Annyi elpuskázott és kudarcba fúlt találkozási kísérlet után végre - együtt az élők. A Bolyai egyetemen 1957 őszén indult magyar szakos évfolyam tagjai találkoztunk a tegnap Nyíri-Fábián Éva kolléganőnk házának kertjében (ahol a fotó is készült), majd tartottunk osztályfőnöki órát a nappali hűvösében, szépen körbe rakott székeken ülve és szembenézve egymással.
Feszélyezettek voltunk, szorongtunk, ugyanakkor vágytuk is a kitárulkozást. Számomra kissé megtdöbbentő volt volt kollégáim emlékezése olyan kiszólásaimra, "beköpéseimre", amelyekre én már egyáltalán nem is emlékeztem, sőt, amiket ma mélységesen idegennek érzek magamtól. De azt már régóta megtanultam, hogy saját én-képünk meredeken különbözik a mások rólunk alkotott képével, ezért a csodálkozáson és a hümmgetésen kívül más jelét nem adtam megdöbbenésemnek.
Sikerült minimálisra visszafogni saját életbeszámolómat. Másokhoz képest előnyös helyzetben vagyok: egész életemben reflektorfényben álltam, csak az nem látott meg, aki nem akart. De ha akar, kis fáradtsággal utánanézhet viselt dolgaimnak, munkáimnak. Amit én hozzáfűzhetnék, az már a hetvenkedés lenne vagy a túladagolt szerénység.
Így aztán vagyok aki vagyok.
A helyzet fintora az, hogy holnap, ugyanezt el kell játszanom Kolozsváron is, ahol érettségi találkozóra gyűlünk össze a Brassai líceumban mondazok, akik még élünk az 1957-es X. A fiúosztályból. Kissé fáraszto lesz egymásután a két út, szerencsére Attila fiam holnap reggel utazik vissza kocsival Budapestre s elröpít engem Kolozsvárra.
A képen az egykori magyar szakos évfolyam jelenlévő tagjai feszítünk, Éva udvarán, egy hivatalos fotográfus objektívje előtt.
Hátsó sor, balról jobbra: Barabás István, Szilvássy Mária, Árvay Katalin, Molnár Anna, Gyarmath János, Fazakas Csilla, Nyíri Éva, jómagam, Kanduth Erzsébet, Máriás József.
Első sor, balról jobbra: Takács Piroska, Bicsak Margit, Jászberényi Emese, Kerekes Ilona (feleségem), Szlovácsek Ida, Zékány Aranka, Angi Mária.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése