Kommandói kitérő (Cseke László)

Július 14-én levelet kaptam Hajdúnánáson élő unokaöcsémtől, az ELTE geográfus szakának hallgatójától, aki jópár évvel korábban sepsiszentgyörgyi középiskolában járt néhány évet, hogy kolozsvári születésűként – kisgyerek volt még, amikor Magyarországra telepedett szüleivel – kapcsolatban maradjon Erdéllyel.

„Június végén egy 10 napos nyári terepgyakorlaton voltam Boszniában, és az egyik tanárunk, aki velünk jött, Nagy Balázs, a Földgömb (http://www.afoldgomb.hu/) főszerkesztője volt. Útközben ajánlottam neki egy témát, hogy valamikor lehetne írni a Kovászna melletti kis hegyi faluról, Kommandóról is a lapban. Tetszett neki az ötlet, és azt ajánlotta, ha megírom a cikket és képeket is mellékelek hozzá, akkor az ősszel bekerülhet a lapba. Holnap egy pár napra Kolozsvárra utazom, és ha már így alakult a dolog, elmegyek egészen Kommandóig most. 1-2 napra tervezem, hogy fent leszek a hegyekben, utána jövök vissza. Ellátogathatok Csíkszeredába is egyúttal? Ha igen, akkor számításaim szerint július 19-én, rosszabb esetben 20-án érnék Csíkszeredába és másnap folytatnám az utat Kolozsvár felé.”

Amíg Szentgyörgyön diákoskodott, néhányszor megfordult nálunk Laci, nagyobbik öcsémnek középső fia. Mivel hosszú időn át nem voltunk élő kapcsolatban, nehezen találtuk meg a közös hangot, annak ellenére, hogy egy sor családi emlék összekötött bennünket. Annyit megállapíthattam, hogy szorgalmas, igen ambíciózus fiatalember, aki komolyan veszi az élet kihívásait. Tudtam róla, hogy szenvedélyes utazó, akár csak Domokos nagyapám volt, meg talán én is annak számítottam, amíg aktív újságíróként kerestem a kenyeremet, s kíváncsi voltam, mire jut ezzel a kalanddal. Másnap ezt válaszoltam neki:

„Örvendünk, hogy ilyen sok felé van alkalmad eljutni a világban. A kommandói élmények és körülmények tényleg egyedül állóak Európában, ehhez persze nem árt majd a jó idő sem, ami mostanában hiánycikk. Visszafelé szívesen látunk, csak arra kérünk, érkezésed előtt egy-két nappal azért jelezzed, hogy pontosan melyik nap számitsunk Rád. Itt a héten folynak a Régizene Fesztivál rendezvényei, délután 5-től este 10-11-ig rendszerint ott vagyunk, nem volna jó, ha emiatt elkerülnénk egymást.”

A kommandói útról jövet László – egyezségünk értelmében – megállt nálunk, elbeszélgettünk az élményeiről, fotótáramból előkerestem néhány kommandói archív felvételt, amivel kiegészítette gazdag, helyszínen szerzett képanyagát. Este megnéztük a Régizene Fesztivál csíksomlyói zárókoncertjét a Mária kegytemplomban, s azzal váltunk el, hogy amilyen hamar csak lehet, elküldi a készülő cikk első változatát.

A nyár várakozással telt el, László erejét gyűjtögette az első komolyabb feladathoz, s meg is értem izgatottságát, hiszen aki A földgömb-öt ismeri, tudhatja, mennyire szemnek-szellemnek nem csupán tetszetős, hanem igényes folyóirat, ahová bekerülni nem semmi...

Szeptember 28-án végre megérkezett villanypostán az első fecske.

„Végül sikerült befejezni a Kommandó-cikkemet, igyekeztem a hibákat javítani, a szöveget olvasmányosabbá tenni. Mellékelve elküldöm a cikket, illetve egy keretes írást, ami a tündérvölgyi sikló működését mutatja be. Nagy Balázs kért kb. 2 mondatnyi bemutatkozó szöveget is, amit az újság végére tennének (itt mutatják be a cikkek szerzőit). Ezt is csatolva küldöm.

Ha Gabi bácsi tudna az idejéből szánni egy keveset arra, hogy átolvassa, megköszönném! Bár Nagy Balázsnak már át kellett most küldjem a cikket, kisebb javításokat talán még el lehet végezni. Továbbá biztosan hasznos lenne a későbbiekre nézve is minden bírálat és észrevétel.”

Nehéz helyzetben voltam, s nem tudtam, mitévő legyek: dicsérejem meg mindenáron a cikket, hogy ne törjem le a fiú lendületét, vagy pedig legyek szigorú az íráshoz, talán még szigorúbb, mint amennyit megérdemel? Mivel szolgálom jobban az ő érdekeit? Egy napi töprengés után, ha nehéz szívvel is, a második utat választottam.

„ Kedves Laci!

Figyelmesen elolvastam, többször is a Komandóról szóló cikkedet, illetve pótlását, ami a siklót mutatja be. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy jelezzem: igyekeztem nem kutyafuttában ítélkezni. Az írásról mondhatok jókat is, meg kevésbé tetszetős dolgokat, de inkább kezdjem a jóval, hiszen alapvetően az a meghatározó.

Fogalmazásod mindenek előtt gördülékeny, pontos, tárgyszerű, nem csapongó. Ilyen szempontból szerencsésen tudod megközelíteni az írás tárgyát és kellően csomózod a részproblémákat is. A terjedelemről nem tudom megítélni, mennyire optimális, ez a Földgömb tálalásától függ, mert ekkora szöveg lehet túlzottan nagy terjedelmű, ugyanakkor lehet szerény méretű is – attól függ, hogy a szerkesztő mekkora szerepet szán a tárgynak, illetve az írásnak. 

A riport minősítését legpontosabban úgy tudnám meghatározni, hogy pontokba foglalom a kifogásaimat, hiányérzeteimet. És akkor látni fogod, hogy hol és miként, s talán azt is, mivel lehetne javítani, tökéletesíteni azt a képet, amit Kelet Közép-Európa egyik igen érdekes és egyedi vidékéről nyújtasz.

1. A cím (Kommandó, avagy a szerénység dicsérete) nem ragad meg, nem is igen üzen semmit, legfeljebb annyit, hogy mindjárt az elején elárulja: Kommandóról lesz benne szó. De én, mint olvasó, még azt sem tudom, mi fán terem Kommandó, ezért ez nem hoz izgalmi állapotba. Miért a szerénység dicsérete? Elolvasva  az írást, tanácstalan vagyok, úgy érzem, a cím úgy került az írás fölé, hogy szükség volt rá és a szerzőnek nem jutott jobb megoldás az eszébe. Ha jobban meggondoljuk, Kommandó nem szerény, nem is hivalkodó, egyszerűen elhanyagolt, le van írva, ahhoz képest, hogy látványos külsőségei iránt viszonylag sokan érdeklődnek. Végül is, a cím abból kellene táplálkozzon, amit mundani, sugallani akarsz az írásoddal.

2. A mottó használata nem elvetendő, ha a felhasznált idézet odaillő, jellemző, többletjelentést hordoz. A Gyulai Pál-féle sorok inkább csak külső illusztrációul szolgálnak, de annak is gyengék, mert általánosak és közhelyesek, épp úgy érvényesek a Tátrára, mint a Kárpátokra vagy az Alpokra, miközben egyikre sem érvényesek...Ezért a hiánya hasznosabb lenne, egy jól megválasztott fotó vagy grafika ezesetben többet tehet... Ha idézetet választanék, akkor a hely szelleméhez közelebb álló, azt direktebb vonásaiban megragadó költők műveiben kutakodnék (Áprily Lajos, Szemlér Ferenc, Magyari Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Sík Sándor stb.).

3. A helység történetéből mindenek előtt érdekelne, hogy miként telt meg élettel a fatelep, honnan és milyen emberanyag gyűlt össze itten az eltelt párszáz év alatt, hogyan alakultak a demográfiai és a népességi mutatók, nemzetiségi összetétel. Ugyanakkor az sem elegendő

válasz a mára, hogy "az emberek a nehéz életkörülmények ellenére is maradnak a szép fekvésű faluban." Mi tartja őket ott, mivel foglalkoznak, ha a vasútnak és a gyárnak befellegzett? Erre nincs válasz. ...

4. Mindjárt van egy ellentmondás, illetve egy tisztázatlan mozzanat, ami pedig Kommandó esetében nagyon fontos: "Szeptembertől júniusig naponta egy busz indul Kovásznáról Kommandó felé..." - írod, de nem szólsz arról, hogy vannak olyan telek, nem egyszer, amikor semmi nem jut fel heteken át a településre, az ott élők úgy kell minden ősszel berendezkedjenek, hogy megtörténhet: elzárják őket a nagy havak a külvilágtól. Nos, lehet, hogy ma már ez kevésbé áll fenn, a mai utak könnyebben járhatók-takaríthatók, de a múltra mindenképpen érvényes....

5. Egyetlen élő emberfigura  szerepel az egész írásban, de róla se tudunk meg semmi kézzelfoghatót a nevén s azon kívül, hogy monográfiát

készített Kommandóról. De hogy mit csinál ott, milyen helye van a

településen, mi a hétköznapi munkája, sorsa, rejtve marad. Kirchgraber úr is eléggé vérszegényen van jelen, nem elég tiszta, hogy él-e, hal-e pillanatnyilag, mi a sorsa, ott él-e, vagy csaktávolról istápolja Kommandót...

6. Az alcímek - akárcsak a fő cím - arról árulkodnak, hogy adnál ugyan, mert jó, ha a betűtengert alcímek törik meg, de igazából bizonytalan vagy, hogy mit emelj ki  a részletek fölé. Jelen esetben többre-jobbra mész, ha egyszerűen csillaggal választod el a lazán összefüggő részleteket. A címadást pedig tanulni kell – elsősorban úgy, hogy elemzi az ember, lépten-nyomon az eléje kerülő írások szerkezetét, megoldásait, tanul abból, amit jónak érez, de abból is, amit semmitmondónak, tölteléknek vél mint olvasó. Általában sokat

lehet tanulni mások írásainak a kritikus elemzéséből.

7. Végül a befejező mondat - értem én, hogy erre szükség van, de üres és semmitmondó. Semmi amit addig elmondtál, nem indokolja a meggyőződésedet, mert elsoroltad ugyan, hogy mi van ott, de abból nem az derül ki, hogy ha törik, ha szakad, az embernek muszáj odarohannia felfedezni. 

Már így is túl sokat akadékoskodtam, s úgy tűnhet, hogy ebben az írásban minden rossz, semmi nincs a helyén. Tévedés, az írás nem rossz, csak hézagos, nem teljes, kiegészítésre vagy adjusztálásra szorul. Amit viszont Neked kell megtenned.

Még valami: a siklóról írt bemutató egy fokkal jobb, mert tömör és a lényegre tör. Abból azt hiányolom, hogy leheletnyi párhuzamot se vonsz a budavári sikló és a kommandói közé. Az előbbit sokan ismerik az olvasók közül: mi a hasonló, a közös, miben különböznek. Úgy mindjárt kézzelfoghatóbbá válik mindaz, amit abban a részben bemutatsz. 

Sőt, Kommandó analóg településeire is utalhatnál egy röpke összehasonlító körképpel, mert igaz ugyan hogy egyedi egész Európában, de biztosan vannak még elszigetelt, magas települések a földrészen, amik hasonlóképpen jöttek létre és tengetik az életüket...”

Nem kellett sokat szoronganom, vajon nem romboltam-e túl sokat unokaöcsém önbizalmán, mert egy napra rá, szeptember 30-án megérkezett a válasz:

"Nagyon köszönöm a segítséget, a jótanácsokat. A levélben említett észrevételek közül párat én is éreztem - bár nem annyira tudatosan. A cikk terjedelmével kapcsolatos ajánlásokat sem akartam nagyon túllépni, ezért is lehet, hogy - figyelmetlenségemből és tapasztalatlanságomból adódóan - egyes fejezetek hiányosak voltak. De köszönöm még egyszer az észrevételeket, az ötleteket, illetve azt, hogy Gabi bácsi időt szánt arra, hogy átnézze a cikket! "

Október elsején már az átdolgozott cikket vehettem kézbe:

„Mellékelve küldöm a Kommandó-cikk immáron javított változatát. Az analóg települések és Kommandó elérhetőségével kapcsolatos ajánlások kivételével mindegyiket megfogadtam. Az előbbit sajnos nem nagyon tudtam betenni sehova, annak ellenére, hogy fejből is tudnék legalább két olyan települést mondani, ami legalább annyira elhanyagolt, mint az erdélyi Kommandó. Az egyik a Tirol tartományban található 300 fős Jungholz: ennek az az érdekessége, hogy a magashegyi terep miatt csak németországon keresztül lehet elérni a falut. A másik helyen, a Krím-félsziget sztyeppterületén található Vulkanovkában pedig személyesen is megtapasztalhattam, hogy milyen lehet egy, a világ végén lévő falu. Ez a rész azonban jelentősen megtörte a cikk gördülékenységét, nem nagyon tudtam berakni sehova, bár jó lett volna írni ezekről a helyekről is.

A másik: Kommandó elérhetőségével kapcsolatban kissé negatívvá tette a bekezdés hangulatát az, hogy időnként nem lehet eljutni a faluba.

A sikló működésével kapcsolatban szerettünk volna egy jó vázlatrajzot betenni.Nemrég azonban ráakadtam az Indóház folyóirat egyik cikkére, amely a sikló egyik makettjével foglalkozik, tőlük próbálok most fotót kérni.”

Nagy volt az örömöm, hogy véleményemhez alkotó módon, egyénien állt hozzá. Nem dőlt be minden megjegyzésemnek, önálló álláspontját és megoldásait képes volt védelmezni. Az az igazság, hogy az írás jobb volt, mint amennyire az én kritikámból kitetszik, s kíváncsian vártam, mit szól majd a T. Szerkesztőség Laci öcsém művéhez.

Október 29-én aztán a csevegőprogramban Laci jelentkezett:

„Csak egy percig zavarnék... Ma jelent meg a Földgömb tematikus száma, ebben van a Kommandó-cikk is. Nemrég indult el anyukám Kolozsvárra, egy példányt odaadtam neki, azt postára fogja tenni. Remélem, így hamarabb el fog jutni Gabi bácsiékhoz. Köszönöm még egyszer a sok segítséget, tanácsot, illetve a fotókat (kettőt be is tettek a cikkhez). Pár dolgot változtattak egyébként a riportban: néhány átfogalmazás (pl. a végén), illetve három alcímmel tagolták a szöveget. Remélem, nem lett rossz elsőre a munka, bár néhány dolgot másképp csinálnék, ha most kezdenék neki.”

November 3-án délután a postás átadott egy nagy borítékot, benne A földgömb idei, júliusi – tematikus – számával. Büszkén forgattam a lapokat, mintha saját munkámat látnám viszont a hasábokon. Örömmel adok neki helyet a blogban, s kívánok Lacinak sikert és érzékeny odafigyelést az életben minden iránt, ami újdonság, kaland és értelem.

*

Cseke László

KOMMANDÓ - egy elfeledett erdélyi falu

A Keleti-Kárpátok nagy kanyarulatában, hatalmas fenyvesekkel borított hegycsúcsok veszik körbe Kommandót, Erdély legkeletibb fekvésű települését. Mindentől távol fekszik, legközelebbi szomszédja, Kovászna is több mint 20 kilométerre esik. Az 1800-as évek végén, a fűrészüzemmel egy időben alapított falu különleges hangzású neve a korábban itt működött székely határőr állomástól származik.

A 19. században a közeli Papolc község határához tartozó Kommandó, illetve Gyulafalva erdőségeit egy zsidó fakereskedő, Horn Dávid vette meg, aki bízott abban, hogy a szállítási útvonalaktól távol fekvő és nehezen megközelíthető fenyvesek – megfelelő módszerekkel – gazdaságosan kitermelhetők. A vásárláshoz kötődik a 19. századi történelmi Magyarország egyik legnagyobb panamája: Zathureczky Gyula báró úgy adott el Horn Dávidnak 15 ezer hektárnyi erdőterületet, hogy az már nem volt a tulajdona (1849 óta ugyanis Papolc község birtokolta)! A szerződő felek ráadásul úgy gondolták, kijátsszák a másikat: a báró szerint, ez a helyismerettel nem rendelkező pesti üzletember olyan erdőterület hasznosítási jogát szerzi majd meg, ami neki alig jövedelmezett, a kereskedő pedig úgy számította, hogy hihetetlen kincs birtokába jut a megvásárolt faanyag révén... Így a frissen érkezett vállalkozó még azzal is kedveskedett a bárónak, hogy az első fatelepet róla nevezte el: született meg Gyulafalva.

Fellendülés és összeomlás

Az 1890-es évekre kiépült Gyulafalva, a fűrésztelepek szinte éjjel-nappal zakatoltak, az erdőket körvasutak hálózták be. Nagyobb munkáskolóniák érkeztek az ország távolabbi vidékeiről is, és népesítették be Gyulafalvát, majd a később alapított Kommandót is. A falu fénykorában, az 1910-es években majdnem 2000 lakosa volt a településnek: modern tiszti- és munkáslakásokat, sőt kaszinót építettek, ráadásul ezekben az épületekben már villanyfénnyel világítottak! Szinte hihetetlen, hogy Erdély területén akkoriban csak a kommandói fűrésztelep lakásaiban és Temesvárott volt villanyvilágítás, még a közeli Brassó főutcáján is gázlámpát használtak…

A fűrészüzemekben feldolgozott fát azonban valahogy le kellett szállítani az ekkorra már elkészült háromszéki körvasúthoz. A kezdetben használt szekérút kapacitása nem tudott lépést tartani az igények növekedésével, ezért egy keskeny nyomtávú vasútvonalat létesítettek Kommandó és a kovásznai átrakóállomás között, ahol a nehéz terep miatt sok hidat, bevágást kellett építeniük. Ez a helyszíne a - ma már ipartörténeti érdekességnek számító – siklóvasútnak is!

Horn Dávidnak kiváló ötletei voltak, a bevételt mindig új tervek megvalósításába fektette, ennek következtében azonban egyre nagyobb adósságot halmozott fel. A fűrésztelep, az erdő és a vasút – azaz az Erdélyi Erdőipari Részvénytársaság – végül a Groedel bárók kezébe került. A gyár a két világháború között viszonylag gyakran vált tűzvész áldozatává, egy alkalommal a kaszinó is leégett. A tűz általában akkor harapódzott el, ha anyagi nehézségek szorongatták a céget... A tűzvész után pedig a biztosító fizetett. 

A II. világháborút követően állami kézbe került fűrésztelep és vasút ma már nem működik (a gyár napra és órára pontosan 110 évvel a megnyitását követően, 1999. október 17-én délelőtt 10 órakor zárt be), az erdők nagyobb része már magántulajdonban van, a vasút szállításban betöltött szerepét pedig az 1970-es években épített, Kommandót Kovásznával összekötő közút vette át. Az egykor 200 kilométernél is hosszabb vasúthálózat – amely régen a millenniumi határon túl fekvő Vrancea területére is átvezetett – napjainkban mindössze 27 kilométer hosszúságú.

Ami örök: természet és emberség

Erdély legmagasabban fekvő településén hosszú és hideg a tél, a védettebb magaslatokon még júniusban is találunk hófoltokat. Márciusban még fél méteres hóban kell botorkálnom, esténként pedig, amikor lehűlt az idő, a hóesésben lehetett gyönyörködöm. Az itt élők, a világtól elzárva, különösen rászorulnak egymás segítségére. 

Zsigmond Dezső 2005-ben készült dokumentumfilmje, a Józsi nővér és a sárga bicikli egy kommandói felcser történetén keresztül mutatja be a mérhetetlen emberséget a maga szerénységében: Székely József nagyon egyszerű körülmények között végzi munkáját, rozoga sárga biciklije a falu különböző pontjain tűnik fel: a betegek háza, a rendelő, a kocsma és a focipálya előtt. 

Szeptembertől júniusig naponta egy busz indul Kovásznáról Kommandó felé, de a rossz tömegközlekedés ellenére viszonylag hamar el lehet jutni a hegyi faluba. Az út mellett várakozót – nem csak a kommandóiakat, hanem az erre tévedő vándorokat és turistákat is – általában az első autós felveszi. Hatalmas fenyveseken haladunk keresztül, keskeny szerpentineken kanyargunk, időnként az erdészet egy-egy rönkszállító teherautója elől kell lehúzódnunk az út szélére. 

A Nagy-Bászka és a Toplica patakok összefolyásánál található falu központjába széles makadámút vezet, jobb és bal oldalt, az elkerített kaszálókon napközben tehenek és lovak legelnek. Miután elhaladtunk néhány kisebb fűrészüzem mellett, rövidesen a gyártelephez érünk. Az elhagyott vágányok és a vasúti kocsik olyan hangulatot árasztanak, hogy akár egy vadnyugati szellemvárosban is képzelhetnénk magunkat. Egyébként westernfilmet is forgattak már Kommandón.

Megmaradás és fellendülés

A gyár és a vasút 1999-ben megszűnt, azonban Kommandónak ma is 1000 fő fölötti a lakossága: az emberek a nehéz életkörülmények ellenére is maradnak a szép fekvésű faluban. Az alacsony népességszám dacára nagy iskola, orvosi rendelő, bolt és posta működik itt, ami a hasonló méretű erdélyi falvakhoz viszonyítva jó ellátottságot jelent. Akik pedig ideköltöznek, megszeretik a környéket. Kaspar Kirchgraber egykori svájci mozdonyvezetőt tiszteletbeli kommandóiként fogadták be a helybéliek: Kirchgraber  úr röviddel a rendszerváltás után kezdett el ismerkedni az erdélyi erdei vasutakkal. Kommandón az elsők között kezdeményezte annak védetté nyilvánítását és felújítását, amikor az 1990-es években először röppentek fel a hírek a vasút megszüntetéséről. Sokan reménykednek abban, hogy a forgalom a jövőben újra el fog indulni, és nem csak az augusztus eleji falunapokon jár majd a gőzös.

A fűrészüzem feletti hegyoldalon kis forrás fakad, kénes szaga már messziről megcsapja orrunkat. A víz jótékony hatásában sokan hisznek, így a Büdös-kút elnevezés mellett Szemvíz-forrásnak is hívják. Innen már nincs messze a falu határa, ahol a hatalmas fenyvesek mellett más érdekes növények is előfordulnak: a közeli lápon tőzegáfonya és vadkalla mellett bőven terem a málna és egyéb vadgyümölcs, és a falubeliek mellett a medvék is szívesen kijárnak.

A faluszéli parcellázott telkeken az utóbbi években sok hétvégi házat, illetve néhány panziót építettek: nemcsak a közelben élők, hanem magyarországiak és bukarestiek is szívesen jönnek ide. Turista- és szekérútak vezetnek a közeli hegycsúcsok felé, télen pedig felvonóval felszerelt sípálya működik a hegyoldalon. A svájci minta alapján épült egykori vadászkastély mellett faházas szállás működik, és messze földön híres a cigányfolklór-fesztivál is. 

A távolinak és elzártnak tűnő Kommandó él. Éltetik a helyiek, a környezete és a múltja. Régen a gyártelep és a történelmi Magyarország legjelentősebb iparvasútja, pár éven belül viszont lehet, hogy az egyre nagyobb számban idelátogató turisták visznek majd életet a faluba, hiszen az különleges kommandói körülmények és a táj szépsége komoly vonzerőt jelent. Van jövője!

*

Sikló a Tündérvölgyben

Magyarország területén jelenleg csupán egy, ám szinte mindenki által ismert siklóvasút működik, a Széchenyi Ödön kezdeményezésére 1868 és 1870 között felépült Budavári Sikló. Erdélyben, Kovászna mellett viszont egy ipartörténeti különlegességnek számító - ma már sajnos nem működő - siklópálya található, bár ez lényegesen különbözik a budapestitől, méreteit és működését tekintve is.

A kovásznai sikló ötlete még Horn Dávidtól származott, annak építését is ő kezdte el, végül a cég új tulajdonosai, a Groedel bárók fejezték be. A szükséges berendezéseket a bécsi Obach cég szállította.

A Várhegyen működő siklóval ellentétben - amely a kezdetekben gőzüzemű volt, ma pedig elektromos motor hajtja a szerkezetet - ez különleges, gravitációs-állványkocsis rendszerű vasút, azaz a terhelt kocsik súlyuknál fogva húzzák fel az üreseket. A két részre osztható pályát (alsó és felső pálya) a középállomás választja ketté. Itt van arra lehetőség, hogy az egymással szemben haladó kocsik kitérjenek egymás elől. Az alsó pálya hagyományos, kétsínes rendszerű, míg a felső háromsínes, a középső' sínt mindkét kocsi használja.

A tündérvölgyi siklón csak teherforgalom zajlott. A deszkával vagy rönkfával megrakott kocsit lóval, vagy emberi erővel a felső állomáson az állványkocsira állították, az alsón pedig helyükre az üres kocsikat. Mivel az 1 kilométernél is hosszabb drótkötél súlya mindig az alsó kocsihoz adódott hozzá, a felsőn ellensúlyokat kellett elhelyezni, amelyeket mindig a középállomáson raktak át a lefelé haladóról a felfelé tartó kocsira.

A sikló működtetéséről külön személyzet gondoskodott: egy-egy állványkocsin két fő, míg a felső állomáson egy gépkezelő dolgozott. A személyzet munkakörébe a tolatási feladatok elvégzése mellett a lovak ellátása és patkolása is beletartozott.

Az I. világháború előtti, ill. a II. világháborút követő gazdasági fellendülés idején előfordult, hogy a sikló 24 órán át üzemelt, akár hétvégén is. Egy-egy menet körülbelül 15 percig tartott, ennek felét a középállomásnál való pontos fékezés és a súlyok átrakása tette ki.

*

Cseke László (1986) az ELTE IV. éves geográfus szakos hallgatója. Erdélyi születésű, szülőföldjére mindig szívesen látogat vissza. Társadalomföldrajzi elhivatottsága mellett az újságírás iránt is érdeklődik.

(A földgömb, 2008/7. sz.)