FLORIN IARU
Született 1954-ben, Rapa községben. 1978-ban elvégzi a bukaresti Tudományegyetem bölcsészkarát. Főbb kötetei: Cîntece de trecut strada (Az utcai átkelés dalai, 1981), Aer cu diamante (Gyémántos levegő, 1982), La cea mai înaltă ficţiune (A legmagasabb fikció, 1984), Înnebunesc şi-mi pare rău (Megőrülök és sajnálom, 1990), Poeme alese (Válogatott versek, 2002).
Magas emeletek
(Marile etaje)
Szerelmem a papundekli városban lófrál
Öntvénytemetőtől a bársony hullaházig rohangál
Kezében nikkelezett virágcsokor
A sikertelen hasfelmetszés szerszámaiból
Útjában a közlésképtelenség magas
Emeleteiről le-lesuhannak
Elkékült búslakodók
Szakálluk nő
Mig az aszfaltra zuhannak
Kutyám belsőségeiben teljes a rohadás
Bomló kutyaálmok, acélvirágok, sikolyok, harapás
Közömbös gazdáját nyalja-falja
Pofája de a lelke lábadozó fajta
Útjában több mint ezer
Papirlélek hever
A frissen öntött aszfaltra teritve
Egy-egy megvert állattá merevitve
Szerelmem ebem rendre tudják meg rólam
Hogy atomokból álló szerelmük jól van
És a házak állványzata alatt
Számos vigyorgó ködös részlet maradt
Szerelmem ebem rendre tudják meg rólam
Hogy amit a szivemben hordtam
A legjobb években is
Már csak bolondok háza
Egy utcaseprő boldog lakása
Gyémántos levegő
(Aer cu diamante)
Ő annyira szép vala
Hogy a régi nyugdijas
Fogával marcangolta a szék
Kárpitozását amelyen ő ült.
Tiszta, hótalan télen
A kiszikkadt gépkocsi elemésztette volna.
De ő már rég kivül volt amikor megtörtént
A nyelés.
Az összerágott sofőrök
Zokogtak az elrágott kormánykereken,
Mert ő elérhetetlen vala.
Viszont annyira szép vala,
Hogy a kutyák is felzabálták
A talpa alól a kövezetet.
Mire a kapus felzabálta kitüntetéseit
Mikor a lány a névtelen házba lépett
A gépész pedig fogai közt roppantotta el
A francia kulcsot és a felvonó
Sodronyát amely az utolsó
Emeletig emelte őt.
A lebénult a tolószékben
Elcsámcsogott a néma kilincsen
És az üres záron
Amin egy luxusjárgány
nem jutott át semmi áron.
Mindenki evett
A manzárd oszlopából
És mindenki evett a cserépből
Mikor ő suhanva a tetőre hágott
És elérhetetlen vala.
Az időjós a Golgota hegyén
A várható időjárást falta szegény
A világűr Utolsó Embere pedig
Egyenesen űrhajót evett,
amikor ő elhagyta a világegyetemet.
Mihez kezdesz az égben ezután?
Kérdezték tőle egymás után
Ajkukon csupa sajnálkozás.
De õ annyira szép vala,
Hogy továbbra is
Ugyanolyan marada.
ők pedig nem találtak
Széles e világban
Elegendő fogat
Elegendő torkot
Amivel felhasitsák
Megőröljék, összepréseljék
Az egyre növekvő távot
És a maradék szavakat, mindhalálig.
A fekete zsebkendő
(Batista neagră)
Bezárkóztunk egy szobába
Ki-
Cseréltük a fejeinket
És be-
Kötöttük a szemünket
Egy fekete zsebkendővel.
Jer, jer
Az utca véres kövein
A tetőkön ruhákat lobogtató
Fertályon át
A temetőkben a viragok mögött
A hölgy szivében
A kulcslyukban
Az anyjában emlékül
A szótagok szarában
A vonatban
A vonaton
A vonat alatt
A szörnyûséges órán
Mikor az idő füstölgött a serpenyőben
Mikor egy vak botorkált a fold alatt
Amikor a fejek fogakkal szaggatják le
A fekete zsebkendőt.
Álmodtam – szól a szőke fej – hogy
Vonatra szálltam és elhagytam a várost.
Nem volt jegyem, nem volt szivem, nem volt
Ruhám vagy pénzem
Amikor nyakon csipett a halál, mögötte a Kalauz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése