2010. május 24., hétfő

Kóválygások a Hyde Parkban (2)


A sípszó

kacskaringós hosszú sétány
tekerőzik alám némán

bolyonganék egyet rajta
végül leülnék egy padra

ahol enyhet adó árnyék
hűvösében arra várnék

hogy az idő rám nevessen
a világot megszeressem

amilyennek éppen látom
s nem színezi kóbor álom

ahány ember szíve dobban
annyi vágy lapul titokban

a mifélénk fura alkat
egyről beszél s másról hallgat

ha dicsér magára érti
ha megszól a lelked sérti

aki egyszer bírja marja
foglalt a park minden padja

és bolyongva és kerengve
ülepemhez helyet lesve

kedvem illan mint a harmat
itt se lelhetek nyugalmat

a fél világ terpeszkedik
másik fele pöffeszkedik

valahol a tűző napon
kerül csak hely egy zöld padon

fő a fejem mint a katlan
lelkem vigasztalhatatlan

mért hogy szabad ami nem kell
s mi kellene nem érem fel

kell-e egyáltalán ülnöm?
jobb az angolgyepre dűlnöm

fű alattam ég fölöttem
az örömtől bepörögtem

és lebegtem és lobogtam
ne vágyj többre e pagonyban

amit lehet annyi szabad
így alakítsd minden szavad

valahol vad sípszó harsan
milyen csősz járkál a parkban?

s mért is korhol miért fújja
kire mutat tiltó ujja?

szívem lapul remél hallgat
mint ki nem ismer tilalmat

s míg lelkemben gyűl a harag
fekszem mint egy holt fadarab

2010. május 23-24.

Illusztráció: Minden hely foglalt * Kucsera Jenő fotója

1 megjegyzés:

zsoltson írta...

De jó, de jó... :-)