 |
| Márton Árpád:Szalmakalapos önarckép, 1957-ből |
Ez utóbbiban a könyv záróbeszélgetéséből lett oldalas interjú, érzésem szerint méltó ahhoz a születésnaphoz, amit hamarosan megünnepelnek Csíkszeredában, abban a művészeti iskolában, amelynek Árpi tanára volt egészen a nyugdíjazásáig. Addig is, gőzerővel korrektúrázom a könyvet, hogy az internetre már lehetőleg hiba nélkül kerüljön fel.
A könyv teljes anyagához tartozik egy függelék is, mely mintegy dokumentálja a Márton Árpád-életmű egy problematikus mozzanatát is (a csíkszeredai művelődési házban Gaál Andrással és Pálffy Árpáddal közösen készített mozaik méltatlan sorsát riport örökíti meg), illetve jelzi azt a költői-kritikusi hozadékot, amit a festőművész munkássága kiváltott.
Adalékként álljanak itt versek a kötet végéről, amelyeket szerzőik Márton Árpádnak dedikálták - legtöbbször a rokonlelkek tudatos felismerésével.
Ferenczes István: A kezek éjszakája
Márton Árpádnak
aj ki vérig meztelen
porlik jakut telekben
mindig élőbb hét seben
poklokon túl végeken
ujjain száz rettenet
ravataloz színeket
pirosat nyel füst az ég
feketébe fut a kék
moszatbarnát ölt a zöld
húslilát a sárga költ
s vérrel kevert temperát
késre tűzött rezedát
követel mert fáj de fáj
az arcunk mögötti táj
szétfut mint az akvarell
mint tűz lángja lobban el
parasztbánat az álom
kútba kiáltott átok...
te hóból épült Isten
te mentsd meg színeinket...
Ferenczes István: A föld fiai
Két férfi testét domborítja a földhöz
tompa kalapácsaival a nyaknyújtó munka,
s vörösre dörzsöli
a vörhenyes tetset
a sündisznó hátú tarló...
A déli harangszó
az inakba lágyított,
s a nyirkos ingeket
a bőrhöz fércelik
a só kristályai -
szétfolyik a földön,
és az örvénylő álom
mint az őszi naplemente.
Váli József : Csend
Márton Árpád képe mellé
Az Olt partján füzek óvta padka.
Gödörnyi űr lapul meg alatta.
Az elúszó krumplihéj után
meglódul a szombat délután:
maradna is, mert az asszonyok
halk moraja néha fölragyog.
Felettük felirat, ősi és zár is,
s a percnyi csendben oly félve búj a ház is,
mint kérdések elől e szemek, és tétlen
kis állat - szorong tenyerük a térden -
mi teszi, Uram, hogy elillanjanak
erős fogak közt a szerelmes szavak?
Bajna György: Nagyapós szavak
(Márton Árpádnak a Major Gizella és Kiss Leventecsíkszeredai tárlatát megnyitó beszédének képzelt folytatása)
A halálban már valóban tenmagad lehetsz,
Hogyha marad időd felkészülni rá.
Hogyha az évek
elhúznak fölötted,
s nem bukórepülésben
zuhannak alá.
Bölccsé válhatsz,
bár haszon nincs belőle.
Ki hallgat meg ma
egy okos öreget?
A halálban valóban
önmagad lehetsz,
de utad titkait
ki fejtené meg?
Magadért csupán
- csak - te felelsz.
„A megtett út,
és nem a cél a fontos!"
Ezért ne tűrd, hogy
garádiccsá tegyen,
s felhasználjon olykor
sok sunyi kolontos.
Próbáld a nehezét,
hogy ne csak utad végén
válhass önmagaddá,
gyermekem!
Ahogy a föld most,
úgy az ég lesz tárva,
Itt a sok szép virág,
ott a csillag terem.
Csíkszereda, 2005. szeptember 30-án
Cseke Gábor: Kasza-dal
Márton Árpádnak
éles pengémen vágja magát hanyatt
a ránk zúdított heves nyári nap
suhintva vágok csöndes buzgalom
hevíti minden mozdulatom
kasza alá ért bármi zöld s adott szó
sokáig nem lesz énhozzám hasonló
a perc kivár s oly finoman metélek
hogy szinte elélvez tőle a lélek
míg dől a rend s én úgy miszlikbe vágom
ami csak ágál e mai világon
egy szintre kerül a fa és a fű is
éjjel a nappal a céda s a szűz is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése