DAN CULCER
Sz. 1941-ben román erdélyi családban. 1963-ban elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai bölcsészkarát, majd 1971-ben a marosvásárhelyi Vatra irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Fordított magyar nyelvből is. 1987-től politikai menekült Párizsban, 1996-ban elnyeri a francia állampolgárságot. Lapszerkesztő, a Román Újságírók Nyugati Szövetségének elnöke, a Vatra párizsi tudósítója. Első versei magyarul jelentek meg a bukaresti Ifjúmunkásban .
Északi föld
(Pământul de la nord)
egy erdei fenyő kérgén a mókusok
karma nyomot hagy és az arrajárók
a lejtős utca járói és kelői e csöndes
zug lelkes arca fogaid almahéjba akadnak
hunyt fény zajok nem ismerem föl őket
korhadt kerítés léce egy-egy csepp felülről
gyufa sercen a nedves dobozon
nyugodalmas vasárnap este úgy szeretnélek
szeretni mohák lepedőjén
mint házad földjét ott fenn északon
hallgassunk fiunkra gondolva ki eljön
e látszólagos békét menteni
e tehetetlen csönd duzzadó
illatait szikrázó hamvait a láthatáron
és furcsa zsibbadásom érzem
feltámadok
(1972)
Hallgató
(Tăcere)
lent járt a nap alig a föld felett
ki tudja mióta hallgatnak a vakondok
kihunytak a rozsdálló arcok a máglyák
csupán a dalról a szóról mesélt
fúvó szelekből ím kibomlott
vakító arca egy igaznak míg
átkozott kezem az égbe túrt
maga volt a hallgatás furcsán terült mindenre szét
tárgyakba rejtezett ki minket rostál az idő
(1972)
Zárt vidék
(Ţinut izolat)
Sötétbe fúló kékben tömött fények úsztak
A termőföld büszke teste óvakodott
Az érintéstől. Tapadó jelzések. Sebhelyek.
Vak jelzőlámpák pihennek. Lezárt út.
Kesztyűs kezek a lázas növények között
Összeérnek. Szemek. Pillogva óvod szaruhártyád
A jövendő robbanásoktól. Megtorpansz. Kivársz.
Sírkövek - egy zárt vidék sziklái.
1973 szeptembere
Szabad szél
(Vânt de libertate)
Szemet lehunyni, vetkőzik a világ
A fehér gyolcsok szégyentelen árulók
Szabad szél fúj, néha
Fura és vak hírek terjengenek
Lezárt szemhéjak hagyják behavazódni
Röggel elvegyült álmainkat
1973. augusztus 24.
Őszüljünk együtt az országgal
(Să-mbătrânim cu -ţară)
hisz úgy rajong az ártatlan ifjúságért, akár
az ég színébe öltözött virágért, világnyi csöndben,
csak kitartás, marosparti zöld füzek,
a ház fölötti ég elalszik közben,
valahol, falu rejtekén, hősöket farag a világ szobrásza
csorogjon méz az üregekből
s a falakon, ünnepi mozivásznak,
székváraink látszanak egyre-másra,
a történelem kőbe vésett arca
ím felkavarja a jövő emlékeit,
hánykolódó folyam, csupa remény a partja.
mi, nevetségesen fiatalok e világhoz,
kemencék oltárai előtt boruljunk arcra
s megkérjük szépen, akit ez illet,
őszüljünk együtt az országgal, türelemmel, miként az igazak,
legyünk fenyők a hegyek csúcsain
örök villámcsapásban élve, hiszen
"körmünk se volt, amikor megszülettünk".
(1976)
Megkövült pillanat
(Clipă calcinată)
Csak mi vagyunk, kővé vált pillanatban
a pergő eső szálai fehérek
madárrikoltás nyílik a virágok fölött
ajkad oly keserű, akár a méreg.
Csak mi vagyunk, napverten, elveszetten,
és a testünkben szétáramló halál
öreg kebled árnyékot vet a földre
termékeny nőm, ki kasként muzsikál
Tehozzád éntőlem
(De la mine pân' la tine)
A világ olyan lesz mint te meg én
Jelszavakat rikoltoz s ül a fenekén
Mélysovén indulat bódulatában
Olvasva motyog egy latin latrinában
Szemetet ringat a tenger sima tükre
Parton, szigeten fenevadak közt megülve
Az emberek ugatnak harapnak hátulról dugnak
A szédület a kín a rengés kibuktat
Senki se képes önmagát lecsinálni
Uram, hitünket meg fogjuk még találni?
A boldog hentes lekuporodik nyögve
S latin latrinán sovénül mindörökre
Közmondás
(Proverb)
Atyaságos, rebellis, szűz Romániában
egy akkora házban mint egy agyonlőtt
ló traktorrá vált koponyája
félszemű bajszos tábornok lakott
örökké taknyos orra csapként csobogott,
hullt csöppre csöpp levesébe vitézül
anya mulatta, apa siratta, a fiú zokogta
leves után legott a világ szófosott
míg kommunizmust mértek gépdaru tövén a sorba'
ebédkor a nagy asztal körül
mindenki pimaszul osztotta a semmit.
"De jutalmul akinek messze ért a nyelve
öt év dukált a sóhegyekbe'"
Gyerek valék
(Copil eram)
Gyerek valék megmásztam a ház mögötti dombot
Egy zsenge birsalmafa és egy ódon bádogkrisztus
Közötti ösvényen
A sárga szakadék felé alatta
Az Úr Háza kisded világunk
Nyugalmát vigyázta
A koszorúba font csalán virága
Fönt, a kopár csúcson, a fűszálak
Egy árva lány fehér tincsei
Năgară Anyám fürtjei
Símogatták szemhéjam homlokom
Szemem felpattan, ringatózom az ég
Zöldes ölelő áttetsző vizében
Mintha titokzatos fürjtojás mélyén
A világ nem létezik, a világ volt és csupán
egy vörös léggömb madzagja fűz hozzá
Őszi napkelte
Tordán a cementgyár mellett
Fogaim közt a zsinórral mondom nektek: Salva. Röpüljetek!
Dixit et salvavit animam meam.
Indulás szünidőre
(Plecarea în vilegiatură)
Végre kimozdultunk. Anya dióstésztát sütött
és a rántott csirkét kendervászonba göngyölte.
Apa, a földiek zsidósan nehézkes, termetes őse
elhelyezte a hűtőből kiemelt fehérbor párás üvegét
a jégszilánkok közé a bádoggal bélelt dobozba.
A hegybe vájt sötét verem
fűrészpora megóvta - magába szívta nedvét
melegét és vérét, mily szibériai hideg!
Beültünk a négykerekű páncéldobozba,
vöröslött mint a novemberei forradalom lobogója,
mint egy csokor vérmes pipacs.
Gheorghe bátyó, Apa testvére vezette a jobbkormányú
masinériát, volt műegyetemi társától való
alkalmi vétel, amikor hazatért tíz évi számkivetés után,
hibbant volt és szakállas, akár egy borotváját elkártyázott skót.
Én kedves nagybátyám, enyhén szifiliszes, Salvazannal kezelt,
neki volt egyedül hajtásija,
kisebb fajta főnök lett a családban.
Bányásznyugdíja volt, a rádióból megtanult skótul,
és rendesen büntetést fizetett a Különleges Ellenőrző Osztagnak
ellenséges rádióadó hallgatása
miatt.
Mindannyian más-más korúak voltunk, mégis gyermekek,
nyugdíjasok, csecsszopók, szenilisek,
dolgozók és dolgozó nők, régi alkalmazottak, háziurak és háziasszonyok.
Pokoli, vagyis baloldali zűrzavar és bolondulás volt,
enyéimmel mind egy szálig boldogok voltunk,
hogy gondtalanul nyaralni mentünk.
És akkor Bumm! hirtelen minden leállt. Mi van?
Sofőr bátyánk koponyája a szélvédőbe szaladt,
marhatök egy Tiffany-vázában vagy egy elefánt
szétmorzsolta borostyán.
Termetes apám ostobán vigyorgott,
menekült volna a bádogdobozból.
Anya kezében a kendervászon bevérzett
akár egy zászló mely élete Hősére terül,
és csorba szájával szólni próbált,
elülső fogai híján, amiket kivert
a sűrűn igazodó kormányrúd.
Egyik szemét tenyerén tartó Küklopszként végül magányos
szemtanú maradtam.
Mindenki más behunyta a szemét, a motor felforrósodott,
a rádió a Szeretett Vezér
egy emlékezetes beszédét sugározta.
A hazafiság foka tűrhetetlenségig hevült,
oly hevesen, hogy megsültünk benne, a vörös
bár lehet, hogy sárga, vagy éppen kék kocsi páncélja óvott,
mely annyi ideig megmentőnk volt.
És húsunk füstje az égre szállt.
Égő gumiabroncs a tiltakozás. Az áldozatot fogadták. Fajtám, te!
Consecutio temporum
Senki se tudja hogy mivel járnak
Ilyen-olyan tettek
Hétig számolni odatettek
S behunytuk szemhéj nélküli szemünket
Mi hittünk benne, hogy örök-
Lakást kapunk, senki se űz el
A század emlékezetéből
De gondoskodtak a fedőről
Amely időnként felpöfög
Reméltük kimosdatnak a sárból
S a szennylé bűze is elkerül,
Erős illatú permeteket szereztünk
Kiutalásra, kockáztunk, nyertünk
Sok Zöld Reményt a dugig
Tömött Aprozárból.
A muroktól megtelt a szájunk,
a tört krumpli vályúba került:
mosléknak, hogy eszmékre sose vágyjunk
A káposzta elrohadt nem kellett tölteni
A paszternák kurvapecér likunkba
Feldugva kicsirázott
Voltunk a túlvilág megtérni látszó dalnokai
A macmac eszmény, D. Donald behódolói
Sültkrumplival tömött libái.
2004. augusztus 31.
Háború után, korszak kezdetén
(După război, la început de eră)
Háború után, korszak kezdetén, mikor a ruszkik, hatra-vakra
a Terra felén fölültek a bakra, mindent elevenen megnyúztak,
nyakát tekerve a kotló tyúknak, pinavadászni elindultam.
Esőbe fúltan. Púposkával táncolok, büszke kiskokas vagyok
a Szűzike utcai Munkásotthonban
(ünnepnap volt, böjt utáni vasárnap)
az izgalomtól kigyúlva abban sántikálok,
hogy majd egy jó ürügyet találok, aminek alapján
később jöhet a szext is, mondaná marius ianuş,
de lehet, hogy már le is írta maria banuş.
Csak úgy izzik a táncterem, balkezem a dögös Pisze csicsét markolássza,
előre hajlok s feneke alá nyúlva magamra emelem.
Úgy szorítom, erősen, hogy mint a nap, kigyúl,
minden tagom a tangó hevében tántorul,
mellbimbói meg döfködnek vadul.
Szext Téns' Elvira, vigyázó nénikéje a felügyelő széken,
megszokta már a budipucolást, a vörös szalagot
lengetni minden gyűlésen, családi s téli ünnepélyen,
azt mondja, ha netán fájna, a libazsírt
használja, sokkal jobb a disznózsírnál, különben
nagy a veszélye, hogy a Monostoron egy kútnál valaki megkefélje.
Seggébe csíp, de gyorsan ki is fullad a szenvedélye, mert
senki se próféta e tetű helyen, hiába hogy
Nagyvilág a neve. Nyugi tehát, ne olyan hevesen,
szóltam Púposkának, a nagylánynak kegyesen,
miközben Crina úgy odalett, melaszból készült kenetet
dörzsölt csicsére, hónaljára, kemény segge lyukára,
ringott mint fadobozban a marmaládé, amit késsel
a Nagymama vágott széjjel, úgy is mint ősanya.
Az égi deszka felnyögött alatta míg alaposan befűtöttem;
A parkolóban nagy ijedtség, amitől én is meglepődtem,
mert egy nagylányra számítottam, de csak egy selypecske volt előttem.
A kemény földön fekve, a Semmit öleltem dögönyözve,
vagy ki tudja, tán egyetlenem-halálom akaszkodott rám mindörökre.
Sosemlátott semmivétett semmiségek
(Numenale nimicuri nimicite)
Senki-semmi-holmi-hékám
Senkik-semmítik-a semmit
Nekivadultan. Csak a semmi
Véget nem érő, jeltelen nyoma.
Sose lássam a szabadon szálló felhők
Leltározóinak, észak elsöprő
letámadóinak féktelen fajtáját.
Semmi közöm a forradalom
morajába fulladt tudatlan
ágrólszakadtak gusztusához.
Elölről. Mindent elölről.A nem szűnő
semmisítés rémuralma, mely
Sorainkat gyéríti. Nemet!
Személyes elesettségünkre.
Sosemlátott semmivétett semmiségek.
Párizs, 2004 decembere
A Siralomvölgyben
(În Valea Plângerii)
A Siralomvölgyben
hová kimúlni jöttem
a szakadék balján
a keresztfa alján
az Úr koponyája
a varjak rájárnak
szemgödrébe vájnak
valahol jaj de rínak
szerelmeink elnyílnak
belepi őszi rozsda
kánon lekaszabolja
nagyvíz megmocskolja
kavarja-sodorja
terülő éj palástja
holtak feltámadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése