Játszom... És ezzel kimondtam életem egyik kulcsszavát.
Egy este, sok-sok éve már, nekifogtam, jócskán cigarettafüstbe burkolózva, ceruzával a kezemben, s úgy böngésztem végig a József Attila-összest, hogy majd aláhúzom benne azokat a sorokat, utalásokat, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a játékkal, a játszással. Kezdetektől elmúlásig.
Sokáig megtartottam magamnak a játéknak is beillő keresgélés eredményét. Most újra előveszem, a költő születésének centenáriumára gondolva.
(A sorrend a Szépirodalmi Könyvkiadó 1955-ös kiadásának felépítését követi.)
1922
... nekem nyílik minden berek
– a vérem játékos gyerek –
s a Nap elém hajol
és rám kacag, milyen ravasz
– ó, pompa, szín, ó, dús Tavasz!
csak Márta nincs sehol.
(Tavaszi ének)
Dalol a madársereg,
hogy az erdő zeng belé,
maszatos parasztgyerek
inal a folyó felé.
A nap is süt melegen,
tüzesíti a leget,
nem is látni az egen
pici keskeny felleget.
A parasztgyerek hevül,
a folyóparton ledül,
homokon gurul tovább,
kavicsot fog, jó lapost,
a folyóba dobja most,
s fütyörészve áll odább.
(Perc)
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
csak szép játék vagy, összetörlek,
fényét veszem nagy, szép szemednek
– Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
(Szerelmes vers)
1923
Piros labdámat föl-fölhajigálom,
most néked játszom, neked egyedül.
Által a halk, mosolyos violákon
szépséged kristályablakán belül,
ó, nézd a labdát, álom-égbe szállón...
----------------------------------------------
Mert istene leszel bár bánatomnak,
borba vetem sebesre mart szívem:
ragadja vad folyója tépett labdám,
míg sírok, játékot s szemet siratván.
(Tavaszi labdajáték)
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
előttetek egy ember ment el,
s utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
boldog örömmel élik a fogócskát...
(Tanítások)
1924
Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
világtalan angyalaink játszogatnak itt,
nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia.
(Minden rendű emberi dolgokhoz)
S pocsolyákba árkolt bús arcomba
bírnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
játszót-játszó, ostoba, semmi játék!
(Mért hagytál el, hogyha kívánsz)
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
(Isten)
1926
A dombon két gyerek tornyot rakott magosra
a szép, puha sárból,
összedugták a homlokukat, nézték, fejük között
elnyúlva jött föl a nap...
(A csapat)
Csodálkozó bogarak közt lépkedek bátran,
ha felhő volnék, szárazságban járnék csak erre,
elkerülném a kirándulókat, összeszedik ők a papírt,
nehogy jövőre eső legyen,
viseltes ruhájuk alól forró testük felesel a siető nyárral,
hétnapravalót játszadoznak és egy bujtató lombról
feledékeny madár figyeli
az örömüket.
(Csodálkozó bogarak közt)
Hős derekunk hintázása, karunk, farunk
hullámzása,
mint harmatos, magas fűben tíz-húsz kövér,
víg gyerek
sivalkodva, meztelenül, ha rakáson hempereg.
Ha az urunk megjön este, mosdóvízzel, vacsorával, csókkal várjuk,
ingerkedünk, játszadozunk, csicsítjuk, ha bajjal van...
(Fiatal asszonyok éneke)
Akinek kitárt a szobája,
ahhoz a világ így szalad be
és mint papához a gyerek,
mikor új ruhát kapott
s abban is szabad karikázni.
(A távol új s új egeket szór)
1928
Énekeljünk –
haja ha!
Bömbölődjünk –
böm-böm-böm!
Susogjunk, hogy
sususu –
üss egyet a
hátamba!
(Dalocska)
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
(Oh szív! Nyugodj!)
Egyszer, ha nem veszi észre,
nézzetek arcába hosszan,
magános férfiak gondolták ki,
amikor én még futballoztam.
(Simon Jolán)
Kitart ajtómon szellő jön be,
szaglász, vigyorog diadallal
s mint rozsvetésben kisgyerek,
élesen rúgkapál hajamban.
Álmomban kazalról gurultunk,
rózsámmal bukfencet vetettem,
tótágast állnék most is én,
de már munkába kell sietnem.
(Reggeli)
1929
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborak mintha
ugrándoznának a jászol körül.
(Betlehem)
1930
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyűjtött kis szénát szétszedik
s a süllyedt falun fölkapják a hóból...
(Ady emlékezete)
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
(Nyár)
Mint gyerek a páncélos bogarat,
két ujjal megfogtam hóna alatt,
imígy morogván: Ez hát a vihar!...
S kapálódzott kis villámaival.
(Tűnődő / Vihar)
Ez mind csak játék. Ceruzával írom,
uraktól kapott pénzen vett papíron.
Még nem gépfegyver-züm-züm e betű.
Váj, mint a nyomor, csíp, mint a tetű.
(Tűnődő / Írásjel)
1932
Tanya, – körülötte körbe
fordul e táj. A tél körme
oldaláról egy keveset
repesztgeti még a meszet;
eljátszik.
(Holt vidék)
1933
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
(Reménytelenül / Lassan, tűnődve)
fiunk uccán, üveg alatt
nézi csak építőkockáját,
s ha lányunk babaruhácskáját
kéri – hisz szövetet szövünk –
összeszorítja puha száját...
(Bérmunkás ballada)
1934
Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.
(Nyári délután)
A gyermek irtózattól nyirkos –
ha adja, miért veszi el?
A leány hideg, mint a gyilkos.
Az udvaron vak énekel.
Így játszik egy félóra hosszat,
némán és mosolytalanul.
Mikor egy szomszéd nő kopogtat,
megrezzen, mégis válaszul
lágyan szól ki a hasadékon:
„Tán most kap szegényke fogat!"
Aztán az alkóvba ül s vékony
tíz kis ujjával játszogat.
-------------------------------------------
De nyomja nagy magánya itt benn,
kín löki – játsszék odakint.
Ismét fölsír a gyermek s minden
elölről kezdődik megint.
(Iszonyat)
1935
Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
(A bűn)
1936
Búsulsz-e, Pista?... A tépett esőben
szél vergődik, mint hálóban a hal...
Búsulsz-e, mondd? És játszol-e merően
az uccák lucskos csillámaival?
(Harag)
Szundít a lapda, meg a síp,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik...
(Altató)
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
(A Dunánál)
Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
fehér habokba szaggatja a zöldet.
Fogócskáznak az apró viharok,
az ablakban a legyek megdögölnek.
(Balatonszárszó)
Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva:
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg
ha magára hagyottan rázza.
(Nagyon fáj)
Zöld napsütés hintált a tenger lágy, habos vizén,
meztelenül, vígan, nagy messzi beúsztam biz én...
(Zöld napsütés hintált)
Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.
(Azt mondják)
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
(Kész a leltár)
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
(Levegőt!)
1937
Majd a kiontott vértócsa fakó lesz
s mosolyra fakaszt mind, ami ma bánt,
majd játszunk békés állatok gyanánt
és emlékezni s meghalni is jó lesz.
(Majd emlékezni jó lesz)
Úgy kellesz nekem, Flóra, mint falun
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom...
(Flóra / Már két milliárd)
Én, akit föltaszít a ló,
s a porból éppen hogy kilátszom,
nem ember szívébe való
nagy kínok késeivel játszom
(Bukj föl az árból)
Gyors emlék-pojácák
forgatnak meg ébren
s alva újra játsszák,
mily bolondul éltem.
(Száradok, törődöm...)
És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.
(Könnyű, fehér ruhában)
Egy kis játékot én is érdemelnék –
libbenjetek elő ti gyönge pillék!
Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát –
törökök, búrok, gyűljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!
(Könnyű emlékek...)
Én állat volnék és szégyentelen,
nélkületek, ki játszotok velem –
Köztetek lettem bolond, én a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges.
(Le vagyok győzve...)
Így éltem s voltam én hiába,
megállapíthatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
(Íme, hát megleltem hazámat...)
Töredékek, vázlatok, verscsírák
Nyári könnyű szellők,
lányok közt szökellők,
szoknyákat libbentők
játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban
(Nyári, könnyű szellők)
Hétért – magamat kérdem –
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.
(Hétért...)
Világokat igazgatok:
üveggolyókkal játszom.
Nem szeretnek a gazdagok:
árva gyereknek látszom.
(Világokat igazgatok)
Én azt akarom, bár ostobának látszik
a vágy, mely elmém kockáival játszik,
hogy úgy szeressen az egész világ
téged s engem, mint anya kisfiát...
(Én azt akarom...)
Flóra, csináljunk gyereket,
hadd vessen cigánykereket
mert én nehéz vagyok már...
(Flóra, csináljunk gyereket...)
Én nem vagyok te, én nem csupán látszom,
én játszom.
------------------------------------------------------
Vassal csorbított csontváz leletek
mutatják, hogy itt mivé lehetek,
ha mellemre kitűzném jeletek, –
csirkefogók! Nem játszom veletek!
(A vásártéren)
Rögtönzések, rímjátékok
Éva
vigyázz, magadat nagyon
el ne takard az eszeddel,
játszd, ami vagy – ne túlozz
meglásd megkeres
Ádám.
(Éva vigyázz...)
Megszülettél lábbal, kézzel,
távirati rövidséggel.
Szlemmet szoktak így csinálni:
nem tudtak kilicitálni.
Te sem győzted jószívvel – mi? –
a mamának kibicelni.
Untad a sok link bemondást,
pikk helyett a káróbontást.
S fölvisítál, mint a bíbic:
„Nem leszek itt tovább kibic!"
Mamád, kis rönonsszal élve,
így ütött egy robbert nyélbe.
(Egy új honőrhöz! – egy jól sikerült játszma emlékére)
Nem bizonygatok, nem következtetek semmit. Csak töprengve figyelem, hogy József Attila játékéhsége miként válik egyre kétségbeesettebbé és hangosabbá, ahogyan élete a végzetes évszámhoz közeledik. A dátumhoz, amely után már minden megfoghatatlan, illó játék...
Cseke Gábor
(Megjelent a megszűnt Romániai Magyar Szó Színkép-mellékletében, 2005. március 26-án)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése