Érdekes levelet kaptam pár napja. Szerzője a magyarországi Szombathelyen lakik és a jelek szerint nagyon szereti Eminescu verseit. Ugyan magáról nem sokat árul el, de azt igen, hogy több Eminescu-verset lefordított, és most szerencsét szeretne próbálni, hátha variánsai beférnének az Andrassew Ivánnal közösen szerkesztett Román költők antológiájába, annak is az Eminescu-szekciójába.
Egy szöveget felülbírálni nem könnyű feladat, nem beszélve arról, hogy nem is hálás, hiszen a csepp alapján kell ítéletet formáljak a tányér levesről, ami - még ha el is találom - nem fair, szóval, illetlenség...
Így aztán úgy döntöttem, hogy e blognak megvallom gondolataimat, amit természetesen majd megosztok a feladóval is, és mindazokkal, akik ide betévednek.
(Nagy reklámot nem csapok magamnak, de nem is korlátozom mások hozzáférhetőségét írásaimhoz. Részemről az öröm, ha valakit érdekel mindaz, ami pillanatnyilag az eszembe villan...)
De lássuk a "medvét"...
Eminescunak egy igen nehéz, olvasói szemszögből igen könnyed, ultradallamos-ütemes, népi hangvételű verséről van szó, amely román nyelven ekként fest:
Mihail Eminescu
CE TE LEGENI...
- Ce te legeni, codrule,
Fără ploaie, fără vînt,
Cu crengile la pămînt?
- De ce nu m-aş legăna,
Dacă trece vremea mea!
Ziua scade, noaptea creşte
Şi frunzişul mi-l răreşte.
Bate vîntul frunza-n dungă -
Cîntăreţii mi-i alungă;
Bate vîntul dintr-o parte -
Iarna-i ici, vara-i departe.
Şi de ce să nu mă plec,
Dacă păsările trec!
Peste vîrf de rămurele
Trec în stoluri rîndunele,
Ducînd gîndurile mele
Şi norocul meu cu ele.
Şi se duc pe rînd, pe rînd,
Zarea lumii-ntunecînd,
Şi se duc ca clipele,
Şi mă lasă pustiit,
Vestejit şi amorţit
Şi cu doru-mi singurel,
De mă-ngin numai cu el!
Koosán Ildikó magyarítása viszont ekként hangzik:
MÉRT HAJLADOZOL?...
Mért hajladozol erdőm, miért,
eső nem áztat, vihar nem borzol,
ágaiddal a földet karolva?
Mért nem ringhatok én köddé karodba'
ha időm múlik, szólít az óra!
Fogynak a napok, tárulkozik az éjjel,
lombom ritkul, szél tépázza széjjel,
levelek hullnak, válik mind az ágtól,
- mert itt a tél, nyaram tüze már távol -
kik dalaim hordozták büszke lázzal,
hát mért nem visz el engem is magával?
Mért nem szállhatok messze innen
megannyi elnémult madárral,
ágacskáim felett akik most rendben
rajokban szállnak a fellegekben,
gondolatok, poklaim, s egük,
szerencsém is ott száll velük.
Viszik a fényt egyre, míg végül
az égalj végképp elsötétül.
Visz tőlem mindent a pillanat,
meg-megráz újra, s kifosztva hagy
szárnyszegetten a dermedésben,
magányban, koldusként, szegényen,
mert ami volt, mindaz már emlék,
- csak vágyam él - bár velük mennék!
Amikor a levél megérkezett, hirtelenében nem volt kezem ügyében az eredeti szöveg, s azt válaszoltam Ildikónak, hogy első látásra akár rendben is volna a fordítás; a szöveg gördülékeny, érthető, minden különösebb erőltetettség nélkül... Most viszont, az eredetivel összevetve, s még inkább az antológiában szereplő korábbi műfordításokkal (a legelső fordítás a Kibédi Sándor nevéhez fűződik és 1934-ből való, a második Franyó Zoltán nevéhez fűződik 1960/68-ból, a harmadik Kiss Jenő munkáját dicséri 1950/74-ből, majd melléjük sorakozik a Nagy Kálmán által 1969-ben elkövetett változat) mindjárt szembeötlik, hogy a fordító a verses hangzás kedvéért föláldozta mindenek előtt azt a formát, ami nélkül az Eminescu-vers elsilányul, olyan, mint akármilyen más versezet, amiből 12 egy tucat. Ilyen megfontolásból semmiképpen sem illik az anológiában szereplő változatok mellé, még akkor sem, ha némely helyen az értelmezése és az alkalmazott fordulatok nem csupán érdekesek, de figyelemre méltóak is.
Megtanulni, megkísérteni a lehetetlent, az eredeti struktúra és dallamvilág újrateremtését - ebben páratlanul nagy kihívás Eminescut fordítani. Itt a helye, hogy bevalljam: műkedvelőségem ma is távol tart attól, hogy költőileg Eminescuval mérkőzzek. Az őrá jellemző és az övéhez hasonló műgond és (már-már) tökély nem az én kenyerem, csak sóvárgok utána. Hamarább követném az Ildikó eljárását, ami más, kevésbé műgondba feledkező költők esetében egyenesen dicséretes, ami nem azt jelenti, hogy ebbe az irányba ösztönözném az ő műfordítói működését.
Néhány gondolatot kotyogtam ki levele kapcsán, amihez még annyi a hozzáfűznivalóm, hogy nagy szeretettel és kíváncsisággal várom a többi, még föl nem fedett fordítását. És előre bocsánatot kérek, ha a cseppből rosszul (hamisan) ítéltem meg a tengert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése