1943-ban született Nagyváradon, fizika szakos tanár, író, költő, a VÁRAD c. folyóirat alapítója és szerkesztője. 2004 óta a Magyar Írószövetség tagja , 2007 óta a Román Írószövetség tagja . Megjelent kötetei: Csillagközi utazás (Pallas-Akadémia, 1997), Vertikális álomterek (Pallas-Akadémia, 1999), Virtuális Világ (F&F International, 2000), Életgyakorlatok (Pallas-Akadémiai, 2005), Belső dialógus (Pallas-Akadémiai, 2006), Életdicséret (Pallas-Akadémiai, 2008).
FÖLDRE HULLOTT SZÓ
Jövő tartományában
guruló csillagok
belső naprendszereink.
Hamusivatagban
csontok roppanásai
tompa őszi fények.
Időtlen
idegen tűz
szétroncsolt hullám
elmosott dallam
elszállt madár
láthatatlan
köröket ró.
Léten túl
Földre szállt madarak
s Földre hullott Szó.
LEHET-E?
Lángkék
Csillagvirág
Ezüstös foltokat
kuszál a szűkszavúság.
Szabad szépen
puhán ringani?
Millió-napfény
levélárny-foszlányát
borzongatni?
Márványkút
vízcsepp-csobbanását
hallgatni?
Fel-le menni?
Napsugarakkal
gyógyítani?
Árnyékot átkarolni?
Hullámos
kék levegőben
libegni?
Fényes szelekkel
verőfényt kergetni?
Ráncoló víz
fodor hullámaival
küzdeni?
Egybeolvadó színeid
arcod lágy árnyalatait
szeretni?
HAVAZÁS
Hangok megfagyott
rügyei
ágakon énekelnek.
Gondolatom bomlik
lelkem kicsírázik.
Fény alagutakon
fény gondolatok
üreges üvöltéssel
élettartam tükrén
egymásra tevődnek.
Emlékek fehér fényei
örökkévalóság terheit
közömbösen viszik.
Föld bölcsessége
álmok álmával
kiált:
nem ragályos a fájdalom
önmagunkba beléphetünk
arcok felületén
görbülettükrein
homlokok buckáin
szemgödrök mélyein
fogak résein.
Oxidált illatok
fegyelmezett csendje
havaz a Világba.
ÁLLÓHULLÁMOK
Fotonok a térben
mint fák az erdőben
polarizált hullámok
zöld hullámhelyek.
Fényesség falak
Hűvösség otthonok
Némaság sátrak
Álomsusogások.
Vizek forrásai
patakok csörgése
Tenger hullámai
égzengés dörgése.
Atomhalmazok
fényforrásai
Csillagdörgések
fényhullámai.
Tavon táncoló
tükörben tündöklő
testté változó
lélekhullámok
Életeink
állóhullámai.
VERS FÉNYE
Lávázó emlékek
félálom dadogása
ébrenlét suttogása
Sors-sétány
hangsorait
pengeti.
A lakatlan szó
kéklő gyümölcs
Vers-fénye.
Lépcsők hullnak
haragoszöld hullám
perzselt kövek
s a semmibe kapaszkodó
omló rétegek
nehézfém zuhogó fényei.
A kegyelem
szelíd
könyörtelen
barna lépcsőin
tétovázva
gondolatok
bomlanak.
FŰSZÁLAK
Fűszálak hajukat lengetik
kitárják bajukat a szélnek
zöldbe öltözötten kélnek.
Újdonságsátrak életgyökerű,
énekzamatú, tövismúltú
nehezebb dalát zengik a létnek.
Fűszálak hajukat lengetik
kitárják bajukat a szélnek.
Fáradt, csüggeteg, könnyűvérű
hidegebb, kócosabb erények
esőcseppjei, múló lélek
pillanatait üdítik míg hű
fűszálak hajukat lengetik.
ÉRKEZNI INDUL A FOLYÓ
Érkezni indul a folyó
köröz a madár, köröz a hal
ész tölti be mi hiányzó
maradék világból indul a dal.
Köröz a madár köröz a hal
kacagás tetőtlen oszlopok között,
maradék világból indul a dal
széledő elfogyó tömeg mögött.
Kacagás tetőtlen oszlopok között
a fű gondolkodni kezd a fáról
széledő elfogyó tömeg mögött
míg a csupasz csiga a halálról.
A fű gondolkodni kezd a fáról
a kő az öntudathoz tér vissza
míg a csupasz csiga a halálról
és leszek madár-eszmélet újra.
GYÜMÖLCSHULLÁS
Sorsvonalon
borzongó húrok
virágok pillái
sziromterek.
Hangfolyón
felnyög a csend
s a zene sirályai
a hófehér lét
s a vakító idő
jégpír
szópillantásai.
Sárgára festett álom
a csend szemei előtt
a néma időtlenség
leszakadt falait
a szabadság s a semmi
gyönyörködő kövein
gyümölcshullássá
változtatja.
TAVASZI ÁRADÁS
Agyamban kódolt
súlyok
s csodaforrások
bomlanak.
Tavaszi vizek
gondolataimmal
áradnak.
Százezer fényévnyi
átmérőjű
elektronáradat
zúg a Föld felé.
Belső órám
méri
idősűrűsödésem.
Entrópiám növekszik
s fényem lassan
utoléri önmagát.
ÚJ HANGOK
Kék lángokban élni
arany titkok
sugárözönén
kicsi rejtelmek
fényszigetén
idő olajbogyóit
szedegetni
nézni amit
előre láttunk
mindennek
új nevet adni
a tenger
nyelvét beszélni
Kék madarat
Tűzmadárrá
változtatni
Új hangok
Új hangok
kellenek!
MEGINT
Összecsomósodtak a gondolatok
az éjjeli tóba valaki bedobta a hálót
figyelt, teljesülnek-e a kívánságok?
majd összeszedegette a perceket
hallgatta a kopogást
tűnődött a szívveréseken.
AZ IGAZSÁG
Félt, hogy a birsalmák nyugalma
megcsikarja az ismeretlent
sűrítette a valóságot
kavargatta, nehogy az
igazság odaégjen.
Az igazság mégis
mindig odaégett.
A SZERETET
„a szeretet mindenütt utolér"
Vörös István
Lehet, hogy a szeretet
áztató eső, szemétre sütő nap,
pénz, méz, szivárgó vér,
tovasuhanó idegen, betonrepedésben
kihajtó fű, galamb,vércse,
hömpölygő füst, búskomor nő,
búskomor férfi, himbálózó lámpa,
vagy repülő csészealj?
SZÓL A NÓTA
Tóth István emlékére
Örök titkoknak gyümölcse
Fejfádat már körbenőtte
Kéri rakjunk még a tűzre
Önpusztító rohanásban
Termő csendben mennyi gyász van
Somos-tetőn sír emléked
Nap útjában verítéked
Kihűlő tág tenyeredből
Friss reggelek hangja rezdül
Fémes sejtek felejtenek
Felhők fölénk emelkednek
Virraszt bennünk szavak bokra
Leroskadunk végső útra
Gyökér hallgat szól a nóta
ÉVSZAKOK
Elszállnak az évszakok
fehérek, sárgák, kékek
én szeretni már félek
talán az, hogy álmodom
fennakad az ágakon
véget ér a hallgatás
talán lesz: hogy nem vagyok
talán az: hogy vers vagyok
ŐSZI KÖD
Vággyal simul az őszi alkony
hamvadó nap a hegy fölött
eső locsolta szürke házak
csorog a felhő, eltörött
ólmos ködburok, sár
a csatornák zubognak
gyűlölt permeteg szitál
sínen mozog a Nap.
ELKÉSVE EMLÉKEZNI
“S robbanni kezdtek eresztékei
szívnek - agynak, s törni - porlani-
párologni percek s évezredek”
Szabó Lőrinc : A hír
Déli fényekkel megszórt avaron
régi égi könyvből kitépett lapok
vörös máglya - láng táncában kopott
tépett, perzselt pernyeszárny kavarog
hallani lélegzetvételt zavarón
a panasz, a gond mind rá fogadott
az emlékezés még felette lóg
s a lerepülő álom mint az ón
belőle a világ tényeket keres
kigyúló villámok szárnya még heves
s a menekülő megáll ha érdemes
későn döbben rá, hogy talán költő volt
a végső úton, hogy élni nem tudott
tél hava idézi, feltámad a holt
LEHET
„Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai
folynak csiklandozva fülembe”
Dsida Jenő : Itt feledtek
Ha már minden szó kihalt
s ha itt lesz a kellő pillanat
elolvasod e mellékdalt
Lehet ez csak prózai dolog
hogy megértsd a pillanatot
s ha nem lesz ez sem elegendő
majd itt a sok idézendő
Leszel Te Ő és Mi Ti Ők
egyedüllét nélküli következők
Lehet valahol az ezredik házban
lakodalom lesz és oda megy majd
az egész világ.
NOCTURNO
„Csak mert nem érdemes úgy sietni
a temető felé”
Dsida Jenő
Gyöngyös borként csillog az élet
csemetefa satnyul ház előtt
mindennap több tisztább a részlet
hajszálnál finomabb fonál köt
Jönnek langyos, izgató szelek
pici fájdalmak idegek egén
álmodnak szűz, fehér fellegek
suhannak, szállnak szavak kellékén
Csak állunk az értelmetlen estben
lassanként ravatal lesz az ég
a gyertya lángolása testben
elszáll mint pára, dalt dúdol a vég.
VISSZANÉZÉS
„ …látó gyökerem
nőtt a kövekbe, lelkekbe…”
Szabó Lőrinc : Idő
Ha vendégségbe emlék beköszönt
könnye is buggyan, majd hoz fényözönt
a kíváncsi ész, néha visszanéz
s dobol, dadog ha álmát viszi szét
idő, mint élő, forgó gömbsziget
évek telnek, elsuhan évtized
életlemezek, csupa töredék
ami tölti a költők kötetét
időtlen fények közt repül az én
fényszigettenger porszemszigetén
s ha az élet szűk burka reped ma
meglegyint komédiák mámora
helyzetedet felméred: ki vagyok?
visszaköszön az idő s mond nagyot
DAL
„Szalonnán éltem, mialatt
virágzott minden vállalat”
Derűs vagyok és hallgatag
már rég nem vagyok hanyag
nem kell szalma, se agyag
divat lett a műanyag
nem lesz nevem, nem is volt
bezár egyszer minden bolt
autókban csattan a csók.
Hírem elolvad mint a hó
Megfog engem minden szó
Einstein 2 - így is jó
Felhő érik, de süt a nap
Derűs vagyok és hallgatag.
KESERŰ
„színes kereplő vagyok csupán, halljátok? Arcom
átlátszó, mögötte virágok röpködnek, amint
fölbuktak az elektromos hullámokból.”
Ó rádióaktivitás ! most olvasok és banánt és kivit
eszem, megjelölöm és felparcellázom
a gondot és tudom,
hogy a világ változásait, csak belülről mérhetem.
Sugárzó atommag vagyok, átlátszó arcom fénytiszta,
mögötte szárnyakká vált igék röpködnek,
a mágnesként vonzó álmok, lépteim hullámai közé
engedik a szomorúságot,
a fájdalom: hiány, a nemlétezés kínja s naponta
húszezer év,
pillanat ketrecében, árnyékom egyre nő,
életem kincseit lágy haláldagály harmóniába tördeli.
A birkák farkasok, én a pásztor ügyelek, hogy fel ne faljanak,
mert hülye azért nem vagyok!
Szerkesztette: Cseke Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése