OVIDIU GENARU
Született 1936-ban, Bákóban, költõ és prózaíró. Sportfőiskolát végzett, Bákóban él. Írói pályája 1966-ban indul, több mint 13 kötet szerzõje, színdarabjait is játsszák. Ovidiu Genaru "élhelyen áll azok között, akik az igazság kimondásának új költõi légkörét megteremtették" (Stefan Augustin Doinas értékelése). Nem csupán mesterének tekinti nagy bákói elődjét, George Bacoviát, hanem egy idõben a Bacovia-emlékház alkalmazottja is volt.
Ölelkezők
(Imbrăţişaţi)
Ölelkezők mint hajótörött és deszkája
kínozzuk egymást és mentjük magunkat
egyikünk a másik karjába omolva
és a száj mégis a tiltásé a test
a szerelem végett,
te, nyesekedő ollóm aki lábaddal felhasítod
ezt a köpenyt melynek bélése te volnál
Ágyő és harmat
(Adio şi rouă)
Az élet behelyettesítve mással
friss sírok az égen
az én őrangyalom
vassal büntet éngem.
Kinyújtod a kezed
mely dinnyét illatozik
kulcsra zárt szerelmünk
nyestként farkaskodik
Nem járatlak hintón és nem
engedlek a hintára sem,
senki se köszön jó estét nekünk
a világon nem ismer senki sem
Mert az a hely maga a pusztaság
s a testben is meghatározatlan
miként maga a lélek is
mindkettő láthatatlan.
Nőkkel tetézett napjaimmal
betelni szinte lehetetlen
a képzelgés kései Ovidiusaként
utolsó vagy, szerelmem.
Az est guillotine-ként lecsapódik
sírást és falat kettéhasít
hiányod székén látom ragyogni
ágyőm harmatait.
Egy könnycsep vallatása
(Anchetarea unei lacrimi)
“Kérték, igazolja magát: nem voltak iratai
megkérdezték miben hibázott és ő vállat vont
a vád üvöltözött
a könny felelt
s a jegyző jegyzőkönyvbe vette: gyanús származás
szólt az ügyész
toldotta meg a biró
a könny szerényen válaszolt
a terem hallhatóan morajlott
a csengőszó elrendelte
az ügyvéd könyörgőre fogta
a könnycsepp válaszolt
szólt az ügyész”
Szinte
(Aproape)
Utolérem és megkérdem hogy ez ő-e
“Én vagyok” válaszolja “Életnagyságban, én”.
Figyelmesebben megnézve, kételkedett: ő az és mégsem ő
egyúttal. És mégis hasonlit.
Egy almába harapok és ő egy másikba harap.
“Éppen itt hagyott el egy nő
évekkel előtte, aki önre hasonlitott.”
“Éppen itt” mondja nekem “hagyott el
évekkel ezelőtt egy férfi, aki önre hasonlitott.”
“Alkonyatkor történt” mondom.
“Este felé történt” válaszolja.
“Akkor szinte hogy mi vagyunk!” kiáltom
és már-már együtt távozunk.
Az este
(Seara)
Este leginkább, este amikor a világ akár
egy szunnyadó tűzhányó
és a levegő akár az angyaloknak szóló imádság,
leginkább este
csónakkirándulást igérek neked az asszony-
könnyek árján…
“Egyedül a te hibád”, felelte ő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése