Csíkszereda, 2007. december 20, reggel 9.00
(Próbáld meg a továbbiakban felrajzolni Plugor Sándor általad érzékelt művészi portréját.)
- Szubjektív értékelés lesz ez, de igazad van, muszáj elmondanom. Úgy érzem, hogy a festészetében is, a Lovak sorozatában, s az Öregek könyve rajzaiban ő megtalálta a maga eredeti hangját. Nagyon jó barátságban volt Szilágyi Domokossal, vagyis Szisszel, ez a barátság még Kolozsvárról datálódott, s mikor Szisz átkerült Bukarestbe, akkor oda is elmentünk hozzá, 1967-ben. Sándor harmadéves korában bejutott az Utunk köreibe és elkezdett ott illusztrálni, nagyon hamar befutott...
- Nagyon korán kezdett illusztrálni, azt már nem tudom, hogy könyvhöz mikor rajzolt először, azt hiszem, később, mint a lapokban. De nagyon jól festett is, ő tulajdonképpen festészetin végzett, kiváló színérzéke volt, viszont leginkább mégis csak a grafikusi véna ütött ki rajta. Egy érdekes, sajátos világot teremtett a maga környezetéből, szüleit és falusfeleit rajzolta szívesen, de az is különleges volt, ahogy lerajzolta, hogy aztán eljusson az Öregek könyvéig és egy Farkas Árpád sorozatig. A magam szubjektív véleménye szerint úgy érzem, hogy amint igen korán befejeződött az életpályája, egyike volt azoknak az erdélyi grafikusoknak, aki vérbeli szakember volt, nem felületileg oldotta meg a szakmai kihívásokat, hanem egyfajta lélekhálót hozott létre, amelyben ábrázolni próbált és tudott. Egész életében a saját faluja élményanyagát hordta ki és dolgozta fel, később valássos tárgyú munkákat is készített, fontos figurái voltak öregasszonyai és öregemberei, festményei közül pedig a lovas sorozata volt kiemelkedő, amely szintén egyfajta átjárás grafika és festészet között, nagyon tömören és lényeglátóan fogalmazott világ, nem a ló szépségét, eleganciáját emlete ki, hanem az állatban meglévő emberi üzenetekre helyezte a hangsúlyt.
(Tudomásod szerint volt-e olyan képzőművész, akire Plugor hatott, aki az ő szemléletmódját tette magáévá?)
- Tudomásom szerint senki nem próbálta utánozni az ő stílusát, s ami vele abbamaradt, az azóta is hiányzik az erdélyi grafikából és festészetból. Az a bizonyos plusz...
*
PLUGOR Sándor grafikus (Kökös, 1940. március 4. - Sepsiszentgyörgy, 1999. február 20.) 1958-1964: kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola, mestere: Miklóssy Gábor. 1974, 1996: hajdúböszörményi alkotótábor, nívódíj; 1983, 1990: Káplár Miklós-díj, Hajdúböszörmény; 1991: Katona József-díj, Kecskemét; 1994: Makó város díja. 1964-1970 között rajztanárként dolgozott Brassóban, és az Astra román művelődési folyóirat grafikai szerkesztője volt. 1970-ben Sepsiszentgyörgyre telepedett át; a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa lett. Főmuzeológusként a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Emlékház munkáját irányította. Kiváló rajzkészsége grafikai sorozatainak metaforáiban teljesedett ki (Lovak, Öregek képciklusa). Készített tusrajzokat, fémkarcokat, dolgozott olajjal és temperával is. 1961 óta rendszeresen illusztrált erdélyi lapokban és folyóiratokban. Kiadók számára tervezett könyvborítókat, rajzolt szövegképeket. Illusztrációi az irodalmi művek magas szintű átélése nyomán születtek, melyre a költő Szilágyi Domokossal közös szerzőségben kiadott könyve a leginkább meggyőző példa (Öregek könyve - ~ rajzai, Szilágyi Domokos verse, Bukarest, 1976). Foglalkoztatta az ex libris művészete is. Egyéni kiállítások 1965 • Csíkszeredai Múzeum, Csíkszereda, 1966, 1970 • Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1970 • Petőfi Sándor Művelődési Ház, Bukarest, 1972 • Kis Galéria, Kolozsvár • Csíkszeredai Galéria, Csíkszereda, 1977 • Korunk Galéria, Kolozsvár, 1985 • Nádasdy-vár, Sárvár , 1989 • Debrecen , 2001 • Budapest Galéria, Budapest. (artportal.hu)
*
(Említetted, hogy Szalay Lajos úgymond nagy hatással volt Plugorra. A hatás első ránézésre is szemmel látható és nyilvánvaló, még ha nem is másolásról van szó. Sőt, a Szalay-féle fogalmazásmód más erdélyi grafikusoknál is fel-feltűnik... Mi az, ami szerinted Plugor után megmarad a későbbi évtizedekre?)
- Mindenképpen a grafikája. Az fog megmaradni.
(És hol? Múzeumokban? Egyetlen, őneki szentelt képtárban? Van már valami látható kezdemény, ami jelzésértékű lehet e téren?)
- Ez az egyik legnagyobb probléma... Ott van a felesége, aki csodálatosan rendbe rakta és nagy tisztelettel őrzi a hagyatékát, hiszen maga is képzőművész. Be van rámázva, pontra van téve ott minden, le a kalappal előtte, de még nem tiszta az a mód, ahogyan értékesíteni lehetne az anyagot: eladni gyűjtőknek, széthordani, vagy valahol, egyetlen gyűjteményben elrendezni, gondozni az egészet. Plugor Brassóból Sepsiszentgyörgyre ment át, ott is fejezte be az életét, szülőhelyéhez közel, s úgy érzem, ott volna ennek a gyűjtőhelye valahol. Remélem, hogy idővel a város keres s talál majd lehetőséget ahhoz, hogy méltón megőrizze Plugor Sándor hagyatékát.
(Az mindenesetre a tisztelet és megbecsülés jele, hogy a szentgyörgyi művészeti iskola az ő nevét viseli, és ott van a székely múzeum képtárának pantheonjában is.. Te, mint szervezésben és rálátásban is tapasztalt művész, hogyan oldanád meg egyáltalán a művészi hagyatékok kérdését ma?)
- Amíg méltóan rendeződhetne minden ilyen igény, azon lennék, hogy több alkotónak, közös fedél alatt, de jellegzetesen egy-egy termet mindenképpen berendeznék...
(Lépjünk tovább, egy másik volt osztálytárs felé...)
- Ha már Brassóban jártunk, Plugor ürügyén, akkor beszéljünk egy másik odavalósiról, Csutak Leventéről, erről a csendes, kiegyensúlyozott grafikus emberről. A legelején ő Szebenbe kapta a kinevezését, ott tanított évekig, s amikor beindult a Brassói Lapok, átigazoltatták a Cenk alá s ő lett a lap grafikusa, látványtervezője. Azt hiszem, Szeben hangulata kötötte le kezdetben, utána pedig Brassóba szeretett bele. Tíz éven át volt osztály- és évfolyamtársam, sokfelé kísérletezett, az utóbbi időben nekiállt például megörökíteni háromszéki hírességeinket, negyvennyolcasokat, íróink portréit, meg sok más neves személyiség portréját készítette el, grafikában. Van aztán egy brassói sorozata is, s nagyon sokat tett a lapjában a képzőművészetért, cikkeket, ismertetőket, recenziókat, tárlatméltatókat írt... Banner Zoltánnak jelent meg róla értő életút méltatása a Műterem sorozatban, ebben filozofikus-moralizáló alkotóként könyveli el és azt hiszem, igaza van. Csutaknak sok a geometrikus munkája, a geometriai ábrázolás, a tér kitöltése közel áll hozzá, de ott vannak portréi, amelyek elgondolkoztatják az embert múltunk és sorsunk irányában. Sorskereső, sorspiktáló ember.
(Ez eddig mind szép, de beszéljünk inkább mindennek az előzményeiről. Milyen ígéretnek tűnt akkor, iskolás és egyetemista korában? Ti mit láttatok benne? Hát a tanárok?)
- Mindig volt benne egy nyílt, nevén nevezett patriotizmus. Diákkorában nem emelkedett ki az átlagból, becsületesen végezte a dolgát, se jobb, se rosszabb nem volt a többinél, ami kötelező volt a mesterséghez, azt becsületesen elvégezte, de különösebb irányultságot, majdani opciót nem lehetett kiolvasni a tetteiből. Az egyetemen szintén kiegyensúlyozott, csendes fiú volt, de inkább Sándorral működött együtt, a grafikán, ott kísérletezgettek, én maradtam a festészetemmel. A grafikával, mondtam már, hadilábon álltam, s ha nem kellett, nem is bajlódtam vele fölöslegesen. Később lett nekem a grafikával szorosabb kapcsolatom, és ez a mai napig nem szűnt meg, amikor megalakult a csíkszeredai Hargita napilap, nem volt kezdetben grafikusa, s Albert Tóni bácsi egyre piszkálgatott, hogy na, csináljon már valamit s így meg úgy, én pedig valósággal kínt szenvedtem, mert elég sok rajzra volt szüksége a lapnak a kezdeti időszakban. Éveken át nyomtam az ipart, portrékat is csináltam, nagy íróinkról, Tompáról, Tamásiról, három vagy négy évig ment ez így, amíg megérkezett a városba Kolozsvárról Mérey András, s akkor egyből levegőhöz jutottam, hiszen már volt szakmabeli, nem kellett tovább partizánkodnom... Másfelől jó is volt ez a muszáj-gyakorlat, mert beindította bennem a grafikai vénát és ambíciót...
(Volt-e valamilyen hatással rád Csutak Leventének a munkássága vagy az emberi tartása?)
- Elsősorban a lelkisége volt példaértékű a szememben. Szakmailag különösebben nem hatott rám, megnéztem, nyugtáztam, amit alkotott, viszont a lelkisége, a kiegyensúlyozottsága, az embersége, amit otthonról hozott magával, sokat jelentett. Tudtam, hogy édesanyja korán elhunyt, mostoha nevelőanyja volt, aki viszont két édesanyát is lepipálva tett eleget a kötelességének. Tanítónő volt, minket nagyon szeretett, én nagyon sokszor megfordultam náluk, melegen fogadtak mindig, s ez az emberi melegség köt ma is hozzá. Amikor elmentünk például az egyetemre felvételizni, a mamája volt az, aki az összes szülők közül leutazott Kolozsvárra, s ott végigdrukkolta velünk a vizsgákat s végig biztatott, tartotta bennünk a lelket. Nagy dolog volt akkor nekünk, hogy került egy közös mama, aki a gondunkat viselte.
CSUTAK Levente, grafikus, illusztrátor, (Kovászna , 1940. október 13. - ) 1958-64: Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. 1964-68 között Nagyszebenben dolgozott, 1968-tól Brassóban él, a nagy múltú Brassói Lapok grafikai szerkesztője. Dekoratív hatású tollrajzokat és fémkarcokat készít, illusztrál. 1974-75-ben a Brassói Lapok mintegy száz folytatásban közölte Népi díszítésünk alapformái c. rajzsorozatát. (artportal.hu).
(Folytatom)
Illusztráció: Plugor Sándor: Ló (tempera)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése