2011. május 30., hétfő

Erdélyi és csángó költészet: KASSAY JÁNOS

Született 1884-ben a háromszéki Magyarhermányban. 1913-ban bevonul katonának, végigharcolja az első világháborút, törzsőrmesterként szerel le. A fogságban jegyezte el magát a Múzsával, nem túl eredeti, a népi naiv költészettel rokon hangvételű verseit egy füzetbe irta, amely vele együtt megjárta a frontot, a fogságot. Meglétét hallgatólagos titok fedte.  A mesterségére nézve hentes Kassay János nagyon kedvelte az olvasást, könyveket gyűjtött, Gyergyóban telepedett le, 1960-ban halt meg. Frontversek c. kötete 1999-ben jelent meg a Pallas-Akadémia kiadónál. A kötet szerkesztője, Kozma Mária igy jellemzi  a szerző munkásságát: "Kassay János nem volt költő - a szó irodalomtörténeti jelentésében - kisember volt, úgynevezett egyszerű ember, de a szívében-lelkében, ahol ezek a megrázó sorok születtek, igenis költő volt." Válogatásunk a kötet anyagára épült.




Harci jaj... !


Ezer fegyver is szól 
Az ágyuk ordítnak: 
Világ vége lesz most, 
Az ég is leszakad!!!


Süvít, hull a golyó, 
Mint a záporeső; 
Megbomlik az elme, 
Vérbe borul a fő.


Megrázza a földet, 
A száz éves fákat. -
A sikoltó gránát 
Sepri a házakat.


Piros vértől ázik 
Galícia földje — 
Tizenöt muszka jut 
Egy magyar vitézre.


(: Galícia, Bilice, 1914. okt. 16 :)




Virrasztás


Minden csendes, minden néma 
Bajtársaim pihennek: 
A magas ég boltozatán 
A csillagok fémlenek.


Mint egy csillag fénye - lelkem!... 
Száll a messzeségbe -... 
S oda röppen sóvárogva 
Ringató öledbe —...!


De ott csukva van a szempár 
És ő, álomképben... 
Száll egy országon keresztül 
Vészes vérmezőben —!


Minden csendes minden alszik 
Itt a vérmezőben... 
„Én virrasztok, és egy szellem... 
Már a temetőben..."


(: Galícia 1914. okt. 20. Bilice:)




Harctéri kép


Kietlen sivár harctér a honom; 
Ahol sűrűn osztják a halált.... 
Tűzfelhők járnak az égbolton 
Hova a lelkek milliója szállt.


Itt menydörgésszerű csattogások közt 
Szinte félve jön az áldott nap 
Szétáradó sugara vérbe fúl, 
Ha jön az alkonyat...


Ahol sok átlőtt szívű vitéz 
Vértócsába fetrengve hörög: 
Itt vér-harmattól nedvesedik be 
Minden kicsi rög...!


Ijedve szállnak el 
Innen a madarak; 
Csak a zúzott szívek 
Tört keblek maradnak...


A lehulló levél 
Lassan betakarja: 
Halovány hold képe 
Fedelet sző rája...


(; Oroszország, 1914 Nov. Klekatin :) .




Utolsó üzenet...
( : Egy harctérre jött fénykép, hátlapjára :) 


Ha egy golyó üti át a szívemet, 
S nem lehet már gyógyítani a sebet: 
Jó pajtásim, utolsó kérésemre, 
Ezt a képet tegyétek a szívemre...!


Ássatok egy kis sírgödröt, jeltelent, — 
Hogy zavartalan pihenjek odalent; 
S azt a kislányt tudassátok levélben, 
Hogy elhulltam a nagy csata hevében.


Jó anyámnak ne szóljatok semmit se 
Megszakadna szegénynek is a szíve. 
Vagy mondjátok, hogy még élek valahol, 
Hogy csak várjon, majd megjövök — egykoron.


Hogyha legyőztétek az ellenséget, 
Kivívtátok a magyar dicsőséget, ... 
Újra visszatértek édes hazánkba: 
A szeretet, a gyöngédség honába.


Legyetek hű polgárai hazánknak — ! 
Gyámjai az özvegyeknek, árváknak. 
Aztán ha kizöldülnek a sírhelyek, — 
Begyógyulnak lassan a fájó sebek.


(: Oroszlengyelország, Zánáv, 1915. jan. 18-án :)


Kassay János hagyatékából


Riadó


Zaklacsinnál, Galícia határán 
Fut a muszka, hull a muszka igazán. 
Futunk mi is, hogy csak tudunk utánnok, 
Ilyen futást a világ még nem látott...


Cement várakat épített magának, 
De ágyúink mindent szétrombolának... 
Felforgatott hegyet, völgyet egyaránt, 
Belepalántáltak sok ezer muszkát -.


Hát a foglyok száma még mennyi lehet, 
Bizony kitesz vagy huszonöt ezeret; 
Hosszú négyes sorokban mendegélnek, 
Tudom, még a cárral sem cserélnének.


Zaklacsintól kilenc mérföld Zavatka, 
Egy nyomásra ide szaladt a muszka. 
Bosszújában felrobbantott sok hidat,
Fölégetett minden várost és falvat.


Zavatka és Bzeznicai nagyvölgyben 
Fürdik a hold sárga képe a vérben: 
Meg akarta itt is vetni a lábát, 
Hajh, de fele ott lelte a halálát.


A többi újra csak szaladni kénytelen, 
Ütjük, vágjuk, hol csak érjük szüntelen. 
Nem kérünk mi soha békét a cártól. 
Kikergetjük a muszkát a világból...!


(: Galícia, Zavatka 1915. Máj. 7-én :) 
— a nagy Gorlicei áttöréskor —




Üzenet egy fecske madártól


Fecske madár útra készül, 
Nagy orosz országból... 
Csicseregve búcsúzódik 
A magyar tábortól.


Vándormadár, fecske madár 
Állj meg csak egy szóra...! 
Mondd meg az én galambomnak 
Megjövök már én is nemsokára...


Fecske madár száll az égen, 
Oroszország felett — 
Bánatos szép menyasszonynak 
Viszen üzenetet...


Kicsicsergi magyar földön, 
Egy kis házra szállva; 
Oroszföldről jön egy baka 
Rövid szabadságra...


(: Oroszország, 1915. sept. 20:)




A mi lakásunk


Óh te háborgó háború, 
Te döglött veszekedés...! 
Száz féle fajtájú lakás, 
Száz féle szenvedés.


Laktunk már mindenütt; 
Hol csak ember lakott: 
Be laktuk mi már a -
Nagy muszka országot.


Laktunk kinn a sárban, 
Felhős egek alatt. 
Ránk zúgó fergeteg: 
Golyó zápor szakadt.


Kvártélyunk volt néha, 
Fényes palotában. 
Kéjjel heverésztünk 
A hófehér ágyban.


Laktunk a föld alatt, 
Vakondok módjára -
Egerek s békákkal, 
Közös háztartásban...


Laktunk őserdőkben 
Tábortüzek mellett: 
Humoros mesék közt 
Az idő vígan tellett.


Laktunk a pokolnak 
Kellő közepében 
Gránát srapnel tüze 
Bőgött a fülünkben.


Laktunk: de legtöbbször, 
Nem laktunk mi sehol —! 
Hosszú hónapokon 
Kullogtunk valahol...


(: Oroszlengyel ország:) 
Novosilke 1916. Ápr:2.




Válasz egy levélre


Ha ön is úgy akarja, legyen: 
Borítson mindent a feledés leple... 
Még csak néhány szó és aztán 
Isten vele mindörökre...!


Szálljanak el a végtelenbe 
Azok az édes, bús emlékek... 
Miként hulló csillagoknak fénye 
Sötét homályba enyésznek. —


Letérek az útról, melyen 
Annyi illatos virág nyílt: 
Elnémult már a csalogánydal 
Hallgatása búcsúra int...


Zord harctéri honomból 
Elszáll az utolsó napsugár: 
Beteg szívemben haldoklik a dal 
Talán nem is lesz ott többé nyár.


Isten vele tehát mindörökre 
Vezesse a sors üdvös utakon — 
A futó ábrándok világából 
Úgy néha reám is gondoljon...!


(: Románia — Kasinó patak, Ojtoz völgy 1917. aug 2.:)




Búcsú a lövészároktól


Itt maradsz már 
Kacskaringós lövészárok, 
Szakadjon rád, 
Ezerféle nehéz átok.


Nap ne süssön
Soha se rád: átkozott légy...!
Feletted sötétüljön be
A magas ég. —


Itt maradsz már
Te vesztőhely halálvölgye!
Magyar fiúk
Élve halva temetője...


Sivár tájad
Kerülje a madársereg! 
Zöld virányt se 
Hajtson soha ott a berek:


Síró hollók tanyázzanak 
És csak feletted -. 
Sírjanak, mert sok bajtársink 
Eltemetted...!


Egy parányi enyhületben 
Nem volt részünk; 
Kárhozat volt éjünk, napunk 
Minden percünk!!!


Itt maradsz már 
Kísértetek bús tanyája...! 
Mi elmegyünk messze tájra: 
Jobb hazába...!


(: Románfront, Gropest 1917. Dec. 18.:)


Szerkesztette: Cseke Gábor

Nincsenek megjegyzések: