*
 |
| Imreh Albert fotója |
Berci bátyó egyik almafája a fejébe vette, hogy éberen fogja átvészelni a telet. Nem alszik ám ő el, az biztos! Nem és nem...
Hiába, hogy a többi fa és az egész erdő alszik olyankor, ő mindenáron látni akarja, mi történik azután, hogy lehull az első hó, vattaként ül az ágakra, majd megdermed a csattogó fagytól, s végül lefordul a tavaszt hozó széltől.
A kis, pónyik almafa még nem terem sokat, de gyümölcse ízletes, zamatos. Kissé fanyar, de Berci bátyó szereti.
Amikor érik, felviteti magát alája, s elüldögél napestig egy széken, a lombok közül kimosolygó gyümölcsök alatt.
De beköszöntött a téli zimankó. Berci bátyó a házban marad ilyenkor. A jégvirágos ablak mögül kukucskál kifelé. Onnan lát domboldalra futó kertje végéig, s látja az ébren kitelelni vágyó almafácskát. De a fácska viszont nem látja Berci bátyót. Ébernek hitte magát, de valójában már hetek óta csak álmodott.
Álmában az ágait borító hólepel hirtelen megelevenedett, millió fehér lepkévé bomlott szét, s valamennyi ott rajzott körülötte, köszöntve az ő kifeslő virágait. És minden csupa dal volt, zümmögés, selymes szélsuhogás.
A fácska már-már elhitte: ha ilyen a tél, akkor ennél szebb nincs is a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése