2011. május 15., vasárnap

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (13)

LACKFI JÁNOS
Magamat figyelem


Az utóbbi időben figyelem magam
nem mintha volna bármi különleges
abban amit és ahogyan teszek
s e tevés-vevés mögött gondolok,
de mert ha másvalakit figyelnék, kényelmesen
besorolnám őt, hogy hideg vagy meleg,
fekete vagy fehér, hangulatom szerint
(napról napra változhat ez a kép),
ha viszont magamat veszem
célba, mindig van bennem annyi
sanda önszerelem meg józan gyanakvás,
hogy se fehéren se túl feketén ne lássam,
amit teszek, s marad a kellemes, bár
kissé gyomorforgató hinta-mozgás:
ma is, mikor dühödten elveszett papírok után
kutattam szitkozódva, nagy zajjal (hallják
csak meg a túlszobában is, akik semmiről
se tehetnek!), a még költözésünk idejéből
megmaradt dobozok tartalmát
széthajigálva - nos, mindeközben az a hátsó
gondolat döngicsélt a fejemben, hogy délután
hazajővén így kénytelen leszek felszámolni
a szoba közepén heverő kupacot, s milyen
máshogy fest majd úgy a szoba: rá kellett jönnöm
hogy rend és rendetlenség bennem immár
összefonódik végérvényesen.


Lackfi János (Budapest, 1971. május 18. – ) magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós. Eredeti nevén Oláh János. Szülei, Mezey Katalin és Oláh János mindketten József Attila-díjas költők. Hogy apjával össze ne tévesszék, publikálása kezdetekor a Lackfi nevet vette fel. És azóta játszik szüntelen, magát s minket figyelve, egy életre szóló kísérlet tűrt alanyaként.




CSEKE GÁBOR
Magánkilátó


Kinézek magamból -
kíváncsi énem
hason fekve pupillámon át kényelmes leshelyről
bűntelenül figyel titeket és mindent
föl- és megjegyez úgy érzi
magát mint a világítótorony őre
az öböl fölött messzire nézve látni
ahogy a vihar megiramodik a part felé
hánykódó habzó hullámokat taszítva
maga előtt és én azt hiszem menedékem
majd megóv minden bajtól nekem csak a látás
a rögzítés és az emlékezés
kockázata jutott rajtam ugyan
nem foghat villámlás szélvész tengerár
zúdulása pedig ha a távol helyett csak
egy pillanatra is magam elé néznék
látnám miként remeg magánkilátóm
oszlopa két térdem
lábszáram roskatag elmerül
velem együtt
iszapban szennyben pusztító forgatagban

Nincsenek megjegyzések: