Szia Gabi, öreg blogger barátom!
Jó napom volt ma. (Nem nagy: emez utóbbira egy valamikor az ÉS-ben megjelent szösszenetből emlékszem, ebből a szinte csak ’a’ hangzóval megírt versikéből: „Nagy nap van ma Bagdadban, basznak az arabok az ablakban…”)
Délelőtt Don Csendest olvastam, délután Don Csekegabit, félszemmel odasandítottam a tévére, ahol Dunajska Szerdahelyen csaptak össze Trianon vesztesei (mert mindketten azok: az egyik is meg a másik is azt hiszi, hogy ővele szúrtak ki a túlpartiak, meg egy kicsit talán a történelem; szóval csehül állnak dolgaink itt a vulványira szűkült Medencében, nem beszélve arról, hogy már focizni sem tudunk, régesrégen; és ősi beidegződésünk, hogy ha valami nem megy, akkor fokosra-kaszára-kapára!)
A történelemszemléletek meg csak élik a maguk kis életét, függetlenül a határok ide-oda tologatásától avagy légiesebbé válásától.
A solohovista névválasztó igen okos (és visszafogott) elemzését szememben szinte lenullázza az a naiv elképzelése (vágyakozása), hogy az EU-ban a sovinizmus is meg a nacionalizmus is meg minden ilyen ordas eszme eltűnik majd, mert kirántódik alóluk a talaj. Dehát mindannyian láttunk már éjjeliőrt nappal zsidózni – a történelem bizonyította volt, hogy nem kell alanynak (jelen) lenni az állításokhoz. Romániában vagy Lengyelországban például sokkal kevesebb zsidó él, mint Magyarországon, az antiszemitizmus azonban egyformán nyílik kis mitteleuropéer kertünkben, mint az őszi virág. És sem a hó, sem az EU nem takará (és nem is takarandja) el.
Ősi vitáink logikai zsákutcában forrnak kezdettől: mindenki azt hiszi, csak neki van (lehet) igaza, miközben tudvalévő, hogy senkinek sincsen (lehet) teljesen igaza. A hideg napokra meleg vérbosszú következik minden nagyobb politikai évszakváltozáskor. És ugye, az írek meg az angolok vagy a baszkok meg a kasztíliaiak, a flamandok meg a vallonok se nagyon borultak egymásra az Egybesült Európában, pedig elég régóta próbálja a Zúnió - karöltve a Zinternettel - múlt időbe helyezni a szörnyű nemzetállami reflexeket, aminek eredményeként továbbra is vígan (örömzsigerből) utálják egymást a Duna-menti és egyéb frusztrált népek.
Szóval, olvasgattam, amíg rám nem sötétedett.
És akkor, a nagy sötétségben már nem voltam annyira biztos benne, hogy jó napom volt. (Legfeljebb szép, ahogyan angolszászul mondják úűjabban, de erről sosem tudtam meg igazából, mit is takar.)
A két Cs-s Dont és a többi okos old bloggert persze ezután is olvasgatom; remélem, írnak a jövő héten is, mert számítok még néhány jó napra a számítógépem mellett a vénemberek késői nyarában is.
Lancranjan és tsai pedig tehetnek egy szívességet.
Don José, alias Nándi
(a világ köldöke, aki a spanyolviaszt is föltalálta, de még nem jött meg a kedve a blogoláshoz; inkább megpróbálná azt az ablakos figurát, persze a negyedik emeleten az sem életbiztosítás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése