Jaques-Yves Costeau ifjúkorom rajongott alakja. Az az ember, aki elhitette velem, hogy a szárazföldi élet csak egy gyáva és korlátolt kísérlet az ember részéről, hogy belakja bolygóját, az igazi távlatok és a nagy lehetőségek a víz alatt, a "hákettőo" birodalmában várnak rá.
"– Mi az ördögnek mászkálnak maguk a tenger alatt? – kérdik sokszor gyakorlatias embertársaink. Számunkra ez a kérdés örök talány marad.
A földön az állatok és növények lakta réteg igen vékony, nem magasabb a nagy fáknál. A bolygók világának méreteihez képest a madarak is csak csúsznak-másznak. Az óceánokban és a tengerekben viszont mindenütt lüktet az élet, az élet tere ezerszer tágabb, mint a miénk.
Az ember be fog hatolni a tengerbe. Nem tehet másképp. A Föld lakossága olyan ütemben szaporodik, hogy maholnap a kontinensek erőforrásai elégtelenekké válnak. De a tenger bőségesen szolgáltat húst, növényi táplálékot, ásványi anyagokat, műtrágyát, ásványolajat és antibiotikumokat. Meghódításának első állomása a “szárazföldi plató" birtokbavétele, azé a – kétszáz méternél nem mélyebb párkányzaté, amely karimaként övezi a szárazföldeket. A vezeték nélküli búvárkészülék csak a felét nyitja meg ennek a birodalomnak. Ha a hatékony ipar támogatja majd a laboratóriumok és kutatóközpontok munkáját, az ember rövidesen maradéktalanul birtokába veheti ezeket a gazdag tartományokat. De ahhoz, hogy úrrá lehessen rajtuk, meg kell ismernie a tenger minden titkát, az alámerülés minden csínját-bínját."
...E szavakkal zárja világhíressé lett könyvét Jaques-Yves Costeau kapitány, aki Frederic Dumas nevű társával 1954-ben adta ki A csend világát, a kalandvágyók és a természetbúvárok azóta is igen kedves olvasmányát. Amelynek nyomán film is készült és amelytől egyszer, 1969-ben, egy aradi utazás alkalmával, az aradi vértanúk sírja mellett ülve, kölcsönvettem az elhíresült címet is, egy hosszabb poémámhoz.
A poéma eredeti formájához készült invokáció is (amit aztán később leoperáltam a versről), ez mindent elárul valóság- és művészeteszményemről, arról, hogy Cousteau kapitány tulajdonképpen a reáliák, a földi és vízi dolgok mindennapi poézisével fertőzte meg híveit.
A világ mindig újratermi önmagát
cikornyásan indázva,
miként a jókedvű rigóhang:
magnóra veszem, de egyszer csak
vége, vége a szalagnak,
s talán most fújja a legszebben;
boruljatok hát le a világ előtt,
ahogy lábunkra hajolnak
mélyen a bokrok...
Az a bizonyos "szalag" arra a táskamagnóra utal, amit egy meghitt, csöndes pillanatban bekapcsoltam a Maros partján és hűségesen rögzítettem a koranyári csönd természeti hangjait, zörejeit. A poéma első formája tulajdonképpen egyféle forgatókönyv volt, amelyben a verses szöveg az aláfestésként szüntelen jelenlévő hangeffektusokra utaló rendezői utasításokkal váltakoztak. Akkor még azt hittem, hogy a vers és az őt generáló, általam "ellopott" hangháttér elválaszthatatlanok, egymás nélkül semmitmondóak. Ma már másként látom a dolgokat, de ez a történeten és annak kifejletén mit sem változtat.
A csend világa
(aradi vértanúk sírja mellett ülve)
1
olyan ez az este jó enyheség mint egy
születésnapi ígéret
a lábszáramon hangya jár
csiklánd
itt elfolyik a víz nem háborog akár a tenger
északnyugatra tizenhárom vértanúk
több mint száz éve
szomorú szakálluk hekyett a hars füvek
bozontosan suhognak
álmosan tépdes belőlük egy tehén
így látom a világot atyásnak jónak
2
a csönd nálunk
bolyhos s dübörgő neszekkel van teli
ahogy a lomha búvár füle kattog a mélyben
de csak ülünk a tág folyók előtt
elrévedőn
hogy ez a zaj lesz biztos az utolsó
még ez a motor eldörög
s ringó öledre dőlhetünk szabadság
így volt ez világos előtt is
azóta fekszenek apró mosollyal e víznyalta földben
tizenhárom vértanúk
türelmük végtelen
az nem lehet mondják hogy nyári esteken
történelmi zajokra hallgatózzak
ha már pihenni vágyok
figyeljem inkább mint sziszeg a fű
vagy
mit fecsegnek a lányok
3
idilli hely e zöld halmok vidéke
kis nevetés száll tréfa úszik át
talán
már vértanúnak is beállanék
a nemtudomhányadiknak
mert ez a tizenhárom csak kis csapat
a megkínzottak végtelen
sorfalában
de csörtet jő felém egy füttyögő halász
nagy csizmával még nagyobb szenvedéllyel
a füvek alázatosan hajlanak
a szerelmesek
riadtan rebbennek széjjel
4
hallgassam tán a vén folyó meséit
míg közbekotyog néha a világ
a hullámokat csöndes tanúkként vallatnám
erről-arról
egyformán szólnak a jótestű leányról
ki sikló hátukon szétveti lábát
így mondják el a tragédiát is
fáradt kiszikkadt öregasszonyok
még kuncognak is egyet-egyet közben
ők mindent láttak
én csak álmodom
hogy csönd lesz végre
s nem bukik fől a nap dühödt
golyóktól átlőtt vállakon
5
az osztag elvonul
fáradtak mindahányan
az osztag messze jár
mi lépkedünk fegyvertelen
feléd
nézd meg e hős libákat is
utánunk szólnak
szidnak mint a bokrot
sorsuk fölött bár kifent penge dönt
a tűz
raccsolva ejti a szentenciát
ó lábadozó lélek
állj elém
így szelídül majd hozzánk a világ
6
a túlsó oldal kőpart
rajta sétány
a deszkahíd még kongón átvezet
mindenkit eltűrt
katonát és spiclit
postást kíváncsi gyermeket
füvet tépni induló öregasszonyt
ittast könnyű lányt anyát
adóst és börtöntölteléket
meg mindenféle nációt
ha nőtt a víz maga is szenvedett
bömbölt fölötte sok habzó vita
és megemelkedett ha elvonult a lárma
lecsorgatta magáról a vizet
és átvezet a túloldalra
ismét
mely kőpart
rajta sétány
fölötte a haldokló csönd rongyait viszed
7
mint gondoltam
megtartott engem is
nem sejthette a roppant súlyokat szívemben
mért tette mondd
talán hogy elfelejtsem
a csattanó golyók utáni csöndet
megvigasztaljon
néhány tökmagárus buzgó imája
nyikorgó hinta szelíd szédülése
verébzsinat a gesztenyék alatt
vizet hasító bárka durrogása
a gyerekkocsik ártatlan zenéje
miért tette mondd
a vértanúk ma letepernek
nincsen tőlük menekvés
s míg károgásba fúl a tétova cselekvés
nyomomban jár bicskával
egy bolond
8
míg emlékezem
úgy felejtek én
ahogy a föld ma dörgölődzik hozzám
hűs nyugalom lesz a zeném
kevés virág a bodzán
álmodjatok százhúsz éve nem élők
amíg mi itt ezt azt elrendezünk
álmodjatok ti tegnapi halottak
nem adjuk olcsón
hitvány életünk
*
1990-ig Cousteau kapitány megmaradt elérhetetlen eszménynek és szellemnek, ám az év utolsó heteiben hirtelen hús-vér valójában feltűnt a bukaresti televízió adásában. Kiderült, hogy helikopterével váratlanul Bukarestbe érkezett, majd végigrepült a Duna delta fölött is, hogy előkészítse 1991-re tervezett dunai expedícióját, amelynek során útba kívánta ejteni az Al-Dunát és a Deltát is.
Alexandru Mironov tudományos szakíró, amúgy matematikatanár, majd a Stiinta si tehnica (Tudomány és technika) tudománynépszerűsítő lap szerkesztője, abban az időben a televízió tudományos adásának riportere volt, s ilyen minőségben napokig vadászta a legendás Kapitányt, amíg az végre megközelíthetővé és szóra bírhatóvá szelídült. Az interjú, amit ez alkalommal adott, tulajdonképpen csak bevezető volt 1991-es érkezéséhez és szándékaihoz, de világosan kitetszett belőle, hogy nagyon fontosnak találja az egész Európát befogó folyam, a Duna állapotát józanul felmérni. Óvakodik a nyilatkozatoktól, hiszen a vizsgálat hosszan tartó, fáradságos munka, nem felelőtlen fecsegés és bölcsködő véleménymondás. Némileg rá is pirít a riporterre, aki a kikunyerált lehetőségből a maximális hasznot szeretné kihajtani: 7 napjába telt, amíg végigrepült a folyam teljes hosszán, s egyformán látott szívmelengető és iszonyatos dolgokat. De a konklúziót megtartja magának, mert még bizonyosan visszatér ide. Utána elsorolta néhány ismert elvi álláspontját az ember és a "csend világa" jövős kapcsolatáról és türelemre intette a nézőket: 1991-ben újra ellátogat Romániába!
*
Cousteau kapitány, akár az óramű, kitartott minden korábbi terve mellett, s amikor megtudtuk, hogy 1991 februárjában Budapesten nemzetközi sajtóértekezleten ismerteti dunai expedíciójának célkitűzéseit, a Romániai Magyar Szó saját tudósítót küldött ki az eseményre.
Lapunknak nyilatkozik a legendás Cousteau kapitány
Elindult a Duna-expedíció
Mire e sorok nyomdába kerülnek, már valahol Paks vagy Mohács térségében fodrozza a Dunát, de talán még inkább repeszti a jeget, szélesíti a víztükröt az a magyar jégtörő, melyet a világhírű tengerkutató, búvár-biológus-ökológus és soha nem fáradó utazó, Jaques-Yves Costeau bérelt, hogy húszfőnyi csapatával egy éven át Közép-Európa legnagyobb folyóját vallassa, feltárja ökológiai veszélyforrásait, hogy aztán tudományos programot dolgozzon ki a megmentésére, vízminőségének javítására, élővilágának megóvására. Korábban hasonló céllal járta végig a Cousteau-csapat az Amazonast, Missisippit és a Nílust, készített filmet a Világ felfedezése sorozatnak, rádöbbentve a világot korunk civilizációjának természetromboló és egyúttal jövőt veszélyeztető hatására.
Mielőtt nevezett jégtörő elrugaszkodott volna a budapesti Duna-rakparttól, a budai Rózsadomb-szállóban kétnapos nemzetközi tanácskozást tartottak, ahol tíz nemzetközi szervezet és a nyolc Duna-menti ország képviselői a folyó vízgyűjtőjére vonatkozó ökológiai egyezményt készítették elő. Lényegében ez a dokumentum biztosítaná, hogy a térségben csak olyan beruházások és fejlesztések valósuljanak meg, melyek figyelembe veszik az ökológiai szempontokat. Mint hangsúlyozták: a Duna medence élővilágának megőrzése elsőrendű feladat nem csak a térség lakóinak jövője, de az egész kontinens érdeke szempontjából! A magyar kezdeményezésre megrendezett Duna-konferenciára Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter meghívta Cousteau kapitányt is, aki a tanácskozás befejeztével, illetve expedíciójának elindulása előtt nemzetközi sajtóértekezletet tartott.
Cselekedni kell - kezdte -, mert az emberi élet minősége kihat a víz minőségére, miképpen a víz minősége az élet minőségére. Miután ennyi ártalom éri környezetünket, mindennapi életterünket, ismét rá kell döbbennünk arra, ami korábban olyan természetesnek tűnt: a víz maga az élet! S lévén, hogy a legnagyobb vétket a tehcnológiával követtük el a természet ellen, a tehcnológia eszközével hozhatjuk helyre e hibákat.
Most vállalt missziójára térve, Cousteau kapitány megemlítette, hogy tavaly már végzett egy "felderítést" a Dunán. Repülővel próbálta feltérképezni: hol vannak a legveszélyeztetettebb szakaszok és szennyező gócok, illetve az ökológiailag legjobban lerombolt részek. Egyértelművé vált számára, hogy a víz állapota a Fekete-tengerhez közeledve mind jobban romlik. Keveselte a védett területeket, mind számukat, mind nagyságukat. Ami bennünket, romániaiakat különösen érint, nagyon leromlott állapotban találta a Duna deltáját. Egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ezt már korábban tudta, járt a Deltában már jóval előbb és már akkor felvette a kapcsolatot a Román Akadémiával, hogy megpróbáljanak a helyzeten változtatni. A mostani expedíció - amelyet repülő, helikopter, megfelelően felszerelt laboratórium, búvárok s a kor megannyi nagyszerű eszköze segít - hangsúlyozottan foglalkozik a Deltával, hiszen az ottani gazdag élővilág megmentése messze nem csak romániai érdek.
A kontinens minden részéből jelen lévő ráédiótudósítók, tévések, rádiósok figyelmét külön felhívta: az expedíció munkája szorosan kapcsolódik az adott Duna menti országok környezetvédelmi szakembereinek teendőihez, velük összhangban és együttműködve, tudásukat felhasználva dolgoznak. Arra törekednek, hogy a Duna vízminőségével kapcsolatos gondokat a legnyíltabban feltárják a világ előtt és irányítsák a figyelmet a helyrehozható hibákra. Ha valami kijavítható, at ki kell javítani! Az intő jelek felmutatásával a kormányokat rá kell szorítani, hogy minden érintett kérdésben az ökológiai szempontok alapján hozzák meg döntéseiket.
Ehhez kapcsolódott a Romániai Magyar Szó kérdése: lát-e Cousteau kapitány megfelelő készséget az együttműködésre a politikusok részéről is? Mert sajnos, az ökológiai károk és általában a környezetvédelem kérdéseiben sokkal inkább az egymásra mutogatás, mint az együttműködés volt jellemző az érintett Duna menti országok részéről!
- Ha most nem cselekszünk, akkor késő lesz! A széthúzást és az egymásra mutogatást el kell felejteni! Európán belül a Duna sorsa is felelős emberek kezőbe kell hohgy kerüljön. hatni kell a politikusokra, hogy felismerjék: soha még ilyen lehetőség, mint napjainkban, nem volt, és ezt a lehetőséget a jövő, a közös jövő érdekében meg kell ragadni. Éppen ezért a döntéseket olyan emberekre kell bízni, akik átérzik a közös felelősséget és van bátorságuk olyan döntéseket hozni, melyek a szűk területi vagy akár nemzeti érdekeket alárendelik az egész térség érdekeinek. Ezek a politikusok nem csak a vizet nézik, hogy hol és mennyire szennyeződik vagy nem szennyeződik, de figyelembe veszik az egész ökológiai rendszert, amelyben élünk...
Mikor a kapitánuy a jövőt említette, többször is megsímogatta a mellette álló kislány fejét. Sokan nem tudtuk, ki ez a kislány és egyáltalán, mit keresnek egy ilyen komoly, ha úgy tetszik, férfias témát taglaló sajtóértekezleten szorgalmasan jegyzetelő gyermekriporterek. Aztán a kapitány többször beszélt róluk. Elmondta, hogy gyermekek is részt vesznek a dunai expedícióban! Méghozzá abból a korábbi tapasztalatból kiindulva, hogy igen fogékonyak a témára, nagyon szívesen dolgoznak együtt a felnőttekkel és az ő fellépésüknek, tiltakozásuknak nagy súlya lehet, mert a gyermekek kiáltására jobban odafigyel a világ. Amikor például az Antarktiszon végzett környezetszennyező bányászat ellen hiába emelt szót, a hat kontinenst képviselő hat gyermeket vitt magával sarkvidéki kutatómunkára. Ők mondják el a világnak szomorú tapasztalatukat! A készült filmet százezer példányban küldték szét a különböző államokba, kormányokhoz, szervezetekhez, újságokhoz, tévéadókhoz. Az eredmény nem maradt el: a természetromboló bányászatot leállították!
Remélhetőleg, ilyen hatékonyan ,űködnek együtt Cousteau kapitánnyal a vele most vízre szállt gyermekek is.
Budapest, 1991. február 17.
Sike Lajos
(Romániai Magyar Szó, Szabad szombat melléklet, 1991)
*
Pár hónappal később, amikor a Duna-expedíció Romániában folytatódott, a romániai közélet alakítói nagyszabású fogadtatást rendeztek Cousteaunak Bukarestben, s a Román Akadémia tagjává választották. Ezúttal én voltam a kiküldött tudósító, aki Székely Sándor fotós kollégámmal együtt ott szorongott az akadémia előadó termében.
Parancsnok az Akadémián
Jaques Yves Cousteau, a nyolc ikszen túli tengerésztiszt, akit mindenki csak "Mon Commandant"-nak szólít, állta a szavát: miután februárban megígérte Budapesten, hogy hamarosan a Duna alsó folyásához látogat, most itt jár tájainkon. És az ortodoxok húsvétjának hétfőjén egyenesen a Román Akadémia látta vendégül, tiszteletbeli tagjai közé iktatni. Hogy az eseményt hány akadémikusunk tisztelte, ne firtassuk, de hogy nem velük telt meg az Akadémia gyűlésterme, az bizonyos. Mindenes etre, Alexandru Barladeanu jelen volt, s természetesen Mihai Draganescu elnök is, aki a tulajdonképpeni ceremóniát vezette.
Ceremónia? Néhány meleg elnöki szó, utána Mihai Bacescu akadémikus méltatta a vendég sokoldalú tehetségét. Tengerésztiszt, környezetvédő, felfedező, mélytengeri búvár, filmes, szakíró, óceán- és folyamkutató stb., munkájából az egész emberiség részesedik, ha komolyan veszi intéseit...
Mert Cousteau parancsnok minden szava megszívlelendő. Még azok is, amelyek látszólag a francia akadémián verik el a port, mondván, hogy meglepte az itteni operativitás, mert az odavaló bekerülése majdnem két évet tartott. Nyilvánvaló: ahová túl könnyen be lehet kerülni, ott baj lehet a színvonallal. De ezt csak mi gondoljuk hozzá, mert az akadémia örökifjú Parancsnoka nem rabja a formaságoknak, egyetlen cél fűti: minél több embert megnyerni globális föld- és életszemléletének. Szerinte a világűr meghódítása kismiska a Föld meghódításához képest. Közös "űrhajónk", amelyet határainkkal országokra szabdaltunk ugyan, az űr távlatából nyilvánvalóan egyszéges egész, a természet oly csodája, mely feltehetően egyedülálló, vagy ha nem is, de legalább páratlan ritkaság a világegyetemben. Az akadémikus Parancsnok szerint e csodát két elem: a levegő és a víz megléte élteti; ez utóbbi, folyékony állapotában és a földi élet ringatójaként, minden bizonnyal csakis bolygónk "előjogához" tartozik.
Jellemző epizódot mesél: amikor Neil Armstrong a Holdra lépett, ő és a Calypso Alaszka egyik szigeténél tartózkodott. S miközben egy hangszóróból hallatszott a holdutazó távoli hangja, amint az ismeretlen égitest kietlen tájait ecsetelte, a hajótelefonon a tenger fenekén tartózkodó búvár ismertette a csodálatos vízimélyi látványt. Nyilván, a kontraszt aláhúz valamit: földi életünk átmentésével kell elsősorban törődnünk a további 4-5 milliárd év nemzedékei számára, hiszen körülbelül ennyire tehető, amíg a Nap bekebelezi bolygóit s véget ér az, amit földi életnek nevezünk.
Természetesen, a jelenlévő újságírók egy részét rettentően érdekelte, milyen benyomása van a Parancsnoknak az Al-Duna ökológiai állapotáról. Cousteau határozottan elutasította a kérdést: a kutatások alig kezdődtek el, felelőtlenség némely impresszió alapján következtetéseket levonni. Maradt a diplomatikus megfogalmazásnál: "a helyzet lehetne rosszabb is". Amit mindannyian, évtizedek óta jól tudunk. A gond az: sose érjük meg, hogy a "helyzet" zsákjának mélyén kotorásszunk...
Cseke Gábor
(Romániai Magyar Szó, Szabad szombat, 1991)
*
Hogy az expedíció deltai szakaszán tulajdonképpen milyen munkát is végzett a Kapitány, arról Kiss János Botond neves Delta-kutató, volt környezetvédelmi államtitkár 2003-ban A Hét hasábjain (január 16-i szám) ekként emlékezett vissza:
– Az 1989-es események – annyi más változás mellett – engem is visszahoztak a Letea szigeti számkivetettségből és lehetővé tették, hogy a Bioszféra Rezervátum védőrségét megszervezzem. Már működőképes, sőt félve tisztelt intézmény voltunk, amikor 199l augusztusában sor került Cousteau kapitány deltai látogatására. Tudtuk, hogy már azelőtt is próbálkozott egy úttal a Duna torkolatvidékére a tenger felől, de kénytelen volt a felségvizeken kívül maradni, mert nem engedték be a deltába. Most viszont a kormányfő, Petre Roman minden lehető támogatást megadott, olyan mertekben, hogy még én is, aki a terület őrszolgálalát vezettem, csak annyit tudtam: jön a kapitány, vagy már itt is van valahol. Így történt, hogy amikor először futottak össze útjaink a világhírű óceánkutatóval, épp "keresztbetettem" neki. Nem szándékosan, csak hát nem tudtunk egymás terveiről. A gödénytelepen voltunk tucatmagammal egy gyűrűzési akción, hisz akkoriban még ragyogott az őrtestület címere, tudományos munkát is végeztünk. Nos, épp a csokoládébarna gödényfiakat emeltük ki a hálócsapdából, hogy meggyűrűzve visszaeresszük a körülöttünk nyájként torlódó madárcsapatba, amikor hirtelenül-váratlanul egy francia felségjelekkel ellátott helikopter ereszkedett fölénk. Az öreg gödények nyugtalankodni kezdtek, s a kötelező nekifutás után levegőbe dobták magukat s felcsavarodtak a magasba. Erre a helikopter is valamivel feljebb emelkedett, de távcsővel tisztán láttam a pilótát s a nyitott ajtóban egy dühösen hadonászó, szakállas fiatalembert. Világos volt, hogy valamit megzavartunk; mint később kiderült, a gödénytelepet szerették volna filmezni. Aztán a szakállas beljebb húzódott, s az ajtóban megjelent a jellegzetes vörös sipka, alatta a mindenki által ismert, tekintélyes orr. Ekkor döbbentem rá, hogy azt a személyiséget látom, aki - mint a könnyű búvárfelszerelés tökéletesítője, a mélység titkainak szemünk elé varázsolója, fáradhatatlan védője, a víz alatti világgal megajándékozta az emberiséget. Elordítottam a legényeimnek a szenzációt, s mindannyian meglengettük terepszínű egyensapkánkat. A Kapitány visszaintett, aztán eltűnt a piros arca, fölötte a piros sipka, s a helikopter elhúzott valamerre. Sajnáltuk, hogy a mindenki által tisztelt világhíresség dolgavégezetlenül távozott, de mi meggyűrűztünk azon a délelőttön héáromszáz gödényfit...
Később megtudtam, hogy a kapitány Sfantu Gheorghén ütötte föl a főhadiszállását, ott horgonyoz a magyar hajó,, mert a Calypsot éppen javították. Többedmagammal meglátogattam a hajó fedélzetén. Szívélyesen fogadott, s ezt csak akkor kezdtük igazán értékelni, amikor rájöttünk, milyen lázas munkatempóban van az expedíció összes tagja. A hajó tatján lévő helikopter fellszállón épp akkor dübörgött el az aluminiummadár, motoros gumicsónakok jöttek-mentek, rajta a filmekről már jól ismert piros sapkás búvárok, filmesek. A kapitány valami forgatókönyvet is tanulmányozott, s azt csodáltam, hogy is van mindenre ideje. Nem is igen tudtunk társalogni, egészen addig, amíg végre sikerült kiragadni csoportjából s Diana nevű kislányával együtt átvinni a Rétisasra. ott már a miénk volt! Nekivágtunk a kanyargós víziútnak, s szabadon meríthettünk a neves kutató bölcsességének kútjából... Szerencsénkre a francián-angolon kívül németül is kitűnően beszélt, így nem voltak kommunikációs nehézségeink, de akkor is talált a szó, amikor mindnyájunk köZponti kérdése, a környezetvédelem, természetvédelem kérdése került sorra. S hogy rendkívüli háttérismereteinek birtokában, milyen rálátással kezelte a mi problémáinkat is, arra elég egyetlen példa. A következőket mondotta:
"Minden országnak olyan a környező természete, amilyet megőriz, megbecsül, illetve kialakít magának. Csodálkoztok, hogy nálatok pusztul a természet, tarolják az erdőket, szennyezett a víz, a levegő. Mindez csak azért, mert nem becsülitek meg azt, ami itt kivételesen sokkal jobb állapotban maradt, mint Európa többi részén. Itt más szemlélet, értékelmélet alakult ki. Honnan látható ez számomra is, aki néhány napja vagyok csak itt? Elég megnéznem a bankjegyeiteket. Lám, más ország olyasmit népszerűsít a közkézen forgó bankón, amit nagyra tart, ismertetni érdemesnek méltat: művészeket, államférfiakat, ritka növényeket-állatokat" – ezzel elővette a tárcáját s abból a régi 25 lejesünket, rajta az ismerős apokaliptikus ipari tájjal, a füstölgő kohókkal, pipáló gyárkéményekkel, parabolahűtőtornyokkal.
Uzlinára érve megtekintettük a látogatási központnak szánt épületegyüttest, s a kapitány elmondta, világszerte miként működnek az ilyen típusú intézmények. Csüngtünk szavain, mert abban az időben természetvédelemről nem sok ismeret forgott közkézen nálunk, s ma is csak csodálkozom, hogyan lehetett annyit is megvalósítani a Védterület s a Deltaőrség érdekében, amennyi sikerült. Igaz, lelkesedésünk határtalan volt, még nem igázott le a politikai álláspontba foglalt kiscsoporti érdek...
A kapitánytól hallottam először a regionális környezetvédelem gondolatáról, a határon átmenő, több ország kezelésében lévő védterületekről. A biológiai sokféleség, s ennek védelmi igénye természetesen nem ismeri az országhatárokat, hatékony intézkedések pedig csak nemzetközi színvonalon lehetségesek...
Uzlina után tisztelte meg városunkat a kapitány egy csodálatos előadással. Személyes megvalósításként akkor szereztem meg a személyes ajánlást is Cousteau Vízi barátaink című könyvének lapjára. Másnap továbbutazott, s további kapcsolataink csak a nagy néha váltott levelekre szorí tkoztak. De az idő kereke isméát fordított sorsomon, s amikor hivatali buzgóságomban megszorongattam egy túlságosan magas állású személyiséget, kitanácsoltak a Deltaőrségtől. Így odavesztek anyagi emlékeim, a levelek is. Aztán a kapitány elhajózott a végtelen túlvilági vizekre, s már csak az egyre fényesedő emlékek közötti tallózás maradt...
*
2004-ben Pótkávé címen vezettem egy blogot a Káfé honlapján, amelyben a világsajtóban olvasott "csöndes szenzációkat" próbáltam meg szeszélyesen, egyéni szempontok alapján szemlézni. A mintegy ötszáz bejegyzésre rúgó anyagban turkálva rábukkantam az alábbi bejegyzésre, ami úgy tűnik, Cousteau-élményem végjátéka is lehetne...
"Hat éve áll elhagyottan, tehetetlenül a legendás hírű Cousteau kapitány hajója, a Calypso La Rochelle kikötőjében, miután 1996 januárjában egy ütközés következtében elsüllyedt Szingapúr mellett. A kapitány pedig egy évvel később mondott végső búcsút az árnyékvilágnak.
Hányan olvastuk a Calypso fedélzetén történtekről szóló útibeszámolóit, hányan láttuk a Cousteau-expedíciókról készült filmeket? A valamikori amerikai kotróhajóból átalakított kutatóhajó több évtizeden át bebarangolta a glóbusz tengereit, mozgó stúdiója volt számos nagy értékű természettudományos filmnek.
A hajó mostoha sorsa a tulajdonjog bonyodalmaiban keresendő. A Calypsót egy neves ír sörgyáros, Guinness vásárolta meg Máltán, 1950-ben, majd később rábízta a francia ellenállásban érdemeket szerzett hórihorgas, kalandvágyó, jellegzetes piros kötött sapkájával fogalommá vált Cousteau kapitány gondjaira. Igy kezdődött a Calypso karrierje.
1956-ban a fedélzetén forgatott A csend világa cimű film (Louis Malle rendezésében) elnyerte a Cannes-i filmfesztivál Aranypálma díját, illetve a zsűri különdíját. Ami elindította a Calypsót és kapitányát az óceánok védelméért folytatott mozgalom felé.
Egy ilyen hajónak vétek elpusztulnia. Ebben állapodtak meg a tulajdonos örököse, a Cousteau-társaság és a hajó restaurálását vállaló amerikai cég képviselői. A főjavítás végének céldátuma: 2005 vége. Az új életre kelő bázist tudományos és környezetvédelmi központtá kívánják alakítani.
Vajon születnek-e még fedélzetére új legendák, új kapitányok?"
Csíkszereda, 2008. november 15.
Cousteau kapitány a Román Akadémián * Fotó: Székely Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése