1.
Bejegyzés a Káfé honlapján vezetett Pótkávé c. blogomból:
(Szombat, 2005. február 5.) Furán, távolról sem mindennapi módon, s mégis meghatóan egyszerűen épül, gazdagodik, pulzál ez a weboldal. Ha kinek van közölnivalója a világ folyásáról, akit éppen megszállt az ihlet vagy a kikívánkozó gondolat feszíti, bekopog, s a Káfén helye van; mondhatja a magáét.
Különben erről szól a világháló, serkentve mindenkit, aki különben némaságba burkolózna.
Mi, szerzők, jobbára csak a cybertéren át ismerjük egymást. Olvassuk, mit írnak a többiek, néha vitázunk, tovább görgetjük a megkezdett, de csak félig kimondott gondolatok malomkerekét, bedobjuk a követ a tóba, fölvesszük a kesztyűt, de olykor bölcsen hallgatunk is, ha úgy kívánja az érdek.
Agnel Éva, Marseille-ből legtöbbször franciául jelentkezik. Regényt, verset ír. Ezzel provokál engem. Elképzelem, mennyi időt pazarol arra, hogy míves francia mondatai a szerveren kifogástalan helyesírással lássanak napvilágot. Minden bizonnyal rafinált betűkódok rabja, amelyek mindenhatóak ugyan, de próbára teszik az ember tűrőképességét."
2.
Zsigmond Győző bukaresti egyetemi oktatónak (hungarológia) az RMSZ Kalandozó c. mellékletében szerkesztett, 1996-os franciaországi útijegyzetében olvastam egy naplóbejegyzést Éváról és családjáról, akiket fölkeresett:
"Március 25. hé. 23,51 óra
Fellelkesülten jövök Marseille-ből, kissé talán mámorosan is. Soha ennyit nem ittam, mint itt
Franciaországban. Ma kb. 4-5 pohár különféle szeszes italt hajtottam fel.
Eléggé alaposan összejártam, megnéztem magamnak ezt a kikötő-nagyvárost. Voltam egyetemén, annak könyvtárában, a Vieux Port-ban, a Notre Dame de la Garde bazilikában, amelyről a kilátás a városra, If szigetére több misét is megér; megfordultam a központban s a külvárosi részeken is. Mégpedig gyalogosan (4-5 óra hosszat mentem egyfolytában) lévén sztrájk, sem metró, sem busz nem közlekedett.
Agnelék rendkívül kedvesen fogadtak. Ebédre és vacsorára is ott marasztaltak. Claude, a férj,
haza is fuvarozott kocsijával.
Éva nemcsak oszlopos tagja a France-Hongrie társaságnak, de elindítója az ottani magyartanításnak, s mindenekelőtt az egyetemi magyar oktatás méltatlanul szürke eminenciása ő.
Meghívtak családostul egy nyári odaruccanásra. Lányom vagy fiam pedig itteni nyelvtanulásra. Ők az Amerikai Egyesült Államokba küldik nemsokára - majd negyvenezer frankért - lányukat, Virginie-t. Ki kell próbálnom a gombász - postás - sportember Claude trombitagomba – receptjét. Laskafélével s talán sajttal sütötte-fızte a "trompette des morts"-t.
500 frankot adott át Éva ellenkezésem dacára az általam megtartott egyetemi órákért, s mondta, kapok majd fizetséget a Prévert-házbeliekért is pénteken ..."
3.
Hófehér papírra címmel verskötete jelent meg a Pont kiadónál, annak honlapján olvashatni életrajzi adatait:
Agnel Hidvégi Éva 1949-ben született Békéscsabán, 1977 óta él Franciaországban. Nyelvészetet tanít a Provence-i Egyetemen; több tudományos munka szerzője. Magyar nyelvből irodalmi és elméleti műveket egyaránt fordít franciára. Saját verseit magyar és francia nyelven írja. "Úgy hozta a sors, hogy két nyelven tudom magam a legjobban kifejezni, akkor miért ne?" A Hófehér papírra első - magyar nyelvű - verseskötete. (Pont Kiadó)
4.
A 2005. február 5-i bejegyzésem folytatása:
"Éva állja a sarat. Tegnap például pompás francia verset ajánlott a figyelmünkbe (tiszta szerencse, hogy középiskolában a ma már divatjamúlt, ám mégis rendkívül kulturált francia nyelvet volt alkalmam választani az idegen nyelvek közül; nem volt nehéz, annál is inkább, mert az iskolának egyéb nyelvet oktató tanára - az oroszon kívül - nem létezett...)
Eva Agnel:
LETTRE D'ÉTÉ
Ici les vagues débordent
La mer est en colère
Le vent tourne en rond
La plage est de poussière
Le temps est fait de sable
Tes pas de passé
Le Soleil est de lave
Mon amour, l'été
Les palmiers s'étouffent
Le ciel tombe à terre
L'orage prépare sa route
Une descente aux enfers
Elolvastam Éva versét. Megértése villanásszerű gyorsasággal történt. Valahogy azoknak a természeti jelenségeknek a megvilágosodás-szerű nyilvánvalóságával, melyek értelmünket igazgatják. Nem álltam meg, hogy ne magyarítsam - talán nem is a közönségnek, csupáncsak magamnak.
De ha már magamnak, akkor a közönségnek is, Évának is, mindenkinek, aki velünk együtt udvarol a nyárnak - ilyenkor, télvíz idején...
ÉVA AGNEL:
Nyárlevél
Hullámok hánykolódnak
Dühöngő tengeren
A plázs fölötti porban
Bomlott szélvész kereng
Pergő idő homokja
A lépteim alatt
Láváját rám köszönti
Szerelmem, nyári nap
A pálmák fuldokolnak
S roskadni kész egek
Zivatarról dalolnak
Pokoli éneket
(Kíváncsi vagyok, Éva miként magyarítaná franciául született kis gyöngyszemét? )"
5.
Pár nappal később arra panaszkodom Káfé-beli blogomban, hogy :
"Harmadik napja aranysárga napfény ömlik el a Hargita gerincén minden reggel, a munkába indulók léptei viszont csak úgy csikorognak az ablak alatt. A harmadik reggel, hogy mínusz huszonnégy alá száll Csíkszeredában a hőmérséklet.
Kinézek az ablakon és - didergek.
Az ember kedvet kap rá, hogy méricskélje a világ hőmérsékletét, hadd lássa, másutt mennyire fáznak az emberek? Most még reggel 6 van (helyi idő), a hivatalos adatok még csak éjszakára szólnak, de már -18 fok C-ról.
Sőt, a Kárpát-kanyarban lévő Bodzafordulónál -20-at jeleztek. Brassóból -19, Lugosról -17, Bánffyhunyadról -15, Petrozsényból -16 a jelzés, de nem sokkal jobb Magyarországon sem, ahol pl. Szegeden -19 fok volt ma éjjel, Budapesten -12, Győrben -17.
Zimankó ez a javából
Gyorsan, nézzük akkor Európa északi részét is, szúrópróbával. Tallin -10-et jelez, Riga -5-öt, Holmogadd -2-őt, az amerikai féltekén Montreal csak -5-nél tart, az alaszkai Anchorage-ban sem mértek többet, az európai Bordeaux-ban nulla fok fölötti a hőmérséklet, az afrikai Tuniszban egyenesen +5.
Aztán persze, Agnel Éva példáján kedvet kapva, írunk egy télről szóló "levelet" is. S mert ő ilyenkor, télidőben egy nyári vihart idézett föl, én igyekeztem jó színben föltüntetni a telet, nehogy az istenért megbántsam és rajtam töltse ki a bosszúját. A Csíki medencében amúgy is a hét végén tartották a farsang-temetést. Temették a telet jelképező szalmabábut, miután kicsúfolták és elégették.
Én ennél egy fokkal elővigyázatosabb vagyok: úgy teszek, mintha szeretném, hogy maradjon, időzzön még nálunk, ne siessen. Azt tapasztaltam, hogy a hívatlan vendég ilyenkor hamarabb tér jobb belátásra, és csomagol...
téltávirat
a füst zsinórja fel az égbe tart
finoman sodrott igyekvő és hideg
közel az élet de távol ám a part
szavak jege csörömpöl ugyan ki érti ezt
ajkamra fagy ma minden ellenkezés ima
pecsétté válik csilláma felragyog
dermedt lelkembe lopja metszett fényeit
talán még élek s talán még jelt kapok
távirat jön kapkodva bontom olvasom
JO ITT NALATOK MARADOK AMEDDIG CSAK LEHET
csak úgy dől belőle a döglesztő pára
dérmezbe bújtat minden kis életet"
6.
De ez még nem minden. Egy teliholdas, márciusi éjszakán, amikor a hold fénye párnámra tűzve, fölserkentett álmomból, az első gondolatom a nyárlevél, majd a téltávirat voltak, a következő pedig Éva távoli, sosem látott alakját idézte. Akkor születtek (fél)álomban írt verseim, amit azon az éjszakán írtam, azt neki ajánlottam.
Bukott csillag
Eve Agnelnek, Marseille-be
A holdról ma csókok hullanak
Vörös szirmokként felparázslanak
Izzik az ég alja perzsszagot
Hordoz az éj bukott csillagot
Sodor karomba lágy fuvallat
Örömbe fúlón meg se hallak
Nézem ezt az égi sziporkát
Tikkadó hangon izgi nótát
Dalolnék s pecsételő ajkam
Maga az ütem és a dallam
A jaj a félsz a baj meg a fáj
Fogam vacog harapok kiabálj
Nyelvek harcában fuldokolva
Tapadok egy hulló sziromra
Csattan az ég a hold beintett
Szorítja sóvár szíveinket
7.
Ennyi a történet. Nem is volt, s nincs is tovább...
Cseke Gábor
A képen: Éva és macskája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése