17-en egy szoborkertben (Petőfi műfordítói)

Részlet a parkból

1985 óta nyitott szoborkert működik Kiskőrösön, szorosan kapcsolódva az érthető és jogos Petőfi-kultuszhoz: akkor ugyanis, Garai Gábor költő javaslatára és szorgalmazására megszületett a Petőfi Emlékmúzeum együtteséhez csatolva egy olyan nyílt téri szoborgyűjtemény, amely azoknak a költőknek, műfordítóknak állít emléket, akik halhatatlan Sándorunk költészetének tolmácsolói más nyelvi kultúrákban.


Azóta negyedszázad telt el, s ma már 17-en vannak ama bizonyos szoborkertben. Ügyes kis kompánia, bár távolról sem teljes. Petőfi jóval ismertebb, sokkal többen szorgoskodtak versei lefordítása fölött, mint ahánynak Kiskőrösön szoborba vésett-öntött "névjegye" lenne. Tudom, hogy ez mindenek előtt anyagi és diplomáciai vonatkozású probléma - a szobrok állítása nem csupán a helyiek, hanem az illető náció szívügye is kell hogy legyen, hiszen a történet már rég nem csak Petőfiről szól.


Az emlékmúzeum ismertetőjében olvasom:


"Az újabb szobor felállításának eddig jól bevált működési elve szerint Kiskőrös gondoskodik a márványtalapzatról, az illető ország vagy annak valamilyen kulturális szervezete pedig a szoborról. A szoborállítás elokészületei során a két ország bizonyos szelete munkakapcsolatban áll egymással, hiszen a részletek összehangolása fontos. Megható ünnepség szokott lenni egy-egy szobor avatása, hiszen gyakran előfordul az élő rokoni kapcsolat is."


 (Azért nem ártana, ha a kultúrdiplomácia szorításából némileg kiszabadulva, mégis csak a költészet, a spontán emberi érzelmek és szándékok érvényesülhetnének protokollmentesen).


Most, hogy ezt itt eldohogtam, megpróbálok örvendeni a félig telt pohárnak is: a "már 17 szobor" szemléletét megtoldom azzal a lajstrommal, amit részben az emlékmúzeum forrásaiból merítettem, éspedig:


"A kollekció darabjai között van
két szlovák Jan Smrek és Pavol Hviezdoslav,(1991);
két kínai: Szun Jung és Lu Hszün; (1987),
német Franz Fühmann (1987)
szerb Jovan Jovanovics Zmaj (1994),
lengyel Tadeusz Nowak (1998),
két bolgár Ivan Vazov (1985), Atanasz Dalcsev(1999)
olasz Cassone (1985),
orosz Martinov (1985), Kertbeny Károly (Kutas László) (2001),
a finn Otto Manninen (Wäinö Aaltonen, 2004) és
a román Eugen Jebeleanu (Kutas László,2005.) mellszobra."


Ehhez jött 2010-ben két újabb szobor: a grúz Grigol Abasidzéé és az abház Bagrat Sinkubáé. (Sajnos, ez még mindig csak tizenhat, a tizenhetedik szobor "személyazonosságát" egyelőre nem tudtam kideríteni, ha valaki tudja, kisegíthet...) Tulajdonképpen ez utóbbi kettő tegnapi megkoszorúzása a Magyarországon járó grúz államfő által hívta fel a figyelmemet a park létezésére, s indította el bennem a gondolatot, hogy egy színvonalas szoborgyűjteményt nem mindennapi feladat és erőfeszítés létrehozni, de egy antológiába könnyebb lenne összegyűjteni a világ Petőfi-fordítóit, sőt azokat a költői alkotásokat is, melyek tárgya éppen Petőfi Sándor alakja és jelentősége. S hogy ne csak egyszerűen játsszak a gondolattal, illusztrációként az észt Uno Laht (sz. 1924) versét mellékelem eredetiben és fordításban, amely érzésem szerint kimagaslik az alkalmi Petőfi-költemények közül.




UNO LAHT
Sandor Petöfi, moelehe abitoimetaja


Tuleb ajaloo palge pealt klaarida
üks kaadripoliitika vistrik.
Kes oli seal Austro-Hungaarias
moodide alal ministriks?!


Kuidas juhtus, et nälginud paaria
keelt väänama pandi moelehes?
Mida leidis küll Austro-Hungaaria
selles riivatus kirjamehes?!


Kas tõesti siis kroonu kriteerium
vedas alt — et ei aimatud ette,
millist kahju võib kända impeerium,
kui Petöfi suunab tualette?


Said matsid madjarid prantsuse moe —
pastlad jalas nad ründasid Viini,
kus aluspesu väel riigitoed
lossides jooksid kiini.


Siis moodi läks Austria lippudest
teha labusaid jalarätte.
Ja isegi sadulas rippudes
madjaril mõõk jäi kätte!...


Aga endine moelehe kirjamees
oli laulikuks vabadusleeris.
Seal, ärkava sajandi silmade ees,
ta ungari moode dikteeris.


Ja ise ta langes husaarina —
mõõk tardunud sõrmedest kisti...


Kes oli seal Austro-Hungaarias
moodide alal ministriks?



Petőfi Sándor, a Pesti Divatlap segédszerkesztője


A történelem arcán tisztázni kell egy szeplőt 
és a felelősséget is vele: 
Petőfi költői pályája kezdetén 
ki volt a divatügy minisztere?


Hogyan történt, hogy a meghajszolt páriát 
nyelvet pallérozni a Divatlaphoz tették? 
Nem látták az urak, hogy sorompóba állt 
egy éhhalálra szánt magyar tehetség?


Hát a hírhedt, mohó osztrák kopók hada 
ezúttal nyugton ült? semmit se szimatolt? 
Nem sejtették, hogy baj lesz a birodalommal, 
ha egyszer Petőfi diktál itt divatot?


A pór magyart párizsi divatra kapatta: 
csizma a lábukon, így ostromolták Bécset, 
hol pompás paloták mindkét nembeli népe 
éjjeli alsóban futkosva jajveszékelt.


Az jött divatba, hogy a német zászlókból 
alkalmatos kapcákat szabjanak 
és hogy akkor is vagdalkozzanak még, 
ha kilőtték alóluk a lovat.


És a Divatlap segédszerkesztője 
dalnok lett a szabadság táborában: 
a felindult század szeme előtt 
oktatta már a divatot javában.


Ő maga is a végső rohamban esett el, 
dermedt ujjai közül kitépték a kardot.


Ő ott maradt, de amit akkor elinditott, 
az a divat még sokáig kavargott.


KÉPES GÉZA fordítása