszelőt
és tudja, hogy szabad.
,,Főbérleti” lakók bujdosnak a lágymányosi nádasban
1935 december
Vasárnap kora reggel a kelenföldi vasútállomásról gyalog igyekszünk a város felé, mikor a lágymányosi bérkaszárnyák közvetlen közelében mintha a lecsapolt, kipusztított alföldi vadvizek felhős hajnali látomása lenne! - hirtelen szétterül előttünk a hírhedt lágymányosi nádvilág.
És hogy az illúziónk tökéletes legyen: a szélben zizegő nád sűrűjéből torzonborz alak lép ki. Testén lengeti-paskolja a kíméletlen novemberi szél szánalmas rongyait, mint a madárijesztők fantasztikus köntösét a kukorica földeken.
A nádas vasárnapi vándora megriad. Visssza akar húzódni a vadvíz rengetegébe, de utána megyünk és megszólítjuk. Védekezően emeli maga elé a karját, a szeme csupa rettegés. Szepegve, rimánkodva szólal meg:
- Hajléktalan vagyok, kérem... Munkanélküli... Nem tettem én semmi rosszat...
Mikor látja, hogy nem hatósági emberrel beszél, fölenged a félelme és még ő ajánlkozik vezetőnek a süppedékes ingoványba, amelynek különös titkát árulja el: azt, hogy itt, a bérkaszárnyák között, a lánymányosi tó zsombékjában lakók is vannak.
Alig csapódik össze mögöttünk a zörgő nád, mikor a süppedő talajon meglátjuk a nád bujdosóinak első tanyáját. Rongyhalom az ágy, mellette hulladéktéglából összerakott tűzhely. Első percben semmi más nem árulja el az élet nyomát, mint a fojtogatóan felénk szálló füst. De az után megmozdul a rongyhalom: egy aszott aggastyán ijedt patkányszeme kémlel ki alóla.
- Az elébb gyüttem, - mondja síróhangon - szundítanék...
Végre elárulja, hogy Krizsán Jánosnak hívják, hatvanöt éves, napszámos. Vállalna munkát, akármit - csak felfogadnák!
Úgy élek, mint az Isten madara - meséli - népkonyhára, menhelyre csak az mehet, aki idevaló illetőségű. De én talárszentgyörgyi vagyok, kérem... Itt a szállásom a nádasban. Ha nem esik az eső, vagy a hó, nem rossz hely. Elállja a szelet. A rongyaim fölé nádat szórok, az melegít. Be is gyújtok a tégla alá. Aztán csak elalszom...
Amint beljebb, beljebb megyünk a nádasba, egymásután találkozunk ilyen rongyhalmokkal. De a lakói már elmentek... Az éhség kihajtotta őket.
- Annyi itt az ember, - magyarázza az öreg Krizsán és feketeszakállas kisérőm, aki nem akarja megmondani a nevét! - olyan sokan vagyunk, hogy éccaka egymásba botlunk.
Ezek a nyomorultak csak addig élvezhetik már a felhős ég alatt, zuzmarával borítva, csonttá fagyva a maguk főbérleti lakását, amíg - tavasszal - le nem csapolják a város kőrengetegében susogó vad nádast.
(A folytatáshoz kattintson a További bejegyzések-re!)
Ernszt Sándor állásfoglalása a hitlerizmussal szembe
1936 január
Budapest, január 13.
Politikai körökben sok szó esett vasárnap Ernszt Sándornak, a kereszténypárt egyik vezérének nyilatkozatáról, amelyet az Egyenlőség-nek adott és amelyben részletesen beszélt a hitlerizmusról és a zsidókérdésről.
- Most is, mint régebben - mondja Ernszt -, fel kell emelnem szavamat a hitleri gondolat tudatos terjesztése ellen. Már évekkel ezelőtt, amikor a nacionalszocializmus még uralom sem volt, rámutattam arra a veszedelemre, amelyet a „Mein Kampf” című könyv program formájában jelentett. Mert hogy a nacionalszocialisták harcolni akarnak a bolsevizmus ellen, ezt senki nem kívánja megakadályozni. Sőt! De hogy ugyanakkor beleviszi a mai civilizációba a fajok és vallások egymás elleni gyűlöletének fertőző anyagát, már nem érti meg senki. Úgylátszik, hogy a totalitás-elmélet, a diktatórikus rendszer, amelyet megvalósítottak, nem tűr önmaga mellett más erőteljes szellemi, társadalmi vagy egyházi megnyilatkozást.
A nacionalizmusnak nem kell vallás, egyház, az ugyanúgy elnyomja a katolikus tanításokat, mint ahogy a zsidókérdésben nem ismer kíméletet és meghátrálást. Tragikus és szomorú dolog, hogy ma, a modern korban, akadnak államférfiak, akik nem képesek másképpen politikai elgondolásokat megvalósítani, mint emberek, népcsoportok egymás ellen való úszításával és a gyűlöletnek állameszmévé való emelésével.
Ami a hitlerizmus magyarországi térhódítását illeti, én azt hiszem, hogy nem lehetünk eléggé óvatosak! A hitlerizmust egyes befolyásos tényezők is támogatták Magyarországon és amennyiben ezeknek a tényezőknek sikerülne elgondolásaikat keresztülvinni, igen pesszimisztikusan ítélem meg a jövőt.
Nyilatkozatának további során Ernszt kijelenti, hogy a zsidóság alacsonyabb, rendűségéről szóló tanokat ostobaságnak tartja, a zsidóság Magyarországon nagyszámú kiváló férfit termelt ki, akik hasznára váltak a nemzetnek. Az is bizonyos, hogy fajokat, nemzeteket, vallásokat nem lehet és nem szabad elnyomás alatt tartani, ez ellenkezik az isteni gondolattal.
Ernszt azzal fejezi be feltűnő nyilatkozatát, hogy a fajokat, vallásokat az Isten alkotta és így mindnyájuknak részesedniök kell az isteni gondolat egyik legszebb megnyilatkozásának, a szabadságnak áldásában; családnál, fajnál magasabb és átfogóbb fogalom az emberiség.
A Habsburg-restaurációról beszédet tartott Starhemberg herceg
1936 január
Bécs, január 19.
A Zeneakadámia nagytermében seregszemlére gyűltek össze vasárnap délelőtt a Hazafiúi Arcvonal csoportvezetői az ország minden részéről. A megnyitóbeszédet Adam ezredes, a Hazafiúi Front főtitkára tartotta, majd Schuschinigg kancellár mondotta el beszédét.
- Hiába tesznek minduntalan kísérletet arra - hangoztatta -, hogy Ausztriában hangulatot teremtsenek a népszavazás mielőbbi végrehajtása mellett. Mennél inkább akarnak bennünket erre kényszeríteni, annál később következik majd be a népszavazás időpontja.
A kancellár ezután prágai utazásáról beszélt és többek között a következőket mondotta:
- Megállapíthatom, anélkül, hogy túlzottan optimista lennék, mennyire kedvező kilátásaink vannak arra, hogy kimélyítsük és feljavítsuk gazdasági kapcsolatainkat azokkal a szomszéd államokkal, amelyekkel eddigelé nem tudtuk a kívánt hatékonysággal kapcsolatainkat kimélyíteni.
A kancellár emelt hangon jelentette ki, hogy az osztrák szótárból három fogalomnak ki kell maradnia, nevezetesen: a presztizs, a revans és sovinizmus fogalmainak.
Ezután Starhemberg herceg, a Hazafiúi Arcvonal szövetségi vezére tartotta meg nagy beszédét:
- Az isteni világrend követeli meg - mondotta - a független és szabad Ausztria fentartását. Nyiltan és világosan meg kell mondani, hogy elutasítunk magunktól és minden eszközzel leküzdünk minden olyan tervet, amely a Németországhoz való csatlakozást akarja megvalósítani, vagy pedig Ausztriának a többi német törzzsel való összekapcsolását olyan formában, hogy Ausztriát bekebelezzék egy központi birodalomba. Jó németek vagyunk, ezért a leghatározottabban el kell utasítanunk minden olyan tervet, hogy bennünket olyan politikai rendszerbe vonjanak bele, amely a maga belső lényegében nem német. Ausztria a keresztény világnézet talaján áll.
Elutasítunk magunktól minden olyan eszmét, amely a szociális igazságosságot a keresztény világnézettől el akarja választani. Hajlandó vagyok a multat vastag vonallal lezárni. Figyelmeztetek azonban mindenkit, aki Ausztriában valamikor nemzeti szocialista vagy szociáldemokrata volt, hagyjon fel államellenes gondolkozásával.
Ebben az esetben hajlandó vagyok őket befogadni. A vezetőknek azonban csak egyetlen joguk lehet és pedig az, hogy bántatlanul élhessenek mint állampolgárok Ausztriában.
Ausztria történelmét nem lehet különválasztani a Habsburgok fogalmától és lehetetlen Ausztria jövőjét úgy alakítani, hogy az ne gyökerezzék a multban. Teljesen lehetetlen letagadni azt a tényt,hogy az évszázadok során ismételten bebizonyosodott, hogy a Habsburgok nagysága Ausztria nagyságát is jelentette és hogy a Habsburgok bajai Ausztria bajait. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a monarchista gondolat mind szélesebb néprétegekre terjed ki. Nyiltan ki is mondom, hogy el tudom képzelni annak az időpontnak az elérkezését, amikor a Habsburg fogalom és Ausztria egymás kölcsönös szerencséjére és felvirágoztatása ismét egybeforrnak.
Ha majd egyszer visszatér Ausztriában a monarchia, úgy az nem lehet más, csak Habsburg monarchia. De nem lehet a monarchia államcsíny vagy más alkalmi megoldás eredménye és meg vagyok győződve arról, hogy maga Ottó császár is a leghatározottabban elutasít magától minden olyan kalandos megoldást. Ottó császárt sokkal inkább áthatja a felelősségérzet Ausztria sorsáért, semhogy ilyen módon akarjon visszakerülni a trónra.
Kereskedelempolitikai tárgyalásaink Berlintől - Bukarestig
1936 január
Érthető az az érdeklődés, amellyel a közvélemény, elsősorban a mezőgazdaság, Winchkler kereskedelmi miniszter németországi útját kísérte. Németország többet vett fel az utolsó esztendőben termékeinkből, mint a szomszédos Ausztria, ennek földrajzi közelsége, a zavartalan barátság és a római egyezmény ellenére. Különösen élő állatok és állati termékek, sertészsír, szalonna vásárlása tekintetében vezetett Németország.
A németországi sertés- és zsírvásárlásnak van persze ellentétele is s most nem is arra utalunk legelső sorban, hogy milyen módon történik ezeknek az értékes élelmiszereknek a kifizetése, hanem arra, hogy az 1935-ik évben több mint 30 millió értékű tengerit kellett importálni, azért, hogy a hízlalást a belső fogyasztás és az export által megkívánt szinten tarthassuk. Egyedül december hónapban az import megközelítette a 10 millió pengőt. Ez annyit jelent, hogy az 1934. évvel összehasonlítva a kukoricabehozatal - 30 millióval emelkedett, vagyis 1934-ben nem kellett importálnunk semmit, míg a mult évi katasztrofális termés miatt minden szükségletünket a külföldről kellett beszereznünk. Joggal merülhet fel tehát az a kérdés, vajjon kereskedelempolitikailag megfelelő-e, gazdaságos-e ilyen mértékben fokozni az exportot, amely csak a tengeriimport növelésével tartható fenn?
A számok amellett szólanak, hogy takarmányínség miatt úgyszólván még fokozott import árán is érdemes hízlalni. A tengeribehozatal növelésével szemben ugyanis az elmult esztendőben 1934-gyel összehasonlítva, emelkedett a sertéskivitel 9 millió pengővel, a húskivitel 15.2 millió pengővel, a zsírkivitel 11.8 millió pengővel, szóval összesen 36 millió pengővel. A Gazdaságkutató Intézet legutolsó jelentésének számai is rentábilisnak mondják a sertéshízlalást: a rentabilitás indexe az 1928-1930. évek átlaga alapján számítva a legkedvezőbb időszakban 73 volt, 1935 végén pedig 130 körül járt. A takarmányárak 16-33%-kal emelkedtek, a hízott sertés árai ennél nagyobb mértékben, 45%-kal.
Aggályos és feltétlenül javítandó csak két körülmény maradt!
Az egyik: a sovány sertés ára nagyon alacsony, vagyis maguk a termelő gazdák, különösen a kisgazdások ennek a nagy exportnak nem látják elég hasznát. A másik: a fizetés kérdése. Maga Winchkler egyik Németországban tett nyilatkozatában utalt arra, hogy Németországból nemcsak iparcikkeket, hanem nyersanyagokat is óhajtunk vásárolni. Ez a legtermészetesebb kívánság! Németország évtizedeken át, akkor is, midőn mérlegünk vele szemben a mi hátrányunkra rendkívül kedvezőtlen volt, mindig közvetített számunkra tengerentúli nyersanyagokat, amelyeket nem tudunk nélkülözni. Most aztán a helyzet úgy alakult, hogy a német közvetítés azon a ponton, ahol nekünk előnyös volna, háttérbe szorult.
Ausztria például több nyersfémet szállított nekünk a mult esztendőben, mint a hatalmas Németország, holott a nyersfémeknek nem igazi termelője, sem az egyik, sem a másik állam. Nyersbőrbeszerzés tekintetében is fontosabbá vált Ausztria, mint Németország. Természetes és jogos kívánság tehát, hogy a német élelmiszerpiac helyzetének javításával párhuzamosan javuljon a magyar nyersanyagbeszerzés helyzete is!
A kukorica további behozatala e pillanatban még nem tisztázott.
Megjelent a piacon tengerentúli áru s új, más megítélés alá esett a svájci frankkal fizetett hízott sertés és zsírtermelés exportálása. Eddig tudvalevőleg Romániából tudtunk kukoricát szerezni. Bukarestben most Nickl és Ferenczy Izsó vezetésével magyar delegáció tárgyal, éppen a magyar kivitel és a behozatal és a vele összefüggő fizetési kérdések tisztázása céljából.
Változás várható a magyar-angol fizetési forgalomban is s ennek részleteiről megbeszélést folytatni - ezúttal első ízben - angol delegáció érkezett Budapestre.
A közeli napokban kell folytatni a magyar-osztrák tárgyalásokat is, melyek egyik főtárgya a teljesen megakadt lisztkivitel elősegítése; ez annál fontosabb, mert egyelőre a búzakivitelhez fűzött remények sem teljesedtek. Igy hát az államok egész sorával kezdünk igen fontos kereskedelempolitikai tárgyalásokat az új év küszöbén…
Szlovenszkói magyar képzőművészek kiállítása
1935 január
Szlovenszkó és Kárpátalja magyar festői kevés alkalommal mutatkozhattak eddig be csoportosan. Első jelentősebb fellépésük esztendőkkel ezelőtt a prágai Myslbek pavillonban történt. Ez a prágai kiállítás, mely nemzetiségi különbség nélkül hozta Szlovenszkó legnevesebb festőit, magyarokat, szlovákokat és németeket egyaránt, nagyon előnyös, de egyúttal még hézagos képet adott az izmosodó szlovenszkói magyar pikturáról.
Az első teljesen önálló országos jellegű kiállítást 1932-ben a SZUM - Szlovenszkói Úttörő Művészek - rendezte Pozsonyban. Egy esztendővel később a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak művészeti osztálya a SZUM-nak tagjaiból alakult. Tavaly a Társaság tagjai az Umelecká Beseda (Művészegyesület) ötvenesztendős jubiláris kiállításán ismét csoportosan szerepeltek, de lényegesebb mostani bemutatkozásuk a pozsonyi őszi tárlat keretében.
A Művészház hét termében, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság rendezésében 5 festő és két szobrász állított ki százötvennél több munkát. Ez a tagkiállítás főleg az anyag összeválogatása tekintetében egyenes folytatása a SZUM bemutatkozásának. Az összehasonlítás is önként adódik: az első kiállítás sok ígéretes tehetségre figyeltetett fel, beszámolt a szlovenszkói magyar piktura forrongó útjáról, az idei tárlaton ezeket az ígéreteket hangsúlyozottabban és kiteljesedve kapjuk újra, a beérkezett kiállítók pedig zártabb, befejezettebb anyaggal jelentkeznek.
Szembetűnő a lehiggadás a fiatalok csoportjánál is, akik teljesen friss munkákkal tűnnek fel, míg a beérkezettek már korábbról ismert képekkel is szerepelnek, ami emeli ugyan a kiállítás értékét, s teret ad visszapillantó értékelésnek, de lecsökkenti a tárlat frissességét és érdekességét.
Így Gwerk Ödön elhozta már az 1928-as pozsonyi kiállításáról ismert "Hegyvidéki szimfóniájá"-t, a barázdált földnek és a közte kanyargó ösvénynek lenyűgöző kompozicióját, ezt a terhes göröngyeivel nyugtalanul hullámzó földet barokkosan nehéz egével és a szétszakadó felhők mozgalmas játékával. Gwerk robusztus erejét és biztos formaösztönét ez az alkotása reprezentálta legjobban és ma is a kiállítás egyik legértékesebb darabja. Paszteljeiben erős és hangulatos, anélkül, hogy a Hegyvidéki szimfónia komor nagyságára emlékeztetne.
Reichental Ferenc, a modernek legmarkánsabb alakja, ezúttal nem szerepel szerencsésen. Nagy kompozicióiban a literális tartalom elnyomja a festőt, a szem emberét. Leszűkíti és részben elszürkíti művészetét, túlhangsúlyozza témáinak szociális tartalmát. "Ebéd" című nagyvonalú kompoziciójában erős tendenciával megnyilvánul programmja, valami túlméretezett freskószerűség is van ebben a képben, de a tartalom nem tudja betölteni a kereteket. Ahol a tendencia kihangsúlyozása kevésbé izgatja Reichentalt, témáinak emberi tartalmával erősebben leköt.
Pór Bertalan külön értéke ennek a kiállításnak. Csak négy képpel szerepel, köztük apja kitűnő arcképével és a „Madonna harmadik osztályon” című nagyon szerencsés kompoziciójával. Mesteri színezésével és lenyűgöző összhangjával európai vonalú alkotás. A beérkezett festők csoportjában Stern Ármin kellemes impresszionizmusával hat. Tanulmányai közt feltűnik egy bretagnei parasztasszony feje, a dolgos élet és a szegénység sztigmáival fáradt arcán és a már kissé hályogos szemének melegfényű tekintetével. Kompoziciós képe színeiben akadémikusan dekoratív, de nem meggyőző.
A kiállítás egyetlen Kárpátalján élő művészének, Erdélyi Bélának impresszionizmusba hajló naturalizmusa minden képében megragad. Kiállított képeinek egyetlen témája: a természet. Festői tudása társai közt a legnagyobb, érzései kifejezésére nem elvonatkoztatott tartalmat, hanem a tökélyig kifinomult színeket és tiszta formákat használ. A természet szépsége halk mámorba gyujtja színeit. Kár, hogy csak tájképeket állított ki és ezzel elejét vette egy átfogóbb értékelésnek.
A pozsonyi Schubert Gyula akvarelljei meleg lírájukkal hatnak. Tátrai olajképe tisztult és nyugodt művészi egyéniséggel ismertet meg. Ízléses és a festőiség lényegét kereső piktor. Jánoska Tivadar képei is erős festői kultúráról tanuskodnak, paszteljeiben teljesen kiegyensúlyozott, tudatos és eszközeivel gazdaságosan élő művész. Aktkompoziciója színeiben fáradt és formátlan. A pozsonyi művészek csoportjában Murmann József vásznait ízlés és kitünő technikai felkészültség jellemzik.
A komáromi Harmos Károly viziós tartalmú temperái, paszteljei és szénrajzai inkább irodalmiságukkal, mint festőiségükkel hatnak. Kompozicióiban tökéletes a rajz, de színei elbágyadóak. Képzelete dús mesevilágot tud megteremteni, vizióiban életet kap a természet, a hegyek, fák, felhők és vizek életre kelnek, meseszerűen kavarognak és a formának sokszerű váltakozásával érdekelnek.
Gazdag valamennyi képének elbeszélő tartalma, de túlrészletezi és elédesíti ezt a tartalmat, a lélek igazi költői szárnyalását ritkán érezzük vizióiban. Az ugyancsak grafikus és illusztrátor Nyiresy Tichy Kálmán kevesebb technikai tudással és formakészséggel, de szárnyalóbb képzelettel jelentkezik. Színei érzékenyek és vibrálók. Tűkarcainak témáit artisztikusan építi fel, gazdagon részletez. Ahol csupán illusztrál, túljut a literaturán és képzelete festői meglepetéseket hoz.
Nagy Márton a komáromi Harmos legtehetségesebb tanítványa. Benne is irodalmi hatásra törekvő festőt ismerünk meg, aki a festőiség rovására túlhangsúlyozza a témát. Még kevés a pikturális tudata és színérzéke, csak temperáiban sejttet érdekes egyéniséget, aki a kisváros fojtó kulturátlanságából keres kivezető utat.
Weiner Imre a kiállítás legvitatottabb festője. Új képein már nem érezni az új francia festészet hatását, pikturális mondanivalójában teljesen önálló lett, intellektuális tárgyakat keres és analitikus eredményeket próbál leszűrni. Szellemi problémái tagadhatatlanul mélyek és intellektualizmusában sok a meggyőző vonás. Falusi tárgyait a groteszk oldalról fogta meg, de erről a groteszk síkról újabban homályos irodalmiságba tévedt. Túlkomponálja képeit, vizióit megbénítja tudatosra erőszakolt problémáival. Zsákutcába jut, amikor freudizmust akar adni túlterhelt szimbolumaival. Nem bízza magát ösztönére, hanem az eszére.
Korábbi képeinek színezése is megnyerőbb volt, ma formában tömörebb és plasztikusabb, de színeiben kemény és gyakran nyers, ami szintén tudatos vonása. Egyáltalában hibáztatjuk ezt a túlhangsúlyozott tudatosságot s problématikusságát, szimbolumainak talányait, mintha célja a nyárspolgár megrökönyödtetése volna. Vonzóak azok a képei, melyekben tisztára festői problémákkal küzd és elejti a literális hatást.
A fiatal Staudt Mihály, Gwerk tanítványa, nem szerepel szerencsésen. Önálló kiállítása után témakörének tágítását és érettebb színezést vártunk tőle.
Lőrincz Gyula osztályharcos festő. Világnézetét belevitte festészetébe és fiatalságának és tehetségének meggyőző fanatizmusával vállalja állásfoglalásának következményeit. Művészetének célja: agitáció és a forradalom elveinek szolgálata.
Szerencséje, hogy ösztönös és egyéni látású művész, aki tudott szakítani az úgynevezett proletárművészet hangos és felületes céljaival. Ma mindinkább a festői mondanivalót hangsúlyozza, olajtemperakompozicióiban előlép a vizuális művész és a szűkebb pátriának szeretete. A kiállítás egyik aranyérmét megérdemelten az ő munkáinak ítélte oda a bíráló bizottság. Lőrincz a fiatalok legtehetségesebbje, akinek munkássága a nemzetköziség síkjáról az egyetemes emberi problémák felé hajlik.
A másik aranyérmet Prohászka István kapta. A Pozsony melletti Somorján él. Ez a csallóközi kisváros mintha egész művészetének determinálója volna. Harsogó és egészséges, üdén nyers színeivel elénk állítja a Csallóköz földet túró parasztját, kisemberét, munkását és csendőrét. Anélkül, hogy programmal vagy problémákkal túlterhelné képeit, szociális pikturát ad. Elképzeléseiben naiv és romantikusan őszinte, darabos festő, sokszor Csontvárira emlékeztet. „Riadalom” című kompoziciója nyers erejével, haragos színeivel reprezentáns alkotás.
A háborús viziójában az elképzelés túlságosan naív, ezt a témát csak elmélyedőbb intellektussal szabad megközelíteni. De a szlovenszkói tájvalóságot és a csallóközi ember földközelségét, kötöttségét senki sem tudta nála jobban éreztetni. Mozgás, feszültség, robbanó dinamika van alakjainak vad kavargásában. Sohasem volt formaérett festő, a forma plasztikus volta alig érdekelte, csak a mozgás lényege és a valóság, a kisember kapcsolata a kíméletlen és kegyetlen természethez fogta meg. Aktív művész, akinek mondanivalója korszerű.
A tagkiállításon két szobrász is szerepel. Riegele Lajos két plakettel és Krisztus kísértése című dekoratív márványával, Fleischmann Artur dr. pedig több portréval és néhány hangulatos terakottával. Ady maszkja és Tandler tanár portréja nívós munkák.
A kiállítás nem adta meg keresztmetszetét Szlovenszkó egész képzőművészetének, több értékes név nem szerepel a kiállítók közt, de hiányosságában is nagyon meggyőzően dokumentálta e földdarab művészetének korszerűségét.
Kánya külügyminiszter tárgyalásai Párizsban a balkáni kérdésről
1936 február
Párizs, február 2.
Páratlan érdeklődéssel és feszült figyelemmel kiséri az egész világ azokat a diplomáciai tárgyalásokat, amelyek egymásba fonódva, légmentesen lezárt ajtók között folynak.
Azok az államfők, kormányférfiak és diplomaták, akik György király londoni temetésén résztvettek, vasárnap szinte teljes számban Párizsban voltak és szinte megszakítás nélkül tanácskoztak. Belekapcsolódott ezekbe a rendkívül fontos megbeszélésekbe Kánya Kálmán külügyminiszter is, aki gróf Csáky István kabinetfőnök kíséretében vasárnapra virradó éjszaka érkezett ide, egy vonaton Rusdy Arrasz török külügyminiszterrel.
Vasárnap érkezett meg Boris bolgár király és kísérete, valamint Starhemberg herceg, viszont Litvinov orosz külügyi népbiztos már hazautazott Moszkvába. A bolgár király a vonatról leszállva, kezet szorított a mozdonyvezetővel, azután a Grand Hotel Parisienbe hajtatott. A Ritz és a Grand Hotel most a legfelfokozottabb érdeklődés központjában áll, a két király minden lépését a legéberebb figyelemmel kiséri Párizs, Károly román király vasárnap délben nagy diplomáciai reggelit adott a Ritz-hotelben, ezt követte Flandin francia és Titulescu román külügyminiszterek másfélórás tanácskozása a Quai d’Orsayn.
Délután fél hatkor a két külügyminiszter a Ritz szállóba hajtatott és együttes kihallgatáson jelentek meg a román királynál.
Ez a tanácskozás ugyancsak másfél óra hosszat tartott. Beavatott körök tudomása szerint szóba került a dunai kérdés, a Habsburg restauráció és a keleti paktum, de természetesen megbeszélés tárgyát képezte Olaszország egyre idegesebbé váló magatartása is.
Hivatalos közlemény a csehszlovák és a jugoszláv miniszterelnökök tárgyalásairól
1936 február
Belgrád, február 23.
A tárgyalásokról szóló hivatalos közleményt este 8 órakor közölték az ujságírókkal. Hodzsa csehszlovák miniszterelnök és Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök eszerint mindenekelőtt a Dunamedencében uralkodó állapotokat vizsgálta meg.
A két miniszterelnök és külügyminiszter részletes eszmecsere után megállapította, hogy teljesen azonosak a nézeteik mindazokról a tervekről, amelyek a nemzetközi politikai és gazdasági helyzetben bekövetkezett legutóbbi események folytán napirendre kerültek.
Ami az általános helyzetet illeti, a két miniszterelnök leszögezve azt az őszinte akaratát, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén mielőbb egészségesebb és szerencsésebb helyzet alakuljon ki, amire a két állam a kisantant keretében eddig is törekedett.
A két ország a szövetséges Romániával együtt a jövőben is arra irányítja fáradozását, hogy a kisantant államai között fennálló szoros barátság szellemében, a nemzetközi igazságosság és a béke nagy eszményeinek alapján ugyanabban az irányban folytassa politikáját, amely teljes mértékben kifejezésre jut a népszövetségi egyezmény gyökerező kollektív biztonság rendszerében.
Szép Ernő: Házibálon Adyval
1936 február
Megjelent Pesten, igen szép papirosból, egy füzet; csupa rövid sor van benne, versek.
A verseket egy úriasszony adta nyomdába.
Egynéhány előkelő napilapunkban láttam már, hogy megemlékeztek az úriasszony versei felől.
Ahhoz a szerencséhez, hogy a versesfüzetet kézbe vehettem, úgy jutottam, hogy egy jópajtásom, bizonyos szerkesztőségben, megmutatta a Néki dedikált példányt.
Megmutatta pedig avval, hogy azt mondja: nézd kérlek ezt a verset, amit Adyról írt a hölgy, mit szólsz hozzá.
Ez a vers a füzet 74. oldalán szerepel.
Tessék:
(V. Zs.-nál)
Házibál volt Váradon
s én féltem egy kicsit,
amikor odahozta hozzám
a háziúr Adyt.
Hallom a zene dallamát még ma is,
ahogy száll
s Adyt, aki kurjongat:
"Táncol a halál, míg áll a bál!"
Fekete, kondás-haja
csapzottan lógott le
és villogott és csillogott
két bús tatár-szeme.
S amíg csárdásra perdülőn,
pár pár után kiáll,
Ady üvöltve kurjongat:
"Táncol a halál, míg áll a bál!"
És keze, mint a vaskapocs,
fogta át derekam...
én nem tudom, ki segített
kiszakítni magam.
S a háziúr, hogy lekísért,
még kint a kapunál
is hallottam a kurjantást:
"Táncol a halál, míg áll a bál!"
Meg kell mondani, a vers a fiatalnál fiatalabb nagyváradi Ady felől dalol.
Egy-két megjegyzést illik tenni az embernek a halott védelmében.
Először is kérem, mit ért a nagyságos, sőt nem lehetetlen, hogy méltóságos asszony kondáshaj alatt? Valami durvaszálú, tisztátalan, disznózsírtól csepegő hajzatot, nem? A kondás, akit magam láttam életemben, véletlenül mind rendesen tisztálkodott; szegény parasztnak olyan dísze a haja, akár madárnak a tollúja; többet törődik avval, mint az urak, akiket a fodrász szépít.
Megengedem persze, lehet a kondás közt is olyan, akinek zsíros, sőt zsírozatlan, fésületlen, férges haja van a fején.
Ellenben Adynak, tudjuk, a legfinomabb haja volt, olyan fényessége volt, amit nem a brillantine adott. Született fény volt az, mint a szemfény. Ady mindig meg volt fésülve, de annak a szép, teli, puha gesztenyehajnak egy lombja le szokott volt bukni a homlokára. Az ilyen lágy, hullámos haj ugyebár a fiúkorban a leggyengédebb, leggyönyörűbb. Mennél fiatalabb Adyról van szó, annál kevésbé lehet a haját kondáshajnak bélyegezni.
Másodszor: az ember nem kurjongat olyan hosszú szöveget, mint azt, hogy: táncol a halál, míg áll a bál. Föl lehet tenni, hogy egy lázongó, fiatal léleknek, pezsgősen, tetszett, hogy egyszer a jókedvű, úri társaság közé kiáltson efféle balladai idézetet. Egyszer és nem többször, ilyen unalmas dolgot nem művel egy zseniális fiú. És aki kurjongat, mondom, az nem szöveget kurjant, amit gyorsírni lehet; a kurjantás nem szöveg, az zene.
Azután azt hiszem, ha Ady, mint a hölgy állítja üvöltve kurjongatott volna, eltávolították volna a bálból. Nem tisztelték még szentként azt a húsz-huszonkétéves gyereket.
Adynak természetes részegnek kellett lenni, hogy üvöltve kurjongasson. De milyen részegnek kellett lenni szegénynek, hogy egy úri háznál kurjongasson, üvöltve! Az üvöltve való kurjongatás külömben olyan produkció, hogy aki akár színjózanul is képes erre, azt a hangművészt elviszik a legdrágább music hallba, Londonba. Azt akartam jelezni, hogy Ady, mennél holtabb részeg volt, annál gyöngébb volt, annál kevesebb volt a hangja, csak nevetett rekedten, vagy nyögött betegen. Eleget ittunk Mellette, mikor Pestre került; akármilyen erőtlen lett, az az üvöltve kurjongatós váradi természet egyszer-másszor kitört volna belőle.
Harmadszor, könyörgöm szépen, lehetetlen, lehetetlen az, hogy Ady, aki Debrecenben tanulta az ivást, egy házibálon, ahol nem vedelik a bort, ahol azt az üde pezsgőt kínálják, s pláne a házibál kezdetén, mikor még bemutatják a fiút a késéssel érkezett úri babának, hogy Ady az ártalmatlan pezsgőtől akkor már úgy berúgott volna, hogy üvöltve kurjongasson és bárgyú mód ordítozzon.
Ezek után magam se tudom, ki segíthetett kiszakítani magát a hölgynek az Ady kezéből, amely "mint a vaskapocs fogta át derekam."
A privát versekben egész koszorúja szerepel a Mult dicsőinek, Jókai, Justh Zsiga, Rákosi Jenő, Kiss József, Bródy Sándor, külföldiek is, mint D'Annunzio és Rainer Maria Rilke. A rájuk vonatkozó adatok bizonyára hitelesek; Adynk esetében az úrhölgyet tévesen informálták.
II. József angol szemmel
1936 február
S. K. Padover angol történész nemrég megjelent könyve II. Józsefről a legszínesebb és legelevenebb írás, amely a kalapos királyról a kezembe került, lélekrajznak és történelmi összefoglalásnak egyformán kitűnő. Olyan ember munkája, aki Strachey irónikus gyöngédségét és irodalommá finomodott tudományát már mint kész eljárást kapta örökül; de Padoverben maradt valami a régimódi szabadgondolkodás jóízű vaskosságából, ami vonzóan, kellemes anakronizmusként hat a mai olvasóra.
Nyugati ember munkája, egyforma jóindulatú fölénnyel bánik hősével és hőse ellenfeleivel, osztatlan, hátsó gondolattól mentes rokonszenvet talán csak Kaunitz, a kancellár iránt érez, aki a világ egyik legfurcsább különce volt, de minden ízében nyugati különc. Mi II. Józsefben a felvilágosodás gyermekét látjuk, aki "észszerűen" akarta újjászervezni birodalmát és regényes ellentétbe állítjuk hagyománytisztelő elődeivel. Padover könnyedén, csaknem szórakozottan siklik át a regényes ellentéten: a felvilágosodásnak rengeteg gyermeke volt, nincs benne semmi meglepő, hogy egyikük császári trónra került.
Az ellentét, amelyet megragad, mélyebb és meglepőbb, nem szellemtörténeti, hanem tisztán lélektani természetű; II. Józsefben a modortalan, faragatlan, tapintatlan vadember megjelenését bámulja a bécsi udvar katholikus-barokk légkörében. Ez a vadember egyáltalán nem osztályozható, nem "őrmester", mint Nagy Frigyes apja, nem érzelmes, rousseau-i vadember, a jóllakott civilizáció vágyálma; egyszerűsége és közvetlensége nem kiszámított és stilizált, hanem éppen ellenkezőleg teljes érzéketlenség minden kiszámítottság és stilizáltság iránt, kopott, gyűrött, esővert kalapja, amelyben birodalmát járta, valódi, önfeledt igénytelenség jele.
Ez a csodálatos közvetlenség talán emberi nagyságának az alapja; II. Frigyes hozzá képest pozőr és komédiás. Egyensúlyozatlan, szertelen lélek; dühkitörései, gyakori indulatrohamai nem hasonlítanak a cézárok kormányozható és praktikus tombolásához; II. József mindig olyankor kel ki magából, amikor ebből csak kára származik. A trónra nevelték és sejtelme sincs az uralkodás akusztikájáról; mikor sikert arat, egy kezdő színész, vagy író mohóságával falja, túlozza és erőszakolja a sikert, nem gondolva a fejcsóválásokra és savanyú tekintetekre, amelyekkel sikerét a háta mögött fogadják.
Mikor uralkodása elején Párizsban jár, halálra ünnepelteti magát a francia főváros népével és közben vérig sérti sógorát, XVI. Lajost, aki ezt az oktalan diadalmenetet kamatostul fizeti vissza az első kínálkozó alkalommal. Mint katona tehetségtelen, mint diplomata ügyetlen, megfontolatlan és nehézkezű; hódító becsvágyára mindig borzalmasan ráfizetett; a bajorországi kirándulás épp oly fölösleges volt, mint a hollandi vagy török háború. Minden hadjáratában vereséget szenvedett és kudarcát nem a Habsburgok hagyományos méltóságával fogadta, hanem tajtékozva, fogcsikorgatva, öklét rázva.
Az irodalom és művészet iránt majdnem teljesen érzéketlen, filozófiai gondjai nincsenek; a népet nem annyira francia eszmék hatása alatt akarja boldoggá tenni, hanem az elnyomottakkal, mellőzöttekkel és sikertelenekkel való ösztönös együttérzésből. Mint a szertelen és impulzív embereknek igen gyakran, vannak pillanatai, amikor csakugyan ellenállhatatlanul vonzó, szinte elbűvölő; keserűsége időnkint ragyogó szellemesség epigrammatikus szikráiban tör ki; de az elbűvölt, álmélkodó emberek különös módon nem sokáig őrzik meg hálájukat és megbecsülésüket; inkább haragszanak rá, amiért egy pillanatra levette őket a lábáról.
Ez a szertelen, sikertelen és embertelenül sokat szenvedő uralkodó minden fájdalmát a munkába fojtotta. Irtózatos munkaszeretete volt benne talán az egyetlen hagyományos Habsburg vonás. Amilyen rossz volt mind hadvezér és diplomata, olyan zseniális adminisztrátornak bizonyult. Ontotta, szórta a rendeleteket, mint egy tizennyolcadik századi Roosevelt.
A hagyományos Falkenstein grófi inkognitóban szakadatlanul úton volt, mindig váratlanul érkezett a hivatalokba, gorombán, tajtékozva, irtózatos botrányokat csapva, mindenről személyesen értesült, nálánál sokkal kisebb urak szokása szerint nem érte be a "hivatalos verzió"-val. A csehországi és galiciai éhinségek idején személyesen intézkedett, dohogva, káromkodva a rosszindulatú vagy tehetetlen közegek ellen.
Egyáltalán nem titkolta, hogy gyűlöli az arisztokráciát, amellyel szemben egy polgár keserűségét érezte. Uralkodása azt a groteszk és szívettépő látványt nyujtotta, hogy egyetlen, nem is rendkívül erős ember újjá akar építeni egy kevert, zilált, tengődő, de a maga ziláltságában és tengődésében tűrhetően egyensúlyozott birodalmat.
A szó szoros értelmében még meghalni sem volt ideje: a halálos ágyon is szakadatlanul beszélt, tollba mondott és aláírt, miközben újabb kudarcainak és megaláztatásainak a híreit hozták. Bécs népe a csikorgó hidegben bosszúsan követte a gyászmenetet. Pesten kivilágították a várost a halálhír örömére. Csak Ligne herceg sajnálta az elhunytat: "Ez az izzó lélek kialudt, mint a láng".
Lemond a négus (?)
1936 március
Aszmara, március 1.
(Az Információ harctéri hírszolgálata.)
Vasárnap szenzációs híradás érkezett Abesszínia belső részleteiből Aszmarába. Ezek a hiradások a négus küszöbön álló lemondásáról szólnak. Az északi fronton aratott olasz győzelmek és az abesszín haderő megsemmisítő veresége állítólga annyira kétségbeejtette az abesszín uralkodót, hogy elhatározta lemondását.
Francia válasz a Rajna-vidék megszállására
1936 március
Párizs, március 8.
Amint várható volt, a francia közvélemény a párizsi sajtóval az élén, a lehető legélesebben reagált Németország szombaton közzétett és nyomban végrehajtott elhatározására, amelyen a locarnói szerződést nemcsak felmondotta, de ugyanakkor a szerződés szignatárius hatalmait befejezett tények elé állítva, német csapatokat rendelt a Rajnavidéknek eddig katonamentes övezetébe.
Felháborodás és aggodalom között hánykódik a francia közvélemény, mialatt a francia kormány az angol kabinettel egyetértőleg előkészíti azokat a formális lépéseket, amelyeket maga a locarnói egyezmény ír elő, ennek a paktumnak bármelyik aláíró hatalom részéről történt megsértése esetére. A mai nap legfontosabb eseménye Sarraut miniszterelnök rádiószózata volt.
Sarraut miniszterelnök drámai rádiókiáltványa
A vasárnap legérdekesebb eseménye Sarraut miniszterelnöknek este fél nyolckor adott rádió beszéde volt. A miniszterelnök nagyon éles szavakban ítélte meg a Németország különféle diplomáciai lépéseit, amelyeket egyoldalúaknak minősített, amelyet a saját vállalt kötelezettségeinek felrúgásával szakított meg, azután a miniszterelnök gyorsan végigfutott a rajnai megszállások történetén, hangsúlyozva, hogy maga Franciaország látta be, hogy nem lehet a Rajna-vidék német lakosságát arra kényszeríteni, hogy idegen katonaságot tűrjön a nyakán, viszont Franciaország számára fontos volt, hogy határai védve legyenek és ne ismétlődjék meg még egyszer Észak-Franciaországnak német csapatokkal való elözönlése.
Sarraut hangoztatta, hogy Locarno német ötlet volt, tehát felmondása annál súlyosabb fényt vet a mai Németországra.
Arra a következtetésre jut, hogy Hitler fel akarja használni a Franciaországban most elindult belpolitikai időszakaszt, arra számít hogy a választási küzdelemben amúgy is egymás ellen harcolnak majd a pártok és ezáltal sokkal kevesebb energiát mutat a francia nép a sérelmére elkövetett lépésekkel szemben.
A miniszterelnök szelíd, csendes hangján beszélt, majd felkiáltott: Ime, a büszke német cselekedet magyarázata!
Aztán szinte kiabálva mondta:
- Nem fogjuk tűrni, hogy Strassbourgot mégegyszer fenyegessék a német ágyúk, egyetlen francia sem akad, aki meg tudná bocsátani a mostani német erőszakot és vegye tudomásul a világ, hogy a francia nép egységesen és készen áll az események előtt, és bízik a Népszövetségben, amely megfelelő megoldást fog hozni erre a súlyos, minden népet egyformán érintő problémára.
Vasárnap délelőtt a francia kormány tagjai Lebrun köztársasági elnök elnökletével államtanácsot tartottak. Flandin külügyminiszter közölte a nemzetközi helyzetről kapott legújabb értesüléseit, majd az államtanács megvizsgálta a német kormány emlékiratát, amelyet elfogadhatatlannak talált.
Az államtanácsa jóváhagyólag tudomásul vette a kormánynak azt az elhatározását, hogy a locarnói szerződésnek nem megfelelően a kérdést haladéktalanul a népszövetségi tanács elé terjeszti és megbeszéléseket kezd a locarnói szerződés aláíró hatalmaival. A megbeszéléseket hétfőn kezdik meg Párizsban, Maurin tábornok hadügyminiszter beszámolt a német események után azonnal életbeléptetett biztonsági intézkedésekről és a kormány által elrendelt csapatmozdulatokról.
Az államtanács a tengerészeti és légügyi miniszter felhatalmazta, hogy a szükséges kiegészítő intézkedéseket előkészítsék.
Egy pártban a csehszlovákiai magyarság!
1936 március
Pozsony, március 15.
Néhány hónap előtt Szüllő Géza és Szentivány József lapunkban kifejtették , hogy nagy érdeke volna a Csehszlovákiában élő magyarságnak a Keresztény Szocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt egyesülése. Ez az egyesülés most megtörtént és az egyesülést kimondó képviselők és szenátorok elhatározták, hogy szervezőbizottságot alakítanak, amelynek egyrészt az lesz a hivatása, hogy a különálló helyi szervezetek egyesítését keresztülvigye, másrészt fokozott mértékben és erős lendülettel folytassa.
Kun Béla szítja a spanyol zavargásokat
1936 március
Párizs, március 22.
Február 27-én Moszkvában a Komintern rendkívüli vezetőségi ülést tartott és úgy határozott, hogy két rendkívüli küldöttet meneszt Spanyolországba. Az egyik küldött Kun Béla volt, aki kevéssel utóbb meg is érkezett Cadizba. Moszkva két küldötte óriási pénzösszegek felett rendelkezik. Első részletként egymillió pezetát utaltak át Moszkvából a költségek fedezésére. A lap szerint a moszkvai Komintern adta a spanyolországi kommunista szervezetnek azt az utasítást, hogy valamennyi templomot és kolostort teljesen szét kell rombolni és le kell hamvasztani.
Jó üzlet az afrikai háboru - Németországnak
1936 március
Berlin, március hó
A német külkereskedelmi hivatal rendelkezésünkre bocsátotta legutóbbi jelentését, amely meglepő adatokat tartalmaz a német kivitel és behozatal legujabb alakulásáról. Amíg Németország külkereskedelmi forgalma zuhanásszerű esést mutat Anglia, Franciaország, Amerika és valamennyi tengerentuli ország felé, van egy tétel, amelynél az emelkedés száz százalék: Németország kivitele Olaszországba. Az elmult év utolsó hat hónapjában az Itália felé irányuló német kivitel 186.1 millió márkával rekorderedményt jelent; az emelkedés, ha az egész évet vesszük alapul, 29.8 százalék, ha viszont az év utolsó három hónapját számítjuk, az emelkedés közel 90 százalék. Ugyanez alatt az idő alatt Németország bevitele Olaszországból alig egy millió márkával emelkedett.
Ezekből az adatokból két rendkívül érdekes és gazdaságpolitikai szempontból is fontos tény világlik ki. Az egyik az, hogy Németország, amely nem vesz részt az Olaszország elleni szankciókban, a maga exportjával betölti bizonyos mértékben legalább azt a részt, amit Olaszország gazdasági életén a szankciók ütöttek.
Az abessziniai háboru kitörésekor rámutattunk arra, hogy a szankciók hatályossága nem kis mértékben attól függ, hogy milyen lesz a német birodalom magatartása Olaszországgal szemben. A Külkereskedelmi Hivatal adatai pontosan megfelelnek erre a kérdésre: Németország tőle telhetőleg kihasználja a szankciók következtében előállott helyzetet és teljes erővel szállít Olaszországnak. Ezzel szemben Németország nem vesz át fizetés fejében árukat Olaszországtól, a kereskedelmi forgalom tehát nem kliring-alapon bonyolódik le a két ország között. Németország a maga exportfeleslegét Olaszországgal szemben megkétszerezte az elmult félév alatt és ennek az összegnek tekintélyes részét a német exportőr aranyban, vagy nemes valutában kapja meg.
A német exportfelesleg az egész 1935-ös évben 90,8 millió márkát tett ki.
Az év elején az exportőrök alig láttak készpénzt Itáliából: Olaszországban a befagyott márkaszámlák összege egyre nőtt, ugyanannyira, hogy a német exportőrök és gyárak a mult év juniusában kijelentették, hogy ezentul csak készpénzalapon hajlandók szállítani. A mult év végén erre összeült Rómában egy német-olasz gazdasági értekezlet, amelyen az érdekeltek megállapodtak abban, hogy a szállított áruért Olaszország hetvenöt százalékban arannyal fizet.
A fenmaradó huszonöt százalékot a befagyott márkaszámlára írják. Efelett az összeg felett Németország ugy rendelkezik, hogy a Németországból kivándorló emigránsoknak készpénz márka helyett márkacsekket ad, amit Olaszországban váltanak be. Az üzleten természetesen Olaszország is keres, mert a kifizetésnél harminc százalékot levon a kiutalt összegből.
Ami már most magát a kivitelt illeti, igen érdekes az exportot részletező statisztika is. A statisztikában a legnagyobb tétel Németország szénkivitele. A tavalyi 5.38 millió tonnával szemben a legutolsó statisztika 8.7 millió tonna szénkivitelt mutat fel. Ez azt jelenti, hogy Németország lépett a szénkivitel tekintetében Anglia helyébe és Itália Anglia helyett Németországból szerzi be a szükséges szenet.
A második legnagyobb tétel: festékek, kémiai anyagok és gyógyszerek. Igen nagy volt Németország gépkivitele is Itália felé. Olaszország az abesszin háboru előtt gépszükségletének nagyobb részét Amerikából szerezte be, most Németország lett Itália legnagyobb gépszállítója. Olaszország nem kap textilárut sem Angliából, tehát igyekszik maga gyártani a szükséges szöveteket; a gyártáshoz szükséges gépeket ugyancsak Németország szállítja.
Talán a legérdekesebb tétele a statisztikának: a hajók.
Az abesszin háboru előtt a német hajóépítők összesen hétszázezer márka értékű hajót adtak el Itáliának: 1935-ben ez a tétel 4,3 millió márkára ugrott fel. Ugyancsak háborus célokat szolgál a hadiszergyártáshoz szükséges cellulose is, amelynek exportja hétezer tonnával emelkedett az utolsó hat hónap alatt. Általában azt lehet mondani, hogy mindazt, amit Itália azelőtt Angliától vásárolt, most Németországból szerzi be, az acéltól és a széntől kezdve egészen a szövetekig és a bőrárukig.
Ezzel a megduzzadt kivitellel szemben Németország ma is csak azt veszi Olaszországtól, amire mulhatatlanul szüksége van: élelmiszert és műselymet. Ezekben az árukban is igen jelentéktelen az emelkedés. Az élelmiszerek rovatában gyümölcs, déligyümölcs és főzelék szerepel, tehát kizárólag olyan áru, amit Németország nem termel. Nagyobb az emelkedés 19.9 millióval szemben. Ezzel szemben lecsökkentették a műselyem behozatalát, mert a műselymet Németország már maga gyártja.
Az aluminium behozatal mutat fel még emelkedést, ez az emelkedés azonban arra vezethető vissza, hogy a német Aluminiumwerke eladta a maga részvénypakettjét a Societa dell’ Allumino-nál a Montecatini koncernnek, a likvidálásnál pedig a készáru egy részét rendkívül olcsón tudta megszerezni. Az afrikai háborun tehát Németország keres. Készpénzt, aranyat és jó devizát, nem pedig olyan árukat, amire nincs feltétlenül szüksége.
Európa titokzatos országa és a szövetkezetek
1936 március
Hivatalosan a külföldről érkezett idegenek és az Oroszországban élő idegen állampolgárok részére teremtették meg a kereskedelmi szövetkezeteket, de a szakszervezeti tagok is kénytelenek itt vásárolni, mert a saját szövetkezetükben nincs áru és amit jegyre vásárolhatnak, az nem elég a megélhetéshez.
A kereskedelmi szövetkezetek árait bármelyik európai kereskedő bizonyára megirigyelheti. Egy férfi télikabát például csekély 250 rubelbe kerül, ami a mi pénzünkre átszámítva 800 pengőnek felel meg. Nadrágot is vásárolhatunk, sőt 55-60 pengőért már elég rendes darabot kapni. A cipő ára 50 pengő körül van, a férfiingé 10-12 pengő és ez a legolcsóbb.
De nehogy azt higgyük, hogy a szakszervezeti szövetkezetek árai valami nagyon olcsók. A liszt kilója például 70 fillér, a cukor 2 pengőbe kerül. 1 tojás pedig 30 fillérbe. Miután azonban ezeket a cikkeket a szakszervezeti szövetkezetekben csak nagyon ritkán kapni és akkor is csak nagyon keveset lehet belőlük vásárolni, a kereskedelmi szövetkezetek árai az irányadók, ezek az árak pedig közel tízszeresei a másik szövetkezet árainak.
A legérdekesebb az, hogy az orosz szovjet egyáltalában nem veti meg a kapitalista alapon álló államok legnagyobb jövedelmi forrását, a szeszadót. A kereskedelmi szövetkezetekben mindenki annyi pálinkát vásárolhat, természetesen jó borsos áron, amennyit csak akar és talán a régi cári Oroszországban sem lehetett munkabérfizetés napján annyi részeg munkást látni, mint ma a kommunista jóléttől duzzadó Oroszországban.
Magától értetődő, hogy ilyen viszonyok között Oroszországban jobban virágzik ma az áruelrejtés, a lánckereskedelem, az áruuzsora, mint annakidején Középeurópában a hadviselő államokban. Természetesen vannak olyanok is, akiknek valami uton-módon sikerült olyan árucikkekhez jutniok, ami az életfenntartáshoz feltétlenül szükséges és amit a szakszervezeti tagok szövetkezetében csak nagyon ritkán és nagyon kis mennyiségben lehet kapni.
Igaz ugyan, hogy a kereskedelmi szövetkezetekben sohasem hiányzik az áru, de azzal is számolni kell, hogy ha egy orosz munkás, vagy tisztviselőember állandóan a kereskedelmi szövetkezetekben szerzi be azokat az árukat, amelyeket a szakszervezeti szövetkezetekben nem kaphat meg, akkor a cseka kitünő besugó rendszere mellett csakhamar felmerül az a kérdés, vajjon honnan van az illetőnek annyi pénze, hogy a kereskedelmi szövetkezet méregdrága árait megfizethesse.
Magyar zsenik elmekórtana
Szirmay-Pulszky Henriette könyve
1936 március
Lombroso egykor oly népszerű tanítása lángész és őrület találkozásáról, amely az utolsó évtizedek folyamán meglehetősen devalválódott, most egy német pszichológusnak, Lange-Eichbaumnak rendszerében új életre kelt.
Ez a tudós igazi német alapossággal csoportosítja, osztályokba és alosztályokba skatulyázza a világhírű teremtő nagyságok százait idegéletük abnormitásai szempontjából és statisztikai kutatásának eredményeként felállít néhány generális törvényt, amely - hasonlóan Fechnernek az inger és érzet viszonyára vonatkozó lélektani alaptörvényéhez - szinte matematikai fékek közé akarná szorítani a lélek legrejtettebb megnyilvánulásait. Lange-Eichbaum, aki úgy véli, hogy szerves kapcsolatot létesíthet a zseni alkotó és ú. n. bionegatív vonásai közt, megveti egy új tudományágnak, a pathográfiának alapjait, amely - mint már neve is mutatja - biográfia és pathológia keverékéből áll elő.
Persze ilyen elmélet kalandos sejtések és exakt kutatás határán erősen csábít arra, hogy a magyar szellemiség területére is rászabjuk. Egy magyar női pszichológus, Szirmay-Pulszky Henriette vállalkozik erre a feladatra kétszázoldalas tanulmányában, amelyet német nyelven jelentetett meg Münchenben "Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben" címen.
A szerző Lange-Eichbaum tételeit kombinálja Ernst Kretschmer ismert Konstitutionslehre-jével, amely a hívek seregét arra ösztönzi, hogy az embereket ciklothym vagy szkizothym hovatartozásuk szerint két nagy, ellentétes táborba tömörítse, hozzávegyít még néhány pszichoanalitikus komplexumot és ezzel a felkészültségével végigszánt a magyar szellemtörténet egész felületén. A költők nagy csapata mellett természetesen ott találjuk a Széchenyi-kérdést is, felvonul a pszichopathikus festők egész raja (Munkácsy, Paál, Mednyánszky társaságában még a kétes nagyságú Csontváry is) és végül különös részletességgel szerepel a két Bolyai.
Elégedjünk meg ehelyütt azzal, hogy egy rövid pillantást vessünk a könyvnek a költőkkel foglalkozó részére.
Szembeötlő, hogy megállapításainak nagy része alig emelkedik ki az elmekórtani terminológia köréből és ugyancsak kevéssel járul hozzá az irodalomtörténeti kutatás során eddig alkotott élet- és jellemképek módosításához. Berzsenyi mint „depresszív természetű, melankóliára hajlamos pszichopata” tűnik elénk, Kemény és Ady mellett a szerző paralízis-gyanúsnak találja Vörösmartyt is. De a paralízis tudvalévőleg többnyire csak meglett korban fellépő, külső okokra visszavezethető betegség, amely tehát a zseni fejlődésének rendkívüliségeit és kilengéseit nem magyarázza.
A Vörösmarty-probléma súlypontja nem is a költő befejező betegségére, hanem sajátos lelki alkatára esik, amely túlgyors, tragikus szertelenségre ("Két szomszédvár") hajló költői fejlődés után csendesebb, magábazárkózottabb, terméketlenebb irányt mutat. A szerző ennek megvilágítására belemarkol az Ödipus-komplexumba, amely szerinte Vörösmarty önvádjait és állítólagos szadizmusát (epikájának véres viadalait, vadászkedvtelését) indokolja. Vörösmarty igazságszerető, humánus természetének eredetét lappangó szadizmus túlkompenzációjában keresi.
Ismeretes, hogy Vörösmarty élete utolsó tizedében súlyos, a kétségbeesés határát érintő depressziókkal küzdött. Vörösmartyról írt egyik tanulmánya során Babits a Vén cigány gondolatfűzésében az őrület szimptómáit látja. A szerző ezzel az észlelettel szemben különvéleményt jelent be és megemlíti, hogy vannak esetek, amikor paralitikusok olyan műveket alkotnak, amelyeken betegségük hatása semmiképen sem érezhető. Ide sorolja Ady 1918-ból való Krónikás énekét is.
Súlyosan pszichopathikusnak tünteti fel szerzőnk Petőfi összeférhetetlen, féktelenül indulatos jellemét is, Arany esetében pedig szintén ráakad az Ödipus-komplexum különböző jeleire, hivatkozik Riedl Frigyes pompás definicójára Arany mimóza-természetét illetőleg és abban konkludál, hogy Arany kimondott hipochonder volt, aki időnkénti gátlások, alárendeltségi, sajátmagát lekicsinylő képzetek hatása alatt állt. Tompa, Madách, Jókai és Ady kórképe nem igen lépi túl az eddigi elemzések kereteit.
De a Szirmay-Pulszky Henriette könyvének tulajdonképeni problematikus része ott kezdődik, ahol a szerző egyes pathográfikus jellemképekből a magyar irodalomtörténet egész jellegének diagnózisába csap át. Bő kivonatokban idézi Babitsnak 1917-ből való Magyar irodalom c. tanulmányát, amely a magyar költői néplélek legnagyobb erősségének a konkrét képszerűséget, a csapongó ötletszerűséget, a tőzsgyökeres humorérzéket vallja, amelynek nem mindig felel meg a benyomások mélysége és az érzelmek szubtilitása.
Könyvünk szerzője ezt a jellemzést továbbszövi Kretschmer alkattana irányában és arra a végső megállapításra jut, hogy költészetünk - szemben az északi és nyugati népekével - kimondottan ciklothym jellegű, hiányzik belőle a szkizothym beállítottság, vagyis a problémakereső speciális elmélyedése.
De tekintve egyfelől, hogy Kretschmer a teremtő tépelődő genialitás jellemvonásait általában a szkizothym alkat szférájába vonja, másfelől pedig, hogy a ciklothym és szkizothym alkatok karakterológiája - különösen a rendkívüli emberek esetében - igen gyakran egybefolyik és elmósodik, ez a konklúzió mégis csak kissé túlmesszire kalandozik. Maga a szerző Vörösmartyt, Keményt, Madáchot és Adyt a kimondottan szkizothym alkatok közé sorolja, ez a négy név pedig hozzátartozik irodalmunk legszervesebb állagához.
A pathográfia kétségtelenül érdekes próbálkozás, talán nem is annyira az irodalom- és szellemtörténet, mint inkább a fiziológiai és eugenétikai kutatás számára. Persze Lange-Eichbaum kísérletei ellenére is nyitva marad még a kérdés, hogy a geniális és pszichopathikus vonások oly gyakori keverődése csupán véletlen találkozás-e vagy pedig törvényszerű egymásrahatás.
De bármint legyen is, már maga az a tény, hogy elmekórtani és biográfiai megfigyeléseink oly sokszor érnek össze egy síkon, hogy éppen a legnagyobb zsenik akárhányszor súlyosan terhelt családok gyermekei, meggondolásra késztet egyes országok túlzott eugenétikai buzgalmával szemben.
Mégis, szinte önkéntelenül felvetődik a kérdés, szükséges-e, ajánlatos-e, hogy szellemi életünk legsajátosabb értékeit az ezen a téren annyira járatlan külföldnek éppen a pathográfia nézőszögéből mutassuk be? Vörösmarty és Arany költészetének európai jelentőségű megnyilatkozásai még mindig avatott fordító, símulékonyan közvetítő esztétikus után epednek, hogy érdemük szerint túlnőhessenek a kizárólagos belföldi érvény korlátain.
Egyelőre a Nyugat művelt közönsége még névről is alig ismeri őket. Kár az ismertetést azzal kezdeni, hogy lényük pathológikus oldalait szemléltetjük, hogy tudatosan a magyar költői véna felületes, ciklothym vonásait hangsúlyozzuk. A magyar szellemiségnek ez a nagy gonddal megírt németnyelvű pathográfiája akaratlanul is arra int, mennyi még a tennivaló legerősebb szellemi értékeink nyugati terjesztése terén.
Forrás: huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése