2010. május 6., csütörtök

"Jelentések..." - Komán János olvasónaplójában



(A Káfé hírlevele tegnap este számomra váratlan ajándékot is hozott: Komán János írását könyvemről (Jelentések - magamról). Különben ugyanezen a napon tudtam meg, hogy a Várad c. folyóirat idei 2. számában megjelent Ady András recenziója is a könyvről, amit korábban e blogban már olvashattunk.)

*


AJÁNLÁS

Cseke Gábor könyve, a „Jelentések - magamról” egy önmarcangoló, szigorú életrajz, egy olyan önéletrajz, amilyennel mostanáig nem találkoztam, pedig elég sok életrajzot olvastam, mivel bennük több lelket fedeztem föl, mint a regényekben, még akkor is, ha azok megérdemelt hírnevet szereztek maguknak. A múlt és a közelmúlt beszél egymást váltogató kéznyújtással. Ezzel az írói eljárással, szerkesztéssel az olvasó érdeklõdését, figyelmét, kíváncsiságát élesztgeti, és tartja ébren.

Könyve egy olyan állomás, ahol az olvasó is utas, egy olyan utas, aki türelmetlenül várja, hogy megérkezzen az a vonat, amelyre neki kell fölszállania, de mindig egy másik fut be, amelyről egy meglepetés, egy rég nem látott ismer s száll le, vele találkozik, köszönnek egymásnak, még akkor is, ha nem voltak barátok, rokonok, munkatársak, de - sorsuk miatt - az együvé tartozás melegével tekintenek egymásra.

Kellemes érzés, főleg, ha idegenből jött az ismerős, mondjuk a múltból, és most érkezett haza, és végre „itthon - otthon”, a jelenben találkozhatnak egymással. Idézőjelbe tettem az itthon-otthon szinonimákat, mert számomra sem a közelmúlt, sem a jelen nem jelentett, nem jelent otthont és hazát, inkább csak kényszerlakhelyeknek nevezhetem ezeket a világokat. Talán a szerző is így gondolkodik. Kényszerlakhelyet kapott, mert kényszermunkára ítélték. Észre sem vettük, hogy valamiféle rabok voltunk, és azok maradtunk. Ő Bukarestben, mások Moldovában vagy egy olyan vidéken, ahol megcsorbult anyanyelvvel szenvedtünk, és ezt a fenyegetettséget most is érezzük.

Egy kortárs őszinte vallomásával találkoztam, és ez az írói őszinteség tekinthetõ az önéletrajz egyik legszebb értékének, mely esztétikai érték, esztétikai minőség. Bár egyes tájékozatlan tollforgatók
tagadják az őszinteség esztétikai kategóriákhoz sorolását, én olyan tudós esztétákra és filozófusokra hallgatok, mint a lengyel Román Ingarden és Wladyslaw Tatarkiewicz. De a magyar költők, írók közül
többen is kiemelik az igaz, őszinte beszéd értékét. A költészetben az őszinte vallomást a kijelentő mondat sajátította ki, ugyanis az őszinteséget sem kérdő, sem óhajtó, sem felszólító, sem felkiáltó
mondatokkal nem lehet hihetően, hitelesen elmondani. A szerző prózája is egy ilyen esztétikai minőséggel, egy egyszerű, meggyőző, világos beszéddel jeleskedik. Az újabb retorika fogalomhasználata szerint a referenciális közlést választotta. Újságírói, főszerkesztői múltja diktálja ezt az írói stílust. Költőként sem törekszik az emotívközlés eszközeinek használatára. Úgy ír, mint aki értékes dokumentumírásra vállalkozott. Igen, ez az önéletrajz kordokumentum is.

A diktatúra korszakát saját és mások verseivel, riportokkal szemlélteti, mutatja be. A baráti és a kevésbé barátságos emberi kapcsolatok ismertetése egy megértő, humánus személyiségre hívják föl a
figyelmünket. Bűnösnek érzi magát, és ezt a bűnrészességet képtelen elhallgatni, nem úgy tesz, mint azok - rengetegen a rendszerváltás után - akik egyik napról a másikra ún. antikommunisták lettek, és a szekuritate jelentéseivel próbáltak, próbálnak védekezni. Eszükbe sem jutott, hogy a magafajta embereket nem vezethetik félre, hiszen a hűségesek között keresték a hűtleneket, ezért - megkülönböztetés nélkül - szükség volt vádlottak és hűséges tanúk kapcsolatainak fölfedésére.

Ez az önéletrajz a romániai magyar értelmiség életrajzát is kiegészíti, többek között olyan személyiségekét, mint a kiváló Fejér Miklósét, aki társszerzőként egy páratlan irodalomtörténetet küldött iskoláinkba, melynek egyik példányát büszkeséggel mutogatom a fiatal magyar szakos tanároknak.

Azt a mély sebet, amelyrõl könyve végén beszél, gyógyítsa meg a vigasztaló őszinteség, és az, hogy azon kevesek közé tartozik a milliók között, aki meggyónt a jövő templomában!

Komán János

Illusztráció: Pusztai Péter karikatúrája a Jelentések szerzőjéről, a hetvenes évekből
Ui. PP kommentben jelezte, hogy rajza nem karikatúraként készült. Szíves elnézését kérem a felületes műfaji besorolásért!

2 megjegyzés:

Elekes Ferenc írta...

" ... ez az írói őszinteség tekinthetõ az önéletrajz egyik legszebb értékének, mely esztétikai érték, esztétikai minőség."

Mennyire igaza van ennek a Kománnak !
Ezért jó az ő írása.

Peter írta...

Nem karikatúra a rólad készült rajz. Maga a realizmus szöveggel körítve színes digitális mobil hiányában. Ami a pillangót illeti jobb oldalt az valószínű a tréfás aláírásom.