 |
| Imreh Albert fotója |
Egy reggel Berci bátyó arra ébredt, hogy félve féltett motoros járgánya eltűnt a ház mögötti színből! Erre mondják: volt, nincs!
A bátyó nehezen törődik bele a történtekbe. Képtelenség, hogy csak úgy, minden feltűnés nélkül, valaki megléphet egy olyan ormótlan, agyontákolt járművel, ami csak számára annyira nélkülözhetetlen kincs, hogy már nem is tudna nélküle élni.
Hiába töri a fejét, nem emlékszik gyanús éjszakai zajra. Este altatót vesz be, reggelig az álom karjaiban múlatja az időt. Nyomozó legyen a talpán, aki a két hete tartó nyári szárazság után, az udvar kiégett talaján használható abroncsnyomokra bukkan, hogy elvezessenek az ismeretlen gazemberekhez.
A bátyó már minden lehetséges fordulatot elképzel: ágyfogságra ítélve gondolatban továbbírja ezt a botcsinálta krimit. Talán teherautó vagy egy erőgép várta, valahol a közelben az ismeretlen tetteseket, amivel aztán könnyen kereket oldhattak... Ha pedig így történt, akkor a keresés mindennél reménytelenebb.
Berci bátyót az is bántotta, hogy ő, aki ágyából rálátott a nagyablakra, az ablak pedig a főutcára, és gyakorlatilag semmi sem történhetett a faluban, aminek ő ne legyen szem- vagy fültanúja, most a saját ügyében tehetetlen. De sajnos, a szomszédok se láttak semmit. A bejelentést tudomásul vevő őrsparancsnok is hiába ült be a bátyó fotografáló székébe és emelte meg sűrű egymásutánban a körtepálinkával színültig töltött poharat, mert jól tudta, hogy az eset csak a megoldatlan ügyek amúgy is terebélyes statisztikáját duzzasztja. Két beosztottja van és egyetlen hivatali kerékpár, amit egymás kezéből rángatnak ki...
Ahogy teltek a kilátástalan napok, Berci bátyóra mind mélyebb melankólia telepedett. A történtekért lassan-lassan az egész világra megharagudott, szerinte minden és mindenki összeesküdött ellene. Már a fotográfia se érdekelte, csak feküdt az ágyán és arra gondolt, hogy immár nem érdemes élnie sem.
Történt közben, hogy egy falubeli cigánycsalád gyermekei a közeli erdőben gombásztak. Egyikük avarral teli mélyedésbe tévedt, a száraz levelek között pedig, félig elfedve, ott hevert a felborult járgány. A purdék eleinte nem tudták eldönteni, mi az, amire bukkantak, inkább azt próbálták kitalálni, miként értékesíthetik ezt a motoros micsodát. Egyiküknek végre eszébe jutott, hogy a járgánnyal korábban a félszeg fényképészt látta eltöfögni ide-oda, ettől kezdve aztán az egész társaság azért versengett, hogy ki vigye meg a jóhírt a bátyónak. Végül a legkisebb purdé fogta magát, s amíg a többiek hozakodtak, elszaladt Berci bátyóékhoz s lelkesen újságolta, mit is találtak ők az erdőben. Volt benne annyi betyárbecsület, hogy testvérei érdemeit sem hallgatta el, ezért a Gréte által a kezébe nyomott nagy karika birsalmasajton és tábla csokoládén már közösen osztoztak.
A járgányt a szomszéd és a fia hozták haza, s Berci bátyó örömében lefényképezte őket a megkerült járművel együtt.
Arra, hogy a járgány miként került a Berci bátyó udvaráról a közeli erdőbe, azóta se derült fény, én pedig nem akarom holmi légbőlkapott fordulatokkal traktálni az olvasókat. Még csak annyit fűzök az egészhez, hogy Berci bátyó ettől kezdve jóval szigorúbban tartotta szemmel járgányát. Nem is tűnt el többé, amíg a bátyó csak élt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése