DORIN TUDORAN
Született 1945-ben. Első kötetét (Mic tratat de glorie – Győzelmi kis trakta, 1973) írószövetségi díjjal tüntették ki. Mielőtt kitelepedett volna az Amerikai Egyesült Államokba, még hat verseskötete jelent meg: Cântec de trecut Akheronul (Az akheroni átkelés dala, 1975), Uneori, plutirea (Néha, a lebegés, 1977), O zi în natură (Egy nap a természetben, 1977), Respiraţie artificială (Mesterséges légzés, 1978), Pasaj de pieton (Gyalogátjáró, 1979), Semne particulare (Megkülönböztető jegyek, 1979). Kitelepedése után jelennek meg újabb, egy szabadabb versforma és közvetlenebb, nyersebb gondolatiság felé elmozduló kötetei: De bună voie, autobiografia mea (Saját akaratból – önéletrajzom, 1986), Ultimul turnir (Az utolsó lovagi torna, 1992), Viitorul facultativ (Tetszőleges jövő, 1999).
Mindegyik
(Fiecare)
Annyira boldogok voltunk
senki se vette észre
hogy senki se emlegette az istent
mindenki fáradhatatlanul és titokban csókolgatta
egy eszme jéghideg kezét
Refrén
(Refren)
Egy karabély felragyog
és igy szól: „azt hiszem,
én pikoló vagyok.”
Csakhogy torkából
pusztitó nyálat ereget
sortüzeket.
Vizek
(Ape)
Neved köré
gyékénykeritést fontam
jöttek a vizek és ime: a hely
akárha dinamitot robbantottam.
Gyűjtöttem fehér köveket
legyenek neved körül a bástya,
jöttek a vizek és ami maradt
nagy fűrészfogak harapása
Felhorzsolt, vérző kezeimet
elcsigázta a sok dolog,
megmosom a folyó vizében ujjaimban
tüzes kés éle bolyong.
Pillanatkép
(Stop-cadru)
A folyó.
A túloldalon
egy tank lánctalpa
göndoriti
Izolda fürtjeit.
Óramű
(Orologerie)
Ki állitotta be ekként
Életem óráját
Hogy sohasem
Mutat semmit: még a
Hozzávetőleges időt sem?
Valahogy igy történik:
a legfontosabb pillanatokban
élem át a legközönségesebb történéseket!
Egy csók az alkonyatban
(Un sărut în amurg)
Hogyan is csókoljalak még?
E szájkosár bár rozsda verte
kitart – néhány napja
nyelvem úgy lógott ki
zablái közt
mint egy döglött sas
mely végig azon volt ki ne essen
a fészkéből
Az utolsó hó
(Ultima zăpadă)
A tél kellős közepén voltunk
Amikor bejelentették az utolsó havat.
Most sem tudom,
miért voltunk halálbiztosak benne
- a többi hir elfagyott az uton.
Váratlanul
(Pe neaşteptate)
Nincs más választásom
- itt kell hagynom ezt az ünnepséget;
Több csikk van a hamutartóban
Mint remény.
A látogatás
(Vizita)
Jön a holló
elébem ül
és hallgat.
Ezt cselekszi – hallgat.
Egy marék söréttel riasztom
megfenyegetem a legsötétebb rabsággal;
ráripakodok!
Hallgat.
Ahogy jött, úgy is megy el.
Egy vértócsát hagyott hátra.
Karjaimat nézem.
Jel sehol.
Jól tudom,
beállit a holló akinek
a nevermore szó mit sem mond.
Jön. Hallgat. Elmegy.
A vesszőcske
(Nuieluşa)
Kétségbeesés –
Te elrendelt horgonyom
magaddal vonszolsz
annyi földet
annyi sarat
vjon hallod-e
a légüres téren
miként cikkan át
a mogyoróvessző suhogása?
Antikvitás
(Antichitate)
Ebbe a várba
A szavak csupán térden kúszva
Mehetnek be
Ebből a várból
A szavak csak paizson kiteritve jönnek elő
Eközben
Felszólalsz
Szót adsz
Megvonják tőled a szót
Ez a vár, ebben a várban
Készülőfélben
A vakbuzgó antikvitásra!
Az ólomöntés
(Topitoria de plumb)
Számunkra nincsen menekvés
mint mélyen magunkba szállni
míg saját lelkünknek csapódva
rájöjjünk: mindez csak olcsó ólomkatonásdi.
Alig-okos csibészek, de a már-már hülyék is
mikor akarnak, bármit tehetnek velünk
gügye, enyhén unott szüleikként
egykettő lapátra s onnan szemétre kerülünk
számunkra nincsen menekvés
beleszoktunk már mindebbe, mintha játék
lenne, hogy magunkat önként elveszejtsük
eszelős ólomban vagyunk a tüzelő szándék.
Földalatti napló
(Jurnal de subterană)
Provincia.
A birodalmak megfeledkeztek rólunk –
Nem is tudjuk, közülük melyikhez
Tartozunk.
Felrezzenek
Cask egy pillanatra csupán
Amikor még úgy érzem magunkat
Mint egy begyulladt vakbél.
Vagy mint egy aranyrög.
Őseink nem emlékeznek már
Náluk avattak-e
Vagy sem szentet valaha.
Provincia. Vidék. P r o v i n c i a.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése