EMIL BRUMARU:
Született 1939-ben, a besszarábiai Bahmuteában. Iaşi-ban orvosi egyetemet végez, 1963-1975 között Dolhascában orvos, majd kilép a gyógyítók céhéből és kizárólag az írásnak szenteli minden idejét. Nonkonformista költő, gazdag kritikai munkássága is. Költőként 1970-ben jelentkezik, egyszerre két verskötettel is, máig közel két tucatnyi könyve jelent meg. Gyakran szerepel Romániában, Németországban, Franciaországban és Angliában kiadott antológiákban is, több irodalmi díj kitüntetettje.
A magasztos cseléd
(Suprema servitoare)
A párjanincs Profirának
Oh te cselédlány te drága jó cselédünk
Mennyei gyermekkorom távolából
Mohón szaglásztam a konyhahomályban
Szédültem bolhás szoknyád fült szagától
A surgyé alatt bugyid után kutattam
Magamba inni mennyei illatát
Orrom kitágult szemem könnybe lábadt
Hallottam szívem dübörgő zaját
Melltartód gyűrött agyonizzadt vásznát
Kásától dús emlőid gyámolát
Csókolgattam egy raktárban magamra öltve
Röngyokkal degeszre tömött kosarát
Oh te cselédlány te drága jó cselédünk
Ha verejtékben úszva ágyadon
Elszunnyadtál félénken odaléptem
Pihéid látni rengő combodon
Elfolyó emlőd egy-egy üstöt kitöltve
Közepén érdes mellbimbód virít
Egy délután az ablakon át kilestem
Mosdótál fölé lecsüngő halmait
Zsíros hajad feszülő gyökerére
Petróleumot kensz ha jön az éj
Hajcsatod láttán minden lázban égett
Ringó nagy segged maga a tökély
Sonkái felvöröslő roppant párnák
Melyekre szutykos szoknyád ráterült
Magukat nékem szépen megmutatták
Míg káposztánk a hordóba került!!!
Elégia
(Elegie)
Kábán a légbe' akárha hintán
Mely őszbe röpít majd lehanyatlik
Melleidhez szorítod a nyárfát
A kéj lassan fájdalomba hajlik
Puha kezed intésére várok
Hogy selyemmel hozzákötözzelek
Egy hétig tart e szalagos átok
Míg lelkem békén hagyja lelkedet
Borítsa sok gyöngéd levél és tán
Hajnal dere az est homálya
Kábán a légben akárha hintán
Mely őszbe röpít és lehull alája
Elhallgatott szerelem
(Dragoste nemărturisită)
Szerdán ismét a patikában jártam.
Volt ott egy patikusleány.
Érzékeny, szomorú, vagány.
Zavaromban kézi számlát kértem tőle.
Megírta tintaceruzával és felsóhajtott,
Minden ok nélkül, csak úgy, sóhajtott.
Pedig számlát írt, ahogyan kértem tőle!
Halkan köhintek, gondolom, megbocsátja.
Szerdán ismét megyek a patikába.
Csujogatás
(Chiuitură)
Városon hogyha átkelsz
Ködön át mintha tündér!
- csókoltassad a hintó
elülső kerekét tüstént.
Lelkemből a lélek
finom ruhákba bújna,
a te nyomodban lépked
a nyüzsgő utcasorban
Kitáguló szemekkel
és lepkékkel a vállon
- csókoltassad a hintó
hátsó kerekét vádlón.
Mesés summám hogyha volna
(De-aş avea o sumă fabuloasă)
Mesés summám hogyha volna
Világló farmert adnék babámnak
Hogy a pópák is csodájára járnak
Lakodalmat, temetést hanyagolva,
Hogy megcsodálják, ahogy keccsel ellép
Kiszegecselten és felcicomázva.
Nyelvemmel akkor csak csettintenék,
Vesse le rögvest, úgy hozva lázba
A kába pópák kandi seregét,
Valahány zugból kigyűlnének a szentek
Úgy tapogatnák vakon ami szép
Majdhogy megvesznek, majdhogy elepednek.
Elégia
(Elegie)
Egy rózsánál szolgáltam.
Jókor reggel kélt napom,
Sepregettem, nótáztam,
Templomát bejárhatom.
Új gazdám lett, egy csiga
Neki kellett héthetente
Sikálnom háza küszöbét
Megmeríteni kutyatejbe.
Később egy-egy csorgó tövén
Udvari liliomok
Hajoltak urakként fölém
Strázsálni való fényoszlopok.,
Így telnek-múlnak napjaim
És olykor mintha rostán által
Rámvetül az alkonyi fény:
Téglaport cipelek, roppant zsákkal.
Az utolsó elégia
(Ultima elegie)
Volt idő amikor nektek is elmeséltem
Hogy a harmatról mi a véleményem.
És olykor, persze, az se volt titok,
Hogy a pillangókról mit gondolok.
Előfordult, hogy kissé megijedtetek
Attól, ahogy a liliomról vélekedek.
És mintha most is restellném a naptól
Szerény véleményem az alkonyatról.
Foto: Agerpres
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése