Az alábbi versek, valamint a 60-61-62-63-64-es korábbi bejegyzések a készülő antológia Egykék cimű fejezetében kapnának helyet.
***
TRAIAN FURNEA
Született 1927. Bukarestben, a romániai írószövetség tagja. Szikár, tömör versszöveget mûvel.
A bogáncsok
(Ciulinii)
Házunk mögött
A termőn mosolygó
Kiskerten is túl,
Észrevétlenül és
Kiverten
A bogáncsok, ó, a bogáncsok,
Azok a nyurga, utálatos tüskék
Míg a mezőn ellátni
Vigyázták
Összekulcsolt kezű
Falvainkat...
IOANA IERONIM
1947-ben született. Szerkesztõként dolgozott, majd tolmácsként diplomáciai pályára lépett. 1992-ben a washingtoni román nagykövetség kulturális osztályára került, majd késõbb az amerikai-román Fullbrigt-program igazgatója lett Bukarestben. Könyvei: Vara timpurie (Koranyár, Cartea Românească, 1979); Cortina (A függöny, Eminescu, 1983); Proiect de mitologie (Mitológiai vázlat, Eminescu); Triumful paparudei (A gyõzedelmes pitypang, Paralela 45, 2000), Silabele omnivore (Emberevõ szótagok, LiterNet, 2006).
A találkozás
(Întâlnirea)
mi még találkoztunk, kisasszony
emlékszik?
nem hinném.
és mégis biztos vagyok benne,
biztosan két
kavics voltunk zöld bársonyon csillogók
elfeledve, biztonságban
a 40 rabló barlangjában
ön téved.
igen, tévedek – de erre emlékszik még?
Gondwana földjén történt
mi pedig a hajnalcsillag fényében
két vágtató ló
sõt, még inkább úgy tûnik
este volt és fészekmeleg
az elhagyott tûztõl
- mi elmaradtunk a karavántól
az árnyak éhes nyelvüket nyújtogatták amikor
én másként emlékszem, korán felkeltünk,
a távozás napja volt, valóban,
de hajunkban harmat csillogott
mint késõ õsszel a pókhálók a szõlõben
akarod mondani, mikor még nem ûztek ki
a Paradicsomból?
New Yorkban, Barcelonában, Isztambulban,
Bécsben vagy talán Londonban volt? netán Bukarestben?
ó nem, idehallgass, már tudom, mi két
csodakígyó voltunk
boldogan kergetőztünk az ősóceánban
a nap ránkolvadt a magasból,
pillanatra se vesztettük szem elõl egymást és feltaláltuk
valamennyi táncot
maga az Isten se talált szavakat
száguldásunk pompás látványára
mondom, kisasszony, mi már találkoztunk,
tudja hogy szokott ez lenni
NEGOIŢÃ IRIMIE
Negoiţã Irimie (sz. 1933-mh. 2000) a kolozsvári bölcsészkaron végzett, a szerénység és a tisztesség mintaképének tartották kortársai, valamennyi irodalmi csoportosulásban egyaránt elfogadták. Költõként Nichita Stănescu nemzedékével együtt rajtol, verseszménye a klasszicizáló, késõi szimbolizmus. Elégikus, finom hangú költészetet mûvel. Napjainkban kolozsvári alapítású irodalmi díjat neveztek el róla.
A téli Erdély
(Iarna în Ardeal)
Szavunkra hangok hava hull,
ahogy egy régi vers zenél,
ki törődik még azzal is,
egy jó paripa hogy mit ér?
Erdélyre ráköszönt a tél,
mindenütt kucsmák, mint a házak,
van-e bolond, ki nekivág
újra a metszõ éjszakának?
A dermedt szobrok csöndje érces,
harangot lophatok a mennybõl,
de míg olyan magasra érek,
fölébredek a félelemtõl.
Könyvtári áhitat a tájon,
kocsmában újabb kört fizetnek,
s én vágtatok a paripámon
holnapba hajló éjjeleknek.
Fölém is hangok hava száll,
ahogy egy régi vers zenél,
és nem kérdezi senki már,
egy jó paripa hogy mit ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése