Az alábbi elbeszélés hat évvel a romániai rendszerváltás előtt született, amikor a bukaresti Előrénél az volt a megbizatásom, hogy a közöletlen és felhasználatlan sajtóleveleket megpróbáljam hónapról hónapra értékesíteni. Hol kivizsgálás, hol levélbeli válasz , máskor összeállítások, rövid, nyílt üzenetek, hol felgöngyölített riportok formájában.
Az elbeszélés cselekményét hordozó levelek félig-meddig a valóság szülöttei; ilyen feljelentő, másokat befeketítő levelek, leleplezések tucatjával érkeztek azokban az időkben, s furcsa módon, a rendszerváltás utáni hangulatban sem tűntek el.
Akkoriban egyszer azzal is szembe kellett néznem, hogy egy dicsőszentmártoni állástalan férfi a velem való jóbarátságra hivatkozva, aláírásomat egy állítólagos szerkesztőségi levél alá hamisítva, jó pénzért jogi támogatást ígért egy olvasó peres ügyében. Az illető panaszt tett a szerkesztőségnél, hogy Cseke Gábor őt megzsarolta, s mellékelte az inkriminált levelet is, amelyet valahol Brassóból adtak postára. Az aláírásról mindjárt láttam, hogy hamisítvány, de csak akkor és úgy tudtam tisztázni magamat, hogy a lapvezetőség egy tagjával és a rendőrség képviselőjével együtt fölkerestük az állítólagos "jóbarátot", majd a kárvallottat. Szembesítéskor a férfi bevallotta: soha életében nem látott, a lapban látta a nevemet, meg hogy levelekkel foglalkozom, onnan támadt az ötlete.
És bár ártatlanul keveredtem az egészbe, sokáig éreztem kínosan magamat.
Nagyon meggondolkoztatott a társadalmi kukkolásnak ez a primitív, ám életerős műfaja s némi töprengés után történetet kerítettem a valóságos levelekben feltárt valóságelemek köré.
Az Igaz Szó annak idején azzal dobta vissza, hogy "félreérthető", amit nem is csodálok. Azóta hever a fiókomban. Most e blogban teszem "közkinccsé", Fadgyas Tibor fotóillusztrációjával.
*
1.
Kedves Szerkesztő elvtársak!
Olyan régóta vajúdik bennem, hogy megírjam, ne írjam; de valahányszor a lapban ilyesmiről olvasok, örökké elfog az érzés, hogy semmit nem szabad elhallgatnom. Még akkor sem, ha megfogadtam valaha: többé nem nyúlok tollhoz!
Nem tudom, hogyan is kezdjem el, oly igen sokrétű és hosszadalmas az egész. A legjobb volna, ha felkeresne valaki a szerkesztőségből, akinek élőszóban elmondanám, hogy mit, kit és merre kell keresnie, ő aztán tudná a többit, s volna leleplezés is. És akkor annyi levelet lehetne megspórolni, mert a miniszterpapírt nehéz ám felhajtani, de különben is!...
Kérem, bízzanak bennem, én 195* óta foglalkozom ilyesmivel (szenvedtem érte eleget!), most sok minden felgyülemlett, igen hosszadalmas lenne leírni. Mindenesetre, elég komoly visszaélésekről van szó. Hogy miért bonyolult? Az majd kiderül. Mert nagyon merészek és ravaszok ám az emberek, sajnos, hogy ezt kell állítanom.
Nehéz velük szót érteni, erről van szó.
Mikor a kollektív csinálása volt, akkor is, mennyit magyaráztak faluszerte az elvtársak, pedig olyan világos volt minden, akár a nap: be kell állni, különben a jövő el van puskázva közösségileg. Bocsánat, ha már nem emlékszem pontosan minden szóra, annyi idő után... Sokan próbálták szabotálni a dolgot, ha már megakadályozni nem volt tehetségük, én meg figyeltem, ki mit beszél, és azokat mind beleírtam egy-egy levélbe, aztán el vele az újságnak, s utána az illető már nem sokat tudott a gazdaság ellen hadakozni, mert volt fegyver ellene; a saját szavai! Nekem különben sem nehéz megtudnom valamit, mert a fél falu jó ismerős, és engem kedvelnek, mert mindenkihez jó voltam, s csak bólogatok a más bajára, szoktak tőlem tanácsot kérni elégszer, s adok is szívesen, ez főleg az asszonyokra áll, mert örökké megfordul valaki a portámon, olyankor kikotyogja a titkát, mert igaz ám, hogy az emberek ravaszok, de ugyanakkor buták is, és ezért nekem a tudakozódás egyáltalán nem nehézség.
Ha valaki gyünne, mert mondom, ez volna a legjobb, úgy kérem, feltűnés nélkül tegye, ne kérdezzen felőlem semmit, senkit. A címem Bársony Krisztina, Gombócfalva, Lepény utca 35 szám, egy kis ház bent az udvar mélyén, sok szőlőlugas a kapuig, fent a bal sarokban a plafonon egy kis luk, abban van a csengőgomb. Elvtársi üdvözlettel!
U.i. Ha lehet, kérem Szűcs Sára elvtársnőt küldeni, hozzá valahogy nagy bizalmam lenne, amint a cikkeit olvasgatom. Anyag lesz bőviben! Én egyedül élek, nálam meg is szállhat. Majd azt fogjuk mondani, hogy egy rokonom.
Bársony K.
2.
Kedves Elvtársak!
Én azt hittem, hogy szíves meghallgatásra találtam, és amit a múltkor írtam, azt komolyan is veszik, ámde eltelt két hét, s még egy sornyit se üzentek, hogy ne maradjak a nagy bizonytalanságban. Netán rossz helyre jutott a levelem?!
Mert egyáltalán nem lepődnék meg, egyszer ugyanis már csúnyán megjártam, a gyenge kóvertaragasztó volt mindennek az oka, hiába nyálaztam volt rá, nem akart odaragadni, de ez csak akkor derült ki, amikor már elkerült tőlem a levél, mert a postán nyílott fel, ott olvashatta el a postamester, így aztán mindent megtudott, amit akart, el is széjjesztette a faluban.
Pedig én 195*-ben, pontosabban augusztus hónapban résztvettem egy találkozón, ahol elmondták, miről és hogyan kell írnunk az újságokba. Okos, derék elvtársak beszéltek előttünk sok-sok papírról, s a végén megjelentettek egy könyvet is, mirólunk írták, a sajtó levelezőiről, abban név szerint engemet is megdicsértek a bátorságomért, amivel az évek során lelepleztem az ellenség mindenféle üzelmeit.
Mert nem csak ma van probléma, aki azt hiszi, téved, volt az régen is, dögivel. Ne beszéljünk most a kollektívról, de vehetjük példának a kvótákat. Szinte mindenki eldugott ezt-azt, amerre csak tudott. Pedig hát ez nem volt akkoriban becsületes az állammal, a dolgozókkal szemben, amikor például ők ingyen adták az ekét a falunak. Aki pedig elrejtette az ennivalót, azért tette, hogy majd jó pénzért „megsegítse" a munkást a piacon. Szóval, az ismerős kuláktempó... Én elmondtam több levelemben is, hogy ez így nem mehet tovább, neveket is soroltam ezzel kapcsolatban, aztán az egyik rossz kézbe került, mint már említettem, gyött az üldözés, senki se akart mivelünk szóba állni, az udvarunkat, a kertünket megmocskolták, a majorságot elpusztították, úgy kellett elhurcolkodnunk a helységből, így gyöttünk aztán Gombócfalvára vagy húsz esztendeje.
Utána egy ideig hallgattam. Eléggé féltem, be kell vallanom az őszintét. De újabb ügyek következtek: szövetkezet, milícia, kantin, rajoni első titkár, asztaggyújtogatások, és mind-mind beigazolódott. Tehát nekem volt igazam! Aztán megszültem a lányomat, s egy darabig nem volt másra időm, csakis reája. Majd lebénult a férjem, idehaza ápoltam hosszú évekig. És közben hallgattam, kényszerűségből, csak hallgattam, de viszont láttam és hallottam!
Mindent!
Tudják maguk, micsoda kín az, amikor az ember tudja, hogy kutyakötelessége lenne szólni, jelezni, riadózni, vagy ha nem, hát legalább egy kurta tudósításoscskát papírra vetni - és nincsen rá tehetsége? Szóval, a lelkiismeretet nehéz nyugdíjba tenni...
És akkor bekövetkezett a tavalyi búzabetakarítás, amikor olyan nagyszabású lopások estek meg nálunkfelé, hogy azt már nem bírtam tétlenül elnézni. Lesz, ami lesz, gondoltam, mindenre el voltam szánva, s mivel sürgős volt az ügy, írtam pár sort a milíciának, amiben jelentettem, hogy mi van és mi készülődik, meg hogy hányan keveredtek belé, és kik azok személy szerint, vagyis minden személyt röviden lejellemeztem. Tehát hasznát látta a hatóság, s ő reagált is aztán, nem mint maguk!
Pedig még a nevemet se írtam alá, kitaláltam egy mesét, hogy miért kell megmaradjak titokban, de mert látták, hogy komoly személlyel van dolguk, hiszen nagyjából minden passzolt, a további lopásokat már valamennyire meggátolták, viszont az egész falu a feljelenő után kutatott. Még nálam is érdeklődtek volt, ki lehet a ludas. Egy asszonyra gyanakodtak leginkább, Haragos Manyira, aki szokott itt-ott panaszkodni olykor, hivatalos formában... Én úgy vélekedtem erre a kérdésre, hogy lehet ő is, de más is, és mindenki azt mondta, hogy tisztára igazam van... Azt akarom valahogy kihozni ezzel, hogy nálam nem egy rosszindulat forog fenn, vagy egy rosszindulati valami, nekem hasznom belőle nem gyön, csak bajom inkább, de én teszem az előmenetelünk érdekében, az életünk miatt...
Küldjék csak bátran azt az újságírót, mert nem vall velem szégyent, ezt garantálom, sőt! De ha gyön, csakis titokban! Reménykedő tisztelettel, Bársony Kr., Gombócfalva.
3
Elvtársak!
Tudom én azt, hogy a maguk ideje ki van számítva, és az ország nagy, Gombócfalva meg kicsiny pont a térképen, ezt mind aláírom, de az is igaz, hogy csak fel kell ülnie valakinek a vonatra, mert nálunk is van állomás.
No jó, az üzenetet megértettem. Egyelőre tehát nem bíznak bennem, és szeretnének megismerni, a képességeimre kíváncsiak, egyáltalán, hogy milyen leveleket írok... Hát kérem, őszinte leszek. Bár még nem felejtettem el a Haragos Manyi esetét, akit helyettem gyanúsítottak és jól megmolesztáltak, úgyhogy még az ő saját udvarára is bementek s jól helybenhagyták a búzaügy miatt. Szegény feje, biztosan azt se tudta, mi bajuk vele a többieknek, de csak nem lehettem frájer, hogy elkottyintsam magam, talán meg jól is fogott neki a félreértés, mert olyan rosszfajta asszony, örökké neheztel a világra, az emberekre...
De ennél súlyosabb eset is megtörtént, egy párttag fel akart jelenteni egy tolvajbandát, de túl korán eljárt a szája, hogy így meg úgy, mert azért dicsekvő is volt, azoknak a füliben jutott, kilesték az alkalmat, hogy betegyék a száján a kaput. Most újévkor be volt osztva őrségbe a kollektívnél, és ott aztán végeztek vele. Azt mondják, egészen átvágták a torkát, méghozzá böllérkéssel, amilyennel a disznót szokás... „Bestiális kegyetlenséggel mészárolták le", ez állt a milícia jelentésében, így mondták nekem az asszonyok később. A tárgyalás itt lesz helyben, nem tudok részleteket, de ettől most bennem is megingott a bátorság, pedig nagyon komolyan elhatároztam már, hogy a................................................................................
Sajnos, kifogyott a golyóstollamból az élet, és csak hosszú napok után jutottam oda , hogy vehessek, mert a betéttel bajok vannak, mármint ellátásilag.
Miért tétováznak? Vagy talán nem is akarják leleplezni a gazembereket? Pedig annyit, de annyit tudnék mesélni, s ahogy telnek a napok, mind gyűlnek az események, az adatok, s ha Önök még sokáig vacakolnak, talán késő lesz, nem lehet majd helyrehozni azt, ami megesett. Még mindig bizalmas elvtársi tisztelettel, Krisztina.
4.
Tisztelt Elvtársnők és Elvtársak!
Szűcs Sára talán beteg? Nem látom a nevét a cikkek alatt. Esetleg hiányzik a szerkesztőségből? Hosszabb útra küldték volna, másfelé?
Levelükben kérdik: mégis, miről kívánok tárgyalni. Hát, sok mindenről. De egyedül nehéz dönteni, tanács kellene! Mégis, röviden beszámolok. Íme:
Hogyan lehet egészséges embereket betegnyugdíjban tartani, s milyen körmönfontan van az egész elkendőzve! Még külső operáció nyoma is látszik a bőrén 3000 lejért, hogy mindenki fedve legyen, majd hamis analízis (szintén pénzért), egészséges befektetése a kórházba, stb.
A mezőgazdaságnak kiszabott gázolajjal milyen sok kályha működik a falunkban. Ki olcsón, ki lopva szerzi, mert még van ahonnan, kisebb-nagyobb főnökök is, és mindenki hallgat, mert megfelel a helyzet. Viszont lelkiismeret is van a világon!
A tej és vaj körül elképesztő, mire képesek az emberek...
Ezekről és még sok minden hasonlóról részletesen be tudnék számolni.
Most már, azt hiszem, értik az óvatosságomat. Sajnos, egy darabig lehetetlenség lesz írnom, s ha véletlenül mégis gyönnének, akkor kérem, ne tegyék (gyön haza a lányom Lángosvásárhelyről), viszont márciusban, annak is inkább az elején, már megint jó a periódus a beszélgetésünk végett, mert addigra hazautazik. Kérem, ha lehet, próbáljanak ki! Cím még egyszer, hogy biztos legyen: B.K., Gombócfalva, Lepény utca 35, irányító szám 2?95. Maradok hű levelezője az ügynek.
5.
Kedves Elvtárs a levelezési Rovattól!
Elnézését kérem a hosszú hallgatásért, amivel a szerkesztőséget sújtottam, de annyi minden közbegyött, amire nem számítottam!
Vegyük csak sorra.
Először is, a leányom több mint egy hónappal tovább ülte ki magát, amiért elnézésüket kell kérnem, még szerencse, hogy nem toppant be senki a maguk részéről!
A levelüket is megkaptam, kissé zavart a cégjelzés, így a lányom is neszét vette, hogy van valami miközöttünk, de sebaj, szerencsére a lényeg ismeretlen maradt elette.
Ő már régen elkerült hazulról, nem tudja, mi megy végbe a faluban, kislány korától városon járta az iskolákat, haza csak vakációkra érkezett, akkor is csak az járt az eszében, mit csinálnak a barátnéi, mármint hogy miben flangéroznak. Őt ez érdekelte. erősen komolytalan egy lány volt, szégyen, hogy ezt kell idegeneknek írnom az egyetlen véremről, mert más gyermekkel többé nem áldott aztán meg a sors a későbbiek során. Igaz, a férjem, lebénultan szenvedte végig az életét, én meg hűséges maradtam hozzá a haláláig, ahogy az esküvőn megfogadtam. Úgyhogy Matildkával maradtam, de ő is hamar elhagyott, iskola után ripszropsz hozzáment egy mérnökhöz. De ezzel nem untatok tovább senkit...
Kérdezték, mivel is foglalkozom. Hát kérem, már sehol nem dolgozom a munka mezején. Nyugdíjban vagyok a férjem után. Munkaviszonyban csak akkor voltam, mármint papirosilag, amíg a kis házunkat felépítettük, pár esztendővel azután, hogy idegyöttünk az említett üldözés miatt. Akárhogy is volt, de a keresetemmel besegítettem a házba. Ezen kívül dolgoztam még a kollektívban a szőlőhegyen, majd következett a szülés, amikor operáltak is, s utána a napközi otthon felelőse lettem, mert megvolt az iskolám, nem mint másnak, tudtam írni és számolni, és a levélírói tanfolyam végett külön is meghívtak bennem, mert az úgy szerepelt a papírjaim között, hogy „káderiskola".
Jelenleg? Idehaza teszek-veszek a kertben, az udvaron. Ami éppen adódik. Nem tudom, még mit kellene beszámolnom magamról... Már mondottam, hogy sok-sok témám van, megírni és jelentenivaló; ehhez kellett volna segítség (fogalmazás!). Mert én, amit állítok, azt mind aláírom, kérem! Most is, már napok óta meg van írva egyik téma, mert látom, hogy most már nekem kell utána járnom, de közben mind korrigálom a szöveget, s így, ahogy most kinéz, már nem lehet elküldeni. Próbálom újra letisztálni, s akkor postára adom.
Elvtársias tisztelettel ,Bársony Krisztina.
6.
Jelentés holmi pazarló mulatságokról
(Ezt a címet találtam neki, esetleg adjanak jobbat; most ezt vélem sürgősnek, maguk majd meglátják!)
Amíg a nép nincsen ellátva pazar bőségben kenyérrel és egyebekkel, mert nem jó felélni mindent, mellesleg nem is egészséges, ezért meg kell egy kicsit húzni a nadrágszijút, addig, kérem szépen, a másik oldalon a nagy lakodalmak, mulatérozások nálunk mindennel biztosítva vannak, élelmiszerileg. Minden héten akad - még kettő is mostanában, igen nagy számú vendégsereglettel.
Az egyik pár közelebbről ismerős; a lány anyjával együtt dolgoztam a napközi otthonnál, ő mint szakácsnő, de még nem érte el a nyugdíjat. Azok aztán összejárják a környéken a városokat, s kerül minden. Pedig hát törvényileg kinek-kinek meg van szabva a porciója, azon túl többet nem vásárolhat, mégis...
A lány 29 éves és néhány hónapos, pár évvel fiatalabb az én Matildomnál, csak a férjhezmenése nem tudott mostanáig sikerülni; teli van ám bibircsókkal az orra töve, és kicsit horgas is az orra, mintha egy csőre vagy mije lenne neki ottan, de leginkább az a baj mégis, hogy nem igen kapott kérőt magának, akinek ez megfeleljen, s tetejében módos meg derék is legyen. Most viszont azt mondja Bugyuta Paula, mert így hívják, és különben a helyi tejfeldolgozó műhely főnöke, hogy egyedül a szerelem, ami fontos, s mindenki nagy ámulatára hozzá is megy egy 21 éves legényhez, tőlük a feldolgozóból, aki nem is idevalósi s olyan ágrólszakadt, csak az inge és a gatyája van, amiben gyött, meg hát tudjuk még, mije, de Paulának úgyis jó, csak egyszer már bekössék a fejét.
Az összeköttetéseire vonatkozólag, például az elmúlt karácsonyban a leány bement a tejesautóval a műhelytől a városi vajgyárhoz, ahonnan kihozott kereken 100 (száz) db. 10 (tíz) dekás vajat, vagyis 10 (tíz) kilót. Magának és a rokonoknak. Most meg ugyanez a helyzet: 60 (hatvan) tortához kell a vaj, s egy álló hétig tart csak a sütés! A harmadik községből, ahol a lánynak az egykori főnöke vezeti az ottani tejfeldolgozót, név szerint Duda Tódor, akitől Paula az itteni állását örökö1te, nem tudni, milyen okból, de azóta is tart a nagy barátság, nahát onnét lesz a sok tejfel és tejszín (habnak), csak megyen a tejes autóval, s hozza is haza, nem úgy, mint más, az autóbuszon!
Aztán a cukor is 10-20 kilókban gyön, ahonnan lehet, mert ismerős, úgy látszik, akad mindenütt, a tejeslánynak sokat megtesznek, csak továbbra is jóba lehessenek vele! 60 (hatvan) db tyúk, 1 200 (ezerkétszáz) db tojás, ebből 700 (hétszáz) a gágogi tojásgyár exportszállítmányából. Vágnak egy 180 kilós disznót, s melléje gyön egy száz kilós is, állítólag a városból, a munkások kantinjától, amit egy ottani rokon intéz nagy ügyesen. Azon kívül máj és fej lett a felvágotthoz, hogy szaporítsa, és még 20 kg darált hús töltöttkáposztának. S ráadásul minden, ami kell... Csak dióbél 12 kiló, aztán kakaó, csokoládé stb... És mindenik után a nagy kérdés: honnan?
Mert ez csak a kisebbik lakodalom, bizony! A másik, a nagyobbik a kultúrotthonban lesz megtartva, az még ennél is fényesebb. Most 11-én lesz mind a kettő, a húsok 9-én éjjel lesznek szállítva a lány keresztanyjához, ott lesz feldolgozva a két disznó is, mert az asszony férje a vágóhídon dolgozik mint böllér, neve Kozák Ioan, lakásuk a Munkás-Paraszt Szövetség utcában áll, s hogy szaporán menjen minden, besegít nekik még egy sötét alak, nevezett Sápadovszky Béla, róla még majd külön is írok egy más alkalommal, ha úgy döntenének, hogy mégsem gyönnek kivizsgálni. (Pedig jó volna...)
A többi összes előkészület, a hírek szerint a Cserepes út 62 szám alatt, a lányéknál lesz megtörténtté téve, és a traktorállomás nagytermében meg kantinjában zajlik le az eszem-iszom. Az ottani főkönyvelő is megéri a pénzét, valami jó embere a Duda Tódornak, mert örökké összejátszanak, s elintéznek a Paulának mindent. Igaz, a tejfeldolgozóig juttat ám annak, aki megbecsüli, keresztelőkre, lakodalmakra onnan kerül a tejfel a népnek, s hiány még egyszer se mutatkozott, mert Paulát jól kitanították ám a mesterei, annyi szent!
Pedig a városról gyakran gyöttek ellenőrök. Volt egy eszem-iszom, aztán már minden rendben találtatott (volt az asztalon likőr, konyak, húsfélék bőségben, tésztafélék, torta, kávé, sőt néha pezsgő is!),de hogy valaki egyszer is komoly kontrollt végzett volna, hogy lám, a napi mennyiségből mi is gyön ki a valóságban, arra nem volt se szükség, se idő. Ha mégis valami hiánya mutatkozott, amit a lány nem tudott elsimítani, jött a volt főnöke, a Duda Tódor, s odahaza korrigálta a könyvelést. Vagy ha szükség mutatkozik, ott a gépállomás főkönyvelője, Kormos Vladimir is, aki amúgy sok finom anyagot elhordott tőle... Szóval itt, aki ad, az kap is, jól fel van ez építve, s a leány is annyi ajándékot vitt haza, amiért jót tett másoknak, hogy a lakásuk dugig teli mindennel, alig lehet benne térni. A legnagyobb városi divatszalonokban csináltatja a ruházatát. De még a fiúnak is mindent ő vett, öltönyöket és ami kell, de még az aranyat is az ékszerekhez. Úgy kivakarta a koszból azt a minden hájjal megkent füstösképűt, mintha herceg vagy valami titkos méltóság lenne, akit hivatalból illik megbecsülni. Az meg tűri, a fene a jódolgát, mert ő van fejül, a fiatalságával ő diktál a lánynak, az meg csak örüljön, hogy valaki belenéz egyáltalán abba a bandzsa szemébe.*.
De azért égbekiáltó a nagyzolásuk! Képzeljék, elveszített egy medaliont, kábé 10 ezer lejes értékben, és most másik kell neki, és meg is fogja szerezni!
A helybeli vezetők, akik a körmére nézni lennének hivatottak, mind onnan tejfeleznek ilyen-olyan alkalomkor, például Meggyesi elvtárs ,de a többiek is.
A milíciafőnök, Sziklási Anton meg olyan, hogy senkinek se kíván ártani, bár valamikor ugyancsak tántoríthatatlan volt és harcos szellemű, vele lehetett komolyan együttműködni, lehetett benne bízni, csak ne tudja a nevedet. Igaz, őt a név nem is érdekelte. Csak a tényeket várta. De most már nyugdíjba készülődik, nem mondom, megérdemeli, hogy békés öregkora legyen. Nem kíván másutt megtelepedni, már házat is vett, de ez külön történet...
Láthatják, a szálak össze-vissza kuszálódnak, de vajon az ilyen emberekre nem érvényes a törvény? Hol és kinek szabad annyit pocsékolni éppen most, amikor mindent le kell redukálni ésszel, hogy egyenesbe jőjön az ország gazdaságilag, adósságilag?!
Azt hiszem, az egyenesen spekuláció, amit az ilyen intézkedő feketézők végeznek, ahogy a lapban is nagyon helyesen, olvashattam a kifejezést. Ezek az emberek a mások falatját orozzák el, s még dicsekednek is vele, a szégyentelenek!
Egy kérésem volna önökhöz, a nevemet ne adják ki, mert abból nagy baj lehet; én bírom a nép bizalmát, és ha megtudják, hogy írtam önöknek erről, akkor vége!
Elhangzott már olyan vélemény is annak idején, amikor Haragos Manyi után szimatoltak - ugye, az én helyemben -, hogy „mind agyon kellene ütni azt, aki ilyen jelentéseket tesz, mert azzal csak keveri a kevernivalót."
Ilyen veszélyeket élek én át, kérem szépen!
Téma pedig lenne még sok! a betegnyugdíjasok, akik egészségesek (már írtam erről); gázolaj lopások évszámra; állami hizlaldából való takarmány- és malaclopás; kereskedelem; a rengeteg kripta, lopott anyagból, amit a temetőben építenek; a gépállomás körüli hanyagságok minden téren (szó volt erről is, vajon?), és még mindenféle, jó is, rossz is.
7.
Drága Elvtársak!
Igyekszem gyorsan jóvátenni az egyik hibámat, ha még nem késő! Azt írtam ugyanis, hogy a gágogi tojásgyárból gyön 700 db tyúktojás a lakodalom végett. Ez most nem sikerült, mert nem mertek adni nekik, a törvény miatt, szóval tárgytalan az egész! Elnézést kérek, nem rajtam múlott!
Ma viszont megtudtam, és ez most már holtbiztos: a két nagy lakodalmon kívül még egy nagy keresztelőre is sor kerül, a vendéglőben tartják. Jó, hogy teremileg az a legszűkebb, csak kétszázan ha elférnek benne, de ami a bendőt illeti, ott is megtömik majd mindenféle jó falattal.
Nem tudom, más hogyan gondolja, de engem ez nagyon felháborít! Nyilvános helyeken egyszerre három ilyen óriási pocsékolás, akkor, amikor az ellátás nem fényes! Most így tüntetnek azok, akik teli vannak pénzzel. De marad a kérdés, amit maguknak kutyakötelességük kideríteni: honnan és hogyan?
Elvtársi ragaszkodással és reménykedéssel,
Bársony Krisztina Gombócfalváról.
8.
Tisztelt Rovat!
Habár tartom magam az ígéretemhez, meglehetősen késve teszem. Ugyanis nehezen döntöttem el, mi legyen a második téma. S mikor arra gondolok, hogy azt a sok húst a lakodalomhoz, a keresztelőhöz mi erőbe kerül feldolgozni, elbontani stb., és a már említett Sápadovszky Béla, aki különben betegnyugdíjas, mégis bírja erővel, elfog a nagy felháborodás, úgyhogy most azokról ejtek szót, akik hamisan húzzák az államtól a pénzt.
Sápadovszky Béla, mert első helyen muszáj őt említenem, tényleg beteg volt (ha igaz!), és kezelték vesezsugorral, utána a kúrától nagyon is rendbe gyött, viszont megtetszett neki a betegnyugdíjas élet: munka semmi, pénz gyön magától. Mivel az orvosunk, dr. Galambosi foglalkozik ilyesmivel, neki is segített elrendezni; keresett orvoskollégát, aki külsőleg hajlandó volt utánozni a veseoperációt 3000 lejért... Hogy lássák, itt is a pénz rendez el mindent, még plusz a nővér is kapott, meg aki az analízist csinálja, és akkor azt írja, amit diktálnak neki. Idehaza meg játszódja a rosszullétet, és a mentő vitte be, sürgősségi alapon, bent a megbeszélt orvos várta, és már vitte is az előkészített helyre, a felvételi irodát kikerülve. Aztán kiutalták neki a legkomolyabb gyógyszereket, amiket persze nem vett be, összegyűjtögette mindegy szemig s hazahozta. Nem vagyok bolond megbetegedni telük, mondta, meg azt is, hogy pénzzel mindent meg lehet csinálni. Sikerült így neki egyre-másra hosszabbítani. Évente kétszer-háromszor végigcsinálja ezt a komédiát, bevesz valami gyógyszert (nyugatról hozatja, csempészet útján!), és attól rosszul lesz, egy kis lázzal, a protézisét kiszedi, és betanult tragikus arcokat vágva komédiázik. A helyi doktor írja neki a szerepet, hogy legyen bizonyíték, milyen beteg szegény. Helyben fizet ott 4-5 százast, akkor a doktor, amint sikerült kollegát szerezni, megcímezi a borítékot, és megmondja, tegyen bele 500 lejt az ágyhasználatért, és vagy 500-1000 lejt a címzett doktornak. De kérdem én tisztelettel, vajon tényleg fizetni kell az ágyért? És ha igen, miért nem az irodán, miért borítékban? És három napra is ötszáz, meg 1-2 hónapra is? Eléggé furcsa...
De mondottam volt, egészségesen viszi be a mentő, terpeszkedik bent a kórházban, foglalja a helyet. Lejár a büfébe, és minden húsfélét összevásárol, és kenyér nélkül zabálja, mert különben éhen halna a diétával, amit a veséjére adnak, aztán amikor a bizottság elé megy, oda is viszi a címzett borítékot, és ahelyett, hogy dolgozni küldenék, nem is fél évre, egész esztendőre hosszabbították a nyugdíját! Ez így megy már 5 éve, utoljára pl. azt az analízist kapta, hogy víz van a vérében! Közben jár dolgozni, naponta más és más háznál vágja a disznókat, ára 150 lej és 2 kiló tartozék húsban, darabonként. De kettőt is levág naponta, pláne, amikor a szezonja gyön! Ott nem igen eszik, vágáskor, mert „beteg", és mikor hazaér, nekiesik, és kenyér nélkül felzabál mindent, amit kapott. Télen egyénekhez szegődik, de egész évben kimérésre, eladásra dolgozik. Szerzi az állatot, leöli, s adja a disznóságot spekulás áron. És ebből a pénzből rendezi az orvosokat is.
De bátran megemlíthetem Tyukodi Pétert, akinek a felesége az egészségügynél szolgál mint felcsernő, szintén külső operációval dicsekedhetik, mármint az ember, s csonttuberkulózis név alatt évek óta teljes fizetéssel betegnyugdíjas volt, most viszont annyira megelégelte a semmittevést, hogy önként jelentkezett munkára. Felesége, az a ronda szájú szipirtyó, aki csak úgy hajlandó beadni egy injekciót, ha a beteg csúsztat neki legalább egy tízest, el is hagyta mérgiben, amiért ekkora csúfságot csinált belőle...
De az ilyesmi kivétel, mert inkább az történik, hogy vígan folyik a hazugság. Tudok olyat, hogy hat éve rák név alatt van nyugdíjban, és semmi baja. Meg a Tyukodinak a nővére, Piroska, akit szintén a volt feleség segített hozzá a szívbajhoz, idegi alapon.
A mentőautó sofőrjének a felesége, Mákné szintén igen jól játssza a szerepet. Dr. Galambosi egyenesen jó1 keres, sőt még annál is jobban, pazar villát épített itt nálunk, csudájára lehet járni, mert érdemes, még tornyai is vannak, mintha templom vagy kastély lenne, pedig csak ő lakik benne a feleségével és a saját szüleivel, akiket idehozott az ország másik részéből, de ez most mindegy... A múlt évben vásárolt 70 ezerért Sárváron egy szobabútort, és 30 ezerért ezüst evőeszközt. Különben nem rossz orvos, amúgy rendesen gyógyít.
Szóval, pénzzel elég jól meg lehet venni a dolgokat.
Ez a Sápadovszky, amióta betegnyugdíjas, a korábbi kis házáról leverte a sártapaszt, módolt és malterozott, kerítést, melléképületeket csinált, lebetonozott mindent, még a gyalogjárót is, s képes egyedül felásni a kertet, hogy ne kerüljön külön pénzébe, mert amilyen könnyen áll neki a guba, annyira a fogához veri a garast.
Közben feketén italmérést is fenntartott, emiatt hátul kellett kerülni a kerten, oda lett egy újabb betonösvény, hogy aki szükségét érzi, akár behunyt szemmel is eltaláljon a pincéjéig, ahová padokat állíttatott, meg asztalokat, valóságos kocsmát rendezett be. A hegyekből hozatta az olcsó pálinkát, harmincért, igaz, csak egyszer volt kifőzve, de annál szaporább, mert vizespohárral lehet inni, ő meg 55-ért adta. Ebből is ment az orvosoknak. Esténként, sőt nappal is a traktoristák halálra ihatják magukat nála, mert csak az udvaron kell kijöjjenek a gépműhelynél, át a sikátoron, a patak mellett, fel a beteg ember kerítése fölött, végig a betoncsíkon, s már folyt is le a gigájukon az a bűnrossz folyadék... Ez az aljas meg azzal döngeti a mellét, hogy a fia titkos milicista, bejár segíteni verni a vallatásnál, és neki úgyse csinálhatnak ezért semmit. Egyszer valaki beköpte az ital végett, szerintem jól tette, de nem én voltam az, ezt bevallhatom, gyött is a fia nyomban és azt mondta, látta a papírt a parancsnokságon, neki is megmutatták a jó emberei, hogy gyön az ellenőrzés, és hogy dugjon el gyorsan mindent, amit lehet. Gyöttek is, és majd' semmit se találtak, de azért rányomtak 150 lej büntetést, hogy nyoma legyen. Utána még sok száz litert hozattak s mértek el röhögve a faluban.
A fia is megéri a pénzét, az Ernő, ő is csak egy bútorfényező, de nem tetszett neki a munka, az orvossal elintézték, asztmásnak van minősítve, és portásnak tették, így gyön a guba és nem kell dolgozni. Hogy aztán mi mindent kienged a portán, arról máskor írhatnék, s hogy mennyire szeret verekedni, akkora marha ereje van, ő kellene hogy mészároskodjék, nem az apja, de hát a milícián is kell az erő, csak azt nem mondanák, hogy pusztul el, olyan beteg, mert az már egyenesen csúfság, ilyet állítani! Szerintem át kellene vizsgálni az ilyen betegeket, de komolyan. Sajnos, bizonyításilag szinte tehetetlen vagyok, olyan apróra ki van dolgozva minden.
Csak, ha maguk is akarják s utána néznek!
Mert van még ezekből, most látom, hogy csak egy párat említettem, például megvizsgálhatnák a Tánczos János esetét, az olyat játszik, hogy nem tud rendesen menni, és reszketnek a kezei, de én láttam hogy ez nem igaz, csak akkor csinálja, ha látja valaki, egyébként tud kanállal enni, pohárból inni (de mennyit!), villanyborotvával borotválkozni, öltözködni, a felesége kap az államtól ápolási díjat, pedig semmit se kell csinálnia. Nem is bírna, mert három váltásban dolgozik az idegkórházban, és a férje legtöbbet magára van odahaza (ellenőrizhető!), úgy hogy nincs is szüksége a gondozásra. A fia szakács a kórháznál, és hordják a sok jót a betegnek, hogy jól éljen a világlustája, mert sose szeretett dolgozni!
Pipás Jenő a szívével van félnormára téve, és odahaza többet dolgozik, mint bármikor. Csak úgy duzzad az egészségtől, rolós ablakokat, drága bútorokat csinál, az anyagot sokszor behurcolja a munkahelyére, gépi megmunkálás végett, utána megy haza dolgozni, csak meg ne szakadjon az ember szíve! Sokszor ennyiből áll csak a félnorma. Az anyag feketén gyön, és megvan a nagy kereset. Ráadásul párttag is! Az igazgatójának és a főkönyvelőjének is csinált már konyhabútort a betegje, tehát nagyon jól van nézve...
Korábban már jelentettem a megyének, a nyugdíjosztálynak, milyen esetekről hallottam, de úgy látom, náluk fölöslegben áll a pénz, mert minden marad a régiben, az egészséges betegekhez továbbra is megy havonta a postás... És még ki tudja, hány ilyen akad a körzetben, mert kilenc falu tartozik a községhez, s éppen mindenkit nem ismerhetek!
9.
Tisztelt Elvtársak!
Már engedelmet kérek a firkaírásért, de nekem már nem megy olyan jól, mint egykor az iskolában. Mégis úgy gondolom, az ilyen dolgokat nem szabad elhallgatni.
Én valahogy érzem, nem sokat tehetek, mert az igazság nem mindig kellemes, és jobb mentükre hagyni a dolgokat, de azért legalább önök tudjanak róla, legalább látják, mik adódnak az életben. És még mi minden fordul elő, úgy általában!
Kár, hogy nem ismerik annyira a nyers valóságot, amennyire nekem megadatott...
Most, hogy a pazarlásról és a betegekről már beszámoltam, kissé nyugodtabb lettem, és az írás is jobban megy. Majd, ha úgy érzem, hogy egyéb is papírra kívánkozik, hát újra írok, csak kérem, ne adják ki a nevem, mert mondom, az katasztrófa lenne!
Vajon, még remélhetek egy látogatásban?
A lányom hívott magához a nyárra, esetleg el is utaznék, s nehogy pont olyankor... Ugye, tetszik érteni? Becsületes elvtársuk, B. Krisztina.
A címem a régi!
10.
Kedves szerkesztő Elvtársak!
Említettem volt, hogy leöltek egy párttagot, aki készült elúsztatni a gazokat, azaz tudta, mi a becsület, de előbb eljárt a szája, mint a tolla; na, és megvolt az a nyilvános tárgyalás, amit lehoztak ide Gombócfalvára, a kultúrotthonba, egy szombat estére, s mindenkit odahívtak, akár a moziba. Természetesen, hogy elmentem, már a jóérzés is így kívánta, és ígéretem is kötött, hogy minden fontosat megírok önöknek; annak ellenére, hogy látom, nem nagyon lelkesednek értem.
Hát ez most különösen fontos, képzeljék, ha én kerülnék hasonló helyzetbe, még rágondolni is borzalmas!
Tisztára igaz, ez az ügy is árván maradt, túlságosan hamar befogták a Balog Marci száját, csak a pofázással maradt, s most a tolvajbanda éli tovább világát, habár a gyűlést ellenük készítették, hogy megijedjenek.
De vegyük sorjába, hogy tisztán láthassunk.
Mondják, hogy egy gyűlésen döngette volt a mellét szegény megboldogult Balog Marci, méghozzá a néptanácsnál. Ő jól látta, mi folyik több mint-két éve az istállóépítésnél, mondta volt, s .azt is, miként suvad el erre is, arra is az anyag ilyen-olyan porták felé, hiszen ő ottan lakik a tövénél, épp a második szomszédban, az ablaka alatt cipelik egyenesen a cementet, a téglát, a cserepet, a betonvasat... A cementből meg csinálják is sokhelyütt rögtön az alapot, hogy az anyagnak ne legyen nyoma. És nagy tábla pléhekkel is zörögnek el arrafelé a szégyentelenek...
Én most is azt mondhatom, utolsó ember az, aki az ilyesmin fel nem háborodik.
Érdekes, a szomszédban mások is laknak, de csak Balog elvtárs látja, csodálkozott Meggyesi Petra tanácselnök. Megjegyzem, ő is megéri a pénzét, és nem igen szereti a leleplezéseket. Neki az a jó, ha béke van és csönd, minden vonalon...
Aztán erre fel fenyegették meg Balogot, majd bekövetkezett a gyilkolás. Száz százalék, hogy valakinek eljárt a szája, aki ott volt a gyűlésen. Valami elvtárs, esetleg elvtársak, akik egy követ fújnak a gazemberekkel, vagy talán éppen rokonok velük.
De ezt én csak találgatom maguk előtt, mert a tárgyaláson ezt egy szóval se említették, s azután se. A gyűlést különben Meggyesi elvtárs nyitotta meg, néhány szóval bemutatta a jelenlévő elvtársakat a megyétől és a törvényszéktől, elmondta, amit már régóta tudott az esetről, de a terem nem sokat figyelt rá, nagy volt ott a pusmétolás.
Mikor a törvényszéki elvtárs emelkedett szólásra (úgy mondták főügyész), kissé elcsendesedtek az atyafiak, talán az idegen hang miatt, gondolták, hadd lássuk, mit mond ez is? ... Szóval, elésorolt ott egy rakás törvényt, amit megismerni haszonnal járhat, például azt is, hogy nem csak az a vétkes, aki elköveti a vétket, hanem az is, aki ezt leplezi, pedig hát tud róla... Meg azt, hogy ez a gaztett bátran tekinthető politikai dolognak is, mert szerinte nem véletlensegbel pusztult el Balog Marci. Az ilyen dolgokban pedig kérlelhetetlen a nép, és jókora büntetést szab ki a tettesre, esetleg a tettesekre.
Sajnos, hogy mindez falrahányt borsó volt, mert összesúgott ugyan szörnyülködve a terem, de sehol semmi, a vétkesek nem adták fel magukat. Majd még bolondok lesznek!
Szerintem a megyei elvtárs beszélt a legkeményebben. Mintha csak az önök egyik cikkét olvasta volna, az első oldalról; minden i-re rá volt téve a megfelelő pont. Vagyis, hogy nem szabad szájtátiskodni ez esetben sem, a nép és az igazság ellenségei meg kell hogy kapják a nagy pofont, nehogy azt gondolhassák, mintha azt csinálhatnának, amit akarnak!
Én máig nem értem, hogy is nem tudták megtalálni a gyilkosokat. Állítólag nincsen bizonyíték, bár valakiket csak lefogtak a vizsgálat végett; de vajon anélkül nem lehet-e tudni a dolgot? Pedig olyan világos, mint a nap! Ha rám bíznák, mind egy szálig a rács mögött rohadnának a piszkos gazemberek, életük végéig.
Csak hallották volna, hogy rítt ott a Balog Marci özvegye! Nem volt ember a teremben, aki ne könnyezett volna legalább egy percig. Tán még a gyilkosok is ezt tették, mert fejemet rá, hogy azért ott ültek a teremben, miközöttünk.
Bevallom, félek... Maguk miért nem segítenek? Krisztina
11.
Szerkesztő Elvtárs!
Ön azt hiszi, hogy fantáziázok? Jó, nem vitatkozok. De miért nem gyön le valaki, hogy meggyőződjék, nem pazarlom hiába a papírt?
Be tetszett tenni azt az üzenetet az újságba. Még jó, hogy nem írták ki a nevemet, csak a kezdőbetűket, azokat is felcserélve, K.B.-nek, majd következett utána a megye... De én azonnal tudtam, hogy az csak nekem lehet írva. Többször is elolvastam figyelmesen, és mindent megértettem belőle. Azt is, hogy nekem mindenáron nyilvánosság elé kell állnom, ha ilyen súlyos ügyekben s valóban az igazságért kívánok küzdeni. Mert önök így várják el-minden bátor, becsületes állampolgártól.
Könnyű ezt mondani, de próbálják csak ki önök! Úgy, hogy utána éljenek is ott tovább, napról napra azok között, akikről elmondták a kellemetlen valót. Ha ezt megteszik, akkor majd látni fogják, mi az a bátorság, amiről az újságon keresztül izengetnek nekem. Különben is, én nem kedvelem az ilyen nyílt komédiákat, pellengérezéseket, eddigi munkámban sem ezen a vonalon haladtam. A kivizsgálásokról is megvan a véleményem Ugyan, mit vizsgáljanak? Olyan bolondot nem találnak, aki nyíltan szembe mer szállni az ilyen esetekkel.
Egy volt ilyen, a Balog Marci, de róla már írtam a, múltkor. Talán nem volt eléggé tanulságos?
Hát csak ennyire ösmerik a valóságot?
Én már így is eleget kockáztattam!
Például a tegnap is... Megyek a boltba, ott áll a boltosné, a kövér Aurika, mindenki így szólítja, s legkevesebb egy mázsát nyom, azt is széltiben, pedig esküszik, hogy alig fal valamit, mégis állandóan dagad a teste. Valami betegségféle lehet... Na, szóval szappant akartam vásárolni, s benéztem, ha érkezett volna, s elég sokan álltak a pultnál, ki ezért, ki azért. Előremegyek, kérdem, gyött-e szappan. Aurika ingatja a fejét, hogy nem, majd jó hangosan rámkérdez: „Na, mit ír az újság, Bársonyné?!"
Teszi ezt mindenki füle hallatára! Persze az igaz, a kezemben éppen ott volt az újság, mert a postáról jövet fordultam volt be a boltba, de azért olyan furcsán nézett rám Aurika, hogy attól tartok, ezek megneszeltek valamit a mi leveleződésünkből, különben miért kérdezte volna, amit kérdett?'
Úgyhogy egy ideig ne tessen cégjelzéses kóvertát küldeni, mert itt minden gyanús!
Közelebbről, ha minden jól megy, azt hiszem, megírom a gázolaj-ügyet, mert már nagyon nyomja a begyemet. Ne feledje a diszkréciót!
Ahogy maga írta volt:
K.B., G.f-va.
12.
Tisztelt levelezési Rovat!
Ne lepődjenek meg, hogy kóvertámon városi a pecsét, de úgy intézkedtem, hogy valami nyugdíjügyben fent jártam a központban, s egyúttal magammal hoztam a levelet is, mert ami biztos, az biztos. Ezt se írom alá rendesen, de önök már tudják, hogy kitől származnak e sorok. Mellékelem levelemet..
(Címet adjanak önök!)
Mindennek a lelke Kormos Vladimir, aki úgy viselkedik a környéken, mint egy kiskirály. Pedig még csak nem is főmérnök vagy igazgató, hogy legyen miért fennhordja az orrát, de az is való, hogy olyan sok minden függ tőle mint főkönyvelőtől a gépállomáson, nem csoda, hogy még a fenekét is ki... (No,de nem fogok itt csúnya szavakat a papírra vetni, mert mit szólnának egy idős özvegyasszonyhoz, aki nem tud magának féket vetni az illendőség vonalán? Nézzék el nekem ebben az esetben, mert csak így lehet igazán elmondani mindazt, ami van.)
Kormos Vladimír igazán olyan nagy úr errefelé. Ehhez azt is tudniuk kell, hogy itt nincsenek erdők, csupa alföld a vidék, s a tüzelő, bizony, örökké nagy gond volt, s az is maradt. Mindenki úgy szerez, ahonnan s ahogyan tud. Még a főzés így-úgy megoldható, vannak azok a villanykályhák, csak éppen drága egy mulatság. A gázbutélia már sokkal jobb, viszont honnan? Akinek van is, legtöbbször nem tudja megtölteni, ha nincs valami rokonsága városon, aki a sajátjaként viszi el a cserehelyre, ahol töltik, mert falura úgymond nem járja... Szóval, ez is nagyon bizonytalan egy dolog.
Aztán vannak az olajkályhák, amik fűtenek s főznek is, egészen jó találmány, én is beszereztem egy olyasmit, de annak az a baja, hogy állandóan kéri a gázolajat. Örökké szomjas, mint a régszeges ember...
És ezzel helyben is vagyunk. Kormos Vladimirnál mindig olcsón kapható a gázolaj. Teheti, mert nem a magáét prédálja. Az államéból árul, a gépállomáséból, ami arra van szánva, hogy legyen mivel menjen az a traktor a földön, amikor eljön az ideje, mert kell ám az élelem a népnek, az országnak!
Hát a gázolaj végett udvarol mindenki Kormos elvtársnak.
Nem fér a fejembe: évek óta, hogy szigorú adagokat mérnek ki minden egyes traktorosnak; azt mondják, nesze, ennyi olaj elég kell hogy legyen szántásra-vetésre, majd aratásra, úgy takarékoskodj vele!
S lám, mégis lehetséges a csalás! Talán Kormos elvtárs tudna rá magyarázatot, ha valaki feltenné neki a nehéz kérdést. Biztosan kitalálna ő valami okosat, amitől aztán menten elpárolog a kíváncsiság.
Azért mondom, hogy nála nem a kérdezést kell forszírozni; ide tények kellenek.
Tények!
Már jó sok éve megy így, vannak aztán fix helyek, s aki ebből leveszi a hasznot, ihat aztán a végtelenségig. A papírok bezzeg rendben vannak! Hiány nincs, mert minden be van könyvelve...
Szerintem szigorúan, lépésről lépésre kellene utána járni, hogy mi történik például a javítás alatt álló traktorok gázolajával, mert a negyedév végeztével örökké az derül ki, hogy az összes gépek szorgalmasan működtek!
Meg lehet nézni: a műhelyben mindig áll legalább tucatnyi traktor, azok mindent tudnak, csak olajat fogyasztani nem. Állítólag hiány van alkatrészekben; lehet. De az adagjaik viszont ott égnek, lobognak a kiskályhákban!
Mondom, jó kályhák azok; ha akarom, 22 fokra állítom a gombot s úgy fűttőzök. Ha 25 fokra támad kedvem, arra csavarom a bizgentyűt. Csak tudom, mert nálam is ilyesmi ég!
Tények kellenek? Tessék, alulírott KJ.B. is Kormos Vladimirtól szerzem az olajat! Majd bolond leszek fagyoskodni, ha ülhetek a jó melegben is... Ebből már láthatják, ha nem derült volna még ki, hogy nálam az igazság keresése nem azért van állandóan napirenden, mert netán hasznom lenne belőle, ez is egy példa, hogy ha a közös érdek így kívánja, én a saját érdekemet is kész vagyok a szegre akasztani!
De amíg a Kormos el tudja kótyavetyélni a traktorok gázolaját, és ez senkit se bánt hivatalosan, addig én is fűttőzni fogok az olaj melegénél! Igy legalább az a pár hordócskányi nem kerül avatatlan kézbe, mármint olyan emberhez, akiben nem lehet megbízni. Ki tudná, mi mindenre herdálná el azt a drága anyagot, ami, most olvasgatom a lapjukban, az egész világon nagy főfájást okoz.
Kormos Vladimírnak bizonyosan megvan a bandája, különben hogy tudna olyan vidáman bármit elkövetni. Akkor se lennék nagyon meglepve, ha kitudódna: az ő keze is benne van abban a Balog Marci-féle ügyben. Mondom, akiknek van valami a kezükre bízva a nép által, vagy olyan helyen vannak, hogy muszáj bízni bennük, mert pillanatnyilag nincsen jobb náluk, legalább is errefelé, mert én csak Gombócfalváról beszélek, szóval azok többnyire összejátszanak, takarják egymást, a világon semmi gondjuk, mintha nem is közöttünk élnének.
Nem azt mondom, hogy ezek az emberek szándékosan összebeszélnek, meg résen vannak és ravaszkodnak, előre elkészített haditerv szerint. Viszont úgy viselkednek, hogy elhiszik egymásról: mindenik a legbecsületesebb, a legokosabb és aki ellenük beszél, az megátalkodott, ellenséges fickó.
Ha elővenném bármelyik ügyet, amiről nem került idő szólnom, mert szigorúan fontosságilag néztem a dolgokat, például a kripták vagy a malaclopás, meg a sok fekete fuvar a gépállomásról, elmaradtak; szóval, akármelyikről is számolnék most be, ugyanoda lukadnánk ki.
Maguknak könnyebbség lenne a kiderítés, mert önöktől félnek még, mert nem tudhatják, hova tegyék önöket. Ha van egy kis összefogás és ravaszság, le lehet győzni őket.
Csak ne a főnökeikre bízzák a kiderítést, a vizsgálatot, mert akkor minden meghalt, mielőtt megszületett volna.
De látom, egyre csak ugyanazt ismételem, mint a rossz malom. Emlékszem, azon a régi-régi levelező tanfolyamon nagyon is a lelkünkre kötötték, hogy ugyanarról a témáról kétszer csakis akkor írjunk, ha valamiképpen folytatni kívánjuk azt, amit megkezdtünk. Különben messze kerüljük el az ismétlést, mint ördög a tömjénfüstöt. Ezt eddig igyekeztem is betartani, hát akkor most se hágjam át.
Ezzel én is megtettem a kötelességemet, nyugodt vagyok. Igaz, nem látok mindent elég tisztán, de világosan érzem belülről, hogy igazam van. K.B.
13.
(Kiegészítés)
Szinte-szinte elfelejtettem, a főkönyvelő jobb keze a gépállomáson Hurka János mester, egy nagy pálinkáshordó. Csak rá kell nézni, s az ember máris tudja, mihez tartsa magát. Ő az, aki a kliensekhez eljár ,hogy az olajért a fizetséget pénzben vagy természetben behajtsa. Mert lehet ám fizetni bármivel: borral, dióval, gabonával, nyúlhússal, szőlővel, disznósággal, krumplival, paszullyal. Ami éppen akad a háznál. Még sose volt úgy, hogy a mesterrel ne lehetett volna megegyezni.
A másik dolog: Kormos Vladimir volt a „fiatal házasok" násznagya, szóval Pauláéknak, de ez csak az utolsó pillanatban derült ki, mikor levelem már úton volt. Sokáig hagyta kéretni magát a nagyságos úr, persze így a lakodalom sikere is garantált lett, össze is gyűjtöttek rajta legalább két autóra valót, szóval ez az apróság is sok mindent megmagyaráz...
Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, ez egy nagy igazság, ami ma is állja a helyét, pedig úgy gondoltuk, azok az idők elmúltak már, de talán nem eléggé...
Kíváncsi vagyok, most mit tesznek a traktorok tartályaiba Kormosék, mert már indítani kellett volna a gépeket, az idén szokatlanul korán elgyött a tavasz, vetni kellene és a többi, olaj pedig nuku, épp a múltkorjában panaszkodott Hurka, hogy elszámították magukat, több úszott el a kelleténél... Tudják, ez ha iszik két decit, az anyját is eladná, ismeri ám őt Kormos elvtárs, s itatja is eleget, hogy nála a hallgatást garantálja valahogyan... No, nem féltem őket, kitalálnak azok valamit, mondjuk az alkatrészek felől, hogy hiányzik ez is, meg az is...
Most aztán remekül meg lehetne őket fogni. Javasolom!
Tisztelettel, K. B.
14.
A tisztelt Szerkesztőbizottság figyelmébe!
Elvtársak!
Egy kissé komolyabb cégnek véltem a lapjukat, ami azt illeti! Bizonyosan tudják, hogy a múlt hónapokban küldtem jó pár levelet, szám szerint 13-at önönek, jobban mondva a levelezési rovatnál dolgozó elvtársaknak, mely levelekben egyes visszaéléseket vetettem papírra, Bársony Krisztina néven. Ugyancsak e levelek által ismételten kértem, gyöjjenek kivizsgálni, még szállást is ajánlottam fö1, mert úgy biztosabban a végire járhatnak a sok csalásnak. Azt is kértem, a nevemet semmi szín alatt ki ne adják, mert nagy veszély fenyegeti errefelé azt, aki az igazságot feltárja.
Tudomásukra hoztam egyúttal, miben is áll ez a veszély. De minek szaporítanám a szót, kérjék be az összes leveleimet, gondolom, jól megőrizték valamennyit, ahogyan a törvény előírja.
Elmondhatom, hogy hosszú ideig nem sok érdeklődést tanúsítottak az elvtársak, talán nem is vették eléggé komolyan, pedig én mindent őszintén... De akkor mivel magyarázzák azt, hogy pont akkor érkezik meg az önök munkatársa, jó félévi könyörgés után, amikor én a lányomnál töltöm az időt, látogatóban?!
Pedig jó előre megírtam mindent, az időponttal együtt!
De telekürtölte az egész községet, hogy engemet keres, velem akar tárgyalni levelezési ügyben, és még ő állt az erdő felől, hogy nem ülök odahaza, hitegetem őket, miegyebek...
Hát - ezt kikérem magamnak! Engemet egyszerűen lehetetlenné tettek odahaza! Én már vissza se térhetek, mert az egyenlő lenne a biztos lebukással. Azóta már az egész banda tudhatja, hogy mi a helyzet, s én akkor nem léphetem át a házam küszöbét?! Hát ezt érdemel¬tem az elvhűségemért?!
Vehetem újra a nyakamba a világot csak azért, mert az önök munkatársa egy felfuvalkodott fickó, aki t..ik az egyezségünkre!
Miért tűrik egyáltalán a szerkesztőségben?!
Tessék, most védjenek meg, ha olyan nagy okosak! Én tálcán kínáltam önöknek, hogy tiszta ingyen a legjobb témákhoz jussanak, és azt kell gondolnom, maguk is azokkal fújnak egy követ, máskülönben mivel magyaráznak ekkora baklövést?!
Én most hosszabb ideig kénytelen vagyok a lányomnál maradni, pedig a kertben sürgetően vár a munka, amit el kellene végezni, különben ősziben-téliben nem lesz mit enni. Igaz, megkérhetném rá a szomszédasszonyt, Mogyorósi Erikát, mert ahányszor csak kellett, még kihúzott a bajból, de ritkán fordultam valakihez, nem szerettem senkinek adósa lenni.
Mindazt, amit az önök riportere nálunk, Gombócfalván művelt, éppen Mogyorósi Erikától tudom, mert megírta volt nekem. Még hozzája is bemerészkedett az a fiatalember, akinek még a nevére se emlékszik senki, egyáltalán nem is tudom, olvastam-e valaha tőle valamit az újságban, pedig minden áldott nap átforgatom. Komoly ember nem lehet, annyi biztos...
Én azelőtt is dolgoztam már ezen a vonalon, de nem tudtam, maguknak más a módszerük. Amikor pl. a miliciának jelentettem azt a nagy gabonalopást, akkor több nevet is említettem, mikor és hol és mit, de kikötöttem, hogy az embereket hagyjuk dolgozni, a kampányt nem szabad megzavarni, intézkedjenek, hogy a lopás ne folytatódjék, s meg lehetett akadályozni minden komédia nélkül! Máig is titok az egész, még mindig nyomoznak utánam az egyének. Én leverifíkált levelező voltam, akinek a szavára biztosan el lehetett menni, önöktől meg egyéb nem gyött, mint hogy írnék magamról megismerés céljából...
Ezennel végeztem mindenféle igazságkereséssel, mert úton, útfélen azt kell tapasztalnom, hogy én húzom a rövidebbet, s még csak haszon sincs belőle! Nem írom tovább, úgy is mindegy. Kérem a leveleimet eldobni!
Pedig de jó lenne, ha a dolgok jól mennének... Nagyon szomorú, hogy ezt nem lehet másként akarni, csak mint a kígyó, csúszva—mászva, kerülő utakon, mert aki nyíltan- próbálja, hát... Szóval, szívből megbántam, amiért egyáltalán önökhöz fordultam, s annyi időn át pazaroltam a bizalmamat...
Azt hittem, maguk is valódi harcosok! De jó lesz minden így, ahogy van, hátha maguktól is rendbegyönnek a dolgok.
Ezennel bevégeztem minden kapcsolatot a lapjukkal, még az előfizetést is lemondtam. Jó lesz nekem a vidéki lap!
Krisztina.
15
Kedves vidéki Szerkesztő elvtársak!
Olyan régóta vajúdik bennem, hogy íjam, ne írjam, de valahányszor a vidéki lapban olvasok ilyesmiről, örökké elfog az érzés, hogy semmit sem szabad elhallgatnom. Még akkor sem, ha megfogadtam valaha: többé nem foglalkozom levélírással...
Cseke Gábor
Bukarest,1983 januárjában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése